Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra


Energia a szántóföldről?

Energetikai ültevények a mezőgazdaságban

Egymillió hektár. Ekkora lehet az a földterület, amely hazánkban az Európai Unió mezőgazdasági politikájának következményeként parlagon maradhat. E hatalmas terület egy része azonban úgynevezett energetikai ültetvények telepítésével jól hasznosítható. Az így termelt "biomassza" pedig kiváló, környezetbarát energiaforrás. Ezek alapján most már érthető a címben feltett furcsa kérdés: A biomassza termeléssel nemcsak műveltté tehetők az amúgy művelés alól kivont, parlagon maradó földek, de ily módon olcsó és a környezetünket nem szennyező energiát tudunk előállítani, vagyis akár fűthetünk is vele.

Az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület több szervezettel együttműködve 2004 júliusában indította el "Új utak a mezőgazdaságban" című programját, abból a célból, hogy hazánkban minél szélesebb körben elterjedjen a biomassza energetikai célú termesztése. A program PHARE támogatással, az Access 2002 Mikro projekt keretében jött létre. A partnerszervezetekkel történő együttműködés továbbá lehetőséget teremt arra, hogy egy, a megújuló energiaforrások hasznosításának népszerűsítésében is együttműködő partneri hálózat jöjjön létre.

A biomassza termelés szempontjából Magyarország kitűnő adottságokkal rendelkezik. Ez egyrészt hazánk kiváló mezőgazdasági adottságainak, másrészt a több évszázados agrártermelési hagyományoknak köszönhető. A projekt hosszú távú célja, hogy más környezetbarát energetikai megoldásokat is népszerűsítsen. További fontos szempont az is, hogy a magyar energiaszektorban megnőjön a megújuló energiaforrások részaránya. Ezzel nemcsak Európai Uniós kötelezettségeinket, de a Kiotói Jegyzőkönyvbe foglalt éghajlatvédelmi vállalásainkat is könnyebben teljesíthetjük.

A biomasszára aktívan alapozó, decentralizált energiastruktúra kialakítása nagyban hozzájárulhat országunk jelenleg igen magas, 60% feletti importfüggőségének csökkentéséhez, egyszerre javítva ezzel a külkereskedelmi mérleget és az ellátás biztonságát. A biomassza termelésével, és hasznosításával növekszik a vidék népességmegtartó ereje, hiszen a gazdálkodók számára ez a tevékenység új, tartós bevételi forrás lehet.

Az "Új utak a mezőgazdaságban" program Magyarország két nagy mezőgazdasági potenciállal rendelkező területén, az észak-alföldi és a dél-alföldi régióban kívánja megismertetni a biomassza energetikai célú termesztésében és hasznosításában rejlő lehetőségeket. A hatékony információ átadás érdekében 2005. év elején az érintett régiókhoz tartozó megyékben fórumok megrendezésére kerül sor, melyeken hazai szakértők a téma műszaki-, gazdasági-, környezeti- és jogi vonatkozásairól tartanak előadást az érdekelteknek.

A program partnerei: Hajdúsági Civil Központ és Adattár Alapítvány, Hajdúböszörmény; E-Misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, Nyíregyháza; Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, Szeged; Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Túrkeve.

A szervezetek honlapjai:

www.e-misszio.hu, www.nimfea.hu

www.csemete.com, www.energiaklub.hu

 

Vissza a lap tetejére

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -