Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra


Támogatja-e az agrártárca az agrár-környezetvédelmet és a vidékfejlesztést?

Tavaly év végén határozott az agrártárca javaslatára a kormány az NVT keret átcsoportosításáról.
Zöld civil szervezetek már akkor kifejezték aggályaikat. A döntéssel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sem ért egyet.

Még 2004. november 11-én döntött úgy az agrártárca szűk körű vezetői értekezlete, hogy javasolja a kormánynak a támogatási keret újraosztását. A javaslat szerint a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) 56 milliárdos 2004. évi (még ki nem fizetett) keretének 25 százalékát, azaz 14,7 milliárd forintot irányítanának át - főként az uniós forrásokban nem részesülő sertés- és baromfiágazat támogatására.

A szabályok szerint az átcsoportosítási javaslattal kapcsolatos kormánydöntést társadalmi vitának kell megelőznie. Azonban a földművelésügyi érdekegyeztető tanács megbeszélésére a tárca biztonsági őrei nem engedték be az NVT keretek csökkentése ellen tiltakozó hat civil szervezetet.

Ez a lépés az érintett civil szervezetek egyöntetű véleménye szerint merénylet a magyar vidék ellen, és közel 30 milliárd forint uniós támogatástól fosztaná meg az országot. (A vidékfejlesztési pénzek 80 százalékát az EU biztosítja, míg a terület-, illetve jószágalapú támogatások nagyobbik hányadát magyar forrásból kell előteremteni, baromfira és sertésre az unió nem ad dotációt.) Az intézkedés az agrár-környezetvédelmi programot érintené a legérzékenyebben: a 19,2 milliárdos keretből negyven százalékot, 8 milliárdot szeretnének elvenni. Így van ez annak ellenére, hogy a program jókora késéssel meghirdetett pályázataira óriási az érdeklődés, a beérkezett igények száma a harminc-ezret is meghaladja, és a gazdák az elkülönített keretnél közel másfélszer több pénzt kérnének. Az idei keret több mint 14 milliárd forintos megkurtítási kezdeményezését a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) is ellenezi.

Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint a vidékfejlesztési pénzek átcsoportosítását illetően félreértés alakult ki a zöld szervezeteknél és a környezetvédelmi tárcánál. A miniszter sajtótájékoztatóján elmondta: a vidékfejlesztési forrásokból az agrártárca kizárólag az idei keretből csoportosítana át elsősorban maradványpénzeket és azokat is részben környezeti célokat szolgáló tevékenységekre fordítaná.

Németh Imre hangoztatta, hogy a tárca egyszeri átcsoportosításként csak az idei vidékfejlesztési pénzeket csökkentené, ugyanis szavai szerint keletkezett egy fel nem használt keret. "Mivel a májusi EU-csatlakozás és az NVT júliusi elfogadása miatt csonka évünk volt 2004-ben, ezért a pályázók egy része eleve nem is tudta elvégezni a támogatás fejében elvégzendő feladatokat, továbbá a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal sem tudta lefolytatni a biztonságos kifizetéshez szükséges ellenőrzéseket" - mutatott rá a miniszter. Németh Imre cáfolta, hogy a szántóföldi növénytermesztés támogatása miatt helyeznék át a vidékfejlesztési támogatásokat. Elmondása szerint a tárca a pénzeket elsősorban állattenyésztéssel foglalkozók számára csoportosítaná át olyan meg nem térülő beruházásokra, amelyek környezeti célokat szolgálnak. Példaként az állatjóléti beruházások támogatását említette. A miniszter a koppenhágai szerződésre hivatkozva elismerte, hogy technikai megfontolásokból az átcsoportosításnál a pénzeket a főként szántóföldi növénytermesztés támogatását szolgáló közvetlen kifizetések nemzeti kiegészítésére juttatnák, és az erre a célra már betervezett költségvetési forrást felszabadítván támogatnák az állattenyésztést. "Ha az átcsoportosítás nem történik meg, akkor jövőre a tárca nem tudja támogatni az állatjóléti és egyéb állattenyésztési beruházásokat, mert a közvetlen kifizetések nemzeti hányada és az agrárhitelek állam által fizetett kamatterhei felemésztik a lehetőségeket" - jelezte Németh Imre. A miniszter szerint "sántítanak"; a zöldek érvei az átcsoportosítást illetően, ugyanis a forráselvonás által leginkább érintett agrár-környezetvédelmi támogatásokra beérkezett mintegy 30 ezer pályázat 60 százaléka szántóföldi növénytermesztésre vonatkozik. A miniszter kitért arra, hogy nagyra értékeli a KVM törekvését a tudatos, fenntartható környezetgazdálkodás elősegítésére, de szavai szerint az agrártárca felelőssége több ennél. "Tekintettel kell lenni a mezőgazdaságban zajló átmeneti időszakra és közvetetten támogatást kell biztosítani olyan ágazatok versenyképességének növelésére, amelyek megsegítését közvetlenül az EU nem engedélyezi" - emelte ki. Megjegyezte, hogy az állatállomány évek óta tartó csökkenését meg kell fékezni, különben az ágazat és a növénytermesztési szektor egyensúlya felbomolhat. A miniszter szólt arról, hogy vidékfejlesztésre még az átcsoportosítás esetén is az idén háromszor annyi pénz jut, mint a megelőző években és ez tendencia mindenképpen folytatódik a jövőben.

Ez az ügy mára már nem csak koalíciós vitává alakult, a kérdés az MSZP-frakciót, és a nagyobbik ellenzéki pártot is megosztja. Az FVM már az Orbán-kormány ideje alatt is minduntalan csökkenteni akarta, és a törvényi előíráshoz képest csökkentette is az agrár-környezetvédelmi támogatásokat. A tárca törekvései a kormányváltás után sem változtak. Amint 2004-ben kiderült, hogy a sertés- és baromfitartók támogatására nincs elég forrás, a nagyrészt Brüsszelből finanszírozott NVT pénzek megcsapolását tervezték. Annak ellenére, hogy a szándékot az EU mezőgazdasági főbiztosa személyesen helytelenítette, előrevetítve a magyar javaslat elutasítását.

(Forrás: MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság)

Lovas Viktória

 

Vissza a lap tetejére

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -