Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Madarak és Fák Napja a Fekete István Oktatóközpontban

  Az időjárás kegyeibe fogadta kis rendezvényünket, kellemes meleg, szélcsendes időben tudtuk megtartani a rendezvényt. Kiss Ádám vezényletével 8 órára felállítottuk a madárfogó hálókat az erdőben, a tanösvény mentén.
Az első érkezők már a sikeresen befogott madarakat nézhették meg. A délelőtt során széncinegéket, barátkákat és erdei pintyet is fogtunk.

 Szintén 8 órától volt lehetőség a Kézműves Házban szalmamadárkát készíteni Bordács Zsuzsa segítségével.
Ez a a program a leánykákat érdekelte inkább.
9 órakor a madárvédelemről szóló előadásra még nem volt sok érdeklődő, a gyerekek inkább a szabadban figyelték Ádám és Ági munkáját a madaraknál. 10 óra körül "gyorsan" végigpörgettem az előadást, majd Szász Bélának adtam át a szót és a technikát, aki a gyógynövényekről beszélt az egybegyűlteknek.
Béla nemcsak mesélt a gyógynövényekről, hanem meg is lehetett kóstolni néhányat: csalánteát, vegyes gyógyteát és bodzaszörpöt ihattak a nagy melegben megszomjazott hallgatók.

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -