Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

„A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó”
című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

Nimfea Természetvédelmi Egyesület

  A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési Alap jóvoltából megvalósuló programban azt a kötelezettséget vállaltuk magunkra, hogy a környező településeken tartunk az iskolásoknak és felnőtteknek felvilágosító előadásokat a nulla hulladék jegyében.
  Szűk egy hónap alatt sikerült elkészítettük a felvilágosításhoz szükséges eszközöket, majd ezek után megtartottuk az előadásokat Tiszapüspöki, Törökszentmiklós és Túrkeve településeken. Igaz, az eredeti tervben még Túrkeve helyett Kőtelek szerepelt, de sajnos az időjárás ezt a tervet megakadályozta (nagy esőzések), így döntöttünk Túrkeve mellett.

Tiszapüspöki, Tiszapüspöki Általános Iskola
   Az első előadást Tiszapüspöki községben tartottuk meg a Tiszapüspöki Általános Iskolában (Tiszapüspöki, Fő út 85.) és, mint kiderült az ilyen jellegű felvilágosításokra nagy szükség is van errefelé.
Az órát a 3.-os osztálynak tartottuk meg és 17 tanuló volt jelen. A közösen töltött 45 percet próbáltuk –az iskolai óráktól eltérően – kötetlenebbé tenni, így volt lehetőségük a gyerekeknek is kérdezniük.
Hagytuk, hogy igazából – a megadott keretek között – a gyerekek irányíthassák a beszélgetést.
Ennek meg is lett az eredménye, mert egy jó hangulatú, eredményes órát tudhattunk magunk mögött sok-sok kérdéssel és válasszal.

Törökszentmiklós, Kölcsey Ferenc Általános Iskola
   Következő színhelyünk Törökszentmiklós volt. Itt a Kölcsey Ferenc Általános Iskola 5. osztályos tanulóinak tartottunk felvilágosítást.
A diákok létszáma 26 fő volt, valamint képviseltette magát a Törökszentmiklósi önkormányzattól a környezetvédelmi előadó – Csatári Tünde – is.
Ezen a helyszínen is egy osztályt választottunk ki, mivel előzetes tapasztalataink alapján hasznosabb egy kisebb közösségnek megtartani az ismeretterjesztést, mint nagy létszámú résztvevőnek.
Az előadás anyagában itt már sokkal kevesebb volt az ismeretlen információ az osztály számára.
Ez többek között annak tudható be, hogy mind az önkormányzat, mind pedig az iskola nagy hangsúlyt fektet a hulladékokkal kapcsolatos problémára. Rendszeresen viszik szemétszedésre a tanulókat (míg a kistelepülések iskolái erre a kérdésre azt a választ adták, hogy a szülők felháborodnak az ilyen kezdeményezésekre).
Folyamatos felvilágosítást tartanak a diákoknak osztályfőnöki óra keretében a hulladékokról, de azért sikerült egy kicsit másik oldalról is megvilágítanunk a problémát, ami nagy érdeklődést keltett a diákok körében.

Túrkeve, Fekete István Oktatóközpont
   Harmadik választott színhelyünk Túrkeve lett, mivel az eredeti tervekben szereplő Kőtelek községbe a nagy esőzések miatt nem tudtunk eljutni.
Mivel a Nimfea Természetvédelmi Egyesület székhelye Túrkevén van, ezért is döntöttünk arról, hogy az előadásokat a központunkban, a Fekete István Oktatóközpontban tartjuk meg.
A dolgok úgy alakultak, hogy nem egy, hanem két előadást is sikerült megszerveznünk. Igaz ugyan, hogy a két előadásra majdnem ugyanazok a vendégek érkeztek, de ennek megvolt az az előnye, hogy jobban el lehetett mélyedni a jelenlévőket jobban érdeklő részekben. Külön lényegesnek tartjuk megemlíteni, hogy ezeken az előadásokon nemcsak gyerekek, hanem érdeklődő felnőttek is megjelentek, a rendezvényen résztvevő érdeklődők létszáma 20-25 fő volt.
Ezeken az előadásokon nem kellett ragaszkodnunk az iskolai órák szabta korlátokhoz, így mindkét időpontban (2013. január 23. és 2013.február 15.) délután 15:30-tól 17:00 óráig tartottuk a felvilágosító ismeretterjesztést.
Ennek egy részét az elkészített PowerPoint előadás tette ki, ugyanakkor lehetőségünk nyílt a központban található eszközök megtekintésére is (kit melyik lehetőség érdekelt jobban). Többen érdeklődtek a komposztálás lehetőségeiről, de voltak olyan vendégeink is, akik az előadás hatására eldöntötték, hogy vesznek maguknak pár háziállatot (tyúk, nyúl), hogy a keletkezett szerves hulladékot hasznosabban használják fel és ne a szemétbe kerüljön.
  Összességében úgy érezzük, hogy az elnyert támogatást sikerült hasznosan felhasználnunk, és mivel ezekkel a csoportokkal a jövőben is többször kerülünk kapcsolatba, lehetőség nyílik majd arra is, hogy megfigyeljük történt –e hosszútávon változás a hulladékkezelésükkel, vásárlási szokásaikkal és újrahasználati/újrahasznosítási szokásaikkal kapcsolatban.

 

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -