Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Gólyaszámlálás Túrkevén

 Minden év június és július fordulóján, amikor még a fiókák a fészekben vannak, szerte az országban a természetvédelmi őrök összesítik a gólyafészkeket és a gólyapárokat, ez a napokban megtörtént már Túrkevén is.

 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület is folyamatosan nyomon követi a túrkevei gólyák helyzetét nem egyszer a gólyákat szerető lakosok jóvoltából. Idén szép kerek számot hozott ki a gólyaszámlálás, hiszen 10 párat, vagyis 10 foglalt fészket számoltunk össze. Ezek között vannak régi, jól bevált fészkek egy-egy villanyoszlopon elhelyezett tartókosáron, úgymint a Bocskor sori, a Vasadi utcai, a Hagymási utcai, a Fürst Sándor (vagyis Dr. Tóth János) utcai és a Tüzép melletti, illetve nagyobb épületek kéményén elhelyezkedő fészkek, mint a Keravill és a CBA.
Ezek a fészkek, rutinos öreg párok fészkei, rendben is megy bennük költés, de sajnos a Tüzép melletti fészekben néhány hete valami rosszra fordult és a költés meghiúsult, így már csak néha-néha lehet látni az öreg madarakat a fészeknél.

  De szerencsére jó dolgok is történnek gólyáinkkal, így örömmel számolhatunk be róla, hogy két új gólyapár is van a városban. Egyikük a Póhamarai utcán, éppen Húsvét hétvégéjén kezdett munkába, és a fiókák is szépen fejlődnek.
A másikuk pedig a Vénkertben talált otthont kalandos körülmények után, hiszen először a Zádor utcánál próbálkoztak – talán a szeles időnek betudhatóan – nem sikerült a fészeképítés, viszont a mostani helyükön már fióka is van, a kis poronty még alig egyhetes lehet.

  A 10 párat két külterületen fészkelő pár adja ki: az Ecseg-pusztai gátőrháznál és Balán. Illetve tizenegyediknek talán még számolhatjuk a Pásztózugi telepnél lévő fészket, alig egy 1-2 km-re Túrkeve határától, ez utóbbi mellett már a kevi határban 2 kajtár gólyát is láttunk, akik még nem álltak össze párnak.

 

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -