Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „Otthon melege” címmel energia megtakarítási csomagot hirdet.

  A kezdeményezés célja, hogy csökkentse a háztartások energiafelhasználását és rezsi kiadásait, ezek mellett pedig az ország klímapolitikáját is támogatja.

  Szeptember 22-én a www.emi.hu oldalon megjelenik első lépcsőben a kazánok, tüzelőberendezések cseréjére (gázkazánok--> kondenzációs kazánokra) vonatkozó pályázatok. 1500db pályázatot fognak támogatni. Magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek számára lesz elérhető, lakásonként maximum 40 százalékos (bruttó 650 ezer forintos) támogatottsággal.

  Szeptember 25-én indul a háztartásigép-csere (hűtő, fagyasztó) program, melyet nyugdíjasok és nagycsaládosok vehetnek igénybe, maximum 50 százalékos támogatottsággal (az A+ energiaosztályú készülékekre maximum 25 ezer forint, az A++ és A+++ gépekre legfeljebb 35 ezer forint igényelhető).

  Szeptember 29-én nyílászárócsere programkeretein belül magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek nyújthatnak be pályázatot családi házakra vagy maximum 4 lakásos egybefüggő épületekre. Egy beruházás maximálisan 40 százalékkal támogatott, max. 450ezerFt-tal, ha árnyékolás technika is van benne akkor max. 520 ezer Ft-tal.
A hűtő-, és fagyasztógép-csere program kivételével a programok utófinanszírozásúak.

  Könnyített a pályázás azok számára, aki a kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkeznek, ők a www.emi.hu- oldalon tudják pályázati adataikat feltölteni. A meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően lehet benyújtani a pályázatokat lezárásig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig. Internetes beadásnál a beérkezési sorrend számít.

  A három programmal összesen 25 ezer háztartást szeretnének elérni és összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre a három pályázat lebonyolítására.

Forrás: http://www.kormany.hu/hu

 

 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -