Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Sikeresen zajlott a XIII. Természetvédelmi Szeminárium

    Idén is megrendezésre került a Nimfea Természetvédelmi Egyesület hagyományos természetvédelmi szemináriuma.
A hosszú és tartalmas múltra visszatekintő eseményt 2015-ben március 24-25-26-án rendeztük meg, mely során „A hazai LIFE Nature projektek és fajmegőrzési tervek gyakorlati tapasztalatai és eredményei” témákat jártuk körbe.

  A szeminárium repertoárja a Kiskunság homokbuckáitól egészen az Aggteleki-karszt vadregényes vidékéig, az apró dobozi pikkelyescsigától egészen a tekintélyt parancsoló barna medvéig számos élőhelyet és élőlényt érintett.
A program minden eddiginél színesebb és tartalmasabb volt, két szekcióban összesen 45 előadót hallgathattak meg a résztvevők.

A szemináriumra több mint 90-en látogattak el, akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni a megtisztelő részvételt!

 

2015. március 24. (kedd)

14:10 Vozár Ágnes, Schmidt András (Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztály) Az új biogeográfiai szemináriumok – tudásmegosztás partnerség a Natura 2000 élőhelyek és fajok védelme érdekében
14:30 Sashalmi Éva (Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztály) - A LIFE programmal kapcsolatos aktualitások
14:50 Siposs Viktória (WWF Magyarország) - A mohácsi Szabadság-sziget és mellékág rehabilitációjának tapasztalatai
15:40 Dr. Cservenka Judit (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság) - Az „Élőhely-helyreállítás és gyepkezelés a Tapolcai-medencében” c. Life projekt természetvédelmi eredményei
16:30 Mészáros András (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság) – A „Kiemelt fontosságú élőhelyek megőrzése és helyreállítása a Keleti-Bakonyban” c. Life projekt természetvédelmi eredményei.
17:00 Dr. Palatitz Péter, Solt Szabolcs (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) – A kék vércse megőrzése, védelme
17:30 Dr. Palatitz Péter, Tokody Béla (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) - A szalakóta védelme a Kárpát-medencében
18:00 Parrag Tibor (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság) - Vízvisszatartás az Ó-DrávánNemzetközi összefogás a határon átnyúló élőhelyek védelmében
18:30 Dr. Nagy Dániel (NÉBIH Erdészeti Igazgatóság) – FIRELIFE Erdőtűz-megelőzési Program

2015. március 25. (szerda)


9:00 Molnár Attila (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság) – A mételyfű és a kisfészkű aszat fajvédelme

9:00 Peti Erzsébet (Pannon Magbank) - A begyűjtéstől a hűtőtárolókig, avagy a Pannon Magbank program eredményei

9:25 Aradi Eszter (Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság) - A mocsári kardvirág és tartós szegfű fajmegőrzési tervei

9:30 Szalai Kitti (Kaszó Zrt.) - Enyves éger és magas kőris alkotta helyreállítása és megőrzése Kaszó
területén

9:50 Dr. Domokos Tamás - 10 év után (A bánáti csiga és a dobozi pikkelyescsiga cselekvési programjának megvalósulásáról)

10:00 Takács Gábor (Fertő-Hansági Nemzeti Park Igazgatóság) – „A kisalföldi meszes homokpuszta katonai használatú területeinek természetvédelmi célú helyreállítása és megőrzése” Life+ projekt tapasztalatai

10:15 Danyik Tibor (Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság) - Atracélcincér fajmegőrzési terve

10:30 Dr. Lengyel Szabolcs (Debreceni Egyetem) - Gyeprekonstrukció és mocsár-rehabilitáció Egyek-Pusztakócson: eredmények és tapasztalatok

11:00 Bálint Zsolt (Magyar Természettudományi Múzeum) - A csíkos boglárka története. Fajmegőrzés vagy politika.

11:30 Dr. Gőri Szilvia (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság) – Tájrehabilitáció a Hortobágyi Nemzeti Parkban

11:25 Máté András (Dorcadion Kft.), Bálint Zsolt (Magyar Természettudományi Múzeum)- Az ezüstsávos szénalepke elterjedése, ökológiája és a cselekvési program megvalósult elemei

12:00 Olajos Péter (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság) - A Beregi-síkság komplex élőhely-rehabilitációja

11:50 Örvössy Noémi, Ambrus András (Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság) – Az ezüstsávos szénalepke élőhelyigénye ócsai élőhelyén és a

14:00 Bankovics András (Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság) – A pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

14:00 Sallai Zoltán (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság) - A gyöngyös koncér és a réti csík állományának hosszútávú megóvása

14:30 Mile Orsolya (Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság) - A Pannon bennszülött tartós szegfű védelme

14:25 Harmos Krisztián (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság) - A dunai tarajosgőte és a vöröshasú unka védelmének lehetőségei

15:00 Halpern Bálint (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) - A Rákosi vipera védelme a Kárpát-medencében

14:50 Dr. Babocsay Gergely (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) – A kaszpi haragossikló múltja, jelene és kilátásai

16:00 Halmos Gergő (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) - MME LIFE programjai

15:30 Széll Antal (Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság) – A réti fülesbagoly és az ugartyúk állományának hosszútávú megóvása

16:30 Szemethy László (Szent István Egyetem - Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék) - Emlős ragadozók védelme, befejezett LIFE program

16:00 Monoki Ákos (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság) – A székicsér állományának hosszútávú megóvása

17:00 Bankovics András (Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság) - A túzok védelme Magyarországon

16:25 Horváth Győző (Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Dr. Gubányi András (Magyar Természettudományi Múzeum) – Ismétlődő lokális kihalás és rekolonizáció vagy fenntartható-e a stabil állomány? – Az északi pocok fajmegőrzési programjának gyakorlati tapasztalatai a Szigetköz és Kis-Balaton területén

 

 

 

17.00 Szabó Ádám (Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság) - Nagyragadozók fajmegőrzése

17:15 Gombkötő Péter, Bartha Attila (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság) – Nagyragadozók megőrzésével kapcsolatos tapasztalatok a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén

2015. március 26. (csütörtök)

9:00 Dr. Tallósi Béla (Hortobágyi Nemzeti park Igazgatóság) – Alig ismert, veszélyeztetett bogarak a Nagyalföldről
9:30 Peregrovits László, Soltész Zoltán (Magyar Természettudományi Múzeum), Kövér Szilvia (Szent István Egyetem, Biológiai Intézet): Rovarmonitorozás ökológiai alapon – 4 év tanulságai egy pusztai gyalogcincér vizsgálat kapcsán
10:00 Dr. Németh Attila (MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport) - A nyugati földikutya védelme
10:30 Molnár Attila (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság) – A molnárgörény állomány hosszútávú megőrzése
10:50 Cserkész Tamás, Kondor Tamás és Szitta Tamás (Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület) - A hörcsög monitorozásának lehetőségei: az első eredmények
11:40 Fidlóczky József (FENCON Kft. /Bükki Nemzeti Park Igazgatóság) - Kerecsensólyom-védelem a Kárpátmedencében
12:10 Zalai Tamás (Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.) – Legelőtavak élőhely-kezelése a Hortobágyon
12:40 Tar János (Hortobágyi Nemzeti park Igazgatóság) - Kis lilik LIFE Program
13:10 Fidlóczky József (FENCON Kft./Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság) – A veszélyeztetett kerecsensólyom és parlagi sas zsákmány forrásának biztosítása
13:30 Molnár Géza (Nimfea Természetvédelmi Egyesület) - Pásztó-puszta pannon szikes gyep helyreállítása és megőrzése fenntartható gazdálkodási módszerekkel

 

   

 

 

 


 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -