Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Megfáradt vándorok a hulladéklerakónál

  2015. április 21-én, a Föld Napjához közeledvén rövid látogatást tettünk az egykori túrkevei kommunális hulladéklerakónál. Elszomorító látványra számítottunk, hiszen annak ellenére, hogy már hosszú évek óta tilos ezen a helyen kommunális hulladékot elhelyezni, egyre csak újabb és újabb szemétkupacok jelennek meg a rekultivált lerakó és az azt övező gödrök területén.

  Sajnos a körülmények most is megdöbbentőek voltak, azonban a madarak (mint mindig) ekkor, ezek között a csúf körülmények között is elkápráztattak bennünket. Az egykori, rekultivált halom feletti légtérben majd’ száz füsti és molnárfecske (Hirundo rustica, Delichon urbica), a lerakó mellett kialakított vízállásban pedig mintegy 36 sárga billegető (Motacilla flava) tartózkodott!

  A két madárcsoport táplálkozása eléggé hasonlít egymáshoz, mindnyájan rovarokkal táplálkoznak és kötődnek a vizes élőhelyekhez. Azonban amíg a fecskék a repülő rovarságot tizedelik, addig a billegetők leginkább a talajról, illetve néha-néha felröppenve a levegőből gyűtögetik az ízeltlábúakat. Zsákmányból nem volt hiány, a levegőben és a víz felszínén szemmel láthatóan nyüzsögtek az árvaszúnyogok és egyéb, vízhez kötődő apró rokonaik. Ezt a látványos mennyiségű fecskét és sárga billegetőt épp vonulás közben sikerült elcsípni, néhány nap múlva valószínűleg nyomuk sem marad a hulladéklerakó környékén.

Mindenesetre szép élményt szereztek nekünk még ezen a szégyellni való helyen is.

 

A fecskék az őszi időszakhoz hasonlóan ekkor is elektromos vezetéken gyülekeztek Barátréce pár (Aythya ferina) Barázdabillegető (Motacilla alba)
Füsti fecskék (Hirundo rustica) a vezetéken Kb. 100 füsti és molnárfecske táplálkozott az egykori kommunális hulladéklerakónál Sárga billegető (Motacilla flava)

 

 


 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -