Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Baglyok a Kárpát-medencében

    A baglyok éjszakai ragadozó madarak, rejtett életmódot élnek, így igen nehéz vizsgálni, megfigyelni és ezáltal védelmi lehetőségeket kidolgozni számukra. Kevés kivételtől eltekintve általában szürkületkor aktivizálódnak és járnak élelem után. Hajnalban, nappalra, visszahúzódnak nappali pihenőhelyeikre, vagy a fészkelő helyre. A baglyok igen nagy hasznot hajtanak a mezőgazdaságnak, hiszen több faj elsősorban rágcsálókkal táplálkozik. A baglyok étrendje fajtól, élőhelytől, életmódtól függően változatos. Jellegzetes szokásuk, hogy a fiókák még teljes kitollasodásuk előtt elhagyják a fészket. A földön talált bagolyfióka nem árva, így nem kell velük segítségért fordulni, a helyszínen hagyva, vagy egy közeli fára felhelyezve a fiókákat a szülőmadarak tovább gondozzák őket. Cikksorozatunk célja, hogy jobban megismertessük a Kárpát-medencében élő bagolyfajokat a kedves olvasóval, ezáltal eloszlassuk az egyes fajokhoz fűződő rosszindulatú, gyakran a baglyok életébe kerülő tévhiteket.


Macskabagoly (Strix aluco)

   Közepes termetű, szürkésbarna vagy vörhenyes tollazatú, fekete íriszű bagolyfaj. Eurázsiában és Észak-Nyugat Afrikában összesen 11 alfaja él. Európai állományát 416 000 - 562 000 párra becsülik, Magyarországon körülbelül 2-5000 pár költ.
Szinte mindenütt megtelepszik, ahol kicsit is alkalmas rá a hely. Gyakran városok parkjaiban, zöldövezeteiben is fellelhető. Előfordul erdőkben, fasorokban, kedveli a szántók, rétek mellett húzódó fás ligeteket és ligeterdőket.
   Éjjel aktív, nappal ritkán látni. Évente egyszer költ, ha tojásai elpusztulnak, pótköltésbe kezd. Az öreg madarak télen is a fészkelőhelyük közelében maradnak, jelenlétüket gyakran csak jellegzetes hangjuk árulja el az esti órákban. Többnyire korhadt fák üregeibe, tornyokba, padlásokra, nem működő kéményekbe, esetleg ragadozó madarak fészkeibe rakja tojásait. A tojó 48 óránként, összesen 3-5 tojást helyez a csupasz aljzatra, majd ezeken 30 napig kotlik. A fiatalok még félig röpképtelenül hagyják el a fészket, szétszóródnak, majd csak 7-10 nap után kezdenek repülni, ettől kezdve még akár 3 hónapig is a szülők mellett maradnak.
   A macskabagoly táplálkozása igen változatos. Hasonlóan a többi bagolyhoz főként rágcsálókat, cickányokat, peléket fogyaszt, de nem veti meg a madarakat sem, főként a téli időszakban. Hazai populációit az öreg állományú erdők letermelése, élőhelyeinek átalakítása, gépkocsikkal történő ütközés fenyegeti.
   Megtelepedését segíthetjük tág szájú, speciálisan macskabagolynak készült mesterséges fészkelőládák kihelyezésével.

 

 

A program a Földművelésügyi Minisztérium "Zöld Forrás" programjainak támogatásával, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület „Baglyok a Kárpát-medencében” (PTKF/954/2016) című projektjének keretében valósult meg.

 


 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -