Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

Baglyok a Kárpát-medencében

    A baglyok éjszakai ragadozó madarak, rejtett életmódot élnek, így igen nehéz vizsgálni, megfigyelni és ezáltal védelmi lehetőségeket kidolgozni számukra. Kevés kivételtől eltekintve általában szürkületkor aktivizálódnak és járnak élelem után. Hajnalban, nappalra, visszahúzódnak nappali pihenőhelyeikre, vagy a fészkelő helyre. A baglyok igen nagy hasznot hajtanak a mezőgazdaságnak, hiszen több faj elsősorban rágcsálókkal táplálkozik. A baglyok étrendje fajtól, élőhelytől, életmódtól függően változatos. Jellegzetes szokásuk, hogy a fiókák még teljes kitollasodásuk előtt elhagyják a fészket. A földön talált bagolyfióka nem árva, így nem kell velük segítségért fordulni, a helyszínen hagyva, vagy egy közeli fára felhelyezve a fiókákat a szülőmadarak tovább gondozzák őket. Cikksorozatunk célja, hogy jobban megismertessük a Kárpát-medencében élő bagolyfajokat a kedves olvasóval, ezáltal eloszlassuk az egyes fajokhoz fűződő rosszindulatú, gyakran a baglyok életébe kerülő tévhiteket.


Karvalybagoly (Surnia ulula)

  Közepes termetű, jellegzetes megjelenésű bagolyfaj, testhossza 35-43 cm, szárnyfesztávolsága 69-82 cm. Eurázsia és Észak-Amerika északi részén, fenyvesekben fészkel. A világon három alfaját írták le. Európai állományát 9 200 - 38 000 pár közöttire becsülik. A Kárpát-medencében rendkívül ritka kóborló, mindössze három esetben észlelték előfordulását. Állománya a táplálék mennyiségének megfelelően ingadozik. Fák természetes üregeit, fekete harkály által vájt odvakat, varjúfélék és ragadozómadarak elhagyott gallyfészket használja. Évente egyszer költ, 3-13 tojásból áll fészekalja. A március-június között költ, a kotlási idő 25-30 nap. A fiókák, melyeket a szülőmadarak agresszíven védelmeznek, még teljes röpképességük elérése előtt elhagyják a fészket. Augusztus végére válnak önállóvá. Nappal is aktív bagolyfaj, táplálékát rágcsálók és madarak teszik ki. Hangja hosszú és gyors bugyborékoló „plülülülülü” trillázás. Költőterületén jórészt állandó, de a táplálékviszonyoktól függően kóborol is, ilyenkor költőhelyétől távolabb is nagyobb számban bukkanhat fel. Magyarországon csak rendkívül ritka kóborló, így hazánkban e fajt negatív hatások sem érik, de költőterületén elsősorban élőhelyeinek eltűnése, az erdők irtása fenyegeti állományát.

 

 

A program a Földművelésügyi Minisztérium "Zöld Forrás" programjainak támogatásával, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület „Baglyok a Kárpát-medencében” (PTKF/954/2016) című projektjének keretében valósult meg.

 


 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -