Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza  a főoldalra

A berekfürdői "Édes Fesztiválon" jártunk

A berekfürdői Édes Fesztiválon jártunk A Nimfea Természetvédelmi Egyesület kiállítóként volt jelen a 2019. március 23-án, szombaton megrendezett Nemzetközi Tavaszi Édes Fesztiválon, Berekfürdőn.

Az üdülőturizmusáról híres kistelepülés évről-évre megrendezett eseményén célunk a CEETO nevű ökoturisztikai projekt bemutatása volt. Standunkon igyekeztünk minél több érdeklődőnek bemutatni a fenntartható turizmust.

A látogatók a lengyel, erdélyi, kárpátaljai, olasz és magyar hagyományos édességeket, illetve gasztronómiai ételeket kóstolhatták meg, de iparművészek is kínálták portékáikat. Az egész napos rendezvényen hagyományőrző egyesületek is színpadra léptek, valamint könnyűzenei produkciók is az esemény részét képezték. A szervezők minden korosztály számára igyekeztek kikapcsolódást biztosítani.

A Hortobágy délnyugati szélén, a karcagi járásban elhelyezkedő Berekfürdő az 1920-as évektől vált híressé a gyógyvizéről. Az Édes Fesztivál alatt a Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő kedvezményes jegyárakkal várta a fürdőzni vágyókat.

 

 

A projektben résztvevő partnerek:


 
- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -