Irányelv a környezeti vizsgálatokról

Az Európai Parlament és a Tanács 2001/42/EK irányelve (2001. június 27.) egyes tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról

  Az irányelv értelmében környezeti vizsgálatot kell végezni mindazon programokra és tervekre, amelyeknek valószínűleg jelentős környezeti hatásuk lesz. (Hazánkban ebben a témában irányadó még az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet.)
Környezeti vizsgálatra van szükség azoknál a programoknál és terveknél, amelyek a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halgazdálkodás, energetika, ipar, szállítás, hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás, távközlés, idegenforgalom, város- és vidéktervezés, valamint a területhasználat számára készülnek, illetve azoknál, amelyek esetében az Élőhelyvédelmi irányelv vizsgálatot ír elő. Ezen felül a tagállamok még további olyan területeket határozhatnak meg, ahol környezeti vizsgálatot írnak elő.
  Az irányelv előírja azt is, hogy a nyilvánosság korai és érdemi részvételi, véleményezési lehetőségét biztosítani kell.
  Az irányelv alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok még korlátozottak, de a hatékony megvalósítás talán alkalmat biztosít a különböző szintű, nemzeti és regionális stratégiák, programok, akciótervek és egyéb dokumentumok környezeti szempontú értékelésére még azok elfogadása előtt.

További információ:
Magyarul:
http://www.kvvm.hu/dokumentum.php?content_id=527
Az irányelv szövege elérhető a következő oldalról:
http://europa.eu.int/eur-lex/hu/dd/vol/hu_volume_15_6.html


Készült az NCA nemzetközi szakkollégiumának támogatásával