Preloader

Kamera élőkép

 

Erdei fülesbagoly

Az erdei fülesbagoly (Asio otus) hazánk egyik legközismertebb fészkelő bagolyfaja. Közismertsége ellenére sajnos sem a fészkelőállomány, sem a telelőállomány nagyságával nem vagyunk tisztában. Éppen ezért a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai és önkéntesei évek óta vizsgálják Túrkeve környékén, valamint madárbarátok bevonásával szervezett szinkronszámlálás keretében az országos állományt. A "Védett és fokozottan védett madárfajok védelme az Alsó-Berettyó mellékén" című programunk részeként bemutatjuk ezen madarak érdekes szokását: nappal előszeretettel pihennek a város parkjainak örökzöld fáin.

Hozzászólások

A programról

Védett és fokozottan védett madárfajok védelme az Alsó-Berettyó mellékén (PTKF/1258/2015)

  Az elmúlt években Magyarországon jelentős lépések történtek egyes madárfajaink védelmében, ugyanakkor a folyamatos élőhely-zsugorodás következtében számos madárfajunk állománya lokálisan vagy akár országosan is csökkeő tendenciát mutat. Ezért a fokozottan védett kék vércse, szalakóta és a védett vörös vércse, erdei fülesbagoly, és a 2015 év madara, a búbos banka megtelepedését segítenénk elő mesterséges fészkelőhelyek kialakításával.

  A programban kiemelt szerepet számunk ezen fajok gazdasági értékének bemutatására is. Programunk célfajainak állomány-növekedését alkalmas fészkelőhelyek kialakításával, tapasztalataink és irodalmi adatok alapján hatékonyan lehet elősegíteni. Az elmúlt évek nem mindig átgondolt odútelepítéseinek hatására sok esetben ezen fajok potenciális élőhelyeire nem jutott fészkelőhely - például az osztatlan közös tulajdonban lévő gyepterületek mellé, vagy egy-egy zavartalan erdősávba vagy fasorba.

  Programunk a fajok megtelepedésének elősegítésén túl, védelmük fontosságát a gazdasági jelentőségük hangsúlyozásával is szeretnénk alátámasztani. Ugyanis 1-1 egyed ezen fajokban olyan mennyiségű mezőgazdasági kártevőt pusztít el, ami kézzel fogható gazdasági hasznot hajt, ez mégsem jelenik meg a köztudatban. Minden gyakorlati természetvédelmi beavatkozást kísérni kell szemléletformáló akciókkal, mely a problémára és a körülöttünk található értékekre hívja fel a figyelmet.

 Az Alsó-Berettyó mellékének településein (Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Mezőtúr) telente egy igazán látványos jelenségnek lehetünk tanúi: az erdei fülesbaglyok nappalozásának. Ezek az éjszakai ragadozó madaraink télen az alföldi városok parkjainak, zárt udvarainak örökzöld fáin gyülekeznek, kihasználv a városi hősziget jelenségét (telente pár fokkal melegebb van mindig a városokban), és szürkületkor onnan indulnak vadászni különböző rágcsálókra, a környező mezőgazdasági területeken.

  Egyes városi parkokban jóval száz feletti létszámban is találhatóak madarak, de egy-egy frekventáltabb helyen - ilyen Túrkeve is - a háromszázat is meghaladhatja az egyszerre nappalozó erdei fülesbaglyok száma. Ritka esetben, például igazán kemény időszakokban fokozottan védett réti fülesbaglyok is felkereshetik ezeket a helyeket.

  A kamera által megfigyelt fa egy zártabb udvaron található, amelynek 2-3 örökzöldjén és egy zöld juharán körülbelül 50-100 madár figyelhető meg, amelyek közül néhányan akár az egész nyarat is itt töltik.

Fotók

Válogatás a nappalozóhelyen készült képekből

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 január

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 március

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 január

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 február

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 január

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 február

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 január

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 március

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 január

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 január

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 március

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 január

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 február

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 február

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 február

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 február

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 február

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 március

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 február

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 február

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 február

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 március

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 március

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 március

Erdei füles a nappalozóhelyen

2016 március

Támogatók, partnerek

Az online közvetítés a Nimfea Természetvédelmi Egyesület "Védett és fokozottan védett madárfajok védelme az Alsó-Berettyó mellékén (PTKF/1258/2015)" című projekt keretében valósult meg, a Földművelésügyi Minisztérium "Zöld forrás" programjának támogatásával.

Team Member
Földművelésügyi Minisztérium

"Zöld forrás" pályázat

      Földművelésügyi
      Minisztérium

        "Zöld forrás" pályázat
Túrkeve Önkormányzata
Túrkeve város Önkormányzata
Petőfi Sándor Általános Iskola

      Petőfi Sándor
      Általános Iskola

Nimfea Természetvédelmi Egyesület
NIMFEA

Természetvédelmi Egyesület

      NIMFEA

      Természetvédelmi
      Egyesület
WaveCom
WaveCom

Internetszolgáltató

      WaveCom

      Internetszolgáltató
InfoCAM
InfoCAM

Streaming szolgáltató

      InfoCAM

      Streaming szolgáltató

Érdekes tények az erdei fülesbagolyról

0

cm testhossz

0

cm szárnyfesztávolság

0

gramm testsúly

0

Ft természetvédelmi érték

Kapcsolat

Az alábbi űrlap segítségével üzenetet küldhet nekünk.

Központi irodánk címe:

5420 Túrkeve,

Erdőszél u. 1.

+36 56 361-505

Írj nekünk!