Gástyás – avagy a Nagy-sárrét örökében

(A gástyási rizsföldrendszer természeti értékeinek bemutatása)

Túrkeve, 1996.

Szabó Tünde – Sallai Róbert Benedek

 

 

 

A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának eme

kiírásának lényege (a kiírásból ítélve) a nem védett területek feltárása, számbavétele szerte az

országban, illetve az ilyen feltárási jellegű munkák támogatása és ösztönzése.

Eszmeileg megközelítőleg ugyanez lett volna a célja az Európa Tanácsnak, amikor az 1995-ös

évet második alkalommal az Európai Természetvédelem Évének nyilvánította, „Gondolj a Jövőre !

Védd a természetet !” jelmondattal. Mégis, a célkitűzések elsikkadása volt észrevehető, és sokkal

inkább környezeti nevelés éve lett, figyelmen kívül hagyva a védelem nélküli területeket, melyek

feltárása és kutatása egyre sürgetőbb feladata a honi természetvédelemnek.

Jelenleg, amikor még mindig folyik a trópusi esőerdők kivágása, természeti területek

elpusztítása, amikor a civilizációnak már el kellett volna jutnia addig, hogy mindezt megállítsa, nem

lehet fontosabb feladata az emberiségnek, minthogy az eredeti természeti állapotokat őrző helyeket

azoknak élővilágával együtt megőrizze az emberiségnek és a következő generációknak. Ha kicsiben

is, de ezek a célkitűzések vezettek bennünket ennek a dolgozatnak a megírásában.

A vizsgált terület egy Túrkeve és Ecsegfalva melletti vizes élőhely (rizsföld rendszer), ahol évek

alatt összegyűlt madártani megfigyelések sorai illetve növénytársulások ás a madárvilág alakulásának

ökológiai vonatkozásai nyújtottak támpontot munkákhoz. Az élőhely szorosan kapcsolódik a régi

Ecsegpusztai Természetvédelmi Területhez (ma már a Dévaványai Tájvédelmi Körzet része) így egy

nagyobb élőhely-komplexum része. A védelmi tervjavaslatokból Gástyás kimaradt és ezen

dolgozatunkkal azt kívánjuk bebizonyítani, hogy onnan méltatlanul lett mellőzve, hiszen természeti

értékeit tekintve – mesterséges élőhely mivoltától függetlenül – szintén megállja a helyét a

nemzetközien jelentős madár-élőhelyeket felsoroló listán.

 

 

Előhang:

Álmos fellegek úsznak a végeláthatatlan puszták felett, amit valaha, mint végtelen

mocsárbirodalmat, a víz uralt. Itt, szülőföldünk hajdani területén találkoztak a három testvér, a zord

Tisza, a titokzatos Körös, és nyugodt Berettyó békétlen árvizei. Itt virágzott az a hatalmas királyság,

melyet úgy neveztek: a NAGY-SÁRRÉT. Egy ekkora birodalom bukásához a történelem folyamán

mindig számtalan tényező hozzájárult, míg itt csak egy gyilkos trónkövetelő követett magányosan

merényletet, a múlt század első felében, akit úgy hívtak: Vízszabályozási program. Ezzel megdőlt a

területen a időtlen idők óta tartó vízi uralom, s egy új idő vette kezdetét. S bár a Nagy-Sárrét átalakult,

mégsem halt meg, ma is él ! Mi sem bizonyítja ezt jobban mint az, hogy a szabályozási munkák

terveit készítő Bodoky Károly kerületi főmérnök, midőn a döntő munkákat befejezték, és kocsira

szállt, hogy megnézze a gátak közé erőszakolt folyókat, s hirtelen, menetközben szörnyethalt. Úgy

tartják; a Sárrét átka fogott rajta...

Nekünk, mai kor naiv természetbúvárainak nincs jogunk kétségbe vonni a szabályozási

munkálatok hasznosságát, azt viszont büntetlenül megállapíthatjuk, mennyire megsínylette az itteni

élővilág. Kedveskéink a madarak közül ha csak a gémalkatú, lúdalkatú és lilealkatúakat említem,

akkor is kitűnik, hogy mennyivel lecsökkent a fészkelő állomány, s vannak fajok, melyek soha nem

tértek vissza hazájukba. Hol van már a madár- és halparadicsom, ami egykoron itt volt ? A Berettyó

tisztaságát illetően, már csak évtizedekre visszamenően is óriási vízminőség romlás tapasztalható. Itt

a bűnöst elsősorban a jelenlegi jogszabályokban kell keresni, melyek lehetővé teszik azt, hogy

„tisztított” ipari és kommunális szennyvíz kerüljön az élővízbe. Ennek következménye például az a

elkeserítő mocsári teknős pusztulás, amely évek óta megfigyelhető, és egyre kétségbe ejtőbb

méreteket ölt. Ugyanez az oka néhány halfaj kritikus megritkulásának, s néhány elszaporodásának is.

Közvetve, vagy közvetlenül, de szintén ide vezethető vissza a ritkuló madárállomány, és talán a

legsúlyosabb probléma, a szervesanyag túltengés miatt, az egyre nagyobb teret hódító gyékényes és

nádas társulások elszaporodása, melyek már a nyíltvizeket fenyegetik. A vízminőség romlás

problémájának felvetése után, térjünk ki egy másik ökológiai gondra, mégpedig a már említett

lilealkatú fajok élőhely leszűkülésére. Ez végül is már régóta fennálló állapot, mégis, leginkább most

figyelhető meg, hiszen az árvízszabályozások után néhány új létesítmény biztosította a táplálkozó,

fészkelő, fiókanevelő – azaz a élőhelyet – a gulipánoknak, gólyatöcsöknek, cankóknak, godáknak,

sárszalonkáknak. Ezek főképp a rizsföld rendszerek voltak, melyek hosszú-hosszú éveken át

zarándokhelyei voltak a madarász társadalomnak. Mostanában, amikor a termelésben kezdik azt is

figyelembe venni, hogy mi a gazdaságos, sajnos ezeket a nagy, „ántivilágbeli” rizsparcellákat teljesen

felhasználatlanul hagyják, azaz fel sem töltik. Így ezzel a partimadarak újabb, és újabb költőhelyeket

veszítenek el. Az egyre inkább fogyatkozó élőhelyek miatt nem csoda, ha számuk sem gyarapszik, s

már-már egy goda, vagy bíbic költés is eseményszámba megy, pedig e fajok sokkal inkább

számítanak réti költőknek, mint például a fokozottan védett gulipán, vagy székigólya.

 

 

A kistáj elhelyezkedése:

A Szolnok–Túri-sík nevű kistájához tartozik a terület. Az 1. sz. térkép mellékleten (4. oldal) a

kistáj látható, ahol Túrkeve a 18. sz. van jelölve és a kereszt satírozás jelöli a vizsgált terület helyét.

 

Domborzati adatok:

A kistáj 80 és 105 méter tengerszint feletti magasságú, löszszerű üledékkel fedett hordalékkúp-

síkság. A felszín több mint 50 %-a az alacsony ármentes síkság, negyede-negyede az enyhén

hullámos síkság (főképp a nyugati részen), illetve az ártéri szintű síkság (peremeken) orográfiai

domborzattípusba sorolható.

Földtani adottságok:

Az Északi-középhegységből lefutó patakok hordalékkúpja a pleisztocénban befedte a kistájat, s

összességében 150-170 m vastag, többnyire finomszemű üledék akkumállódott. A felszínen a

pleisztocén végétől 8-10 m vastag, rendkívül finomszemű üledék rakódott le, amely a későbbiekben

löszösödött. A felszín legnagyobb részét ez a löszös anyag, lösziszap borítja, s ehhez jelentős

téglaagyag készletek párosulnak. Nagyobb területeket borít a réti és lápi agyag.

 

A. Térképmelléklet: a kistájon belüli elhelyezkedés

Éghajlat:

 A kistáj mérsékelten meleg-száraz, egyes déli helyek igen szárazak. A napfényes órák száma

1970 és 2010 között van (1989-ben 1738,3 óra volt, 1990-ben 2229,6 óra.). A nyári negyedben 810-

820, a téliben 180-190 a leggyakoribb. Az évi középhőmérséklet 10,2-10,4 oC körüli, de mértek már

28,2 oC hideget és 39,8 oC meleget is. Vegetációs időszakban az átlag hőmérséklet 17,3-17,4 oC

közötti. A fagymentes időszak általában április 12-14 körül kezdődik és eltart a tizedik hónap végig,

átlagban 20-ig. A csapadék évi átlaga megközelítőleg 515,2 mm, melyből vegetációs időszakra 300

mm esik. Az ország legszárazabb helyeinek egyike. Uralkodó széljárás észak-keleti 18,4 %-os de dél,

dél-nyugati jelleggel is bír, átlagos sebessége 2,5 m/s körül van.

Vízrajza

Vízrajza a Hortobágy-Berettyóra támaszkodik. A környéken jelentős belvíz veszély van, amit

jelez az is, hogy a kistájon a belvízelvezető csatornák összhossza meghaladja a 1500 kilómétert is. A

tavaszi-őszi belvizek jelentős helyet képviselnek a madárvonulásban, ugyanis e helyeket megszállják

a partimadarak. Az átlagos talajvízmélység 2-4 m közötti. A vizsgált terület egy öntöző csatornából

kapja vizét, melyet a gástyási szivattyútelepnél emelnek ki a Hortobágy-Berettyóból. Az

öntözőcsatornából a víz gravitációs úton folyik bele rizsparcellákba, melyeknek átlagos

vízborítottsága 25-30 cm.

 

B Térképmelléklet: Áttekintő térkép a DTK és Gástyás helyzetéről

A terület helyzete:

Ha megindulunk Túrkeve irányából a „hajtóút” néven közismert földúton Ecsegfalva, illetve az

ottani kenderesszigeti halastavak irányába, akkor elsőként egy régi telepítésű tölgyest hagyunk el,

amely a kedvezőtlen talajviszonyok miatt az elmúlt húszon ennyihány évben mindössze néhány

centimétert nőtt. Ezt elhagyva bal oldalt egy lucernatábla található, míg jobb oldalt kiváló pusztai

élőhelyek tűnnek fel. Továbbhaladva elérünk az első keresztúthoz, ahonnan ha jobbra mennénk, akkor

a Dévaványai Tájvédelmi Körzet által védett Farkas-zugba érkeznénk, ha pedig balra, úgy kiérnénk a

Túrkeve - Kisújszállás közötti kövesútra. Azonban ebben az irányban már feltűnnek a védelemre

javasolt élőhelyek, s itt kezdődik az a rész, amit Gástyás néven ismerünk. Ha tovább haladunk

egyenest, akkor a kövecseges utat jobb oldalról egy olajfűz sor szegélyezi (ahol kékvércsék és más

védett fajok költenek) bal oldalt pedig megkezdődik a rizsföldrendszer. Ennek a nagy összefüggő

parcella sornak a hozzákapcsolódó rétekkel nagysága meghaladja az ötszáz hektárt. Ha a korábban

elhagyott dűlő úton nem egyenest jöttünk volna tovább, akkor a kisújszállási út felé kifele haladva bal

oldalra lett volna a rizsföldrendszer, míg jobbra a szintén védelemre javasolt puszták sorakoztak

volna, melyek egy részén legeltetés, egy részén kaszálás folyik. Csakúgy mint a rizsföld a

vízimadaraknak, a puszták is kiváló élőhelyet nyújtanak az ottani fajoknak. Így egyre gyakoribbá

válik a vándorsólyom jelenléte és talán várható lesz a parlagi sas költése is. A túzok ugyanitt már több

alkalommal költött is.

A rizsföldek korábban a téesz tulajdonában voltak, ami folyamatos, stabil működést

eredményezett. Gástyás azonban privatizáció alá esett terület, így jelenleg több tulajdonosa is van.

Ebből adódóan a parcellák vízborítottsága rendszertelen, csakúgy mint a hozzá kapcsolódó rétek

kaszálása. Valószínű, hogy lesznek és már most vannak olyan parcellák, melyet jelenlegi gazdájuk

nem tervez a továbbiakban feltölteni – s ezek közül sokban degradált aszatos társulás alakult ki.

 

A terület múltja:

A térség múltja, történelme és néprajza szorosan összefügg az őt körülvevő területekkel, így

főképp Ecsegpusztával és a hozzá szorosan kapcsolódó Túrkevével.

Történelmi visszaemlékezések a területen lévő kunhalmok feltárásának jóvoltából egészen a

bonzkorig visszamenően bizonyítják az ember tevékenységének jelenlétét. A mai Hortobágy-Berettyó

főcsatotna akkor még szabad folyó volt Túr néven (a Berettyó nevet elsőként csk a XIV. sz.

használták) melynek árvizei, posványai végtelen mocsárbirodalmat teremtettek e tájon eszményi

élőhelyet biztosítva ezzel az élőlényeknek. Az emberek alkalmazkodtak ehhez és „termelésüket”

tevékenységüket is ennek alapján végezték. Tehát ekkor még ők alkalmazkodtak a Természethez –

ehhez az örök történelmi tényezőhöz – nem pedig azt akarták saját képükre formálni, mint a mai kor

embere. Ez az alkalmaszkodás két alapvető – és a tájat évszazadokig jellemző – tevékenységnek

engedett teret. Ez pedig a pásztorkodás és pákászat.

A pákászok kinn éltek a „rétben” s ott tojást szedtek, solymásztak, halásztak. A madarakon és a

halakon kívül ezek az emberek senkinek nem ártottak. Minimális szükségleteiket fedezték csupán a

halakból, kacsa- és lúdállományból s emellett darvakat fogtak. E madaraknak igen nagy keletje volt

akkoriban. Csaknem minden udvarban tartottak egy szelíd példányt. A meglepő az, hogy ez a madár

nem csupán a dísz szerepét töltötte be.

Egykor egy zimankós téli éjszakán az egyik gazda óljából két csikót akartak elkötni a zsiványok.

A komondorokat megetették, de a darvak lármája felriasztotta a háziakat. Ugyanerről a

tulajdonságáról ír a darunak Győrffy István a Nagykunsági krónikában. És ez még mindig nem

merítette ki a darvak hasznosságát. A tollak további jelentősége az, hogy süvegbe tűzve hordták, s

enélkül (vagy túzok toll nélkül) szégyen lett volna kilépni a kapun.

Ezenkívül a pákászok a farkasok fogásával is foglalkoztak, veremmel, tőrrel, elvégre ekkor még

gyakori volt a bőr és szőrme, mint a ruházat. A farkaskacagány pedig kimondottan kunsági „nyalka”

legényviselet volt. Ekkor még farkas (aranysakál) igen sok volt nádtengereinkben, sőt időnként

tömegesen elszaporodott. Ezekben a farkasjártas esztendőkben külön hajtást rendeltek el. Ezt is

pákászok vezették, s élen jártak fokosaikkal.

A pásztorkultúra elterjedésével pedig új tájképi elemek jelentek meg szerte Ecsegen és

Gástyáson: gémeskutak, szállások, kunyhók, hodályok. A pásztorművészet a XVIII. századtól kezdve

virágzott a faragott juhászbotok és kampók, a faragott karikásnyelek, s ezekre font díszkarikások,

hangszerek és használati tárgyak alakjában. Ezek az építmények még a jószágállás, a cserény, amit

kerítésként használtak nádból kötve, hasonlóan a szárnyékokkal, melyek a széltől védték az állatokat

és őrzőiket egyaránt. Voltak karámok és a csak ezen a vidéken jellegzetes hamvasok, melyeket

kenyérsütésre használtak. Ez utóbbi pelyvából, törekből és sárból kitaposott építmény volt. A

legsajátosabbnak mégis a nádból épített, 2-3 méteres kontyos kunyhó számított. Ennek ismertetéséhez

Herman Ottó szavait idézem: „Fölbukkan itt is, ott is egy-egy magas nádalkotmány, mely a csúcsban

végződő sátorszerű nádkunyhótól, aminővel a halászati rész dabogján ismerkedtünk meg, lényegesen

különbözik, mert inkább magas kupolához hasonlít. És ez az Ecsegen dívó, több korczra kötött

kontyos kunyhó: azért kontyos, mert csúcsa tekert szalma, vagy szénakötéllel több szálban

kontyszerűen van körülcsavarva, s megerősítésül egy peczekkel van keresztülütve. A kontyos kunyhó

ajtaja alacsony, az ember melléig érő, úgy, hogy csak jól meghajolva juthatunk be a belsőbe. Az

ajtóval szemben áll a hambár vagy láda, körül-körül a többi ingóság. Az ajtó mellett a csorbány az

ivásra való nádsíppal, néha ékesen ólmozott szívókával. A felső korcz peczkein a szalonnás iszák, az

ajtó felett a feleskolomp. Az alsó korczokban apró szerszám, kanál, kések és egyéb ipari termékek.

között valóban és leghatározottabban őskori maradvány a kanalasgém csőrének felső kávájából

készült kanál, és az alsó kávájából készült villa, és erős kötésű nádból való szintén villa, melynek ága

rendszerint a tűzön van barnítva, vagyis megkeményítve... – ...Ha itt még hozzátesszük, hogy a

kontyos kunyhó közelében mindig készenlétben van néhány kupacz tőzeg, vagyis szárított

marhatrágya, mely tüzelőül szolgál, előttünk van ennek az alkalmatosságnak az emberre vonatkozó

ősi elemeinek összessége.”.

Ezeknek az ősi állapotoknak az első megerőszakolása a XIX. században történt a már említett

árvízszabályozási programmal. A mocsarakat, lápokat lecsapolták, a Berettyó kanyarait levágták, a

folyót csatornásították, Bakonszegél pedig összekötötték a Hortobággyal. A kiszáradt ártereket,

legelőket, pusztákat feltörték, eke alá fogták. A XX. század elejére már a legelők és kaszálók is

eltűntek, a juhokkal, méhekkel és a gulyával együtt. Csupán Ecsegpusztán maradt meg valami a régi

világból, de az igazi, bevált szarvasmarhafajta, a magyar szürke marha már innen is kiveszett.

„Ez a terület óriási volt, de most szélei felől évről évre összibb szorongatja az eke, el-elszakítva

néhány ezer holdnyi legelőt, összibb szorítva egy földdarabot, melynek élete tele volt ősi elemekkel s

éppen ezért messze bevilágított a letűnt korszakokba.” -írja Herman Ottó, aki először 1893-ban járt

ezen a vidéken, de azonnal felismerte e táj értékeit.

A pákászatra – a gyüjtögető életforma eme utolsó megjelenésére is ez mért végső csapást.

Ezeket az embereket, akik évszázadokon át végezték ugyanazt a munkát, pusztulásra ítélte a század,

sorsuk megpecsételődött. A XVIII. század eleji állattartás térhódítása is nagy csapás volt volna rájuk

nézve, s már üldözni is kezdték ezt a csökkenő számú pákásznépet. Erre példa az, hogy 1755-ös

kisújszállási mintára 1766-ban Keviben is határozatot hoztak, hogy: „Pákászok, csíkászok,

solymászok licitáltassanak, hogy oly szabadjában a helység örökös és árendás földjein való hasznot

minden fizetés nélkül ne használják, fogott haszonról pedig számot adjanak.” A végső és

legszörnyűbb csapás azonban egyértelműen a Berettyó-sárrét (vagy Nagy-sárrét) lecsapolása volt. Ez

nem csuán számos élőlénytől, de egy életformától is elvette végleg az életteret.

Az építmények is, melyek az egész környezetre oly jellemzőek voltak, a számadóval, a

gulyással, a csikóssal és a kisbojtárral együtt eltűntek. Előbb Herman Ottó, később Benkő Gyula

kiáltoztak egyre kétségbeesettebben segítségért, de a védelemre szoruló terület egyre kisebb lett.

Néprajzi értékeink fennmaradását annak köszönhetjük mégis, hogy itt nem vágtak át minden kanyart

a Berettyón, így csaknem Bucsától az eredeti medrében folyik még ma is, egészen a Ballai hídig. A

szabályozás miatt kiszáradt árterek pedig jó minőségű gyepeket adtak és ezek az 1900-as évek

elejétől kiváló legelőül szolgáltak az állatoknak. Ekkor alakultak ki az új keletű nevek is, melyek a

Berettyó egy-egy kanyara által bezárt részen, azaz zugon maradtak. Ilyenek például a Szőlős-,

Gyilkos-, Templom- (mely nevét a tatárjárásban elpusztított Ecseg nevű település meglévő

templomromjairól kapta), Bense- és Gyűrű-zugok.

Ezeken a részeken hozták létre 1984-ban dr. Tóth Albert kisújszállási középiskolai tanár

kezdeményezésére a megyei jelentőségű Ecsegpusztai Természetvédelmi Területet, melyből néhány

jelentős élőhely kimaradt. Egyik ilyen a régi Nagy-sárrét arcát idéző Gástyás is. Gástyás jelentősége

tehát részben már abban is adódik, hogy mesterséges körülmények között egy olyan múltat idéz,

melynek jelenléte évszázadokra meghatározta e tájat – és végleg visszatérhetetlenül elsülyedt a

történelemben, egy Magyar Atlantiszt alkotva.

 

A terület élővilága – eredmények:

Növényvilág:

Általános növényzet:

Gástyás növényföldrajzilag a pannon (Pannonicum) flóratartomány, Alföld (Eupannonicum)

flóravidékének Tiszántúli (Crisicum) flórajárásába tartozik. Fás és fátlan társulások egyaránt

megtalálhatóak a területen.

Növényvilág – mint élőhely:

A rizsföldeket szegélyező nádasok (Scirpo-Phragmiteum) természetvédelmi jelentősége

főképpen az itt élő madárfajokban rejlik, ugyanis itt költenek a védett nádiposzáta (Acrocephalus)

fajok, vagy a fokozottan védett kékbegy (Luscinia svecica) is. A társulásalkotó nádon (Phragmites

communis), keskeny és széleslevelű gyékényen (Typha angustifolia és latifolia) kívül más mocsári

(helofiton) növények is a társuláshoz tartozik még: így rendkívül gyakori az epfiton felfutó

sövényszulák (Calystegia sepium), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), közönséges lizinka

(Lysimachia vulgaris), itt is, ott is feltűnik a vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica), virágkáka

(Botumus umbellatus), tavi káka (Schoenoplectus lacustris), sárga vagy mocsári nőszirom (Iris

pseudacorus), ágas békabuzogány (Sparganium erectum), vízi peszérce (Lycopus europaeus), parti

nádtippan (Calamagrostis pseudophragmites), fekete nadálytő (Symphytum officinale), mocsári

tisztesfű (Stachys palustris), réti füzény (Lythrum salicaria) és a keserédes csucsor (Solanum

dulcamara). A nádasok még lehetséges költőhelyet biztosítanak olyan értékes fajoknak is, mint a

gémfélék (Ardeidae) egyedei.

A rizsparcellákon helyenként nyíltvizet lakó (hidatofiton) társulások (Lemno-Urticularietum,

Myriophyllo-Potametum) tűnnek fel jó néhány vízben úszó mocsári növénnyel (forma aqatica). Ez

lehetővé teszi olyan természetvédelmileg értékes fajok megtelepedését, mint a koloniálisan költő,

fokozottan védett szerkő (Chlidonias spp) fajok. Így alkalmanként megfigyelhetünk víziboglárkákat

(Batrachium spp.), tócsagaz fajokat (Ceratorhyllum spp.), békanyálat (Cladophora spp.), apró

békalencsét (Lemna minor), bojtos békalencsét (Spirodela polyrrhiza), néhány helyen süllőhínárokat

(Myriophyllum spp.), imbolygó békaszőlőt (Potamogeton fluitans), hínáros békaszőlőt (Potamogeton

perfoliatus), rucaürömöt (Salvinia natans), és sulymot (Tapra natans).

A tavakat elválasztó töltéseken van néhány fehér nyár (Populus alba) és fehér és szomorú fűz

(Salix alba és chrysocoma) melyekből eme utóbbiak költőhelyet biztosítanak például a

függőcinegéknek (Remiz pendulinus). Emellett a töltés mellett a DTK irányába egy olajfűz sor lette

telepítve, mely mára költőhelyet biztosít néhány vörös vércsének (Falco tinnunculus), kb. 8-12 pár

kék vércséknek, (Falco vespertinus) és a szarkák (Pica pica) által elkészített fészkekben költ az erdei

fülesbagoly (Asio otus).

Ezek mellett a rizsföldrendszerhez kapcsolódó területek fő tömegfaja a réti ecsetpázsit

(Alopecurus pratensis) és a fehér tippan (Agrostis alba). A réteket itt-ott dönőten a cickafarkas és

ürmös puszta (Achilleo-Festucetum pseudovinae, ill. Artemisio- Festucetum pseudovinae) jellemzi.

Itt-ott szikesedő löszpusztagyepekre (Salvio- Festucetum rupicolae) emlékeztető növénytakaró alakult

ki.

 

Állatvilág:

A gástyási területek semmiképpen nem őshonos élőhelyek mint ahogy társulásai is

mesterségesek. Éppen ezért védelmi javaslatunk döntően a állatvilág természetvédelmi jelentőségén

rejlik.

Már a gerinctelen faunában olyan fajok jelenlétét regisztrálhattuk mint fecskefarkú lepke

(Papilio machaon), Atalanta lepke (Vanessa atalanta), nappali pávaszem (Nymphalis antiopa) és kis

rókalepke (Aglais urticae). Ezek mellett gyakran találkozhattunk fehérpettyes ál-csüngőlepkével

(Syntomis phegea), közönséges tűzlepkével (Lycaena phlaeas), közönséges boglárkalepkével

(Polyommatus icarus), piros övesbagollyal (Catocala nupta) valamint az alábbi tegzes fajokkal:

Oecetis ochracea Curtis 1825, Hydropsyche bulgaromanorun (Malicky 1977), Leptocerus tineiformis

(Curtis 1834), Oecetis furva Rambur 1842, Ecnomus terellus Rambur 1842, Agrilea sexmaculata

Curtis 1834, Neureclipsis bimaculata Linnaeus 1758 és Psychomyia pusilla Fabricius 1781.

Herman Ottó Természetvédő Kör vizsgálataiból kiderül, hogy jelen van még az ormányosok

(Curculionidae) közül többek között a Eusomus ovuum Germar, Parafoncarita squamulata (Herbst),

Sitona lineatus (Linné), Sitona suturalis Stephens, Lixus angustatua (Herbst), Lixus cardni Oliver,  és

a Nemonyx leptuoides (Fabricius) mely faj jelentős természetvédelmi értéket képviselhet, hiszen e

viszonylag közönséges család tagjai közül ez egy olyan faj, melynek előfordulása hazánkban

drasztikusan lecsökkent, és már csak kisebb szigetekben fordul elő.

Mindezek mellett még határoztunk meg kacsafarkú szendert (Macroglossa stellatarum),

lovagbadobácsot (Lygaetuseqestris), aranyszemű fátyolkát (Chrysopa chrysops), szegélyes

bibircsesbogarat (Zmalachius marginellus), cinóbervörös pattanóbogat (Ampedus cinnabarinus),

sároshátú gyászbogarat (Opatrum sabulosum), sokpettyes bundásbogarat (Oxythyrea funesta) és

gyakori lopódarazsat (Sceliphron destillatorium). Összességében bár történtek lépések a gerinctelen

fauna feltárásában elmondhatjuk, hogy további vizsgálatok szükségesek. Az ökofaunisztikai

elemzések alapján megállapítható, hogy a rovarok (Insecta) osztályának jelenléte alapvető fontosságú

más osztályok fajainak előfordulásában. Például néhány sólyomfélék családjába tartozó (Falconidae)

faj számára rendkívül jelentős a szitakötő fajok (Odonata) jelenléte, csakúgy mint a fokozottan védett

széki csér számára az egyenesszárnyúak (Orthoptera) gyakorisága.

A kétéltűeket (Amphibia) kevés faj, de nagy egyedszám jellemzi. Rendkívül gyakori így a

vöröshasú unka (Bombina bombina), zöld varangy (Bufo viridis), zöld levelibéka (Hyla arborea) és a

kecskebéka (Rana esculenta).

A rizsföldek töltésein gyakran találkozhatunk fürge gyíkkal (Lacerta agilis), és láthatunk e

osztályból a vízen úszó vízisiklót (Natrix natrix) melyek szaporodó közössége a Hortobágy-

Berettyóból származik.

A nádasokból rendszeresen hallható a bölömbika (Botaurus stellaris), bár költését nem sikerült

bizonyítani. Szintén állandóan jelen van és költ a pocgém (Ixobrychus minutus). Gyakran láthatóak a

táplálkozó, Farkas-zugi gémtelepen költő bakcsók (Nycticorax nycticorax), kis kócsagok (Egretta

garzetta), szürke gémek (Ardea cinerea) és néhány selyemgém (Ardeola ralloides) is. A nagy kócsag

(Egretta alba) és vörös gém (Ardea purpurea) bizonyára már költött a területen és talán várható a

kanalasgém (Platalea leucordia) megtelepedése is. A túrkevei fehér gólya (Ciconia ciconia) populáció

is állandó táplálkozó és gyülekező helyül használja a parcellákat.

 A gástyási nádasokban él a monoton énekéről ismert nádi tücsökmadár (Locustella

luscinioides), a sitke (Acrocephalus melanopogon), a foltos nádiposzáta (Acrocephalus

schoenobaenus), az énekes nádiposzáta (Acrocephalus palusris), cserregő nádiposzáta (Acrocephalus

scirpaceus), nádi sármány (Emberiza schoeniclus), és az erőteljes énekéről könnyen felismerhető

nádirigó (Acrocephalus arundinaceus). Ugyanitt költ két pár a fokozottan védett kékbegyből (Luscinia

svecica) is.

Különleges értéket képvisel a koloniálisan költő kormos szerkő (Chlidonias niger), mely fajhoz

csatlakozhat dankasirály (Larus ridibundus), küszvágó csér (Sterna hirundo) és fattyú szerkő

(Chlidonias hybridus) is.

A Gástyáshoz kapcsolódó pusztai részeket lakja például az egy pár költő hamvas rétihéja (Circus

pygargus), az alkalmilag költő túzok, a parlagi pityer (Anthus campestris), hantmadár (Oenanthe

oenanthe), a rizsföldeken táplálkozó bíbic (Vanellus vanellus) és goda (Limosa limosa). Hasonló

élőhelyen réti fülesbagoly (Asio flammeus) is feltűnhet időnként. Ugyanitt a bokrosokat keresik fel

rozsdás- (Saxicola rubetra) és cigány csaláncsúcsok (Saxicola torqata).

E fajoktól eltérően csak tavaszi-őszi vonulásban figyelhetőek meg az esetenként gyülekező

fekete gólyák (Ciconia nigra), melyekből alkalmanként tizenöt egyedet is meghaladó csapat van jelen.

Szintén vonuló a vetési lúd (Anser fabalis), nagy lilik (Anser albifrons) és nyári lúd (Anser anser).

Legjelentősebb értéket a vonulásban a nagy számú parti madár képvisel, melyek között olyan

ritkaságot is megfigyelhetünk mint a csigaforgató (Haematopus ostralegus). De lehet itt találkozni

széki gólyával (Himantopus himantopus), gulipánnal (Recurvirostra avosetta), széki csérrel (Glareola

pratincola), nagy szélkiáltóval (Numenius arquata) és kis lilével (Charadrius dubius) is, mely

fajoknak költése bármelyik évben megtörténhet. További vonuló fajok jelenlétét is regisztrálhattuk:

parti lile (Charadrius hiaticula), arany lile (Pluvialis apricaria), ujjas lile (Pluvialis squatarola), apró

partfutó (Calidris minuta), temminck-partfutó (Calidris temminckii), sarlós partfutó (Calidris

ferruginea), havasi partfutó (Calidris alpina), pajzsos cankó (Philomachus pugnax), sárszalonka

(Gallinago gallinago), kis szélkiáltó (Numenius phaeopus), füstös cankó (Tringa erythropus),

piroslábú cankó (Tringa totanus), szürke cankó (Tringa nebularia), erdei cankó (Tringa ochropus), réti

cankó (Tringa glaerola), billegető cankó (Actitis hypoleucos), vékonycsőrű víztaposó (Phalaropus

lobatus), kis sirály (Larus minutus), vihar sirály (Larus canus), sárgalábú sirály (Larus cachinnans). A

Magyarországról költőfajként kiveszett tavi cankó (Tringa stagnatilis) is vendég alkalmanként. A

daru (Grus grus) szintén gyakori tavaszi-őszi vonuló, esetenként 2500 egyedet meghaladó csapatai

bármikor használhatják a rizsföldeket pihenő vagy gyülekezőhelyül, hiszen ennek adottságai

megfelelnek a faj ökológiai igényeinek.

 A kendermagos réce (Anas strepera) kis számban rendszeresen vonul, csakúgy mint a nyílfarkú

réce (Anas acuta). Ezektől jóval nagyobb számban figyelhető meg böjti réce (Anas querquedula) és

kanalas réce (Anas clypeata).

A ragadozók közül a pusztai ölyv (Buteo rufinus), a halász sas (Pandion haliäetus) és a vándor

sólyom (Falco peregrinus) az, amely alkalmilag feltűnik.

A területen télen rendszeresen vendégeskedik kékes rétihéja (Circus cyaneus), gatyás ölyv

(Buteo lagopus), kis sólyom (Falco columbarius) és nagy őrgébics (Lanius exubitor) is, illetve ritkán

feltűnik a holló (Corvus corax) is.

Az emlősök (Mammalia) törzsét képviselik a vizsgált térségben az őz (Capreolus capreolus),

vaddisznó (Sus scrofa), róka (Vulpes vulpes), nyest (Martes foina), görény (Mustela putorius),

menyét (Mustela nivalis), vidra (Lutra lutra), pézsmapocok (Ondatra zibrthica), mezei nyúl (Lepus

europaeus), keleti sün (Erinaceus europaeus), vakond (Talpa europaea), mezei pocok (Microtus

arvalis), mezei cickány (Crocidura suaveolens), közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus),

közönséges vizicickány (Neomys fodiens), házi egér (Mus musculus), hörcsög (Cricetus cricetus),

vándorpatkány (Rattus norvegicus), törpe cickány (Sorex minutus) és a titokzatos éjjeli

repülőemlősök közül a szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus), kései denevér (Eptesicus

serotinus), korai denevér (Nyctalus noctua) valamint a vízpartok odúlakó faja a vízi denevér (Myotis

daubentoni).

 

Javasolt természetvédelmi kezelése:

Mezőgazdasági tevékenység:

A területet jelentős madártani illetve természetvédelmi értéke miatt természetvédelmi

kezelésben kell részesíteni, amelynek javaslatunk szerint idevonatkozóan az alábbi szempontokat

kellene figyelembe venni: A nád égetését teljesen szüntessék meg, és csak nádvágást

engedélyezzenek a hatóságok, az annak megfelelő időben – télen – hogy biztosítsák a lehetőséget a

társulásban költő illetve potenciálisan lehetséges költő madárfajoknak. A rizsföldrendszer vízellátása

– a mezőgazdasági szempontokat

betartva – igazodjon a költési és fióka nevelési időhöz. A gástyási réteken és pusztákon szintén a

madarak költését figyelembevevő kaszálás és legeltetés folyjon, illetve a földhivatalnak nem szabad

engedélyeznie azt, hogy használati ág változás következzen be, hogy a rizsföldeket kivonják a

termelésből. Ha más lehetőség nincs akkor teret kell engedni a társadalmi szervezeteknek, hogy a

területen élőhely-rekonstrukciós tevékenységet folytassanak.

Védelem:

A vizsgált terület a Dévaványai Tájvédelmi Körzet perem területe, ahová az állami

természetvédelem keze már nem ér el. A problémát fokozza, hogy a Körös-Maros Vidéki

Természetvédelmi Igazgatóság hatósági jogköre Békés megyével, illetve a DTK Jász-Nagykun-

Szolnok megyei vonalával véget ér. Így fennhatóságilag a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozik a

terület, de miután más védett természeti érték nincs a közelben, így a HNP vizsgálatait és munkáját a

magterületnek számító Hortobágyra összpontosítja. Sajnos a területileg illetékes (túrkevei)

önkormányzat pedig nem egészen környezet és természetvédelmi beállítottságú, amit bizonyít a

Herman Ottó Természetvédő Kör által elkészített Malom-zugi helyi jelentőségű természetvédelmi

terület merev elutasítása is.

Javasoljuk az illetékes természetvédelmi hatóság eljárását, illetve a Gástyási területeknek

hozzácsatolását a Dévaványai Tájvédelmi Körzet ecsegpusztai részéhez.

Természetvédelmi javaslatunk a jogszabály (1996. évi LIII. törvény – illetve a régi 1982. évi IV.

törvényerejű rendelet) vonatkozó szakaszain (82/4: 10. §) alapszik.

 

Összegzés:

Vályi András ezt írja területről, a szabályozások előttről: „... rákkal és teknősbékákkal

bővelkedik, halai, madarai, vakatsái olly számosok, hogy azoknak sokasága néha egészen elborittya

vizének szinét.” Sajnos ez a valamikori madárparadicsom, amelyben „a madarak sokaság néhol egész

felhőt alkotott” végleg eltűnt a múltban, akárcsak Atlantisz.

Az eltünedező madaraknak csak az biztosít lehetőséget a fennmaradásra, ha a XX. századi ember

tudásával akár mesterségesen (élőhely-rekonstrukcióval) is élőhelyet tart fenn számukra. Gástyás a

ritkuló vizes élőhelyek egyike, ahol számos faj kiváló élőhelyet talál – mely fajok védelmét több

nemzetközi egyezmény bízza hazánkra.

Mindezek összegzéseként talán joggal mondhatjuk, hogy e mesterséges élőhely valamennyire a

Nagy-sárrét által ránk hagyott örökség egy része, hiszen sajátos jellegével biotópot biztosít azoknak a

fajoknak, melyek egykoron az ember munkájából adódóan elvesztették életterüket. Védelem tehát

nem az élőhely jellege miatt szükséges, hanem az itt élő védett és fokozottan védett álatok védelmi

intézkedéseként jelentős – hiszen mint tudjuk, csak az élőhellyel együtt tudjuk megvédeni a ritkuló

fajokat, így földünk diverzitását. S ennek a sokféleségnek a megőrzése mindannyiónk feladata.

 

Köszönetünket fejezzük ki, a dolgozat elkészítésében segítkező valamennyi személynek,

valamint a „NIMFEA” Természetvédelmi Egyesület Herman Ottó Természetvédő Körének.

 

T ú r k e v e , 1996. november 25.

 

 

 

Szabó Tünde

Sallai R. Benedek

 

 

1. sz. melléklet:

A területen előforduló madárfajok névjegyzéke:

 

? Accipiter gentilis

? Acrocephalus arundinaceus

? Acrocephalus melanopogon

? Acrocephalus palusris

? Acrocephalus schoenobaenus

? Acrocephalus scirpaceus

? Actitis hypoleucos

? Alauda arvensis

? Alcedo atthis

? Anas acuta

? Anas clypeata

? Anas crecca

? Anas penelope

? Anas platyrchnchos

? Anas querquedula

? Anas strepera

? Anser albifrons

? Anser anser

? Anser fabalis

? Anthus campestris

? Anthus spinoletta

? Apus apus

? Aquila helica

? Aquila pomarina

? Ardea cinerea

? Ardea purpurea

? Ardeola ralloides

? Asio flammeus

? Asio otus

? Athene noctua

? Aythya ferina

? Botaurus stellaris

? Buteo buteo

? Buteo lagopus

? Buteo rufinus

? Calidris alpina

? Calidris ferruginea

? Calidris minuta

? Calidris temminckii

? Carduelis carduelis

? Carduelis chloris

? Charadrius dubius

? Charadrius hiaticula

? Chlidonias hybridus

? Chlidonias niger

? Ciconia ciconia

? Ciconia nigra

? Circus aeruginosus

? Circus cyanus

? Circus pygargus

? Columba oenas

? Columba palumbus

? Coracias garrulus

? Corvus corax

? Corvus corone

? Corvus frugilegus

? Corvus monedula

? Coturnix coturnix

? Cuculus canorus

? Delichon urbica

? Dendrococus minor

? Dendrocopos major

? Egretta alba

? Egretta garzetta

? Emberiza citrinella

? Emberiza schoeniclus

? Falco columbarius

? Falco peregrinus

? Falco subbuteo

? Falco tinnunculus

? Falco vespertinus

? Fringilla coelebs

? Fringilla montifringilla

? Fulica atra

? Galerida cristata

? Gallinago gallinago

? Glareola pratincola

? Grus grus

? Haematopus ostralegus

? Haliseetus albicilla

? Himantopus himantopus

? Hirundo rustica

? Ixobrychus minutus

? Lanius corullio

? Lanius exubitor

? Lanius minor

? Larus cachinnans

? Larus canus

? Larus minutus

? Larus ridibundus

? Limicola falcinellus

? Limosa limosa

? Locustella fluviatilis

? Locustella luscinioides

? Luscinia megarhynchos

? Luscinia svecica

? Miliaria calandra

? Milvus migrans

? Motacilla alba

 

? Motacilla flava

? Muscicapa striata

? Numenius arquata

? Numenius phaeopus

? Nycticorax nycticorax

? Oenanthe oenanthe

? Oriolus oriolus

? Otis tarda

? Pandion haliaaetus

? Parus caeruelus

? Parus major

? Passer dommesticus

? Passer montatus

? Phalacrocorax carbo

? Phalaropus lobatus

? Phasianus colochius

? Philomachus pugnax

? Phoenicurus phoenicurus

? Phyllocopus collybita

? Phyllocopus trochilus

? Pica pica

? Picus viridis

? Pluvialis apricaria

? Pluvialis squatarola

? Podiceps cristatus

? Podiceps nigricollis

? Porzana pusilla

? Recurvirostra avosetta

? Riparia riparia

? Saxicola rubetra

? Saxicola torqata

? Scolopax rusticola

? Serinus serinus

? Srteptopelia decaocto

? Srteptopelia turtur

? Sterna albifrons

? Sterna hirundo

? Sturnus roseus

? Sturnus vulgaris

? Sylvia atricapilla

? Sylvia borin

? Sylvia communis

? Sylvia curruca

? Tachybaptus ruficollis

? Tringa erythropus

? Tringa glaerola

? Tringa nebularia

? Tringa ochropus

? Tringa stagnatilis

? Tringa totanus

? Turdus merula

? Turdus philomelos

? Turdus pilaris

? Upupa epops

? Vanellus vanellu

 

 

 

Tartalomjegyzék:

 

 

 

 

BEVEZETÉS 2

A VIZSGÁLT TERÜLET BEMUTATÁSA:  2

Előhang: 2

Földrajzi fekvése, jellemzői: 3

A kistáj elhelyezkedése:  3

Domborzati adatok: 3

Földtani adottságok: 4

Éghajlat: 4

Vízrajza 5

A terület helyzete: 5

A terület múltja: 6

A TERÜLET ÉLŐVILÁGA – EREDMÉNYEK: 8

Növényvilág: 8

Általános növényzet: 8

Növényvilág – mint élőhely: 8

Állatvilág: 9

JAVASOLT TERMÉSZETVÉDELMI KEZELÉSE: 11

Mezőgazdasági tevékenység:  11

Védelem: 11

ÖSSZEGZÉS: 12

1. SZ. MELLÉKLET: A TERÜLETEN ELŐFORDULÓ MADÁRFAJOK NÉVJEGYZÉKE:  13

2. SZ. MELLÉKLET: FÉNYKÉPEK:  14

TARTALOMJEGYZÉK: 21

3. SZ. MELLÉKLET: 3. SZ. TÉRKÉPVÁZLAT A TERÜLETRŐL 22

 

Gástyás – avagy a Nagy-sárrét örökében

12. oldal

Gástyás – avagy a Nagy-sárrét örökében

15. oldal