A BAKONSZEGI
HALASTÓ TERMÉSZETVÉDELMI
REKONSTRUKCIÓJÁNAK LEHETŐSÉGEI ÉS
TERMÉSZETI VÉDELMÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE

 

 

(Bakonszegi látkép)

 

2 0 0 1

SÁRRÉT Természetvédelmi Szervezet

5421. Túrkeve Pf: 33.

TARTALOMJEGYZÉK

TARTALOMJEGYZÉK.............................................................................................................. 2

1. BEVEZETÉS........................................................................................................................... 2

2. A VIZSGÁLT KISTÁJ BEMUTATÁSA................................................................................. 4

Domborzati adatok.................................................................................................................. 4

Éghajlat................................................................................................................................... 5

Vízrajz...................................................................................................................................... 5

Talajok.................................................................................................................................... 6

Sajátos táji adottságok........................................................................................................... 6

3. A TELEPÜLÉS TÖRTÉNELME............................................................................................. 7

4. TERMÉSZETI ÉRTÉKEK....................................................................................................... 8

Adatok a terület növényvilágáról............................................................................................ 8

Adatok a terület állatvilágáról................................................................................................ 9

5. TERMÉSZETVÉDELMI JAVASLAT................................................................................... 12

 

1. BEVEZETÉS

Jelen dolgozatunkban Bakonszeg egykori halastavának rekonstrukciójára, és természetvédelmi hasznosítására kívánunk javaslatot tenni. Ehhez azonban mindenképpen szükséges néhány korántsem mellékes tényt megemlíteni.

Bakonszeg neve nem véletlenül fonódik össze a Berettyó nevével, hiszen itt lett ketté vágva a folyó, amelynek felső ágát a Körösbe vezették, míg alsó ága a Hortobágy folyóval lett összekötve. Valaha azonban innen terült szét a varázslatos Nagysárrét. Erről emlékezik Szűcs Sándor:

„Bihar, Békés, Szolnok megyék és a Nagykunság, Hajdúság szomszédos részein mintegy 150 ezer kat. holdnyi területen kénye-kedvére uralkodott a mocsár. Püspökladány, Sárrétudvari, Biharnagybajom, Nagyrábé, Bihartorda, Bakonszeg, Zsáka, Füzesgyarmat, Szeghalom, Dévaványa, Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Karcag közt terjengett a Nagy-Sárrét magva. De a Hortobágy folyó mentén felnyúlt Ágotáig, s összeköttetésben volt a hortobágyi mortovákkal és áradmányos területekkel, még a Nánás, Dorog, Böszörmény közti Veresnád nevezetű mocsárral is. Észak felé az Ér mocsarával tartott kapcsolatot, amely lenyúlt Pocsaj, Esztár, Hencida községekig. A Kis-Sárrét pedig Szeghalom, Gyarmat, Darvas, Zsáka, Furta, Mezősastól csaknem Sarkadig ért.

A sárréti falvak a rét szélére települtek, a továbbiak pedig a mocsárba folyó erek partjára, egyik-másik meg éppenséggel a rét beljebb eső szárazulatára, szigetére, mint például Szerep, Komádi és Csökmő.” (…)

„A Sárrét népe megszokta azt az életmódot, amelyet a természeti környezet és az általa nyújtott lehetőségek keretében kialakított. Ebben nőtt fel, ehhez idomult, és el se tudta képzelni, hogy másként is lehetne. Megváltoztatását nem is tartotta szükségesnek. Nem így vélekedtek azonban a nemzetgazdászok!”

Ennek a „másképp vélekedésnek” lett az eredmény a legnagyobb európai tájátalakítás, ami merően új képet adott a tájnak, Huszár Mátyás leírása a Körösvidékről Vízrajzi értekezés művében:

„A lefolyás valamennyi akadályának eltávolítása után nem lesz szükség arra, hogy medret szabályos szélességben kimélyítsék, mivel e  munkát a nagyobb sebességű, közös mederben folyó víz a laza talajon idővel magától is el fogja végezni. Eszerint a BERETTYÓ új mederbe kerülne Bakonszeg Örmény-sziget nevű részétől Kórógy puszta határáig, onnan Zsáka község Veszély, Berza, Bába, Nagybarsa nevű részein át a csökmői Kölesér, Domb és Krétasziget nevű területekig, majd innen eljutna Szeghalom ÁSOTT HOSSZÚ DERÉK nevű árkáig, amelynek folytatása a KIS-KÖRÖSben és az ÖRDÖG-ÁRKÁban vész el. Végül a BERETTYÓ Szeghalom mellett ömöljék a KÖRÖSbe, ahogyan ezt a vízrajzi térkép is feltünteti. A BERETTYÓ folyamatos csatornájának kimélyítését a fentiek szerint 3 3/4 mérföld (28,45 km) hosszúságban, fent 20(37,92 m), lent 16 öl (30,34 m) szélességben, becslés szerint 10 láb (3,16 m) mélységben kell elvégezni. Így az esés minden 1000 öl (1,89 km) távolságban 16 1/2 hüvelyk (436,61 mm) lesz.”

Erről a vidékről ír dr. Tildy Zoltán, újkori természetvédelmünk egy neves alakja is:

„A sokak által unalmasnak tartott alföld számomra felért egy mesebeli birodalommal. A régi Sárrét világát ugyan alaposan "tönkretették" a vizesmérnökök. Lecsapolták a nagy mocsarakat, töltések közé szorították a Sebes-Köröst és a Berettyót, de a táj eredeti képéből még így is maradt annyi, hogy hosszú éveken át végzett "felfedező utaimon" miníg új látnivalót nyújtson. Főleg tavaszonként. Ilyenkor a megfékezett vadvizek előtörtek mindenfelé. Megtöltötték a rég elhagyott, kiszáradt holtmedreket, elárasztották a réteket s a sokféle vízimadár, évezredeken át tartott útirányához igazodva ellepte ezt az egykor olyan jó otthont nyújtó tájat. Hangos krugatással darvak húztak a magasban, s néha leszálltak a nagy legelőkön. A zsombékos, mocsaras "Kéktó"-ra vadludak jártak, s a kisebb-nagyobb víztükrökön tavaszi díszbe öltözött vadrécék úszkáltak. Csörgő-, böjti-, nyílfarkú-, kanalas-, tőkésrécék mintha csak egymással versenyeztek volna, hogy melyik tud színesebb tollruhát ölteni. A megáradt folyók szélében szürkegémek gázoltak, s nagyritkán leszállt közéjük egy-egy kócsag vagy selyemgém is. Az erdő öreg fáira éles vakkogással bakcsók telepedtek, a folyó tükre felett furulyaszóként szólt az elsuhanó cankócsapatok füttye. A vizenyős kaszálókon bíbicek, godák fészkeltek a magas fű között, s a kiöntések felett sirályok, csérek libegtek. A partmeni bokrokat, fákat ellepték az apró énekesmadarak. Rigók, pintyek, cinegék, sármányok énekeltek mindenfelé, a túlsóparti nyárfaerdőből meg kakukkszó, gerlebúgás, sárgarigó flótázása hangzott. Az öreg fák tetején vörös- és kékvércsék fészkeltek, a faodvakban meg tarkaharkály, búbosbanka és seregély. Szóval akadt itt látnivaló bőven. Főleg az olyan szomjas tekintet számára, mint az enyém. Hiszen eleinte alig ismertem a madarakat.”

E vidék természeti értékeinek bemutatását tűztük ki tehát most feladatul úgy, hogy felvetjük a lehetőségét annak, hogy miként is lehetne a rég elmúlt vadvizek hangulatát feleleveníteni egy élõhely-rekonstrukciós tevékenységgel.

2. A VIZSGÁLT KISTÁJ BEMUTATÁSA

A Magyarország Kistájainak Katasztere c. mű felhasználásával az alábbi információk állnak rendelkezésre a vizsgált kistájról általánosságban. A Berettyó-Kálló Köze kistáj Hajdú-Bihar megye területén helyezkedik el. Területe 400 km2 (a középtáj 9,2%-a, a nagytáj 0,8%-a).

 

Terület hasznosítás:

%

hektár

1. belterület

5,3

2 120

2. szántó

72,6

29 040

3. kert

-

-

4. szőlő

0,9

360

5. rét, legelő

19,1

7640

6. erdő

1,5

600

7. vízfelszín

0,5

200

8. ártér, elhagyott terület, bányaterület

0,1

40

9. a fentiekből védett terület

0,2

80

 

Domborzati adatok

A kistáj 88 és 130 m közötti tszf-i magasságú, morotvákkal, mederroncsokkal sűrűn borított, a Ny-i részen löszös homokkal fedett hordalékkúp-síkság. Vertikális felszabdaltsága K-en 3-5 m/km2, középső és Ny-i részén 1-2 m/km2. A felszín Ny-i része az enyhén hullámos síkság, középső és K-i része az alacsony ármentes síkság orográfiai domborzattípusába sorolható. Ez utóbbit ártéri síksági részek jellemzik, amelyek a vízszabályozások előtt (Berettyóújfalu-Konyár-Pocsaj vonalán) mocsaras, vizenyős területek voltak. A felszíni formák döntően folyóvízi eredetűek. Földtani adottságok. A felszín több, mint 3/4-ét holocén ártéri, mocsári iszap, agyag  fedi, amelyek között mozaikszerű elhelyezkedésben pleisztocén ártéri infúziós lösszel, iszappal fedett részek találhatók. A kistáj a Berettyó síksága, de 4-6 m mélyen a feküjében található folyóvízi homokos, iszapos rétegsor anyagának telepítésében az Ős- Szamos is részt vehetett. A jól osztályozott homokanyag határozott finomodása figyelhető meg K-ről Ny felé. Potenciális max. szeizmicitása 6° MS.

Éghajlat

A kistáj éghajlata mérsékelten meleg-száraz. Az évi napfénytartam 2000 óra körül van, a nyári évnegyedben 810-815 óra, a téliben 180-185 óra napsütést élvez (a DNy-i részen a több). A hömérséklet évi és vegetációs időszaki átlaga 10,0-10,2 °C. ill. 17,0-17,2 °C. Ápr. 10 és kb. okt. 20 között a napi középhőmérséklet meghaladja a 10 °C-ot (kb. 193 nap). A fagymentes időszak 188 napig tart, tavaszi-őszi határnapja ápr. 15 és okt. 20. Az évi abszolút hőmérsékleti maximumok és minimumok átlaga 34,0-34,2 °C, ill. -17,0 és -17,5 °C közötti.

A csapadék évi összege 530-570 mm (DNy-on a kevesebb), míg a vegetációs időszak csapadéka 310-330 mm. Az egy nap alatt lehullott csapadék maximuma 89 mm; az ész­lelés helye Pocsaj. A hótakarós napok száma a Ny-i részen átlagosan 35 nap, a K-i hatá­ron 40 nap, s az átlagos maximális hóvastagság 16-17 cm.

A két leggyakrabban előforduló szélirány az ÉK-i és a D-i; az átlagos sebesség 2,5-3,0 m/s. Kevés a csapadék, különösen a DNy-i rész száraz. Főként ez határozza meg a gazdasá­gos termesztés lehetőségeit.

Vízrajz

A kistájat a Kálló-föcsatorna (30 km, 1278 km') és Konyári-forrásága (17 km, 808 km'), valamint a Berettyónak (204 km, 6095 kmz) az Ér torkolatától a Kálló torko­latáig terjedő 48 km-es szakasza fogja közre. De Ny-on eléri a Derecskei-Kállót (16 km, 332 km~) is. Gyér lefolyású, száraz, vízhiányos terület.

A Berettyó árvizei a tavaszi hóolvadással és a kora nyári csapadékkal függnek össze, a Kállóra csak a tavaszi hóolvadás hat. Kisvizek mindkettőn ősszel gyakoriak. Bakonszegnél éri el a Kállót a Keleti-főcsatorna is (110 km), amely rendszerint 8, 14 m /s-ot hoz a Kőrösvidék vízhiányának enyhítésére. A Keleti-főcsatorna vízminősége I. a Berettyóé II., a kisebb csatornáké III. osztályú. A belvízlevezető csatornahálózat a Kálló és a Berettyó között sűrű, több száz km-es. Vizet azonban csak csapadékos években vezetnek.

A talajvíz mélysége 2-4 m között váltakozik. Mennyisége 1-3 1/s.km2. Kémiai minősége többségében kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, de Konyár és Bakon­szeg környékén a nátriumos típus is elterjedt. Keménysége általában 15-25 nk° között van, de Konyár és Berettyóújfalu között meghaladja ezt az értéket. A szulfáttartalom 60-300 mg/1 között ingadozik.

A rétegvíz mennyisége alig 0,5 1/s.kmz. Az artézi kutak száma nagy. Mélységük át­laga meghaladja a 200 m-t, de vízhozamaik mérsékeltek. Sok a vasas vizű kút. Be­rettyóújfalunak 60 °C meleg vizű kútja van.

A felszíni vízkészlet kihasználtsága meghaladja a 80%-ot, mivel a Berettyó mérték­adó vízkészletének 57%-a külföldön van lekötve. A felszín alatti készletek kihasznált­ságát csak 20%-ra becsülik, de a kutak kapacitásának a terhelése meghaladja a 60%-ot.

Talajok

Talajtanilag meglehetősen változatos kistáj. A talajok zömmel löszös üledé­keken képződtek, az allúviumokon jórészt öntés réti talajok és szikesek keletkeztek. A legkedvezőbb termékenységű talajok a homokos vályog, vagy vályog mechanikai

összetételű, nem felszíntől karbonátos réti csernozjomok (39% ). Termékenységi beso­rolásuk a IV. talajminőségi kategória.

A valamivel kedvezőbb (III.) termékenységű alföldi mészlepedékes csernozjomok csupán 2%-nyi területen jelennek meg.

A szikes talajok közül a mezőgazdaságilag nem hasznosítható réti szolonyecek 19%-ot, az igen gyenge termékenységű sztyepésedő réti szolonyecek 5 %-ot, a szolonye­ces réti talajok pedig csupán 1 %-ot borítanak. A nem szikes, a táj É-i felében, lösz is üle­dékeken, a D-i részeken öntésanyagokon képződött réti talajok egységesen agyagos vá­lyog fizikai féleségűek, nem felszíntől karbonátosak, kedvező termékenységűek (V.) és összesen 6%-nyi területen fordulnak elő. A főként öntésanyagokon képz6dütt, vá­lyog mechanikai összetételű, 2-3% szerves anyagot tartalmazó, nem felszíntől karbo­nátos öntési réti talajok 23 %-os területi kiterjedésűek. Termékenységi besorolásuk a VI. talajminőségi kategória. A csupán egyetlen foltra kiterjedő lápos réti talajok 1%-ot tesz­nek ki.

A kistáj talajainak összetételét színcsítik a Nyírségből áthúzódó homoktalaj foltok. A kovárványos barna crdc5talajok 1 % -nyi, a humuszos homoktalajok pedig 2%-nyi terület­re terjednek ki.

Sajátos táji adottságok

A kistáj települései részint nemzetközi átmenő forgalmat is lebonyolító főközlekedési út mentén helyezkednek cl, ill. arról leágazva alacso­nyabb rendű közúton érhetők el. Az üdülés szempontjából vett természeti adottsá­gok mérsékeltek. A helybeni üdülésre elsődlegesen a konyári sósfürdő térségében kínálkozik némi lehetőség. A fellelt melegvízre jelentősebb fogadókészségű üdülő­központ települhet.

A Berettyó védgátjai között időnként magas talajvizű hullámtéri síksági sáv húzódik réti öntéstalajokkal amelyet többnyire rétek és legelők hasznosítanak, itt-ott egy-egy füzes-nyáras ligeterdő maradvánnyal. A kistáj nagyobb, É-i része lösztakarta hordalék­kúp-síkság közepes talajvízállással és főleg réti csernozjom talajjal, amelyet a laposabb helyeken szikesek, jórészt réti szolonyecek tagolnak. Itt a szántóföldi hasznosítás uralko­dik kifejezett kultúrsztyep jelleggel, amit a fátlan szikes puszták legelői csak fokoznak.

A kistáj elkeskenyedő DNy-i részén részben holtmedrekkel behálózott mentesített ár­téri síkságot találunk réti talajokkal, részben hordalékkúpok közé zárt gyenge lefolyású ártéri síkságot szikes talajokkal.

A két tájtípus hasznosításában az a különbség, hogy a réti talajú felszíneken a szántó­földi hasznosítás túlnyomó, míg a szikes pusztákon a korán kiégő legelők is gyakoriak. Érdekességként utóbbiakon a sziki tölgyesek maradék állománya is előfordul. A kul­túrsztyep jelleg ezeken a tájtípusokon is kifejezett.

3. A TELEPÜLÉS TÖRTÉNELME

A település történetére vonatkozó bővebb adatok a Ceba Kiadó Magyarország Megyéi sorozatban találhatunk, melynek töredékeit időzzük feldolgozva:

Bakonszeg és környéke már időszámításunk előtt is lakott terület volt, erről számos tárgyi emlék tanúskodik. A község határában lévő ismertebb települések nyomai a nagyobb halmokon fedezhetők fel: Aka, Adorján, Kórógy, és a Kádárdomb környéke. A honfoglaló magyarok is megtelepedtek ezeken a halmokon. A falu neve írott forrásokban csak a XV. században (1438) bukkant fel. Egyes történészek a falu településtörténeti előzményének tekintik Aka községet, melyet már 1283-ban megemlítenek a források. Egy helyi monda szerint a Bakonszeggel szomszédos Aka várában előbb János lovagok, később veres barátok laktak, kiknek kecskéik a Berettyó által képzett zugban, ahol ma Bakonszeg fekszik, nagyon szerettek legelni. Ezen okból e helyet, s a később keletkezett helységet Bakzugnak, majd Bakonszegnek nevezték el.

A falu földesurai a XV. században az Izsákay és Bessenyei családok voltak. 1552-ben 7 jobbágytelket írtak itt össze, melyek Izsákay Osvald birtokában voltak. A török csapatok többször feldúlták a falut, s átmenetileg el is néptelenedett. A török kiűzése után újjáépítették a falut. Népessége a XVIII. században gyorsan gyarapodott, bár 1692-ben csak 7 családot tartottak itt számon. 1772-ben már 41 adózó jobbágyot írtak össze. lakossága még a XVI. század folyamán áttért a református vallásra.

Az 1790-es évektől - az akkor még szomszéd falu, ma a községhez tartozó - Pusztakovácsiban lévő birtokán élt egészen a haláláig Bessenyei György (1741-1811) a magyar felvilágosodás kiemelkedő író- filozófusa.

A település másik ismert személyisége Nadányi Zoltán költő, a Pusztakovácsiban birtokos Nadányi család tagja. A község első ismert címeres pecsétnyomója 1738-ból származik. Körfelirata a következő: BAKONSZEG FALV PECSETI 1738.

1930-ban 1902 lakosa van a falunak, 6 bunyevác kivételével valamennyien magyarok. Felekezeti megoszlás szerint a lakosság 92%-a református, 4%-a római katolikus, 2,5%-a görögkeleti vallású, a fennmaradóak izraelita, görög katolikus és egyéb vallások követői voltak. A II. világháború után végrehajtott földreform keretében a földigénylők szinte kivétel nélkül 3 katasztrális holdat kaptak. Ezek a kisbirtokok intenzív műveléssel, állattartással, valamint baromfitartással életképesek voltak. Itt is megindult a szövetkezetesítés és megalakult a bakonyszegi újvilág Tsz.

4. TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

Adatok a terület növényvilágáról

Növényzet. A Tiszántúli flórajárásba (Crisicum) tartozó kistáj jellegzetesebb potenci­ális erdőtársulásai a tölgy-kőris-szil ligeterdők (Querco-Ulmetum hungaricum), a fáz­nyár-égerligetek (Salicetum albae-fragilis hungaricum) és a partmenti bokorfiizesek (Salicetum triandrae), valamint a sziki tölgyesek (Pseudovino-Quercetum roboris). Ka­rakteres lágyszárú fajok a bánáti borgyökér (Oenanthe banatico), az orvosi nadálytő (Symphytum officinale ssp.uliginosum), a kései aranyvirág (Chrysanthemum seroti­num) stb.

Az erdőgazdasági területeken fiatal- és középkori, zömében keménylombos, ritkáb­ban lágylombos erdők díszlenek. Az erdők átlagos évi folyónövedéke mintegy 3,7-4,5 m3/ha.

A mezőgazdasági területhasznosítás elterjedtebb kultúrái a búza (20-30 q/ha), az őszi árpa (20-25 q/ha), a vöröshere (20-30 q/ha).

A vizsgált terület konkrétan, tehát a halastavak élővilágát a madárfajok sokasága jellemzi, ami sokkal inkább a vízközegnek köszönhető, mint a vegetációnak. A halastó töltéseken, és a tavakat elválasztó területeken számos közönséges faj előfordul: közönséges cickafark (Achillea millefolium), veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina), orvosi székfű (Matricaria chamomilla), ebszékfű (Matricaria perforata), sziki sóvirág (Limonium gmelini ssp. hungaricum), fűzlevelű peremizs (Inula salicina), tarka koronafürt (Coronilla varia), farkaskutyatej (Euphorbia cyparissias), terjőke kígyószisz (Echium vulgare), tejoltó galaj (Galium verum), mezei szarkaláb (Consolida regalis), ogyorós lednek (Lathyrus tuberosus), közönséges pásztortáska (Capsella bursa-pastoris), baracklevelű keserűfű (Polygonum persicaria), keszeg saláta (Lactuca serriola), pongyola pitypang (Taraxacum offilinale), fekete ökörfarkkóró (Vesbascum nigrum), közönséges gyújtoványfű (Linaria vulgaris), mezei katáng (Cichorium intybus), szarvas kerep (Lotus corniculatus), tövises iglice (Ononis spinosa), fehér mécsvirág (Melandrium album), orvosi somkóró (Melilotus officinalis), mezei árvácska (Viola arvensis), sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicus) és a védett közönséges nyúlánksárma (Ornithogalum pyramidale).

Már sokkal fontosabb a számottevő nádas területek jelenléte, hiszen mind tájképileg, mind más élőlények szempontjából fontos ezek jelenléte. A nádasokban (Scirpo-Phragmiteum) élő madarak, mint amilyenek a védett nádiposzáta (Acrocephalus spp.) fajok, vagy épp a kékbegy (Luscinia svecica) eszményi élőhelyet találnak itt, hiszen a kiváló fészkelési lehetőség nyílik a nádszálakon, arról nem is szólva, hogy a rovarok tömkelege terített asztalt kínál. A tó jelentős részét most nádas borítja.

Szintén a nádasok lakója több természetvédelmileg értékes gémféle is, mint a nagykócsag (Casmerodius alba) vagy a bölömbika (Botaurus stellaris), de számos más faj (szárcsa, vízicsibék) is.

Ezen élőhelyeken a társulásalkotó nádon (Phragmites communis), keskeny és széleslevelű gyékényen (Typha angustifolia és latifolia) kívül számos közönséges faj előfordul még. Nádszálakra felfutva mindenhol látható folyófű epifiton testvére, a felfutó sövényszulák (Calystegia sepium). Szép sárga foltokkal díszíti a nádasok szélét a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia) és a közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris). A nádasban sokhelyütt láthatjuk a dekoratív virágkákát (Botumus umbellatus), a vízi hídőrt (Alisma plantago-aquatica), a tavi kákát (Schoenoplectus lacustris), a védettségi listáról 1992-ben levett mocsári, vagy sárga nősziromot (Iris pseudacorus), az ágas békabuzogányt (Sparganium erectum), vízi peszércét (Lycopus europaeus), parti nádtippant (Calamagrostis pseudophragmites), a gyógynövényként ismeretes fekete nadálytőt (Symphytum officinale), itt-ott feltűnik a mocsári tisztesfű (Stachys palustris) és a keserédes csucsor (Solanum dulcamara), június-júliustól pedig a lila színű réti füzény (Lythrum salicaria).

A tóegységet sokhelyütt elborítják a nyíltvizet lakó (hidatofiton) társulások (Lemno-Urticularietum, Myriophyllo-Potametum) jó néhány vízben úszó mocsári növénnyel (forma aqatica). A nyílt vízen sokhelyütt láthatóak a víziboglárka- (Batrachium spp.), süllőhinár- (Myriophyllum spp.), tócsagaz- (Ceratorhyllum spp.), békanyálfajok (Cladophora spp.), csakúgy mint több békalencsék, vízi harmatkása (Glycerina maxima), imbolygó békaszőlő (Potamogeton fluitans), hínáros békaszőlő (Potamogeton perfoliatus), a vízi páfrányféle a védett rucaöröm (Salvinia natans), és a tömeges, ám mégis európai vörüskönyves sulyom (Tapra natans).

Adatok a terület állatvilágáról

A Bakonszegi halastó területei semmiképpen nem őshonos élőhelyek, mint ahogy társulásai is mesterségesek. Éppen ezért védelmi javaslatunk döntően a állatvilág természetvédelmi jelentőségén rejlik, amellett, hogy a Berettyó örökségét őrzi az érmaradványok mellett, az egykori vízjárta területeken létrehozott halastórendszer.

Sajnos szakértők nem vizsgálták meg a területet, így a gerinctelen faunábál alig vannak adataink, holott számos értékes faj előfordulhat itt. Sikerült meghatároznom Atalanta lepkét (Vanessa atalanta), fecskefarkú lepkét (Papilio machaon), nappali pávaszemet (Nymphalis antiopa) és kis rókalepkét (Aglais urticae). Ezek mellett gyakran láttam fehérpettyes álcsüngőlepkét (Syntomis phegea), közönséges tűzlepkévet (Lycaena phlaeas), közönséges boglárkalepkét (Polyommatus icarus), valamint néhány fénycsapdával gyűjtött tegzes fajt az alábbinak sikerült meghatározni segítséggel: Agrilea sexmaculata Curtis 1834, Oecetis ochracea Curtis 1825, Leptocerus tineiformis (Curtis 1834), Oecetis furva Rambur 1842, Ecnomus terellus Rambur 1842, és Psychomyia pusilla Fabricius 1781. Ezek mellett még az alábbi fajok meghatározására került sor: lovagbadobács (Lygaetus eqestris), szegélyes bibircsesbogár (Zmalachius marginellus), kacsafarkú szender (Macroglossa stellatarum), aranyszemű fátyolka (Chrysopa chrysops), gyakori lopódarázs (Sceliphron destillatorium), sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum), sokpettyes bundásbogár (Oxythyrea funesta) és cinóbervörös pattanóbogár (Ampedus cinnabarinus).

A kétéltűeket (Amphibia) kevés faj, de nagy egyedszám jellemzi. Rendkívül gyakori a feltöltőcsatornák környékén, és az érmaradványok környékén a vöröshasú unka (Bombina bombina). Mindenfelé látható, de nem túl nagy számban a zöld varangy (Bufo viridis) is. Sokfele találkoztam a zöld levelibékával (Hyla arborea). A kecskebéka fajcsoport (Rana spp.) egyedeinek vizsgálata jelentősebb felkészültséget igényelt volna, így nem volt módom azokat (a három fajt) egymástól elkülöníteni de mindenképpen a leggyakoribb kétéltűek a területen. Ezer szám kerülnek a lehalászásokkor a halászok hálójába is, amellett, hogy hangjuk meghatározza a terület alapvető hangulatát.

A halastóra bevezető kövesúton, illetve töltésein gyakran találkozhatunk fürge gyíkkal (Lacerta agilis), és gyakran látható a vízen úszó vízisikló (Natrix natrix) is, melynek populációja itt ugyan még stabil, de mindenképpen alacsony egyedszámmal, és nem sikerül a halastavi egyedeket teljes bizonyossággal elkülöníteni a érmaradványok környékén élő szaporodó közösségtől.

A terület legjelntősebb értékét mindenképpen az itt előforduló madarak adják, hiszen mind szaporodó, mind táplálkozó helynek ideális.

A nádasokból rendszeresen hallható a bölömbika (Botaurus stellaris), és valószínűleg költ is itt. Szintén állandóan jelen van és bizonyítottan költ több pár pocgém (Ixobrychus minutus). Gyakran láthatóak a táplálkozó bakcsók (Nycticorax nycticorax), kis kócsagok (Egretta garzetta), szürke gémek (Ardea cinerea) és néhány még ezeknél is ritkább selyemgémből (Ardeola ralloides) is. A nagy kócsag (Casmerodius alba) és vörös gém (Ardea purpurea) bizonyára költ a területen és talán várható a kanalasgém (Platalea leucordia) megtelepedése is. A bakonszegi fehér gólya (Ciconia ciconia) populáció is állandó táplálkozó és gyülekező helyül használja tóegységet.

  A nádasokban él a monoton énekéről ismert nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides), a fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon), a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus), az énekes nádiposzáta (Acrocephalus palusris), a cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus), a nádi sármány (Emberiza schoeniclus), és az erőteljes énekéről felismerhető nádirigó (Acrocephalus arundinaceus). Ugyanitt több pár költhet a fokozottan védett kékbegyből (Luscinia svecica) is, melyeknek revírjét rendszeresen sikerült kihallgatni, kifigyelni sikerült.

A tavak környékére gyakran bejár szitakötőket vadászni kabasólyom (Faco subbutes) és az egy pár, közeli agrárterületen költő hamvas rétihéja (Circus pygargus). Rokona a barna rétihéja (Circus aeruginosus) költ is a tó nádasaiban és a téli időszak kivételével rendszeresen látható. A területen télen vendégeskedik a kékes rétihéja (Circus cyaneus), gatyás ölyv (Buteo lagopus) és az ezeknél jóval ritkább kis sólyom (Falco columbarius). Bár nem a rendhez tartoznak, de a téli vendégeknél mindenképpen meg kell említeni a nagy őrgébicset (Lanius exubitor) is, illetve ritkán feltűnő a hollót (Corvus corax).

A ragadozók közül még alkalmanként halász sas (Pandion haliäetus) és a vándor sólyom (Falco peregrinus) is előfordul.

Gyakorta hallhatunk és láthatunk parlagi pityert (Anthus campestris), hantmadarat, (Oenanthe oenanthe) ami költ is a védelemre javasolt területen, a lecsapolt tavakon táplálkozó bíbicet (Vanellus vanellus) és godákat is (Limosa limosa) figyelhetünk meg. A környékén réti fülesbagoly (Asio flammeus) is feltűnt néhány alkalommal. Ugyanitt a bokrosokat keresik fel rozsdás- (Saxicola rubetra) és cigány csaláncsúcsok (Saxicola torqata).

A kendermagos réce (Anas strepera) kis számban rendszeresen vonul, csakúgy mint a nyílfarkú réce (Anas acuta) és a kontyos réce (Aytihya fuligula). Ezektől jóval nagyobb számban figyelhető meg böjti réce (Anas querquedula), fütyülő réce (Anas penelope) és kanalas réce (Anas clypeata). Szinte tömeges a csörgő réce (Anas crecca), a barát réce (Aythya ferina) és természetesen a tőkés réce előfordulása (Anas platyrhyncos).

  Az emlősök (Mammalia) törzsét képviselik a vizsgált térségben a nádasok szélein rejtőzködő vaddisznó (Sus scrofa), az ezeknél gyakoribb róka (Vulpes vulpes), nyest (Martes foina), görény (Mustela putorius), menyét (Mustela nivalis), pézsmapocok (Ondatra zibrthica), mezei nyúl (Lepus europaeus), keleti sün (Erinaceus europaeus), vakond (Talpa europaea), mezei pocok (Microtus arvalis), mezei cickány (Crocidura suaveolens), közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus), közönséges vizicickány (Neomys fodiens), házi egér (Mus musculus), hörcsög (Cricetus cricetus), vándorpatkány (Rattus norvegicus), törpe cickány (Sorex minutus) és a titokzatos éjjeli repülőemlősök közül a szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus), kései denevér (Eptesicus serotinus), korai denevér (Nyctalus noctua) valamint a vízpartok odúlakó faja a vízi denevér (Myotis daubentoni). Szintén előfordul a tavakon és vitákra ad okot a fokozottan védett vidra (Lutra lutra) is.

5. TERMÉSZETVÉDELMI JAVASLAT

A társadalom, gazdaság és tudományok területén jelentkező újabb és újabb eredmények szükségessé teszik a környezetvédelmi feladataink folyamatos átértékelését, eddigi eredményeinek fejlesztését. A túlnépesedés, szűkülő élettér, a technológia fejlődése és az ezzel szemben egyenes arányban jelentkező bioszféra rohamos pusztulása világossá tették, hogy az emberiség lélekszámának növekedésével egyre nagyobb nyomás nehezedik a természetes állapotokat őrző élőhelyekre.

Miután tudjuk, hogy a genetikai erőforrások elvesztése pótolhatatlan veszteségekkel jár az emberiség számára, mindenképpen meg kell akadályoznunk a fajok egyedeinek létszámcsökkenését. Ha az olyan ritka fajok, mint a vékonycsőrű póling, önerőből fenn tudna maradni, akkor nem lenne szükség védelmi intézkedésekre. De mindaddig, amíg a élőközösségek fajszáma csökken, elsődleges szempontnak kell lennie, ezen ritkuló közösségek védelmének, amit csakis élőhelyeik védelmével lehet elérni, legyen az természetes, vagy természetes állapotú terület.

Munkánkban mindenképpen elsőbbséget kell biztosítani azoknak a fenyegetett területeknek, melyek szaporodóközösségei szerte a világon veszélyeztettek. A vízimadarak számos családja használja a bemutatott élőhelyet vonuló- pihenőhelyül, így mindenképpen elsődleges ökológiai folyosónak, minősül, ami bár nem indokolná önállóan védelmi javaslatomat, de a terület számos természetvédelmileg értékes, Európailag is ritkuló számú fajnak nyújt költőhelyet.

1996-ban megszületett természetvédelmi törvény, az 1996. évi LIII. sz. törvény, mely első részében az alapelvek között kimondja, hogy „minden természetes és jogi személy, valamint szervezet kötelessége a természeti értékek és területek védelme”. A Kakathoz kapcsolódó halastórendszerek számos ökológiai, természetvédelmi szempontból értékes élőhelyet őriznek, és miután a fentebb említett jogszabály 7. § (2.) bekezdésének [ h ] pontja kimondja, hogy: „biztosítani kell a jellegzetes tájképi elemek fennmaradását”, s miután a vizsgált élőhely tájképi jelentősége mellett nemzetközileg hazánkra bízott életközösséget tart fenn, így természeti védelmét mindenképpen indokoltnak tartom, s tekintettel a számos védett és fokozottan védett fajra, a tavak védelme ugyenezen törvény által előírt 8. §-ának (1) bekezdése is érvénybe lép, mely alapján: a védelemre érdemes „(...)életközösségek megőrzését élőhelyük védelmével együtt kell biztosítani.”

Fontos látni, hogy a Keleti főcsatorna közelsége miatt a tóegység az ökológiai folyosó szerepét is betöltheti, miután közvetlen kapcsolatban áll a csatornával.

Csupán a természetvédelmi törvény betartása, betartatása számos gondot megoldana, hiszen kimondja: „A vízfolyások és tavak természetes és természetközeli állapotú partjait – a vizes élőhelyek védelme érdekében – meg kell őrizni.”. A dolgozat kezdetén bemutatott elvek alapján a legfontosabb átfogó feladat az lehetne, ha valamenyi halastó automatikusan természeti terület kategóriába kerülne, hiszen állapotuk már ezzel betartható lehetne, miután kimondja: „A természeti területek hasznosítása során figyelemmel kell lenni az élőhely típusára, jellemző vadon élő szervezetek fajgazdagságára, a biológiai sokféleség fenntartására, továbbá a természetes és természetközeli állapotú vizes élőhelyen, a természeti értékek fennmaradásához, a természeti rendszerek megóvásához, fenntartásához szükséges ökológiai vízkészletet mesterséges  beavatkozással elvonni nem lehet.”

Kérdésként felmerül, hogy ez vonatkoztatható-e halastavai környezetre is.

A halastó védelmével mindenképpen egy változatos élőhelyet védhetnénk meg, amely számos természetvédelmileg értékes fajnak nyújt otthont.

Feladatunknak tehát azt kell tartanunk, hogy mindaddig, amíg nem jelenik meg a természeti területek katasztere, illetve amíg nem sikerül elérni, hogy ebbe automatikusan valamennyi halastó belekerüljön, addig a legbiztosabb megoldás ezeknek az élőhelyeknek a védelmére a helyi jelentőségű védettét nyilvánítás, amit jelen munkámmal kezdeményezni próbálok.

Képmelléklet

A töltésen található néhány fűzfán költ függő cinege

 

Rendszeresen vadászik a tavakon vörösgém

A térség egyik csúcsragadozója: kékvércse

 

Néha feltűnhet gulipán

 

A vízfelületen vonulási időszakban megjelennek a kontyos récék

 

 

A tavakon folyó gazdálkodás jelenleg csak a nádra vonatkozik

 

 

 

A Belsőmókai tavak a folyamatos zavarás, illetve kiépítettsége miatt lényegesen kevesebb lehetőséget nyújtanak, ellenben hangulatos, tájképileg jelentős tavaknak számítanak

 

 

Belsőmókai tó

 

 

Addig, amíg a volt bakonszegi halastónak tulajdonosa sincs, a belső móka erősen örzött

 

 

A tóegységek mellett egy közel 10 éve használatlan épület számos lehetőséget nyújtana környezeti szemléletformálási tevékenységekhez, vagy természetvédelmi bemutatóközpont kialakításhoz

 

A két tóegységet összekötő csatorna mellett gyepterületek találhatóak

 

A bakonszegi tó erősen feliszaplódott része

 

 

A helyi horgászok látogatják csupán a vízteret, halászati hasznosítása jelenleg nincs a tónak

 

A nyílt víztér ideális madárélőhely,
azon kialakítható lenne gulipán és gólyatöcs részére fészkelősziget

 

 

A vizsgált terület