A „MAGYAR ATLANTISZ” HAGYATÉKA

Természetvédelmi oltalom alatt nem álló, természetvédelmileg értékes
élőhelyek kutatása Szeghalom térségében, a régi Nagy-Sárrét területén

„NIMFEA” Természetvédelmi Egyesület

Túrkeve, 2000.

I. Előszó

Egyesületünk egy számás környezet és természetvédelmi feladatot ellátó kelet-magyarországi szövtség, amely nevéből adódóan is kötődik a vizes élőhelyekhez, illatve az egykorn árvízborította mocsárterületek térségéhez, így a Tisza egykori árterületeihez, valamint a Körösök és Berettyó vadvíz járta vidékéhez.

Egyesületünk egyik tagszervezete, a SÁRRÉT természetvédelmi Szervezet igyekezett a múlt évben helyi jelentőségű kedzeményezésekkel az általunk jlen pályázattal bemutatott élőhelyeket védelem alá vonni, de sajnos ez mindmáig nem történt meg részben gazdasági, részben adminisztratív okok miatt. Mostani dolgozatunkkal elsőként is felelevenítjük a múlt évi anyag eredményeit, illetve igyekszünk kiegészíteni azt az azóta eltelt időszakben megfigyeltekkel, azóta szerzett adatokkal, vázként használva a múltévi anyagot, amely sajnos eredménytelenül szerepelt jelen kiíráson.

Vizsgált területünk egy közel 800 hektár területű vidék, amely részben a térkép mellékletben, részben helyrajziszámok alpján is jól beazonosítható.

II. Prológus

Bár nem szokás ilyen jellegű védelmi tervjavaslatok elé prológusokat írni, most mégis szakítanánk e hagyománnyal, mert munkánk alapvetően – amellett, hogy a vonatkozó természetvédelmi jogszabályon nyugszik – némileg érzelmi beállítottságú is, hiszen nem helyiként az első utjaink azért vittek e tájra bennünket, hogy lássuk hol is gyerekeskedett, hol is itta magába a természet olthatatlan szeretetét Tildy Zoli bácsi.

Tildy Zoltán nevét valamilyen formában mindenki ismeri, de mindenkinek kutatni kell emlékezetében, hogy honnan is ismerős. Valójában azért, mert két jeles személy is élt és alkotott e néven. Az apa (1889-1961) aki önmagában is méltó megbecsülő emlékezetünkre hosszú ideig volt Szeghalmon lelkész, majd a Független Kisgazda és Polgári Párt egyik vezetője és parlamenti képviselője lett. 1945-46-ban rövid ideig miniszterelnök is volt, majd köztársasági elnök 1946-48-ban. Az 1956.-os októberi forradalom idején Nagy Imre kormányában államminiszter lett, ami miatt 1958-ban hat év börtönre ítélték, melyet 1 év után felfüggesztettek. Sajnos csak 1989-ben rehabilitálták.

Munkánkkal azonban fiának, ifj. Tildy Zoltánnak szeretnék emléket állítani, kinek a kommunista évek alatt kellett az édesapja „sötét” múltjával azonosulva érvényesülnie, és tennie dolgát, melyet, mint hitvallást maga határozott meg, a természetvédelem ügye érdekében.

Tehát az ifj. Tildy Zoltán 1917.-ben született, ahogyan írta: „valahol Somogyban”, ahonnan a Duna partra költöztek, majd innen álmai földjére, a Berettyó partra, a régi Nagy-sárrét peremvidékére, Szeghalomra. Már gyermekkorában kereste az utakat, melyek a természethez vezetnek, és sok mindennel próbálkozott, míg megtalálta saját küldetését, a fotózást.

Ifjúságában volt Flóbert puskás vadász, természetrajz szertár felelőse, majd csendes, messzelátós szemlélője a Berettyó partnak. Érdeklődése bár szerteágazó volt, mégis legjobban a madarakhoz vonzódott. Felnőtt koráig sokfelé megfordult gépével, s voltak kik felfigyeltek erre.

A szeghalmi gimnáziumban az elv az volt, hogy a diák az üljön a szobában és tanuljon, éppen ezért nem nézték az érdeklődő diák kóborgásait. Erről írja: „Csak a természetrajz tanárom pártolt. Első sorban botanikus volt, nyíltan megmondta, hogy a madarakat nem nagyon ismeri. Mikor látta, hogy én valóban eligazodom köztük, rám bízta az iskolai gyűjteményt. Délutánonként azt rendezgettem aztán nagy buzgalommal, így a gimnáziumba is többet jártam és a kritika is lassan elcsitult.”

1938-tól, már egyetemi diplomával lett a Pesti Napló munkatársa, majd a Magyarország lapkiadó dolgozója.

A második világháborút sok nehézség és nélkülözés közepette élte meg. 1944-ben letartóztatta a Gestapó. Szabadulása és hazánk felszabadulása – illetve Szovjet megszállása – után már sokfelé találkozhattak a figyelmes szemlélődők képeivel: tankönyvekben, fotóalbumokban, könyvekben, lexikonokban és kiállításokon egyaránt. 1946-tól az Állami Erdőgazdaság Üzemek elnök-igazgatója lett, amikor elkezdte a magyar természetvédelem újraszervezését.

1950-től az Országos Természetvédelmi Tanács (az akkori Természetvédelmi Hivatal) főtitkári tisztségét töltötte be. Ekkor jelentek meg első, nagysikerű könyvei, melyek közül a legismertebb a Természetfényképezés. 1962-től a közben (az ő munkájával létrejövő) Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöki posztjára nevezték ki. Ezzel egyidőben már forgatta filmjeit, aminek köszönhetően már nemzetközileg is elismerték munkáját.

Áprily Lajos az alábbi kritikát firkantotta le „Pro Natura” című kiállításáról: „A francia költészetet Leconte de Lisle, a németet Rilke állatképekkel gazdagította. A mi költészetünk ilyenekben nem túlságosan gazdag. Ez a sorozat - hetven kép - mintha ezt akarná friss realizmusú szépségével szaporítani, ami hiányzik verses művészetünk lapjairól. Kivonná kétségbe, hogy művészi magaslaton...”

1969-ben Balázs Béla díjjal tüntették ki, majd még ugyanebben az évben megkapta a Nemzetközi Fotóművész Szövetség „Honoraire Excellence FIAP” oklevelét. 1975-ben a „kimagasló tudományos fotóművészeti tevékenységéért” érdemes művész címet kapta.

Kiállítások, öt természetfilm, tizenkét képeskönyv bizonyította magas szintű munkáját. Nyugdíjazása után Szegedre költözött. Sajnos a nyolcvanas évek végétől méltatlanul lett mellőzve a természetvédelmi közéletből, pedig a háború utáni természetvédelmünk kialakulásában jelentős szerepe volt, hiszen annak egyik legnagyobb hazai prófétája, és géniusza volt. dr. Tildy Zoltán 1994-ben csendesen ment el, mint ahogyan élt, abba a végtelen birodalomba, ahonnan nincs visszatérés soha...

Képei, sorai, filmkockái, s azok mondanivalója azonban tovább él, újabb és újabb generációkat okítva, tanítva, nevelve, a szépre. Részben mi is nőttünk e sorokon, e képeken, ezért kéjük bocsássák meg, és ne tartsák szentimentalizmusnak, hogy néha vissza-visszatérünk Tildy Zoltán soraihoz.

III. Bevezetés

„Földünk az ember és a természet kapcsolatában mérföldkőnek tekinthető az 1872-es esztendő. Ekkor létesítették a Yellowstone Nemzeti Parkot, így világszerte ezt az évet tekintik az intézményes természetvédelem kezdetének. Azóta több mint 120 év telt el, és az emberiség természetpusztító tevékenysége egyre inkább fokozódik. Különösen érvényes ez az utóbbi 2-3 évtizedre. A rohamosan növekvő számú emberiség akarva-akaratlanul, észvesztő tempóban teszi tönkre a Földünket.

Magyarország természeti értékei Földünk egészéhez hasonlóan rohamosan pusztulnak. Az elmúlt mintegy két évtized során bizonyíthatóan kipusztult, vagy eltűnt hazánk területéről 4 moha, 1 haraszt, 35 zárvatermő növényfaj, valamint 35 gerinctelen és 18 gerinces állatfaj. Továbbá közvetlenül, aktuálisan vagy potenciálisan veszélyeztetett további 690 növény- és 347 állatfaj, melyek döntő többsége törvényes védelem alatt áll.

Hazánkban a természetvédelem területi és fajvédelemmel valósul meg. Mivel Magyarország Földünk harmadik legjobban felszántott országa, így különösen fontos védett területek létesítése. Ez azért is fontos, mert a fajok létszámának csökkenésében vagy eltűnésükben az egyik legfontosabb kiváltó ok az élőhelyek feldarabolódása, átalakulása, esetleg megszűnése. A fajvédelemre jellemző, hogy a hazánkban előforduló növény- és állatfajok közül minden hatvanadik áll a természetvédelem oltalma alatt.

Manapság egyre több esetben derül ki, hogy a hagyományos természetvédelem önmagában nem elég. A kívánt célt csak aktív beavatkozásokkal tudjuk elérni, vagy legalább megközelíteni.”

(Andrési Pál)

A fenti idézettel kezdenénk meg tárgyalását témánknak, hiszen az abban foglaltak is kellő nyomatékot adnak figyelemfelkelő szándékú sorainknak, mellyel az a célunk, hogy a jelenlegi tájképi formáit e vidéknek megőrizzük. Nem szigorú megszorításokra, élőhely-állapot visszaállításra van itt szükség, hanem csupán a jelenlegi állapotok megőrzésére, védésére.

Meg kell őrizni a legeltető állattartást a pusztán, a halastókezelést egyeztetni kell minimálisan a természetvédelmi elvekkel, és nem szabad engedni, hogy az európai vörös könyvesnek számító mocsári társulások kivesszenek a csatornákból, és mocsármaradványokból. Vigyázni kell arra, hogy a csatorna melléki nyáras-füzes ligeterdő továbbra is költési lehetőséget nyújtson védett fajoknak, és ne akarjon senki a gyepet szántóvá alakítani.

Ezeknek a kezdeményezéseknek az okairól szólna ez a dolgozat úgy, hogy röviden és felületesen áttekinti a térség hagyományait és védendő értékeit.

IV. A vizsgált táj rövid bemutatása

„Kora tavasszal érkeztünk meg az egykori Nagy-Sárrét vidékére. Kertünk alatt kis folyó várt és kissé távolabb - a Berettyó jobb partján - ligetes erdő. Egyik oldala égeres, a közepe egyéb lombos fákkal kevert tölgyes, mely akácerdővel folytatódott. Az öreg erdőben tavaszonként a százféle madárdal összevegyült az akácos erdő varjútelepének károgásával. Minden tizedik fészekben kékvércse költött, és volt jó néhány vörös vércse pár is. A fák sudarán gébicsek csettegtek.

Hanem a legszebbek a tágas rétek, legelők voltak. Tavaszonként hatalmas vadlúdcsapatok szálltak meg pihenni, sokszor hétszámra elidőztek. Az átvonuló darvakat tavasszal többnyire csak a levegőben lehetett látni, mikor az ember hangos krúgatásukra felfigyelt. De ősszel - kedvező időjáráskor - hosszabb időre is letanyáztak.

A daru mellett a túzok volt ennek a tájnak a legszebb madara. Aki nem élt az Alföldön, el se tudja képzelni magának szépségét. A "magyar strucc" néven él a köztudatban, ezért aztán mindenki csak földön futó madárra gondol. Igaz, hogy remekül tud gyalogolni, de a repülő túzoknál szebb látvány kevés van. A nagy, rőtbarna tollazatú madár meglepő gyorsan és biztosan repül, hatalmas szárnyai csaknem tiszta fehérek. Nem voltak ritkák a százas túzokcsapatok sem. Mikor egy ilyen nagy csapat egyszerre kelt szárnyra, és a levegő megtelt a fehér szárnyú, óriás madarakkal, mindig úgy éreztem, hogy ilyen élményt egyetlen más vidék nem adhat.

Pedig volt ott egyéb is. Szélkiáltók, godák, cankók, sárszalonkák a tocsogós réteken, szürke- és vörösgém, bölömbika, néha kócsag is a holtágak nádasaiban vagy a vízparton. A ligetekben, erdőkben szinte valamennyi erdei madár; még a hegyvidéki vagy északi fajok is megfordultak erre az őszi vagy tavaszi vonulás idején.” – írja le benyomásait Tildy Zoltán „Pro Natura” c. könyvében a vidékről, és annak madarairól. Ez a varázslatos természeti kép, ami ma is fogad bennünket, amint Békéscsaba irányából Debrecen irányba haladva Szeghalmot elhagyva fogad bennünket Csökmőig. Ahhoz, azonban, hogy a vidék értékei kiderüljenek röviden érdemes megismerkedni a múltjával is a településnek. Az alábbiakban röviden ezt foglalnánk össze:

A Berettyó-Körös-vidék felszíne a legtöbb irodalmi forrás szerint ősidőktől kezdve a folyószabályozásokig szinte alig változott. A gazdag és dús növényzetű vízjárta rétségekben, mocsarakban az azokból kiemelkedő hátakon, vagy éppen síkvizekből „magasló” alacsony szárazulatokon már egészen korán megtelepedett az ember. A vizsgált területen a folyó- és érparti hátságokon már a korai és az átmeneti kőkorszakban (paleolitikum, mezolitikum) apró falvacskák létesültek Kr.e. mintegy 5000 évvel. Ilyen kőkorszakbeli falvak nyomainak emléket a város, Szeghalom mellett. Ez alapján feltételezik egy nem ismert mezolitkori előnép létét a vidéken.

Némileg fiatalabb leletekből került ki egy vastag falú, durva kidolgozású edényanyag, melynek külső díszítése egyenetlen újbenyomkodásokból áll. Hasonló kerámia anyag Dankó szerint Bulgáriából, Jugoszláviából, tehát észak-balkáni területekről ismeretes.

Ezért nevezik ezt a kultúrát az itteni lelőhelyek, az itteni kőkori kultúra után Körös-kultúrának.

Mint tudjuk a Körös-kultúra népei, bár korszerű földművelést és állattartást is folytattak, időről időre voltak telephelyeiket otthagyni, mert a földművelésre rendelkezésre álló területet kiélték.

A rézkorszak (Kr.e. 2500-1900) lassan és akkor is csak rövid időre alakult ki a vidéken. Ennél jóval gyorsabban és szélesebben terjedt el a bronz használata. A bronzkor (Kr.e. 1800-750 körül) már jelentős életmódváltozást is magával hozott. Ezt követően (Kr.e. 754-500) balkáni eredetű népek, a trákok és az illirek jelentek meg a vidéken, akik már a vas használatát hozták magukkal. Őket a harcias szkiták rendszeresen támadták, és Kr.e. a VII. században el is foglalták e tájat, akik az itt talált népeket, szolgákká tették. Őket Kr.e. IV. században a kelták kergették el.

A kelták volt az utolsó déli, bakáni nép a vidéken, s őket váltották fel a keleti népek, elsőként a szarmaták, jazigok, majd az őket követik a hunok, avarok és besenyők. Műveltségük már orientális volt, ahogy erről emlékanyaguk is árulkodik. A dák, szarmata, jazig néptöredékek átélték a hun inváziót (370-450), a gepidák támadásait (358-370 körül), az avarok államszervezését (670-800), a nem a magyar honfoglalást megelőző időkben a szláv elemek elhelyezkedését. Ennek folyamatos népváltásnak vetett véget a magyar honfoglalás (896). A Körösök völgy megszállása mintegy 100-150 évig tartott. Ez idő alatt a kis telepeken élő, különböző néptöredékek nagymértékben tájékozódtak a magyarok felől, és hajlandóknak mutatkoztak a magyarsággal való közös életre. Ezzel a vidéken döntő változás következett be. A vidéket Ond törzsének Barsa és Csolt (vagy Vatha) nemzetsége szállta meg.

A X., XI. század fordulójára kialakult a két nagy várispánság, illetve a későbbiekben a két nagy megye: Bihar és Békés. A megye kialakulásának idejére a terület lakossága már egyöntetűen magyarrá lett, beolvadtak a kazárok, a besenyők is, de még inkább az itt talált különböző néptöredékek, akik a továbbiakban magyarnak vallották magukat.

Az Árpád-házi királyok uralkodása alatt is érkeztek újabb telepesek, pl. a tatárjárás előtt itt is letelepített kunok, de a lakosság továbbra is magyar maradt. Az avar, kazár, besenyő, székely, kun néptöredékek beolvadását jelentősen megkönnyítette az azonos keleti eredet, a közel azonos műveltség.

A kora középkori települési formák, rend és életmód a tatárjárásig álltak fenn. Ekkor a települések zöme elpusztult, lakosaikat vagy elpusztították, vagy félreeső, hozzá nem férhető sárréti nádas, mocsári helyekre menekülve átvészelték a nehéz időket. Mindenesetre a pusztulás olyan nagy volt – mint arról Györffy István több helyen beszámol –, hogy sok korábbi falu újra se települt.

A tatárok-törökök végleges visszaszorítása után, 1698-1703 között kezdődött el az elhagyott településbe visszatérő magyarokkal az élet újjászervezése. Ezt a lassú folyamatot a kuruc háborúk 1703-as kitörése röviden megszakította. A jelenlegi népességet és településrendszert tartósan megalapozó újjászületés 1711-ben bontakozhatott ki.

Az első jelentős változást éppen ezért e vidéken a folyóvíz szabályozás jelentette, ami jelentősen megváltoztatta a vidéket, a vidék életét, életformáit.

Vízi munkák a vidéken

A Berettyó a Réz-hegység lábánál ered, s a szabályozások előtt a Nagysárrét mocsárvilágában terült szét. Áradásai során az emlékek szerint Borz-pusztánál tört ki, egyesült a Hortobágyon pangó Tisza-vízzel, és Mezőtúrnál találkozott a Sebes-Körössel.

„Bihar, Békés, Szolnok megyék és a Nagykunság, Hajdúság szomszédos részein mintegy 150 ezer kat. holdnyi területen kénye-kedvére uralkodott a mocsár. Püspökladány, Sárrétudvari, Biharnagybajom, Nagyrábé, Bihartorda, Bakonszeg, Zsáka, Füzesgyarmat, Szeghalom, Dévaványa, Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Karcag közt terjengett a Nagy-Sárrét magva. De a Hortobágy folyó mentén felnyúlt Ágotáig, s összeköttetésben volt a hortobágyi mortovákkal és áradmányos területekkel, még a Nánas, Dorog, Böszörmény közti Veresnád nevezetű mocsárral is. Észak felé az Ér mocsarával tartott kapcsolatot, amely lenyúlt Pocsaj, Esztár, Hencida községekig. A Kis-Sárrét pedig Szeghalom, Gyarmat, Darvas, Zsáka, Furta, Mezősastól csaknem Sarkadig ért.

A sárréti falvak a rét szélére települtek, a továbbiak pedig a mocsárba folyó erek partjára, egyik-másik meg éppenséggel a rét beljebb eső szárazulatára, szigetére, mint például Szerep, Komádi és Csökmő.” – írja a Sárrét öregje, Szűcs Sándor egyik művében a vizsgált tájról.

A Nagysárrét egykori vidékén élő nép a vizet társul fogadta, hiszen utat, építőanyagot, élelmet és védelmet kapott tőle, rétjeit, legelőit dúsította. Anonym vízszakértők már a táj betelepülésétől kezdődően, de különösen a XV-XVI. századtól kezdve folyamatosan elkezdték kihasználni és megtanulni kis lépésekben a vizek levonulásának és hasznosításának módját. A végvári harcok, majd a török hódoltság idején ez a vízgazdálkodási rendszer mind a harcolók, mind a védelmet kereső lakosság számára stratégiai, védelmi célokat is szolgált. A török kiűzése után a vízszabályozás az érdeklődés középpontjába került, hiszen a vidék népessége - elsősorban a telepítések következtében - megszaporodott. A gazdálkodásban meghatározó tényezővé és alapvetővé váltak a haszonföldek. A XVIII. század közepétől kezdődő szabályozások azonban csak helyi érdekeket szolgáltak, melyet az emberek elfogadtak, tudomásul vettek.

A folyók felduzzasztott vize volt az első kísérleti természeti – ahogy ma mondják: megújuló – energiahordozó a vidéken Körös-völgyben. A gabonát vízimalmok százai őrölték, melyeknek nevét egy-egy tájrész meg is őrizte emlékül. Hasznos, nélkülözhetetlen munkát végeztek, de működtetésükhöz a mederben gátat kellett építeni, s ez növelte az árvízi veszélyeket – hiszen árvíz csak ott van, ahol gát van. Így hát mind a vízimalmok, mind az meggondolatlan helyi vízszabályozások sértették a lakosság érdekeit. A szaporodó panaszok átfogó megoldás keresését sürgették, de a többség nem akart változtatni semmit a végtelen mocsárbirodalmon. Erről írja a következőket Szűcs Sándor: „A Sárrét népe megszokta azt az életmódot, amelyet a természeti környezet és az általa nyújtott lehetőségek keretében kialakított. Ebben nőtt fel, ehhez idomult, és el se tudta képzelni, hogy másként is lehetne. Megváltoztatását nem is tartotta szükségesnek. Nem így vélekedtek azonban a nemzetgazdászok!”

A Körösök szabályozására 1802-ben báró Vay Miklós képzett hadmérnök személyében királyi biztost neveztek ki, aki következetes, de a vármegyék ellenállásába ütköző intézkedésekbe kezdett. Első feladat a felmérés volt, mivel a II. József idején készült katonai katasztert bizalmasan kezelték, s ezért hozzáférhetetlen volt. A térképészeti és vízjárási felmérések elkészítésére 1818-ban a kiváló képességű Huszár Mátyás kamarai mérnököt rendelték ki, aki segédmérnökeivel – köztük ifj. Tessedik Sámuellel és a pályakezdő Vásárhelyi Pállal –1823-ra végzett a nagy munkával. Az általuk készített térképek és a hozzájuk tartozó tanulmány alapozta meg a Körösök szabályozásának jövőjét.

„A lefolyás valamennyi akadályának eltávolítása után nem lesz szükség arra, hogy medret szabályos szélességben kimélyítsék, mivel e munkát a nagyobb sebességű, közös mederben folyó víz a laza talajon idővel magától is el fogja végezni. Eszerint a Berettyó új mederbe kerülne Bakonszeg Örmény-sziget nevű részétől Kórógy puszta határáig, onnan Zsáka község Veszély, Berza, Bába, Nagybarsa nevű részein át a csökmői Kölesér, Domb és Krétasziget nevű területekig, majd innen eljutna Szeghalom Ásott Hosszú Derék nevű árkáig, amelynek folytatása a Kis-Körösben és az Ördög-Árkában vész el. Végül a Berettyó Szeghalom mellett ömöljék a Körösbe, ahogyan ezt a vízrajzi térkép is feltünteti. A Berettyó folyamatos csatornájának kimélyítését a fentiek szerint 3 3/4 mérföld (28,45 km) hosszúságban, fent 20(37,92 m), lent 16 öl (30,34 m) szélességben, becslés szerint 10 láb (3,16 m) mélységben kell elvégezni. Így az esés minden 1000 öl (1,89 km) távolságban 16 1/2 hüvelyk (436,61 mm) lesz.” – írja Huszár Mátyás „Vízrajzi értekezés a Körösvidékről” c. művében.

A Huszár Mátyás-féle felmérések és az annak alapján készült,1840-ben jóváhagyott Beszédes-féle tervek megvalósítását Bodoky Mihály vármegyei mérnök kezdte el, majd fia, Bodoky Károly kerületi főmérnök folytatta. A munkáknak igazi lendületet az 1844-45-ös évek árvizei adtak. A helyi erők összefogásának szükségessége nyilvánvalóvá vált. A Körösök vidékén Bodoky Károly frissítette fel a felhalmozott terveket és ismereteket. Programját 1855-ben jóváhagyták, és nem utolsósorban a Gyulát pusztító nagy árvíz hatására a munkák hatalmas lendülettel indultak meg.

Ezzel a múlt század második felében végzett folyószabályozás teljesen átformálta e területet. A tájon összesen 266 kanyarulatot vágtak át, s a Fehér-, Kettős- és Sebes-Körös, valamint a Berettyó jelentős hosszúságban ásott mederbe került. A szabályozások hatására lényegesen megváltozott a folyók természetes vízjárása, ami az 1970-es és 1980-as évek során több rendkívüli árvizet is eredményezett. Közülük az 1980. évi, a Kettős-Körös jobb partján 10,5 ezer hektárt elborító áradás okozta a szabályozások befejezése óta a legnagyobb pusztítást, melyhez hasonló csak idén, 1999-ben volt.

Az árvízszabályozást számos esetben kísérte szabotálás, vagy a munkások inzultálása, miután a „rétes emberek” nem igazán akarták a változtatást. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy ez az ellenségeskedés megszűnjön. Erről írja Szűcs Sándor:

„A közben eltelt huszonnégy esztendő alatt a sárrétiek "vízi munkálatok" iránti ellenszenve sokat enyhült. Különösen a földművelő népréteg körében. Tanúsítja ezt egy korabeli verses krónika is, amely az "Új-Berettyó" ásásáról szól. Már nem azért aggályoskodtak, hogy elviszik a vizet, hanem hogy a kanálisokon több talál idefolyni.

De itt ám az aggodalom;
Megsiratja ezt Szeghalom,
Szokott árját víz ha teszi,
Szeghalmot ez majd elviszi.
Jaj lesz nekünk, ha így leszünk,
Magunk magunknak kárt teszünk!

Ekkor már látták és helyeselték a vízszabályzás célját, s annak sikerét féltették.

Ebben az a fő cél vagyon;
Sárrét szárazon maradjon,
Belőle szántóföld légyen,
Kiből a nép hasznot végyen.
Cséfánt is akik megvették,
A fizetést érte tették,
Akkor majd nyertesek lesznek,
Vizet róla ha elvesznek.
Akik vagyunk árendások,
Birtokosok avagy mások,
Mindnyájan aztat kivánnánk,
Hogy azt a rétet szánthatnánk.

Addig azonban, amíg felszánthatták, s a vad földet termővé tették, hosszú esztendők múltak el. Több nyáron át gyújtogatták, égették szárazra került nádasokat, Néhol, nagy kiterjedésű határrészeken, kemencényi kerületű zsombékoszlop erdeje állt. Ezt ki kellett döntögetni. Másutt kútmélységű gödrök tátongtak, amiket be kellett temetni. A bevetett barázda gabona helyett jó ideig csak nádat, gyékényt termett. A nagy bokrok fészkét (tövét) ki kellett ásni, mert nemigen ártott neki az ekevas. Évtized fáradságos munkája árán érték el, hogy a réti víz alól szabadult föld gabonát teremjen.”

Mára feledésbe merült a Nagysárrét emléke az emberekben, az itt élők alkalmazkodtak a tájhoz. Az ország búzatermőjévé vált e vidék, ám a számos természeti emléke maradt fenn az egykori Nagysárrétnek, melyek ma már védendő nemzeti kincsek, hiszen belevilágítanak az egykori állapotokba, képet adna a néhai környezetről, hol eleink éltek.

A vizsgált táj földrajzi jellemzői

Berettyó-Körös vidék, így a vizsgált terület – mint a Nagysárrét része – minden bizonnyal az Alföld egyik legjellegzetesebb legszebb része. Itt a süllyedék területhez kapcsolódva alakította ki a két folyó hazánk egykor legnagyobb mocsár- és lápvidékét. Egykor a hátságok, szárazulatok nyújtották az itt élő csekély népesség számára a letelepedés lehetőségét, amivel éltek is, hiszen a települések az árvízmentes térszínek ártérre néző peremeire települtek: a falvak belsősége védve volt az árvíztől, ellenségtől egyaránt, ugyanakkor közel feküdt a gazdaságilag hasznosítható kevéske szántóföldekhez, a lényegesen jelentősebb legelőkhöz és az ártéri halász-pákász helyekhez.

Sajnos e egykori mesevilágot a múlt században véghezvitt vízrendezés – a mesterségesen kialakított új folyómedrek és a kiásott csatornarendszerek – teljesen átformálták a vízrajzi viszonyokat. A természetátalakítás következtében a szántóföld területe többszörösére emelkedett, de az árvíz-mentesítési és lecsapolási munkálatok egy sor kedvezőtlen következménnyel is jártak, melyek közül a legsúlyosabb, hogy a talajvíz-viszonyok megváltoztatása szikesedésre hajlamossá tette csaknem az egész térséget.

A vizsgált terület a „Magyarország kistájainak katasztere” alapján a Dévaványai-síkhoz tartozik, amely közel 500 km² nagyságú és az alábbi területhasznosítás van jelen:

Területhasznosítás	%	Hektár
1. belterület	2,4	1200
2. szántó	70,1	35050
3. kert	0,2	100
4. szőlő	0,2	100
5. rét, legelő	22,4	11200
6. erdő	3,5	1750
7. vízfelszín	1,2	600
8. ártér, elhagyott terület,	-	-
9. a fentiekből védett terület	15,0	7500

Domborzati adatait tekintve megállapítható, hogy a kistáj 82 és 84 m közötti tszf-i magasságú, a Hortobágy-Berettyó és a Körösök között elhelyezkedő tökéletes síkság. K-i része ártéri szintű, míg a középső és Ny-i része alacsony, de ármentes síkság. Talán az ország egyik legkisebb relatív reliefű kistája (átlagos érték 0,5 m/km2). Kisebb mocsarai a Berettyó és részben a Tisza lefolyást kereső árvizeiből táplálkoztak. Morotvák kusza hálózata borítja a felszínt, amelyek nagy része feltöltődött, s enyhe terephullámok formájában jelenik meg. Sok a porong, a laponyag (a fokmenti hát). A felszínt a magassági viszonyoktól függően ártéri, mocsári agyag, lösziszap, ill. elszikesedett infúziós lösz fedi be. A kistáj a pleisztocén eleje óta dinamikusan süllyedő medence, az É-ról, K-ről érkező folyók helyi erózióbázisa és üledékgyűjtője. A 2-10 m mélységben általánosan elterjedt iszapos homok, homokos iszap és homokrétegek anyaga folyóvízi eredetű.

Éghajlatát tekintve mérsékelten meleg, száraz éghajlatú a kistáj. Az évi napfénytartam 2000 óra körül alakul; a nyári napsütéses órák száma kevéssel 800 óra fölötti, a téli napfénytartam 180-190 óra között várható. Az évi középhőmérséklet 10,3-10,4 C fok, a vegetációs időszak átlaghőmérséklete pedig 16,8- 17,0 C fok. A napi középhőmérséklet ápr. 10 után emelkedik 10 C fok fölé, majd 193 nap múlva, okt. 20 után csökken ismét 10 C fok alá. Az utolsó tavaszi fagy ápr.11-14 között az első őszi fagy okt. 22-én várható, így a fagymentes időszak kb. 191-194 nap. Az évi abszolút hőmérsékleti maximumok átlaga 34,1- 34,4 C fok, de ÉNy-on 35,0 C fok, míg a téli abszolút minimumok átlaga -16,7 és -16, 8 C fok körül van. A csapadék évi összege 540 és 570 mm között alakul; ebből 310-320 mm hullik a vegetációs időszakban.

A négyféle talajtípus viszonylag nagy kiterjedésű egységekben jelenik meg. A mezőgazdasági termelésre csak javítást követően alkalmas, vagy arra alkalmatlan szikes talajok a kistáj több mint 60%-ára terjednek ki. A löszös üledékeken és a kistáj K-i határa közelében öntésanyagon képződött nehéz mechanikai összetételű (agyagos vályog és agyag) talajok közül a leginkább szikes réti szolonyecek 17%-ot, a sztyepesedő réti szolonyecek 32%-ot, a szolonyeces réti talajok 14%-ot tesznek ki. A sófelhalmozódás maximumának a talaj mélyebb rétegei felé mozdulásával egyidejűleg a talaj termékenysége javul, így a sztyepesedő réti szolonyeceké IX., a szolonyeces réti talajoké pedig VII. A nem szikes agyagos vályog és agyag mechanikai összetételű, szikes talajokéval egyezően nem felszíntől karbonátos réti talajok kiterjedése jelentős (37%). A gyengén savanyú változataik termékenysége az V., az erősen savanyú változatoké pedig a VI. talajminőségi kategória. A kistáj mezőgazdasági potenciálja a szikesség miatt kicsi.

Közeli védettség árnyékában

A természetvédelem a kultúravédelemmel együtt számos értékét tárt már fel e vidékről. Ilyen a közelben lévő, Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Vésztő-Mágor is, ami jelentős emléket őriz.

A „Békés megye régészeti topográfiája” munkálatainak megindulásakor, 1968 kezdődtek Mágori dombnál az első komolyabb ásatások, bár igaz, hogy az 1930-as évektől kezdve kerültek elő innen különböző korú leletek a területen végzett szőlőművelési munkák során.

1968 novemberében elsőként Nagy Katalin végzett próbaásatást a dombon, mely során meg is találta a középkori temetőt. 1970-ben Juhász Irén vette át munkálatokat. Innentől kezdve folyamatosan, tervásatás keretében történt a Csolt-nemzetség monostorának feltárása, egészen 1978 végéig. A középkori falak feltárása közben, a mélyebb rétegek érintésekor bronzkori telepmaradványok is felszínre kerültek. A Csolt-monostor falainak műemléki konzerválására 1976-ban készültek el az első tervek. Innentől kezdve folyamatosan folyta munka aminek köszönhetően a közeli értékes puszták is feltárásra kerültek, aminek köszönhetően elsőként természetvédelmi terület lesz, majd 1997-től a Körös-Maros Nemzeti Park törzsterülete.

Értékes életközösségei elvonják ma is a kutatók szemét, holott a bár lényegesen homogénebb, de azért változatos Szeghalom és Csökmő közötti élőhelyek is számos értéket rejtenek, melyek méltóak lennének a védettségre.

Kunhalmok

E vidéken is láthatunk a jellegzetes, többnyire nem természetes eredetű felszíni formákból, a néhány méterrel a környezetük fölé magasodó kunhalmokból – ahogy a nép mondja kurgánokból – melyek tájképi jelentősége alapvető. Ezek a kör vagy ovális alakú, általában nem jelentős átmérőjű kúpszerű képződményeket nevükkel ellentétben nem a kunok építményei. Sokáig vitatott eredetükre számos kunhalom feltárása derített fényt. Keletkezésük három forrása közül kettő társadalmi: ismereteink szerint egy részük őrdombnak készült a hajdani nomád népek táborai köré, másik gyakoribb létesítési cél pedig temetkezési hely volt, előkelőségek számára. Az alacsonyabb, de átmérőjükben nagyobb halmok között azonban természetes eredetűeket is találunk. Ma már e halmokat négy csoportra osztjuk, a lakódombokra, sírdombokra (ezek a valódi kurgánok), őrhalmokra (strázsahalmok) és határhalmokra.

Miután számos térségi önkormányzat tett lépéseket azügyben, hogy területén lévő kunhalmok védettek legyenek, javasoljuk, hogy a tisztelt szeghalmi önkormányzat is tegyen lépéseket, hogy e tájképi motívumok megmaradnak. Így jelen munkánkkal érintőlegesen javasoljuk, hogy a Szeghalom környékén lévő kunhalmok is kerüljenek helyi védettség alá, így kiemelten: a Balkány halom, amely a Sertés éri csatorna északi oldalán emelkedik, és benne bronzkori leleteket is találtak. Nevét a középkori településről, Balkányról kapta; a 47-es főútról is megközelíthető Dió halom; valamint a töviskesi úttól látható Korhány-halom, a Bálint-halom és a Bene-halom.

V. A vizsgált területek természeti állapota

A mai védendő állapotok már meg sem közelítik az egykorit, melyről Szűcs Sándor: „A régi Sárrét világa” c. művében az alábbiakat írja: „Vén pákászivadékok, ha szájukra veszik a múlt idők megfogyatkozott emlékeit, mindig evvel kezdik. Nem is csoda! Alföldi folyóink szabályozása, mocsaraink, vadvizeink lecsapolása előtt a Sárrét egyike volt Európa legnagyobb madártelepeinek. A vízimadarak tömegét, mind pedig a fajok számát tekintve, bármelyikkel vetélkedett. Európában másutt igen ritka, vagy elő sem forduló fajok itt nagy csapatokban fészkeltek. Ma már csodálkozással olvassuk a sárréti madárvilág mesébe illő gazdagságáról szóló korabeli hiteles feljegyzéseket. Ralamb Kolos svéd királyi követ, aki 1658-ban utazott keresztül ezen a vidéken, azt írja: "Olyan feles számban él a daru, vadlúd, túzok, vadkacsa és más kisebb szárnyas, hogy szinte elfedik a földet és olyan tömegben repülnek, akár egy felhő." Érhető tehát, hogy mindenki itt kereskedett, ha valamilyen madárra volt szüksége. Egy 1712-ből való írás azt mondja: "Darvakat is kell nekie szerezni. Úgy, ha mesterségeket veszi Tuzok fiakat, Daru fiakat is neveljen és szaporétson, nem különben a Sáár réthe mellet Hatty fiakat és Tengeri katsákat kelletik szerezni." Györffy István Nagykunsági Krónikájában pedig azt olvassuk, hogy II. József császár menagériája 1786-ban a kun városokhoz fordult (melyek határa jórészben szintén a Sárrétbe esett), hogy a császári állatkert részére küldjenek Bécsbe "mindenféle nagyságú és külön-különféle színű vadkacsákat, búvárokat, fejér gúlyákat, darvakat, túzokokat, vadludakat, lilliket, mindenféle gémet, kivévén a közönséges hamuszínű gémet, gödényeket, karakatonákat, vízibikákat és más egyéb különös szárnyas és négylábú állatokat." A napot eltakaró repülő madárrajokról Bírtalan Szilágyi János régi biharnagybajomi református pap is szól 1827-ben készült becses emlékiratában. Többek között ezt mondja: "Sehol az ember a madaraknak annyi sokaságát nem látja egy rakáson, mint a Sárrét költő helyein. Soha olyan sipításokat, lármát nem hall, mint az olyan madarak csinálnak akkor. Szemem láttára esett egyszer, egy szélesen terjedő nagy tó mellett járván, melynek színe a szárcsáknak sűrűsége miatt feketéllett, amikor egyszerre nagy vízzúgásokat hallok, tekintvén arra, hát a teménytelen madárság min a víz színén repdes. Szárnyaikkal, lábaikkal harsogtatták a vizet.”

Ifj. Tildy Zoltán már másképp, de még mindig elismerően mesél a század első felének állapotáról: „A sokak által unalmasnak tartott alföld számomra felért egy mesebeli birodalommal. A régi Sárrét világát ugyan alaposan "tönkretették" a vizesmérnökök. Lecsapolták a nagy mocsarakat, töltések közé szorították a Sebes-Köröst és a Berettyót, de a táj eredeti képéből még így is maradt annyi, hogy hosszú éveken át végzett "felfedező útjaimon" mindig új látnivalót nyújtson. Főleg tavaszonként. Ilyenkor a megfékezett vadvizek előtörtek mindenfelé. Megtöltötték a rég elhagyott, kiszáradt holtmedreket, elárasztották a réteket s a sokféle vízimadár, évezredeken át tartott útirányához igazodva ellepte ezt az egykor olyan jó otthont nyújtó tájat. Hangos krugatással darvak húztak a magasban, s néha leszálltak a nagy legelőkön. A zsombékos, mocsaras "Kéktó"-ra vadludak jártak, s a kisebb-nagyobb víztükrökön tavaszi díszbe öltözött vadrécék úszkáltak. Csörgő-, böjti-, nyílfarkú-, kanalas-, tőkésrécék mintha csak egymással versenyeztek volna, hogy melyik tud színesebb tollruhát ölteni. A megáradt folyók szélében szürkegémek gázoltak, s nagyritkán leszállt közéjük egy-egy kócsag vagy selyemgém is. Az erdő öreg fáira éles vakkogással bakcsók telepedtek, a folyó tükre felett furulyaszóként szólt az elsuhanó cankócsapatok füttye. A vizenyős kaszálókon bíbicek, godák fészkeltek a magas fű között, s a kiöntések felett sirályok, csérek libegtek. A partmeni bokrokat, fákat ellepték az apró énekesmadarak. Rigók, pintyek, cinegék, sármányok énekeltek mindenfelé, a túlsóparti nyárfaerdőből meg kakukkszó, gerlebúgás, sárgarigó flótázása hangzott. Az öreg fák tetején vörös- és kékvércsék fészkeltek, a faodvakban meg tarkaharkály, búbosbanka és seregély. Szóval akadt itt látnivaló bőven. Főleg az olyan szomjas tekintet számára, mint az enyém. Hiszen eleinte alig ismertem a madarakat. A régi, dunamenti emlékek elmosódtak, a városban meg csak a múzeumokban nézegettem az üvegszekrényekbe rakott kitömött madarakat. Azok között elég jól eligazodtam, de mikor a szabadban pillantottam meg őket, a természetes környezet rejtekében, vagy fenn a levegőben, bizony alig ismertem meg a legtöbbjét. Ez az ismeretlenség még csak növelte a táj varázsát. Alig hiszem, hogy az a vadász vagy kutató, aki több évi vágyakozás után végre eljut Afrikába, nagyobb izgalommal vizsgálná az idegen földrészt, mint ahogy én éveken át tartó barangolásaim során ezt a hazai tájat "felfedeztem" a magam számára. A fákkal, növényekkel hamar megismerkedtem. A vidéki gimnázium természetrajztanára kiváló botanikus volt, s a kinti kirándulásokon szívesen magyarázott. Eléggé ismerte a rovarokat is, hanem a madárvilág meglehetősen "terra incognita" volt a számára. A helybeli vadászok se ismertek néhány közönséges fajon kívül semmit. Engem pedig elsősorban a madarak érdekeltek. Már a régi, dunamenti halvány emlékek is nyomot hagytak bennem. Az itteni, tavaszi vonulás során látott sokféle, ismeretlenül is izgalmas madár pedig szenvedélyes érdeklődést és tudásvágyat keltett. Cseppet se szomorított, hogy nem volt kihez fordulni ismeretekért. Sőt így alakult ki bennem, hogy magam, teljesen egyedül - csak a puskám és könyveim segítségével - "kutatom fel" ezt a csodás világot. Minden szabadidőmet odakint töltöttem, hűséges kísérőmmel, a puskával. Miután a környező területeket bérlő vadásztársaságokkal megállapodtam, hogy csak madarakat szeretnék gyűjteni, s a fácán, a fogoly, az őz nem érdekel, az egész határban szabadon mozoghattam. Ellenszolgáltatásul megígértem, hogy irtani fogom a káros madarakat, a szarkát, a dolmányos varjút, a karvalyt, a héját, melyek óvatos jószágok lévén, ritkán kerültek a rendszerint csak vasárnaponként kijáró helyi vadászok puskacsövei elé. Lassanként egyre több madarat ismertem meg. Legtöbbet sajnos úgy, hogy lelőttem. Valóban elhitettem magammal, hogy komoly kutatómunkát végzek, s a "bizonyító példányok" sorra bekerültek a gyűjteményembe. Éveken át féltett kincsem volt ez a madárgyűjtemény, s alig fordult meg a fejemben, hogy talán jobb lenne, ha kitömött madaraim odakint élnének a természetben. Ezek egészen az enyémek, mindig a szemem előtt vannak - így gondolkoztam. Meg aztán marad még "odakint" elég. Csak lassan kezdett derengeni bennem, hogyha minden "érdeklődő" saját gyűjteményt szerezne, akkor - akkor bizony hamar üres és elhagyott lenne a táj. De meg kell itt vallanom, hogy amíg a kitömött, üvegszemű madarakat ugyanolyan szépnek láttam, mint a kintieket, addig önzésem elnyomta ezt az aggodalmat. De hát miért is ne láttam volna szépnek őket? Hiszen eleven madarat csak messziről láttam.”

A vizsgált terület növényföldrajzilag a pannon (Pannonicum) flóratartomány, Alföld (Eupannonicum) flóravidékének Tiszántúli (Crisicum) flórajárásába tartozik. A vizsgált területen a növényvilág természetvédelmi szempontból jelentéktelenek tűnik, hiszen közönséges, esetenként gyomfajok alkotják a társulásokat, mindazonáltal ökológiai szempontból ezek bizonyulnak ideális élőhelynek a védett és fokozottan védett madárfajok számára.

Általánosságban a teljes területről elmondható, hogy fás és fátlan társulások egyaránt megtalálhatóak benne, bár eredeti állapotukból csupán a fűzes-nyáras puhafatársulások (Salicetum albae-fragilis) és a bokorfűzesek (Salicetum triandrae) maradtak fenn viszonylag jó alkalmazkodóképességgel. A nyár-fűzligeterdők eredeti állományának fenntartása fontos feladat lenne a létrehozandó helyi jelentőségű védettséggel, hiszen a tájidegen nemesnyárasok telepítései még most is folynak. Az erdőknek dús az aljnövényzete is, a szeder (Rubus caesius) és a csalán (Urtica dioica) uralkodó elemével.

Részben a halastavak környékén, részben a csatornapartokon, nagy területen vannak nádasok (Scirpo-Phragmiteum). Ezek jelentősége főképpen a benne élő madárfajokban rejlik, ugyanis itt költenek a védett nádiposzáta (Acrocephalus) fajok, vagy a fokozottan védett kékbegy (Luscinia svecica) is. A társulásalkotó nádon (Phragmites communis), keskeny és széleslevelű gyékényen (Typha angustifolia és latifolia) kívül más mocsári növények is a társuláshoz tartoznak még: így rendkívül gyakori az epfiton felfutó sövényszulák (Calystegia sepium), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), itt is, ott is feltűnik a vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica), virágkáka (Botumus umbellatus), tavi káka (Schoenoplectus lacustris), sárga vagy mocsári nőszirom (Iris pseudacorus), ágas békabuzogány (Sparganium erectum), vízi peszérce (Lycopus europaeus), parti nádtippan (Calamagrostis pseudophragmites), a gyógynövényként ismert fekete nadálytő (Symphytum officinale), gyakori a réti füzény (Lythrum salicaria) és a keserédes csucsor (Solanum dulcamara).

A különböző töltéseken (pl. halastó, erek) itt is, ott is van néhány fehér nyár (Populus alba), fehér és szomorú fűz (Salix alba és chrysocoma) melyekből eme utóbbiak költőhelyet biztosítanak például a függőcinegéknek (Remiz pendulinus). A csatornaparton a fasoron költ néhány vörös vércse pár (Falco tinnunculus), valamivel kevesebb kék vércse, (Falco vespertinus) és a szarkák (Pica pica) által elkészített fészkekben költ az erdei fülesbagoly (Asio otus).

Egyébként a vizsgált terület legjellemzőbb pusztai tömegfaja a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis) és a fehér tippan (Agrostis alba). A réteket itt-ott döntően a cickafarkas és ürmös puszta (Achilleo-Festucetum pseudovinae, ill. Artemisio- Festucetum pseudovinae) jellemzi. Itt-ott szikesedő löszpusztagyepekre (Salvio- Festucetum rupicolae) emlékeztető növénytakaró alakult ki, de ennek inkább csak a nyoma fellelhető.

Ezeknek a többnyire zárt növényborítású, rövid fűvű gyepterület élőhelyein, leginkább terjedtek el a réti szolonyecek különböző változatai. Mindenképpen értékes társulás, mint a jellegzetes alföldi táj egyik nagy kiterjedésű komponense, és emellett a később bemutatott védett madarak élőhelye.

Állományaikban mindenképpen domináns a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina) és a közönséges cickafark (Achillea millefolium). Fontos gyep-alkotó még a már említett réti ecsetpázsit, puha rozsnok (Bromus mollis), lándzsás útifű (Plantago lanceolata), karcsú fényperje (Koeleria cristata). Több helyen előfordul a közönséges tarackbúza (Agropyron repens), madárhúr (Cerastium anomalum), réti peremizs (Inula britannica), közönséges szikipozdor (Podospermum canum). Csekélyebb számban, de még mindig gyakori a mezei fátyolvirág (Gypsophila muralis), ezüstös hölgymál (Hieracium pilosella), ezüst pimpó (Potentilla arenaria), karcsú kerep (Lotus angustissimus), pusztai sárma (Ornithogalum gussonei), és a villás boglárka (Ranunculus pedatus). Kisebb átmenetben jócskán előfordul közönséges vasfű (Verbena officinalis), felemás zsázsa (Lipidium perfoliatum), madár keserűfű (Polygonum aviculare), sziki árpa (Hordeum hysrix) is. A rendszertelen legelőhasználat miatt több helyen észre vehető a gyomosodás. Ezeken az élőhelyeken tömeges a keszeg saláta (Lactuca serriola), réti imola (Centauera jacea), jakabnapi aggófű (Senecio jacobea), bakszakáll (Tragopogon dubius), fekete ökörfarkkóró (Vesbascum nigrum), közönséges gyújtoványfű (Linaria vulgaris), mezei katáng (Cichorium intybus), szarvas kerep (Lotus corniculatus), tejoltó galaj (Galium verum), tövises iglice (Ononis spinosa), fehér mécsvirág (Melandrium album), tarka koronafürt (Coronilla varia), farkaskutyatej (Euphorbia cyparissias), fűzlevelű peremizs (Inula salicina), terjőke kígyószisz (Echium vulgare), orvosi somkóró (Melilotus officinalis), mezei árvácska (Viola arvensis).

A nyár végét jelzi a sziki sóvirág (Limonium gmelini ssp. hungaricum), s emellett számos halofiton is megtelepszik, mint amilyen az ősz beköszöntével virágozni kezdő sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicus).

Itt-ott tarackos-tippanos sziki rétre (Agrostidetum stoloniferae) emlékezeteő társulás is kialakult tarackos tippannal (Agrostis stononifera) és a réti sással (Carex distans). Sokhelyütt tömeges a hernyópázsit (Beckmannia erucaeformis), és egy-egy mélyeb helyen megjelenik a mocsári csetkáka (Elocharis palustris) is.

Szolonyec sziki réteknek és (Beckmannion erucaeformis) ecsetpázsitos sziki réteknek (Agrostio-Alopecuretum pratensis) inkább csak nyomai találhatóak, míg a vizsgált élőhely vízjárta területeink, viszonylag a kevésbé szikes részeken, erős tavaszi vízborítás mellett alakulhat ki a harmatkásás sziki rét (Agrostio-Glycerietum poiformis). A társulásban az állományalkotó réti harmatkása (Glyceria fluitans ssp. poiformis) és tarackos tippan (Agrostis stononifera) mellett jellemző faj a réti ecsetpázsit, a rókasás (Carex vulpina), mocsári csetka (Eleocharis palustris), mocsári kutyatej (Euphorbia palustris), pénzlevelű lizinka, vízi menta (Mentha aquatica), csombor menta (M. pulegium), indás pimpó (Potentilla reptans) sziki boglárka (Ranunculus lateriflorus), buborcs boglárka (R. sardous), sziki kányafű (Rorippa kerneri), keskenylevelű lórum (Rumex stenophyllus).

Az élőhelyek jelentősek madarak költőhelyeként, de rovar-közössége számára is sokrétű, a változatos tápnövény-kínálat (ernyősök, fészkesek). E gyepeket kaszálással, legeltetéssel kezelik.

Fauna

A változatos életfeltételeket nyújtó gyepeken változatos állatvilág alakult ki. Nagy mennyiségben tapasztaltunk zengőlegyek (Syrphidae) és valódi legyek (Muscidae) rajzását. Emellett fontos ökológiai szempontból a sok egyenesszárnyú (Orthoptera) faj jelenléte is, hiszen számos fokozottan védett állatfaj táplálékai ezek.

Mindenfelé gyakori természetesen a koronás keresztespók (Araneus diadematus) a réteken láthatunk darázspókot (Argiope bruennichi) és alkalmilag feltűnik a védett szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis) is. Többfelé gyönyörködhetünk fecskefarkú lepkében (Papilio machaon), atalanta lepkében (Vanessa atalanta), nappali pávaszemben (Nymphalis antiopa), kis rókalepkében (Aglais urticae), fehérpettyes álcsüngőlepkében (Syntomis phegea), közönséges tűzlepkében (Lycaena phlaeas), közönséges boglárkalepkében (Polyommatus icarus) és piros övesbagolyban (Catocala nupta).

A Kutas főcsatornához kapcsolódó élőhelyek, és a sárrét egykori érmaradványaiban számos élőlény találja meg életfeltételeinek megfelelő állapotokat. Az adatok hüllő, kétéltű és halasszempontból helyszíni megfigyeléseink, és horgászok adatain alapulnak, melyből az alábbi fajok jelenléte vált bizonyossá:

Triturus cristatus – tarajos gőte: Néhány esetben sikerült csak a vizsgált területről kimutatni, bár állandó jelenléte valószínűsíthető. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Bombina bombina – vöröshasú unka: Többnyire vizekben találtuk meg, bár nyárvégén szárazföldi megfigyelései növekedtek. A területen gyakori. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Bufo bufo – barna varangy: Néhány esetben sikerült csak megtalálni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Bufo viridis – zöld varangy: Mindenfelé gyakori. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Hyla arborea – zöld levelibéka: A szakirodalom véleményétől eltérően a többi környező élőhellyel megegyezően mindenfelé gyakori. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Rana esculenta komlex – kecskebéka fajcsoport: Közönséges gyakori állatok, a fajok között keveredés miatt faj meghatározást nem végeztünk. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Emys obicularis – mocsári teknős: Száma az elmúlt években jelentősen csökkent. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Lacerta agilis – fürge gyík: Kis számban rendszeresen megfigyelhető a területen, egy példányt a vöröshátú változatból (Lacerta agilis L. var. rubra) is sikerült megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Natrix natrix – vízisikló: Csak időnkét lehet ugyan látni, de még nem ritka. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Esox lucius – csuka: Gyakori, horgászok adataiban rendszeresen szerepel.

Rutilus rutilus – bodorka: Gyakori, horgászok adataiban rendszeresen szerepel.

Ctenopharygodon idella – amur: Telepítések következtében került a holtágba. Hazánkba behurcolt faj.

Scardinius erythophthalmus – vörösszárnyú keszeg: Gyakori, horgászok adataiban rendszeresen szerepel.

Leuciscus idus – jászkeszeg: Bár áramlás kedvező faj, de a főcsatornán is előfordul, nagyon kis számban.

Alburnus alburnus – szélhajtó küsz: Gyakori faj.

Blicca bjoerkna – karika keszeg: Gyakori, horgászok adataiban rendszeresen szerepel.

Abramis sapa – bagolykeszeg: Bár áramláskedvező faj, de a csatornában is előfordul, nagyon kis számban.

Abramis ballerus – lapos keszeg: Szintén áramláskedvező faj, de a csatornában is előfordul, nagyon kis számban.

Abramis brama – dévérkeszeg: Gyakori, horgászok adataiban rendszeresen szerepel.

Tinca tinca – compó: Ha nem is túl nagy számban, de rendszeresen jelen van a vízterületen, a régi mocsárvilág emlékét őrzi. Számuk fogyatkozó, lassan időszerű lenne védettségének indokoltságát megvizsgálni.

Pseudorasbora parva – gyöngyös razbóra: Behurcolt faj, gyakori.

Carassius auratus – ezüstkárász: Gyakori, horgászok adataiban rendszeresen szerepel.

Cyprinus carpio – ponty: Gyakori, horgászok adataiban rendszeresen szerepel (telepítve is).

Misgurnus fossilis – réti csík: Ha nem is túl nagy számban, de rendszeresen jelen van a vízterületen, a régi mocsárvilág emlékét őrzi. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Silurus glanis – harcsa: Nem túl nagy számban, de rendszeresen előfordul.

Ictalurus nebulosus – törpeharcsa: Gyakori, horgászok adataiban rendszeresen szerepel. Behurcolt faj.

Lepomis gibossus – naphal: Nem túl nagy számban, de rendszeresen előfordul. Behurcolt faj.

Perca fluviatilis – sügér: Nem túl nagy számban, de rendszeresen előfordul.

Stizostedion lucioperca – süllő: Nem túl nagy számban, de rendszeresen előfordul.

Madárvilág

A rendelkezésünkre álló Dr. Keve András: Magyarország madarainak névjegyzéke (1984) című mű még a hagyományos, azaz Wetmore és Peters féle rendszer szerint írja le a hazánkban előforduló madárfajokat, amely a Alexander Wetmore morfológiai alapú rendszerét követi. Azonban mára ez nómenklatúrai és taxonómiai szempontból idejétmúlt, így alkalmazkodnom kellett a nemzetközileg jelenleg is elfogadott rendszertanhoz. Ezek közül a Sibley & Ahlquiet (1990), illetve az erre épülő Silbley & Monroe (1990) rendszer, melyek DNS-DNS hibridizációs adatokra épülnek, egyenlőre túl sok kérdést vetnek fel, néha ellentmondásosnak tűnnek, éppen ezért gyakran vitatottak, így használatuk is kockázatos. Ettől eltérően a két részben megjelent List of recent Holarctic bird specis (Voous 1973, 1977) – közismert nevén a Voous-lista – általánosan elterjedt, s a jelenleg megjelenő szakirodalom is ezt követi, így ezen okból munkánk során ehhez alkalmazkodtunk.

Tachybaptus ruficollis (Pall.), 1764 – Kis vöcsök: A faj a nyíltvízi élőhelyeken, főképp a csökmői halastavakon rendszeresen megfigyelhető, és rendszeresen költ is. Tavaszi és őszi vonulási időben 50-100 egyedre is felnövekedhet állománya. A területen előfordulásáról már a múlt századból is vannak adatok, a régi Nagy-sárréten tömegesen előforduló fajnak számított csakúgy, mint a másik három vöcsök faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 10. e Ft.

Podiceps cristatus (L.), 1758 – Búbos vöcsök: A leggyakoribb vöcsökfaj hazánkban és a vizsgált terülten egyaránt. Látványos násztánca a fajnak áprilisban csaknem minden élőhelyén megfigyelhető. Úszó fészkével halastavakon találkozhatunk. Költő egyedeinek száma a területen egyes években elérheti az 10 párt is, míg vonulási időben együttesen 1-200 példány is tartózkodhat a térségben. Védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 10. e Ft.

Podiceps griseigena (Bodd.), 1783 – Vörösnyakú vöcsök: Alkalmanként 5-10 példány is megfigyelhető a terülten vonulóként, máskor egész évben nem észlelhető előfordulása. Vörös könyves, védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 50. e Ft.

Podiceps nigricollis Ch. L. Brehm, 1831 – Feketenyakú vöcsök: A területen alkalmi költőfajnak számít, és vonulása is változó. Néhány költéséről tudunk fattyúszerkő kolónia szomszédságában. Vonulása főleg tavasszal jelentős, de legnagyobb vonulásakor sem figyeltünk meg egyszerre 14 példánynál többet. Védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 50. e Ft.

Phalacrocorax carbo (L.), 1758 – Kárókatona: Valaha a térségben közönséges faj volt, majd az árvízszabályozások után csaknem teljesen eltűnt. Jelenleg a területen nem költ, viszont a halastó jelenléte miatt előfordulása csaknem állandó. Tavak környékén lehet találkozni, leggyakrabban 1 - 10 példányos táplálkozni járó csapataival, számuk folyamatosan növekszik. Nem védett.

Botaurus stellaris (L.), 1758 – Bölömbika: A területen nem túl nagy számban rendszeresen költő madár, a nádasok, gyékényesek jellemző, rejtett életmódú madara. Jelenlétét leggyakrabban jellegzetes hangja árulja el. Költő faj. A területen néha áttelel, a csökmői halastavak területén többször találkoztunk ilyen példányokkal. Védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 10. e Ft.

Ixobrychus minutus (L.), 1766 – Poc- v. törpegém: Pontos állománynagyságát rejtett életmódja miatt nehéz megbecsülni, minden esetre a területen viszonylag gyakori, rendszeresen költő faj a nádasok, nádszegélyek jellemző faja. Védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 10. e Ft.

Nycticorax nycticorax (L.), 1758 – Bakcsó: A legtöbb vízes élőhely mentén rendszeresen megfigyelhető, gyakori faj. A közelben költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 10. e Ft.

Ardeola ralloides (Scop.) 1769 – Üstökösgém: A folyóvíz szabályozás volt a fő oka állománycsökkenésének, valaha közönséges fajnak számított. A halastavaknál időnként megfigyelhető. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Egretta garzetta (L.), 1766 – Kis kócsag: A területen rendszeresen megfigyelhető faj, közelben költ. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Casmerodius albus (Egretta alba) (L.), 1758 – Nagy v. nemes kócsag: Költése nincs bizonyítva, a halastavon rendszeresen megfigyelhető. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Ardea cinerea L., 1758 – Szürkegém: A szürkegém a halastavakhoz, érmaradványokhoz, de még a Kutas főcsatorna partjához is szorosan hozzátartozó madárfaj, mely a területen télen-nyáron egyaránt megfigyelhető. Gyakori, rendszeresen előforduló faj, a közelben költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 10. e Ft.

Ardea purpurea L., 1766 – Vörös gém: Ritka, nagyobb védelemre érdemes faja hazai faunánknak mint jelenlegi természetvédelmi besorolása. Állománya változó. Ritka állandó faja a területnek. Védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 50. e Ft.

Ciconia ciconia (L.), 1758 – Fehér gólya: Nem nagy számban a térségben rendszeresen költ a lakot területeken. Érdemes megemlíteni, hogy sok más gólyaállományhoz képest vizsonylag nagyszámban költenek Szeghalomon kéményen, holott a környéken, a Kunság felé már ilyet csak elvétve lehet látni. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 100. e Ft.

Ciconia nigra (L.), 1758 – Fekete gólya: A területen szórványosan lehet vele találkozni, főleg ősszel, amikor gyülekező helyül használ a vizsgált területen több élőhelyet. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Platalea leucordia (L.), 1758 – Kanalasgém: Viszonylag gyakori a területen, költését nem sikerült az évek alatt bizonyítani. Vonulásban 50-60 példányos csapatok is gyülekezhetnek a halastavakon. Nem ritka az átnyaralás sem. Több éven keresztül töltötték a nyarat a csökmői halastavakon fiatal egyedek. A tél kivitelével szinte folyamatosan lehet találkozni a fajjal. A régi Nagy-sárréten is jellegzetes volt. Felső és alsó káváját a rétes emberek villaként, illetve kanálként használták. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Cyngus olor (Gm.), 1789 – Bütykös hattyú: Ez a terjeszkedőben lévő faj szerencsére itt még csak alkalmi vendégnek számít. Vonulásban lehet családokat, 5-6 egyedet megfigyelni a halastavakon. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Anser fabalis (Lath.), 1787 – Vetési lúd: Főleg őszi vonuléként láthatóak nagyobb csapatai. A területen ritkán tartózkodik, táplálkozó egyedeivel csak alkalmilag lehet találkozni. Esetenként téli vendégként is jelentkezik. Nem védett.

Anser albifrons (Scop.), 1769 – Nagy lilik: E fajjal is főleg őszi vonulóként lehet találkozni nagyobb csapataival. A területen ritkán tartózkodik, táplálkozó egyedeivel alkalmilag láthatóak őszidőben. Nem védett.

Anser anser (L.), 1758 – Nyári lúd: Vonulóként lehet megfigyelni, két Békés megyei költése ismert, abból az egyik a közelben füzesgyarmaton, a Fegyver-fenéken. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Tadorna tadorna (L.), 1758 – Bütykös ásólúd: Bár a magyar nómenklatúra szerint hazánkban még mindig csak alkalmi vonuló, mégis megkockáztatom a feltevést, hogy rendszeres vonulónak számit, hiszen csak az általunk vizsgált területen előfordult minden évben. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Anas penelope L., 1758 – Fütyülő réce: Rendszeres vonuló. Vonulásiidőben szép számban találkozhatunk e fajjal, bár megfigyeléseink szerint inkább tavasszal jelenik meg tavainkon. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Anas strepera L., 1758 – Kendermagos réce: Rendszeres vonuló, költéséről nem tudunk. Vörös könyves, védett faj, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Anas crecca L., 1758 – Csörgő réce: Rendszeresen nagy számban vonul. Nem védett.

Anas platyrchnchos L., 1758 – Tőkés réce: A leggyakoribb réceféle, a területen nagy számban átvonul, költ. Nem védett.

Anas acuta L., 1758 – Nyílfarkú réce: Rendszeresen nem túl nagy számban vonul a területen, költéséről nem tudunk. Vörös könyves, védett faj, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Anas querquedula L., 1758 – Böjti réce: A tőkés és barát réce mellett az egyik leggyakoribb faj. Nagy számban vonul a területen és jóval kisebb számban rendszeresen költ is. Nem védett.

Anas clypeata L., 1758 – Kanalas réce: A tavaszi vizek jellegzetes réce faja, melyet táplálkozásáról könnyedén felismerhetünk. Viszonylag gyakori faj, rendszeresen szép számban átvonul a területen, néha nagyobb (30 pld.) csapataival is találkozhatunk. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Aythya ferina (L.), 1758 – Barátréce: A tőkés réce mellett a második leggyakoribb récefaj. Csaknem egész évben folyamatosan megfigyelhető, nagy számban rendszeresen vonul, gyülekezik. Költése is állandó. Nem védett.

Aythya nyroca (Güld.), 1770 – Cigányréce: A területen rendszeresen átvonul, gyülekezik, kis számban valószínűleg költ is, bár ezt nem sikerült bizonyítani. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 100. e Ft.

Aythya fuligula (L.), 1758 – Kontyos réce: Rendszeres vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Bucephala clangula (L.), 1758 – Kerceréce: Alkalmi vendég. Nem minden évben lehet megfigyelni, és akkor is csak 1-2 példányt. Nem védett.

Milvus migrans (Bodd.), 1783 – Barna kánya: A területen rendszeresen jelen van költési időben is, valószínűleg a közelben költ is, amit nem volt szerencsénk megfigyelni. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 100. e Ft.

Haliaeetus albicilla (L.), 1758 – Réti sas: Vonuló, főleg téli vendég. Telente a pusztákon, réteken rendszeresen megfigyelhető a faj néhány példánya, ősszel a halastavak környékén is „lófrálhatnak”. Valaha terület tipikus költőfajának számított. A Nagy-sárrét jellegzetes ragadozó madara volt. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 500. e Ft.

Circaeetus gallicus (Gm.), 1788 – Kígyászölyv: Vonuló. Rendszertelenül lehet találkozni vele, főleg augusztus táján. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Circus aeruginosus (L.), 1758 – Barna rétihéja: Az egerész ölyv és a vércsék után az egyik leggyakoribb faja a rendnek, ami köszönhető annak, hogy táplálkozó és költő helyét egyaránt megtalálja a területen. A tél kivételével rendszeresen megfigyelhető a területen. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Circus cyanus (L.), 1766 – Kékes rétihéja: Rendszeres téli vendég. Mintegy „váltásaként” a barna és hamvas réthéjáknak egész télen megfigyelhető. Rendszerint nádasokban csapatokban éjszakázik. Az éjszakázó helyekről való kirepülések során történt megfigyelések alapján téli vendégként a vizsgált területen lévő populációt 100 egyed körülire becsülhetjük. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Circus pygargus (L.), 1758 – Hamvas rétihéja: Közelben, agrárterületeken költő faj, kis számban rendszeresen jelen van a területen a tél kivételével. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Accipiter gentilis (L.), 1758 – Héja : Kis mennyiségben rendszeresen jelen van. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Accipiter nisus (L.), 1758 – Karvaly: Költ, állandó. Telente gyakrabban megfigyelhető Csökmőn és Szeghalmon is akár a madáretetők környékén is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Buteo buteo (L.), 1758 – Egerészölyv: Költ, állandó. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Buteo rufinus (Cretzschm.), 1826 – Pusztai ölyv: Vonulóként alkalmilag előfordul. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Buteo lagopus (Pont.), 1763 – Gatyás ölyv: Gyakori téli vendég, az utóbbi években kevesebbet sikerült megfigyeli. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Aquila helica (Sav.), 1809 – Parlagi sas: A területen rendszeresen átvonul. Főképp kóborló példányaival lehet találkozni, főképp a nyár második felében. A honi ragadozómadár-védelemnek hála, terjeszkedőben lévő faj, előfordulására fokozottabban lehet számítani. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 500. e Ft.

Pandion haliaeetus (L.), 1758 – Halászsas: Vonulási időben 2-3 példány megfordul a területen. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Falco tinnunculus L., 1758 – Vörös vércse: Költ a csatorna menti nyárasban. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Falco vespertinus L., 1766 – Kék vércse: Költ az ártéri erdő maradványokban, rendszeresen megfigyelhető. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Falco columbarius L., 1758 – Kis sólyom: Néhány téli megfigyelése van. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Falco subbuteo L., 1758 – Kabasólyom: Alkalmanként megfigyelhető a halastó környékén, a közelben költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Falco cherrug Gray, 1833 – Kerecsensólyom: A vizsgált területről főképp késő őszi megfigyelései ismeretesek, ritka nyári kóborló. Rendszeres előfordulása, illetve esetleges költése várható a közelben, hiszen mindenképpen terjeszkedőben lévő fajnak tekinthetjük. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 500. e Ft.

Falco peregrinus Tunst, 1771 – Vándorsólyom: Magyarországról költőfajként kipusztult, aminek oka az intenzív vadászat és a solymászati célra történő fészekfosztogatás volt (Kivétel a pilisi 1998-as költése). A területen kóborlóként, vonulóként több megfigyelése is van, évente 2-3 példány. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Perdix perdix (L.), 1758 – Fogoly: A fürjjel együtt a foglyot is nagyon érzékenyen érintettek egyes agrotechnikai eljárások. A fogoly hazai állományának emellett döntő csapást jelentett az 1939-40-es és 1941-42-es tél, amikor a magyarországi állomány 70-80 %-ban elpusztult. Rendszeresen előforduló faj, valószínűleg költ is. Vörös könyves faj, bár nem védett.

Coturnix coturnix (L.), 1758 – Fürj: A káros agrotechnikai eljárások mellett még nagy csapást mért a hazai állományra a vonulásban lévő egyedek Dél-Európai nagymérvű pusztítása. Rendszeresen hallotó a hangja. Vörös könyves faj, védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Phasianus colochius L., 1758 – Fácán: Gyakori, közönséges faj. Nem védett.

Rallus aquaticus L., 1758 – Guvat: A halastavon és az érmaradványokon egyaránt meg lehet alkalmanként figyelni, bár inkább hangja árulja el jelenlétét. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Gallinula chloropus (L.), 1758 – Vízityúk: Gyakori, közönséges faj a halastavon és az érmaradványokon. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Fulica atra L., 1758 – Szárcsa: Gyakori, közönséges faj. Nem védett.

Grus grus (L.), 1758 – Daru: A területen rendszeresen átvonul, táplálkozását még nem sikerült itt megfigyelni. Vörös könyves faj, hazánkból mint költőfaj kiveszett. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Otis tarda L., 1758 – Túzok: A vizsgált területen néhány alkalommal sikerült csak megfigyelni, költését sok éve nem észlelte senki. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 500. e Ft.

Himantopus himantopus (L.), 1758 – Gólyatöcs: Őszi tavaszi vonulásban lehet alkalmilag találkozni kisebb csapataival a halastavon, az egyszerre megfigyelt egyedszám nem haladta meg soha a 8 példányt. Hazai kipusztulás szélére került vörös könyves faj, fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Recurvirostra avosetta L., 1758 – Gulipán: A területen kis számban rendszeresen átvonuló faj, alkalmi költő. Belvizeken, árasztáson, lecsapolt halastómederben vonulás idején kisebb csapatai, vagy családok megfigyelhetőek. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értréke: 250. e Ft.

Charadrius dubius Scop., 1786 – Kis lile: Alkalmi költő, gyakori tavaszi-őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Charadrius hiaticula L., 1758 – Parti lile: Gyakori tavaszi-őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Vanellus vanellus (L.), 1758 – Bíbic: Gyakori tavaszi-őszi vonuló, gyakran költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Calidris minuta (Leisl.), 1812 – Apró partfutó: Nem túl gyakori tavaszi-őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Calidris temminckii (Leisl.), 1812 – Temminck-partfutó: Nem túl gyakori tavaszi-őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Calidris ferruginea (Pont.), 1763 – Sarlós partfutó: Nem túl gyakori tavaszi-őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Calidris alpina (L.), 1758 – Havasi partfutó: Gyakori tavaszi-őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Philomachus pugnax (L.), 1758 – Pajzsoscankó: Gyakori tavaszi-őszi vonuló, nyárvégen több ezres csapatokban mozog. Vörös könyves, védett faj, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Gallinago gallinago (L.), 1758 – Sárszalonka: Gyakori tavaszi-őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Limosa limosa (L.), 1758 – Goda: Gyakori tavaszi-őszi vonuló, alkalmi költő. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Numenius phaeopus (L.), 1758 – Kis póling: Gyakori tavaszi-őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Numenius arquata (L.), 1758 – Nagy póling: Gyakori tavaszi-őszi vonuló. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értéke: 100. e Ft.

Tringa erythropus (Pall.), 1764 – Füstös cankó: Gyakori tavaszi-őszi vonuló, „csuit” hangja gyakran hallható egész nyáron. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Tringa totanus (L.), 1758 – Piroslábú cankó: Gyakori tavaszi-őszi vonuló, néhány esetben sikerült költést is megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Tringa stagnatilis (Bechst.), 1803 – Tavi cankó: Alkalmi vonuló. Magyarország költ faunájából kipusztult, vörös könyves faj. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 250. e Ft.

Tringa nebularia (Gunn.), 1767 – Szürke cankó: Nem túl gyakori tavaszi-őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Tringa ochropus L., 1758 – Erdei cankó: Gyakori tavaszi-őszi vonuló, olykor átnyaral. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Tringa glaerola L., 1758 – Réti cankó: Gyakori tavaszi-őszi vonuló, nyaranta is rendszeresen megfigyelhető. Egyik leggyakoribb cankó. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Actitis hypoleucos (L.), 1758 – Billegető cankó: Gyakori tavaszi-őszi vonuló, nyaranta is rendszeresen megfigyelhető. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Larus melanocephalus Temm., 1818 – Szerecsensirály: Alkalmi vonuló. Vörös könyves faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Larus minutus Pall., 1776 – Kis- v. törpesirály: Alkalmi vonuló, évente csak néhány alkalommal sikerül megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Larus ridibundus L., 1766 – Dankasirály: Gyakori, közönséges faj, költése alkalmi. A lagnagyobb számban előforduló sirály. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Larus canus L., 1758 – Viharsirály: Alkalmi vonuló, évente csak néhány alkalommal – főleg tél végen – sikerül megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Larus cachinnans (Pallas), 1811 – Sárgalábú sirály: Viszonylag gyakori, szinte rendszeresen meg lehet figyelni 1-2 példányt. Nem védett.

Sterna caspia (Pall.), 1770 – Lócsér: Alkalmi vonuló, évente csak 1-2 példány előfordulása ismert. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Sterna hirundo L., 1758 – Küszvágó csér: Gyakran megfigyelhető, volt költési kísérlete. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Chlidonias hybridus (Pall.), 1811 – Fattyúszerkő: Az 1990-es Vörös Könyv még kipusztulás szélén lévő fajnak említi, és a hazai állományt 3-500 párban határozza meg. Ez az adat azonban már a könyv kiadásakor sem számított tényszerűnek, hiszen vizsgálataink kezdete óta tudunk csak a területen, és szomszédos élőhelyeken ekkora egyedszámról. Költési időben rendszeres, gyakori faja a területnek, a nyílt vízi élőhelyeken gyakorlatilag bárhol megfigyelhető. Költő egyedeinek állománynagyságát csak a vizsgált terülten 50 párra becsülöm. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 100. e Ft.

Chlidonias niger (L.), 1758 – Kormos szerkő: Költési időben szinte rendszeresen megfigyelhető több helyen is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Columba oenas L., 1758 – Kék galamb: Telente csapatai megfigyelhetőek. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Columba palumbus L., 1758 – Örvös galamb: Gyakori faj, az ártér fáin költ. Nem védett.

Srteptopelia decaocto (Friv.), 1838 – Balkáni gerle: Gyakori faj, több helyen költ. Nem védett.

Srteptopelia turtur (L.), 1758 – Vadgerle: Gyakori faj, több helyen költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Cuculus canorus L., 1758 – Kakukk: Gyakori faj, több helyen költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Tyto alba (Scop.), 1769 – Gyöngybagoly Templomok toryában megszűnt költése, de azért kis számban rendszeresen költ hodályokban, magtárakban. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 100. e Ft.

Athene noctua (Scop.) 1769 – Kuvik: A területen rendszeresen költ és kis számban rendszeresen jelen van. Városon kívüli tanyák padlásán, használt és használaton kívüli hodályok és magtárak nyugalmas padlásán költ és az esti órákban innen indul vadászatra. Több helyen rendszeresen megfigyelhető. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 100. e Ft.

Strix aluco L., 1758 – Macskabagoly: Néhányszor hallható hangja, valószínűleg költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Asio otus (L.), 1758 – Erdei fülesbagoly: Több helyen költ, két ismert áttelelőhelyén átlagban 40-50 egyed figyelhető meg. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Asio flammeus (Pont.), 1763 – Réti fülesbagoly: Alkalmilag fordul elő, kölését nem skerült bizonyítani. Átteleléséről néhány példányos csapatairól több helyről tudunk. Vörös könyves faj. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 100. e Ft.

Apus apus (L.), 1758 – Sarlósfecske: Rendszeres költő, nyáron rendszeresen megfigyelhető. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Alcedo atthis (L.), 1758 – Jégmadár: A területen költ, a 1-1 példányt rendszeresen lehet látni a csatornamentén is, a halastavakon is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Coracias garrulus L., 1758 – Szalakóta: A vizsgált nem védett területen nem sikerült költését megtalálni, de minden bizonnyal fészkel a csatorna és érmaradvány melléki nyárasban. Vörös könyves, fokozottan védett faj, pénzben kifejezett eszmei értéke: 250. e Ft.

Upupa epops L., 1758 – Búbosbanka: Néhány pár költ a területen, nem ritka. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Jynx torquilla L., 1758 – Nyaktekercs: Néhány megfigyelése ismert. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Picus viridis L., 1758 – Zöld küllő: Gyakori a területen, több pár költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Dryocopus martius (L.), 1758 – Fekete harkály: Terjeszkedőben lévő faj évente több alkalommal is hallható, látható. Vörös könyves faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Dendrocopos major (L.), 1758 – Nagy fakopáncs: Gyakori a területen, több pár költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Dendrocopos syriacus (Ehr.), 1833 – Balkáni fakopáncs: Gyakori a területen, több pár költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Galerida cristata (L.), 1758 – Búbospacsirta: Gyakori a területen, több pár költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Lullua arborea (L.), 1758 – Erdei pacsirta: Nem túl gyakori a területen, de egy-két pár költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Alauda arvensis L., 1758 – Mezei pacsirta: Gyakori a területen, több pár költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Riparia riparia (L.), 1758 – Partifecske: Gyakori a területen, a közelben költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Hirundo rustica L., 1758 – Füsti fecske: Nyáron gyakori a területen, költ is szép számban. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Delichon urbica (L.), 1758 – Molnárfecske: Nyáron gyakori a területen, költ is szép számban. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Anthus campestris (L.), 1758 – Parlagi pityer: Kis számban költési időben rendszeresen jelen van. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Anthus trivialis (L.), 1758 – Erdei pityer: Néhány megfigyelése van a fajnak, nem túl gyakori. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Anthus pratensis (L.), 1758 – Réti pityer: Néhány megfigyelése van a fajnak, nem túl gyakori. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Anthus cervinus (Pall.), 1811 – Rozsdástorkú pityer: Nem túl gyakori őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Anthus spinoletta (L.), 1758 – Havasi pityer: Nem túl gyakori téli vendég. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Motacilla flava L., 1758 – Sárga billegető: A területen közönséges, gyakori faj, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Motacilla alba L., 1758 – Barázdabillegető: A területen közönséges, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Bombycilla garrulus (L.), 1758 – Csonttollú: Egyetlen téli megfigyelési volt. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Troglodytes troglodytes (L.), 1758 – Ökörszem: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Prunella modularis (L.), 1758 – Erdei szürkebegy: Néhány megfigyelése van csak a fajnak. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Erithacus rubecula (L.), 1758 – Vörösbegy: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Luscinia megarhynchos Ch. L. Brehm, 1831 – Fülemüle: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Luscinia svecica (L.), 1758 – Kékbegy: A halastó nádasainál évente változó számú revír ismert (0-5). Vörös könyves faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Phoenicurus ochruros (Gm.), 1774 – Házi rozsdafarkú: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Phoenicurus phoenicurus (L.), 1758 – Kerti rozsdafarkú: A területen ritkán megfigyelhető, valószínűleg költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Saxicola rubetra (L.), 1758 – Rozsdás csaláncsúcs: A területen nem túl gyakori, valószínűleg költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Saxicola torqata (L.), 1766 – Cigány csaláncsúcs: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Oenanthe oenanthe (L.), 1758 – Hantmadár: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Turdus merula L., 1758 – Fekete rigó: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Turdus pilaris L., 1758 – Fenyőrigó: Gyakori téli vendég. nagy számban. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Turdus philomelos Ch. L. Brehm, 1831 – Énekes rigó: A területen nem túl gyakori. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Turdus viscivorus L., 1758 – Léprigó: Gyakori téli vendég. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Locustella luscinioides (Savi.), 1824 – Nádi tücsökmadár: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Acrocephalus melanopogon (Temm.), 1823 – Fülemülesitke: A területen nem túl gyakori, de azért szép számban megfigyelhető. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Acrocephalus schoenobaenus (L.), 1758 – Foltos nádiposzáta: A területen gyakori, több pár költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Acrocephalus palusris (Bechst.), 1798 – Énekes nádiposzáta: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Acrocephalus scirpaceus (Herm.), 1804 – Cserregő nádiposzáta: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Acrocephalus arundinaceus (L.), 1758 – Nádirigó: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Sylvia nisoria (Bechst.), 1795 – Karvalyposzáta: Nem túl ritka vonuló, miden évben előkerül 5-10 példány, költésérő nem tudunk. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Sylvia curruca (L.), 1758 – Kis poszáta: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Sylvia communis (Lath.), 1787 – Mezei poszáta: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Sylvia borin (Bodd.), 1783 – Kerti poszáta: A területen nem gyakori, néhány helyen elvétve költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Sylvia atricapilla (L.), 1758 – Barátposzáta: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Phyllocopus sibilatrix (Bechst.), 1793 – Sisegő füzike: A területen nem gyakori, néhány helyen elvétve költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Phyllocopus collybita (Vieill.), 1817 – Csilpcsalp-füzike: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Phyllocopus trochilus (L.), 1758 – Fitiszfüzike: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Regulus regulus (L.), 1758 – Sárgafejű királyka: A területen nem gyakori, néhány helyen elvétve költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Muscicapa striata (Pall.), 1764 – Szürke légykapó: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Ficedula albicollis Temm., 1815 – Örvös légykapó: A területen nem gyakori, de minden évben előkerül több vonuló példány is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Ficedula hypoleuca (Pall.), 1764 – Kormos légykapó: A területen nem gyakori, de minden évben előkerül több vonuló példány is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Panurus biarmicus (L.), 1758 – Barkóscinege: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Aegithalos caudatus (L.), 1758 – Őszapó: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Parus ater L., 1758 – Fenyvescinege: Nem gyakori, de többnyire megfigyelhető néhány egyed. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Parus caeruelus L., 1758 – Kék cinege: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Parus major L., 1758 – Széncinege: A területen gyakori, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Certhia brachydactyla Ch. L. Brehm, 1820 – Rövidkarmú fakúsz: Nem gyakori, de többnyire megfigyelhető néhány egyed. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Remiz pendulinus (L.), 1758 – Függőcinege: A területen nem ritka, 2-3 helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Oriolus oriolus (L.), 1758 – Sárgarigó: A területen nem ritka, 2-3 helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Lanius corullio L., 1758 – Tövisszúró gébics: Gyakori a területen, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Lanius minor Gm., 1788 – Kis őrgébics: „Száma mindenhol kevesebb, mint a tövisszúró gébicsé.” - írja az 1990-es Magyar Vörös Könyv. Ezen állítást megkérdőjelezem, mert mind a vizsgált területen, mind a környező védett térségben legalább olyan egyedszámmal van jelen, mint a tövisszúró. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Lanius exubitor L., 1758 – Nagy őrgébics: A vizsgál területen alkalmi téli kóborló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Garrulus glandarius (L.), 1758 – Szajkó: Roppant kis számban alkalmilag előforduló faj. Nem védett.

Pica pica (L.), 1758 – Szarka: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Nem védett.

Corvus monedula (L.), 1758 – Csóka: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Corvus frugilegus L., 1758 – Vetési varjú: Mindenfelé gyakori a területen, alkalmilag költ is. Nem védett.

Corvus corone L., 1758 – Kormos varjú: A Corvus corone cornix (Corvus cornix) mindenfelé gyakori a területen, alkalmilag több helyen költ is. Nem védett.

Corvus corax L., 1758 – Holló: Alkalmi téli kóborló. Vörös könyves faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Sturnus vulgaris L., 1758 – Seregély: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Nem védett.

Passer dommesticus (L.), 1758 – Házi veréb: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Nem védett.

Passer montatus (L.), 1758 – Mezei veréb: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Nem védett.

Fringilla coelebs L., 1758 – Erdei pinty: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Fringilla montifringilla L., 1758 – Fenyőpinty: Rendszeres téli vendég néha hatalmas csapatokban. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Serinus serinus (L.), 1766 – Csicsörke: Egyes években mindenfelé gyakori a területen, néha több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Carduelis chloris (L.), 1758 – Zöldike: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Carduelis carduelis (L.), 1758 – Tengelic: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Carduelis spinus (L.), 1758 – Csíz: Téli vendég. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Carduelis cannabina (L.), 1758 – Kenderike: Téli vendég. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Carduelis flavirostris (L.), 1758 – Téli kenderike: Alkalmi téli vendég. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Pyrrhula pyrrhula (L.), 1758 – Süvöltő: Gyakori téli vendég. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Coccothraustes coccothraustes (L.), 1758 – Meggyvágó: Gyakori téli vendég. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Calcarius lapponicus (L.), 1758 – Sarkantyús sármány: Kis számban alkalmi téli vendég. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Plectrophenax nivalis (L.), 1758 – Hósármány: Alkalmi téli vendég. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Emberiza citrinella L., 1758 – Citromsármány: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Emberiza schoeniclus L., 1758 – Nádi sármány: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Miliaria calandra (L.), 1758 – Sordély: Mindenfelé gyakori a területen, több helyen költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Emlősök jelenléte

Erinaceus europaeus – keleti sün: Mindenfelé gyakori a területen, bár valódi állománynagyságát nehéz megbecsülni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Talpa europaea – közönséges vakond: Több helyen találkoztunk jelenlétével. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Sorex araneus – erdei cickány: Kis arányban került csak elő bagolyköpetekből. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Sorex minutus – törpecickány: Kis arányban került csak elő bagolyköpetekből. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Crocidura suaveolens – keleti cickány: Kis arányban került csak elő bagolyköpetekből. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Crocidura leucodon – mezei cickány: Kis arányban került csak elő bagolyköpetekből. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Neomys fodiens – közönséges vizicickány: Kis arányban került csak elő bagolyköpetekből. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Myotis myotis – közönséges denevér: Néhány helyen sikerült megfigyelni, kevesebb alkalommal, mint a másik három denevérfajt. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Myotis daubentoni – vízi denevér: Néhány helyen sikerült megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Plecotus austriacus – szürke hosszúfülű-denevér: Néhány helyen sikerült megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Pipistrellus pipistrellus – törpe denevér: Néhány helyen sikerült megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Nyctalus noctula – korai denevér: Néhány helyen sikerült megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Eptesicus serotinus – kései denevér: Néhány helyen sikerült megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Lepus europaeus – mezei nyúl: Mindenfelé gyakori a területen. Nem védett.

Citellus citellus – ürge: Állománya kritikusan megritkult, az utóbbi két évből egy-két megfigyelése van. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Apodemus spp. – erdei egerek: Mindenfelé gyakori a területen. Nem védett.

Mus musculus – házi egér: Mindenfelé gyakori a területen. Nem védett.

Rattus norvegicus – vándorpatkány: Mindenfelé gyakori a területen. Nem védett.

Cricetus cricetus – hörcsög: Mindenfelé gyakori a területen. Nem védett.

Ondatra zibrthica – pézsmapocok: Nem túl gyakori a területen, de azért sokat láthatunk az érmardványokon és főcsatornán, csakúgy a halastavon. Nem védett.

Microtus arvalis – mezei pocok: Mindenfelé gyakori a területen – mint az a bagolyköpet vizsgálatokból kiderült. Nem védett.

Microtus agrestis – csalitjáró pocok: Mindenfelé gyakori a területen – mint az a bagolyköpet vizsgálatokból kiderült. Nem védett.

Vulpes vulpes – róka: Mindenfelé gyakori a területen, sajnos számuk az utóbbi időben folyamatosan nő. Nem védett.

Lutra lutra – vidra: Alkalmi kóborló, néha egész évben jelen van a halastavon is. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 250. e Ft.

Martes foina – nyest: Viszonylag gyakori a területen, több helyen sikerült megfigyelni. Nem védett.

Mustela nivalis – menyét: Néhány alkalommal sikerült megfigyelni, valószínűleg állandó. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Mustela putorius – görény: Néhány alkalommal sikerült megfigyelni, valószínűleg állandó. Nem védett.

Sus scrofa – vaddisznó: Mindenfelé gyakori a területen. Nem védett.

Capreolus capreolus – őz: Mindenfelé gyakori a területen. Nem védett.

VI. Védelmi javaslat

A természeti érték természetvédelmi oltalma védetté nyilvánítással jön létre. Jogszabály biztosítja részünkre, hogy védetté nyilvánítást kezdeményezzük. Biztos, hogy a terület még pontosabb megismerése céljából további kutatásokkal további természetvédelmileg értékes adatokra bukkanhatnánk, melyek ökológiai szempontból jelentősek lehetnek, azonban a lehetőségeinkhez mérten (minél teljesebben) elvégzett munka eredménye – jelen dolgozat – már kellő olyan adatot ismeret, mely önmagában is kellő indoklás lehet a védelmi intézkedés megkezdésére.

Az emberi tevékenységek, az ipari, mezőgazdasági tevékenységek által egyre több élőhelyet veszünk el a növényektől, állatoktól. Ezért az eredeti, természetes élőhelyeket őrző élővilág védelme az ember által felhasznált területek növekvő térhódításával egyre fontosabb feladatunk. Sok veszélyeztetett növény- és állatfajt védelem alá helyeztek már eddig is, a modern természetvédelmi felfogás szerint előtérbe került a természetes élőlényközösségek egységes védelme. Miután a vizsgált területen számtalan védett és fokozottan védett faj él, ezért egységesen javaslatunk a bemutatott területeket az elkészített helyi rendeletekkel Szeghalmon és Csökmőn egyaránt helyi védelem alá helyezni.

Védelmi célok elérésére, a terület védetté nyilvánítására nem csupán morális érzékünk késztethet bennünket, hanem jogállam hazánk törvényei is. A védelmi intézkedés szolgálná Magyarország nemzetközileg vállalt kötelezettségeit is, így többek között a Ramstari Egyezményt, mely előírja a vizes élőhelyek védelmét és fenntartását, a Bonni Egyezményt, mely a vándorló vadon élő állatfajok védelméről szól, a Berni Egyezményt, mely kötelezi hazánkat az állat és növényfajok természetes élőhelyeinek védelmére és a Riói Egyezményt is, mely a biológiai sokféleség megőrzéséről szól. A védelmi intézkedés megtételét nemzetközi kötelezettség-vállalásaink mellett honi jogszabály is előírja: „A vadon élő szervezetek, tovább ezek állományai, életközösségei megőrzését élőhelyük védelmével együtt biztosítani kell.”

Természetvédelmi tervjavaslatunk az 1996. évi LIII. törvény vonatkozó szakaszain alapszik.

VII. Tartalom

I. Előszó______________________________________________________________________________ 2

II. Prológus____________________________________________________________________________ 2

III. Bevezetés__________________________________________________________________________ 3

IV. A vizsgált táj rövid bemutatása_________________________________________________________ 4

Vízi munkák a vidéken__________________________________________________________________ 5

A vizsgált táj földrajzi jellemzői____________________________________________________________ 7

Közeli védettség árnyékában_____________________________________________________________ 8

Kunhalmok___________________________________________________________________________ 9

V. A vizsgált területek természeti állapota___________________________________________________ 9

Fauna_____________________________________________________________________________ 12

Madárvilág__________________________________________________________________________ 13

Emlősök jelenléte_____________________________________________________________________ 23

VI. Védelmi javaslat____________________________________________________________________ 24

VII. Tartalom__________________________________________________________________________ 25

1. SZ. MELLÉKLET: Észlelt madárfajok jegyzéke____________________________________________ 26

2. SZ. MELLÉKLET: Kép- és térképmelléklet________________________________________________ 30

1. SZ. MELLÉKLET:
Észlelt madárfajok jegyzéke

Gaviidae
Gavia stellata
Gavia artica
Gavia immer
Podicipitdae
Tachybaptus ruficollis	ü
Podiceps cristatus	ü
Podiceps griseigena	ü
Podiceps aurius
Podiceps nigricollis	ü
Phalacrocoracidae
Phalacrocorax carbo	ü
Phalacrocorax pygmaeus
Pelecanidae
Pelecanus onocrotalus
Pelecanus crispus
Ardeidae
Botaurus stellaris	ü
Ixobrychus minutus	ü
Nycticorax nycticorax	ü
Ardeola ralloides	ü
Bubulcus ibis	ü
Egretta garzetta	ü
Egretta alba	ü
Ardea cinerea	ü
Ardea purpurea	ü
Ciconiidae
Ciconia nigra	ü
Ciconia ciconia	ü
Threskiornithidae
Plegadis falcinellus	ü
Platalea leucordia	ü
Anatidae
Cyngus olor	ü
Cyngus bewicki
Cyngus cyngus
Anser fabalis	ü
Anser brachyrchynchus
Anser albifrons	ü
Anser erythropus
Anser anser	ü
Branta leucopsis
Branta bernicla
Branta ruficollis
Tadorna ferruginea
Tadorna tadorna	ü
Anas penelope	ü
Anas strepera	ü
Anas crecca	ü
Anas platyrchnchos	ü
Anas acuta	ü
Anas querquedula	ü
Anas clypeata	ü
Marmaronetta anustirostris
Netta rufina
Aythya ferina	ü
Aythya nyroca	ü
Aythya fuligula	ü
Aythya marila
Somateria mollisima
Somateria spectabillis
Clangula hyemalis
Melanitta nigra
Melanitta fusca
Bucephala clangula	ü
Mergus albellus
Mergus serrator
Mergus merganser
Oxyura leucocephala
Accipitridae
Pernis apivorus
Milvus migrans	ü
Milvus milvus
Haliseetus albicilla	ü
Neophron percnopterus
Gyps fulvus
Aegypius monachus
Circaetus gallicus
Circus aeruginosus	ü
Circus cyanus	ü
Circus macrourus
Circus pygargus	ü
Accipiter gentilis	ü
Accipiter nisus	ü
Accipiter brevipes
Buteo buteo	ü
Buteo rufinus	ü
Buteo lagopus	ü
Aquila pomarina	ü
Aquila clanga
Aquila nipalensis
Aquila helica	ü
Aquila chrysaetos
Hieraaetus pennatus
Hieraaetus fasciatus
Pandionidae
Pandion haliaaetus	ü
Falconidae
Falco naumani
Falco tinnunculus	ü
Falco vespertinus	ü
Falco columbarius	ü
Falco subbuteo	ü
Falco eleonore
Falco cherrug
Falco peregrinus	ü
Tetraonidae
Bonasa bonisia
Tetrao tetrix
Tetrao urogallus
Phasianidae
Perdix perdix	ü
Coturnix coturnix	ü
Phasianus colochius	ü
Rallidae
Rallus aquaticus	ü
Porzana porzana
Porzana parva	ü
Porzana pusilla
Crex crex
Gallinula chloropus	ü
Porphyrio porphyrio
Fulica atra	ü
Gruidae
Grus grus	ü
Otididae
Otis tarda	ü
Heamatopodidae
Haematopus ostralegus	ü
Recurvirostridae
Himantopus himantopus	ü
Recurvirostra avosetta	ü
Burhinidae
Burhinus oedicnemus
Glareolidae
Glareola pratincola	ü
Glareola nordmanni
Charadriidae
Charadrius dubius	ü
Charadrius hiaticula	ü
Charadrius vociferus
Charadrius alexandrius
Charadrius leschenaulitii
Charadrius morinellus
Pluvialis apricaria	ü
Pluvialis squatarola
Hoplopterus spinosus
Chettusia gregaria
Chettusia leucura
Vanellus vanellus	ü
Scolopacidae
Calidris canutus
Calidris alba
Calidris minuta	ü
Calidris temminckii	ü
Calidris melanotus
Calidris ferruginea	ü
Calidris maritima
Calidris alpina	ü
Limicola falcinellus
Tryngites subruficollis
Philomachus pugnax	ü
Lymnocryptes minimus
Gallinago gallinago	ü
Gallinago media
Scolopax rusticola
Limosa limosa	ü
Limosa lapponica
Numenius phaeopus	ü
Numenius tenuirostris
Numenius arquata	ü
Tringa erythropus	ü
Tringa totanus	ü
Tringa stagnatilis	ü
Tringa nebularia	ü
Tringa flavipes
Tringa ochropus	ü
Tringa glaerola	ü
Xenus cinereus
Actitis hypoleucos	ü
Arenaria interpres
Phalaropus lobatus	ü
Phalaropus fulicarius
Laridae
Larus ichthyaetus
Larus melanocephalus	ü
Larus pipixan
Larus minutus	ü
Larus sabini
Larus ridibundus	ü
Larus genei
Larus delawarensis
Larus canus	ü
Larus fuscus
Larus argentatus
Larus cachinnans	ü
Larus glaucoides
Larus hyperboreus
Larus marinus
Rissa tridactyla
Sternidae
Gelochelidon nilotica
Sterna caspia
Sterna sandvicensis
Sterna hirundo	ü
Sterna paradisea
Sterna albifrons	ü
Chlidonias hybridus
Chlidonias niger
Chlidonias leucopterus
Alcidae
Alca torda
Fratercula arctica
Pteroclidae
Pterocles exustus
Syrrhaptes paradoxus
Columbidae
Columba oenas	ü
Columba palumbus	ü
Srteptopelia decaocto	ü
Srteptopelia turtur	ü
Srteptopelia orientalis
Cuculidae
Cuculus canorus	ü
Tytonidae
Tyto alba	ü
Strigidae
Otus scops
Bubo bubo
Nyctea scandiaca
Surnia ulula
Glaucidium passerinum
Athene noctua	ü
Strix aluco	ü
Strix uralensis
Asio otus
Asio flammeus
Aegolius funereus
Caprimulgidae
Caprimulgus europaeus	ü
Apodidae
Apus apus	ü
Alcedinidae
Alcedo atthis	ü
Meropidae
Meros apiaster	ü
Coraciidae
Coracias garrulus	ü
Upupidae
Upupa epops	ü
Picidae
Jynx torquilla	ü
Picus canus
Picus viridis	ü
Dryocopus martius	ü
Dendrocopos major	ü
Dendrocopos syriacus	ü
Dendrocopos medius
Dendrocopos leucotos
Dendrococus minor	ü
Picoides trydactylus
Alaudidae
Melanocorypha calandra
Calandrella brachydactyla
Galerida cristata	ü
Lullua arborea	ü
Alauda arvensis	ü
Ermophila alpestris
Hirundinidae
Riparia riparia	ü
Hirundo rustica	ü
Delichon urbica	ü
Motacillidae
Anthus campestris	ü
Anthus trivialis	ü
Anthus pratensis
Anthus cervinus
Anthus spinoletta	ü
Motacilla flava	ü
Motacilla citreola
Motacilla cinerea	ü
Motacilla alba	ü
Bombycillidae
Bombycilla garrulus	ü
Troglodytidae
Troglodytes troglodytes	ü
Purnellidae
Prunella modularis	ü
Prunella collaris
Turdidae
Erithacus rubecula	ü
Luscinia luscinia	ü
Luscinia megarhynchos	ü
Luscinia svecica	ü
Phoenicurus ochruros	ü
Phoenicurus phoenicurus	ü
Saxicola rubetra	ü
Saxicola torqata	ü
Oenanthe oenanthe	ü
Oenanthe pleschanka
Oenanthe hispanica
Oenanthe desrti
Monticola saxatilis
Turdus torquatus
Turdus merula	ü
Turdus naumanni
Turdus pilaris	ü
Turdus philomelos	ü
Turdus iliacus
Turdus viscivorus	ü
Sylviidae
Locustella naevia
Locustella fluviatilis
Locustella luscinioides	ü
Acrocephalus melanopogon	ü
Acrocephalus paludicola
Acrocephalus schoenobaenus	ü
Acrocephalus agricola
Acrocephalus palusris	ü
Acrocephalus scirpaceus	ü
Acrocephalus arundinaceus	ü
Hippolais pallida
Hippolais icterina
Sylvia melanocephala
Sylvia nisoria
Sylvia curruca	ü
Sylvia communis	ü
Sylvia borin	ü
Sylvia atricapilla	ü
Phyllocopus inornatus
Phyllocopus bonelli
Phyllocopus sibilatrix
Phyllocopus collybita	ü
Phyllocopus trochilus	ü
Regulus regulus	ü
Regulus ignicapillus
Muscicaoidae
Muscicapa striata	ü
Ficedula albicollis	ü
Ficedula hypoleuca	ü
Timaliidae
Panurus biarmicus	ü
Aegithalidae
Aegithalos caudatus	ü
Paridae
Parus palustris
Parus montanus
Parus cristatus	ü
Parus ater	ü
Parus caeruelus	ü
Parus cyanus
Parus major	ü
Sittidae
Sitta europaea
Certhiidae
Certhia familiaris
Certhia brachydactyla	ü
Remizidae
Remiz pendulinus	ü
Oriolidae
Oriolus oriolus	ü
Laniidae
Lanius corullio	ü
Lanius minor	ü
Lanius exubitor	ü
Corvidae
Garrulus glandarius	ü
Pica pica	ü
Nucifraga ccaryocatactes
Pyrrhocorax graculus
Pyrrhocorax pyrrhocorax
Corvus monedula	ü
Corvus frugilegus	ü
Corvus corone	ü
Corvus corax	ü
Sturnidae
Sturnus vulgaris	ü
Sturnus roseus
Passeridae
Passer dommesticus	ü
Passer montatus	ü
Fringillidae
Fringilla coelebs	ü
Fringilla montifringilla	ü
Serinus serinus	ü
Carduelis chloris	ü
Carduelis carduelis	ü
Carduelis spinus
Carduelis cannabina
Carduelis flavirostris
Carduelisflammea
Carduelis hornemanni
Loxia leucoptera
Loxia curvirostra
Carpodacus erythrinus
Carpodacus roseus
Pinicola enucleator
Pyrrhula pyrrhula
Coccothraustes coccothraustes	ü
Emberizidae
Calcarius lapponicus
Plectrophenax nivalis
Emberiza leucocephala
Emberiza citrinella	ü
Emberiza cirlus
Emberiza cia
Emberiza hortulana
Emberiza pusilla
Emberiza schoeniclus	ü
Miliaria calandra	ü

2.SZ. MELLÉKLET: térképmelléklet

1. sz. kép: A képen fent már a HNP védett területei, alul a KMNP-hez tartozó Vésztő-Mágor,
körrel jelölve pedig a kutatott, védelemre javasolt terület

2. sz. kép: A vizsgált kistáj

3. sz. kép: Nyíllal jelölve a vizsgált, védelemre javasolt területek