„Igazság szerint minden állatról és minden tájról, ahol élet folyik,
annyi felvételt kellene készíteni , hogy egy történet kerekedjék ki belőle.
Olyan történet, mely majdnem szörnyű véget ér, de aztán mégis jóra fordul. Így
megértenénk, mit veszíthetünk.”
A fenti sorokat Konrad Lorenz írta a hűtlenül kezelt világról. Ennek az idézetnek a jegyében szeretném bemutatni a kisújszállási Gyalpárt.
Kisújszállás egykoron a Tisza árteréhez tartozó nagykunsági település volt. Az árvízszabályozással városunk határának mocsarai kiszáradtak, a megmaradt vadvizeket lecsapolták, a környék talajvízszintje pedig jelentősen csökkent. Így tűnt el menthetetlenül az évszázadok alatt kialakult, rendkívül gazdag vízi élővilág.
A másodlagosan kialakult rétek egy részét vagy feltörték, vagy az 1920-as és 50-es évek során erdőt telepítettek rájuk. Így csak kis részük maradt meg még természetes állapotú legelőnek, kaszálónak. Sajnos a természetes vegetáció legutolsó képviselői, a sziki- gyeptársulások is - amelyek a Gyalpáron találhatók – áldozatul esnek az intenzív legelő – és gyepgazdálkodásnak.
Kisújszállás keleti határában terül el a 350-400 Ha területű Gyalpár. Maga a Gyalpár elnevezés is érdekes, hiszen nem egységes területet jelöl. E nagykiterjedésű határrészünk sem tekinthető egységesnek, hiszen három egymástól teljesen eltérő jellegű, védelemre érdemes élőhely található egymás szomszédságában.
E három területet külön-külön szeretném bemutatni.
A kb. 60 Ha-os Gyalpári erdő
telepítése 1923-ra datálható és Kaán Károly erdőtelepítési programjához
fűződik. Az árvízszabályozás előtt létezett Gyalpár tó medrében másodlagosan
kialakult rétre települt az erdő. A tó természetes úton épített gátját
magasították meg a Kisújszállás és Dévaványa között közlekedő vasút töltésévé.
A vonat napjainkban már nem közlekedik, a síneket felszedték, és a megmaradt
vasúti töltés az erdőt két, egymástól eltérő jellegű részre osztja. Egy nedvesebb
talajú, nemesnyárból (Populus canadiensis) és kocsányos tölgyből (Quercus
robur) álló kb. 5 km hosszú és 50 m széles „erdősávra” (Az 1997/98-as tél során
az erdő egész területéről kivágták az ültetett nemesnyár fákat), ahol a töltés
mellett van egy kb. 9-11 m széles és szintén 5 km hosszú sekély vízállás. Ez
főleg széleslevelű gyékénnyel (Typha latifolia) benőtt vízborította terület, mely csak igen kis
szabad vízfelülettel rendelkezik, de ez éppen elég ahhoz, hogy eszményi
szaporodóhelyet biztosítson a környék
békáinak. Legfőképpen vöröshasú unkák (Bombina bombina), levelibékák (Hyla
arborea), kecskebékák (Rana esculenta) számára ideális lehetne ez a hely.
Sajnos az utóbbi néhány évben már csak kevés béka lelhető fel itt, mivel a közeli mezőgazdasági repülőgép felszállópályáról
elég sok vegyszer kerül a felszíni és felszín alatti vizekbe, amelyek a
vízminőség romlását, és ezáltal a békák számának csökkenését okozzák.
Az erdő másik része kocsányos
tölgyes(Quercus robur). Kis területű, fiatal és mesterséges telepítésű
állománya miatt nem jellemző rá a természetes alföldi erdők szintezettsége.
Kiemelt jelentőségű természeti érték az itt található vénic szil (Ulmus laevis)
fasor, hiszen a szilfák egész Európában veszélyben vannak.
Cserjeszintjét az erdőszéleken a gyalogakác (Amorpha fruticosa) és az ezüstfa (Eleagnus angustifolia), a vasúti töltés mellett a vadrózsa (Rosa canina) és kökény (Prunus spinosa), bent az erdőben a fekete bodza (Sambucus nigra) alkotja.
Gyepszintje dús, de fajszegény, réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), nagy csalán (Urtica dioica), ragadós galaj (Galium apaire) alkotja.
A környező réteket és halastavakat, valamint rizsföldeket a fekete gólyák (Ciconia nigra), szürkegémek (Ardea cinerea), bakcsók (Nychticorax nycticorax), kiskócsagok (Egretta garzetta) szívesen keresik fel, mint táplálkozó helyet, éjszakázni pedig az erdőbe járnak. Az erdő háborítatlanságának biztosításával nagy valószínűséggel kialakulna itt egy gémtelep, hiszen a környéken ez a legmegfelelőbb hely erre a célra. (Néhány éve a közeli Varjasi erdőben a favágás miatt megszűnt a gémtelep.)
Kisújszállás határában egyetlen olyan nagykiterjedésű erdő található, amelynek faállománya 60-70 évesnél idősebb, ez pedig a Gyalpári erdő. Az erdő nem megfelelő művelése miatt számos beteg fa található itt, ezért a harkályfauna igen gazdag. Előfordul itt a nagy- (Dendrocopos major), balkáni-(Dendrocopos syriacus) kis fakopáncs (Dendrocopos minor), fekete harkály (Dryocopus martius), nyaktekercs (Jynx torquilla).
A harkályok által vájt odvakban számos énekes madár költ, mint a szén-(Parus major) és kékcinege (Parus caeruleus), seregély (Sturnus vulgaris), szürke légykapó (Muscicapa striata), hogy csak a leggyakoriabbakat említsem.
A vasúti töltés melletti kökényesben fészkel az énekes-(Turdus philomelos) és feketerigó (Turdus merula), vörösbegy (Erithacus rubecula) , fülemüle (Luscinia megarchynchos) és a tövisszúró gébics (Lanius collurio).
A magas aljnövényzetben költ a rejtett életmódot élő berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis) és az erdei pityer (Anthus trivialis).
A terület ritka átvonuló
madárfaja a holló (Corvus corax), amely telente az erdőben szokott éjszakázni.
Április eleji estéken, amikor
az énekes rigók gyönyörű dalától visszhangzik a környék, és a vörösbegy a sűrű
bokrok között prittyegi az erdő minden lakójának, hogy közeleg az éj, sorra
némulnak el a természet e csodás hangszerei, akkor lehetünk tanúi a varázslatos
szalonkahúzásnak. Sajnos a szalonkák száma az utóbbi években megcsappant, és
így egyre kevesebbszer lehetünk részesei
e csodás jelenségnek.
A
Gyalpári erdőtől kb. 700 méterre elhelyezkedő halastavak a környék legfontosabb
madár élőhelyei közé tartoznak. Kiváló táplálkozó és pihenőhely az átvonuló
madarak, és remek fészkelő hely az itt költő madárfajok számára. Ezek a
halastavak különös jelentőséggel bírnak, hiszen régen idáig terjedt ki a
lecsapolt Gyalpár tó, és az itt élő vízimadarak elvesztették addigi fészkelő és
táplálkozó helyüket, így e mesterséges vízi élőhelyek nagy hiányt pótolnak.
Enyhébb
teleken, amikor a tavak vize nem fagy be, figyelhető meg itt néha egy-egy
északi búvár (Gavia stellata), vagy a tőkésréce (Anas platyrhynchos) csapatok
közelében néhány kerce-(Bucephala clangula) és kontyosréce (Aythya fuligula), valamint
kisbukó (Mergus albellus).
Tavasszal
gyönyörködhetünk a búbos vöcskök (Podiceps cristatus) násztáncában, míg a rokon
kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis) a nádasban trillázik.
A víz
fölé hajló fűzfaágakra építi jellegzetes fészkét a függő cinege (Remiz
pendulinus).
A
kormos-(Chlidonias niger) és fattyúszerkők (Chlidonias hybridus) minden évben
próbálkoznak költéssel, de a hínárkaszálás miatt csak egy-két pár képes fiókáit
felnevelni. A tavak nádszegélyében költ
a tőkés-(Anas platyrhynchos) és barátréce (Aythya ferina).
A
rendszeresen átnyaraló cigányrécék (Aythya nyroca) költése is várható az
elkövetkezendő években. A gyékényesben pedig barna rétihéja fészkel.
A
nádasban fészkel még a barkóscinege (Panurus biarmicus), cserregő-
(Acrocephalus scirpaceus), foltos nádiposzáta (A. schoenobaenus), nádirigó (A.
arundinaceus) és a nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides).
A
tavakat szegélyező bokrokban tövisszúró gébicsek (Lanius collurio) a nemesnyár
fákon pedig kis őrgébicsek (Lanius
minor) fészkelnek. Ezeken a fákon szoktak pihenni lehalászás idején azok a
kis-(Egretta garzetta) és nagykócsagok (Egretta alba), amelyek a nagy
lakmározás után a szürkegémek mellé szállnak fel pihenni. Az iszapos vizet
lapos, kanál alakú csőrükkel szűrik a kanalasgémek (Platalea leucorodia), rákok
és férgek után kutatva.
Ilyenkor
figyelhetünk meg itt olyan madárvendégeket, amelyek a lecsapolás idején a táplálék bőség miatt keresik fel a tavakat.
A sok réti-(Tringa glareola) és billegetőcankó (Actitis hypoleucos) között
felbukkan egy-egy kőforgató (Arenaria interpres), sarki partfutó (Calidris
canutus) és kis goda (Limosa lapponica), parti lile (Charadrius hiaticula).
Beteg vagy elhullott halat zsákmányol a vörös-(Milvus milvus) és a barna
kánya (Milvus migrans). A nyári- (Anser anser) és vetési ludak (Anser fabalis)
is szívesen keresik fel a tavakat vonulási időben.
Tavasszal
és ősszel, de nyáron is igen kedvelt éjszakázó helye ez a danka-(Larus ridibundus) és sárgalábú
sirályoknak (Larus cachinnans). Előfordult már itt a hazánkban igen ritka
halászsirály (Larus ichtiaetus) is.
A
halastavak jelenlegi növényvilága a tórendszer kiépítése után alakult ki. A
vizet szegélyező nádas és gyékényes nemcsak a nádi énekesmadaraknak nyújt
otthont, hanem nyár végén az itt gyülekező seregély (Sturnus vulgaris),
barázda- (Motacilla alba) és sárgabillegető (M. flava) és füsti fecske (Hirundo rustica) csapatok
számára is ideális éjszakázóhely.
A nyílt vízen főleg az apró békalencse (Lemna minor) és a hínáros békaszőlő (Potamogeton perfoliatus) fordul elő. A tavak gátján elsősorban réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), gyujtoványfű (Linaria vulgaris), fehér mécsvirág (Melandrium album), tarka koronafürt (Coronilla varia) fordul elő.
A
nyárfasor alatt a vadrózsa (Rosa canina) és az ezüstfa (Eleagnus angustifolia)
biztosít fészkelőhelyet a madaraknak.
A
Gyalpári erdő északi végénél helyezkedik el a kb. 150 négyzetméter területű
mesterségesen létrehozott Téglagyári tó. A tó felét gyékényes foglalja el, amelyben
minden szeptemberben több száz fecske éjszakázik. A tótól úgy 200 m-re van egy
még működő agyagbánya, amelynek háromnegyed részét foglalja el széles- (Thypha
latipholia) és keskenylevelű gyékényes (Thypha angustipholia) valamint ezüstfa
(Eleagnus angustipholia).
Az
ezüstfákon a költési idő végeztével 100-120 bakcsó (Nychticorax nychticorax) is
összeverődhet, amelyek az este beálltával indulnak táplálék után a közeli
halastavakra és rizsföldekre.
Ahogy
egy szeptemberi estén a Nap vörös színben pompázva eltűnik a horizont alatt,
fátyolként borul a tájra a nyugalom és a homály. A naplemente hangulatát a
gyékényesben éjszakázó ezernyi fecske csivitelése hatja át, amelyen
időnként egy-egy magányos bakcsó rekedt „kvak” hangja hallatszik át.
Gyalpáron, a mocsarak lecsapolása után másodlagosan kialakult rétek egy része megmaradt ebben a még természetesnek mondható állapotában. A korszerű gyepgazdálkodás az ami a növény- és ez által az állatvilág egyhangúságát okozza miközben a létrejött sziki kis formákat is megsemmisíti.
A Gyalpári erdőtől északra elhelyezkedő, visszagyepesedett felhagyott rizsparcellákon jelenleg szarvasmarha legeltetés folyik. A legelő 4-es számú főút melletti részén ürgekolónia (Citellus citellus) található.
A legelésző szarvasmarhákat seregélyek, barázda- (Motacilla alba) és sárgabillegetők (Motacilla flava) kísérik. Az időszakosan vízállásos részeiken piroslábú cankók (Tringa totanus), réti cankók (Tringa glareola), pajzsoscankók (Philomachus pugnax) és godák (Limosa limosa) táplálkoznak.
Egyes nyirkos talajú, magasfüvű részei pedig a harisnak (Crex crex) nyújtanak otthont.
A Gyalpári erdőtől délre fekvő, a dévaványai műútig terjedő gyep egy része kaszáló , más része mezőgazdasági repülőgép felszállópálya és kis része legelő. Ez a terület a gyalpári csordajárás, ahová egykoron a város gulyája járt. A csordajárás keleti része az átlagos térszintnél 3 m-rel magasabb természetes víz építette magaslat, a Gyalpár Laponyag.
Így a területen kétféle növénytársulás alakult ki, amely a legelőgazdálkodás miatt vált monotonná.
Az alacsonyabban fekvő terület szinte teljes egészén réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis) fordul elő. Ennek is az erdő felé eső része időszakosan vízállásos.
A Laponyag felé emelkedő területen fehér tisztesfű (Stachis germanica) és a mezei zsálya (Salvia pratensis) és a tövises iglice (Ononis spinosa) alkot társulást.
A Laponyag már tipikus sziki legelő, fő növénye a veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina). Itt még található egy-két erősen degradálódott szik-ér.
Ezek a gyepek a városban költő fehér gólyák (Ciconia ciconia) táplálkozóhelyéül szolgálnak, nem véletlen, hogy az utóbbi években megnőtt a város keleti részében fészkelő gólyák száma. Nyár végén pedig itt gyülekeznek nagy vándorútjukra a környék gólyái.
Az erdő végénél, a dévaványai műút és a Sárga-gát nevű belvízelvezető csatorna között terül el a csordajárás legkeletibb része. Ez a kb. 100 Ha -os gyep évekig birkalegelő volt , ám 1994 óta libalegelőnek használják. Ez az erősen degradálódó terület még mindig számos értéket rejt magában. Előfordul itt a fokozottan védett parlagi sas (Aquilla heliaca), a vándorsólyom (Falco peregrinus) és a réti sas (Heliaca albicilla).
A legelő, a libák által letarolt, belvízfoltos részeivel pedig a közelben rendszeresen fészkelő székicsérek (Glareola pratincola) igen fontos táplálkozó helye. Ha azonban a libalegeltetés tovább folytatódik, akkor a területet felveri majd a foltos bürök (Conium maculatum) egy áthatolhatatlan „bürökerdő” formájában, és egy egyedülálló jelentőségű, pótolhatatlan élőhelyet vesztünk el.
A kisújszállási Gyalpár a
környék egyetlen olyan összefüggő területe, amely kis kiterjedése ellenére
(350-400 ha) ilyen változatos és gazdag élővilággal bír, ezért megőrzése
mindannyiunk feladata és érdeke.
A Gyalpári erdőben megfelelő erdőgazdálkodási módszerekkel meg lehetne akadályozni a további fapusztulást. A tájidegen fafajok (akác (Robinia pseudo-akacia), nemesnyár (Populus canadiensis), ecetfa (Rhus typhina)) kivágása, és helyükbe őshonos fák (fehérnyár (Populus alba), vénic szil (Ulmus laevis)) ültetése lenne a kívánatos.
A régi rizsparcellák vízelvezető csatornáinak felszámolásával az eredetihez közeli vízállapotok visszanyerése lenne a cél.
Nagyobb arányú szarvasmarha és juhlegeltetés szükséges a környezetkárosító libatartás helyett.
A legnagyobb problémát a területen a mezőgazdasági repülőgép felszállópálya és az itt nem megfelelően tárolt kemikáliák jelentik. Ennek az áthelyezése mindenképpen a terület javát szolgálná.
A kisújszállási Gyalpár megóvásának érdekében sürgősen kell
cselekednünk, hogy a terület további degradációját megakadályozzuk, és a még
megmaradt természeti értékeket megmentsük.
dr. Tóth Albert: Kisújszállás város története
Once upon a time Kisújszállás belonged to the flood area of the Tisza. The marshes were dried out, the level of the ground water falled because because of the flood controlling. So the rich wildlife, which formed during centuries , disappeared.
The secondary formed fields were ploughed up or forests were planted on them, so only a smell part of them remained as natural conditioned grass-land.
The area of Gyalpár is about 350-400 Ha (East-Kisujszállás). The name Gyalpár means a non uniform area.
Now a forest, fish ponds, wet- and dry grass-lands can be found on Gyalpár.
These habitats are presented by the author.
A vizsgált
terület
1. kép: A
gyalpári csordajárás, háttérben a Gyalpári-erdő
2. kép:
Kisgoda a leeresztett halastavon
3. kép: A
kislile 1998-ban a téglagyári tónál próbálkozott költéssel
4. kép: A
tövisszúró gébics az erdőszél gyakori költőmadara