VARJASI HALASTÓ
A VÍZIMADÁR PARADICSOM

 

TERMÉSZETVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉS

 

Természetvédelmi vonatkozású madártani megfigyelések

 

  

 

Kisújszállás 1999.

 

Készítette: Kontos Tivadar

 HALASTÓVÉDELEM – TERMÉSZETVÉDELEM

A téma bemutatása

Természetvédelmi tevékenységeink ellátása során folyamatosan változtak nézeteink. Az eredeti fajközpontú védelem jelentősen megváltozott az élőhelyek sokféleségének védelme fontosságának megértésekor. Ezt követte a környezetgazdálkodási nézet, majd a globális gondolkozású fenntartható fejlődési szemlélet, ami már átfogóan vizsgálja a bioszféra megőrzésének fontosságát. Néha azonban a hatékony és eredményes természetvédelmi kezdeményezések sikeressége érdekében vissza kell térni az alapokhoz, így a fajvédelmi központú tevékenységekhez, főképp, ha az eredeti élőhelyek híján az tűnik hatékonynak.

Márpedig megállapíthatjuk, hogy hazánkban a valóban természetes, érintetlen élőhely szinte egyáltalán nem található: például az ország erdei, rétjei évszázados művelés alatt állnak, vagy már az emberi emlékezet kezdete óta az állattartás és az antropogén eredetű tűzrakás hatására az eredeti sztyepp-erdőhatár jelentősen megváltozott.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy meglévő jogszabályi háttérrel kezdeményezzük minél előbb olyan élőhelyek védelmét, amelyek eredeti, természetközeli állapotokat őriznek.  Viszont emellett nagyon fontos az is, hogy a természetvédelmi szempontból értékes mesterséges élőhelyek is figyelmet kapjanak, ha abban veszélyeztetett életközösségek találják meg életterüket, hiszen több, természetvédelmi szempontból kifejezetten figyelemre méltó élőhely az évszázados gazdálkodások hatására jött létre és maradt fönn.

Az ember és környezete, az élővilág jelenlegi összhangját, a természetes folyamatokat az intenzív gazdálkodási formák és a környezetszennyezések bontották meg. Éppen ezért szomorú, hogy társadalom, így a gazdálkodó tevékenységet folytató réteg környezeti érzékenysége is alacsony. Sajnos a magyar lakosság még mindig nincs tudatában annak, hogy a természetes élőhelyek a nemzeti vagyon alapját képezik, ugyanígy nem fogják fel a mezőgazdasággal foglalkozók, hogy tevékenységük alapanyagja a természet, éppen ezért annak elsődleges védelme az ők és az egész emberiség érdeke. Nincs a köztudatban sajnos az sem, hogy az elveszett élőhelyek csak aránytalanul magas költségekkel vagy egyáltalán nem pótolhatók. Ugyanígy az sem általános szemlélet, hogy a gazdasági tevékenységeink fenntartásáért az azzal érintkező életközösségeknek is felelősséggel tartozunk.

Sok gondot okoz a érdekkülönbség is, hiszen hiába nemzeti érdek a természetvédelem, ha a helyi vagy regionális de főkép gazdasági érdekek ennek sokszor szögesen ellentmond.

Ilyen ellentmondás a halastavi gazdálkodás és a természetvédelem kapcsolata is, hiszen számos kérdésben ütköznek ezek. Ilyen például a madarak takarmányfogyasztása ami valóban számottevő, hiszen egy-egy etetőkaró mellett akár, száz szárcsát is megfigyelhetünk alkalmanként, vagy épp a halakkal táplálkozó védett madárfajok jelenléte

Különösen az alföldi területeinken számos olyan víztér és vizes élőhely található, amelyek sok elemét megőrizték a régi vízi világ eredeti arculatának és élővilágának. Ezek számbavétele és különösen az unikális, vagy a nemzetközi viszonylatban ritka víztípusok  természetközeli állapotban történt megmaradt képviselőinek megmentése napjaink és a jövő kiemelt természetvédelmi és vízügyi feladata, de ugyanígy fontosnak tartom a mesterségesen létrehozott vízi élőhelyek védelmét is, hiszen a halastavak sorozata is az ökológiai folyosó rendszer jellegzetes, meghatározó részét képezik.

Védett területek Magyarországon gazdasági hasznosítás szerint

 

 

Nemzeti park

Tájvédelmi körzet

Természetvé-delmi terület

Összesen

Védettségi arány*

Szántó

31 268

54 585

1 736

87 589

12,2%

Gyep

106 781

66 379

6 950

180 110

25,1%

Szőlő

534

3 192

86

3 812

0,5%

Kert

10

1 329

209

1 548

0,2%

Gyümölcsös

146

2 007

20

2 179

0,3%

Nádas

10 185

2 334

1303

13 822

1,9%

Erdő

103 985

232 825

10 603

347 413

48,3%

Halastó

3 600

2 674

2050

8 324

1,7%

Kivett

40 326

28 014

2 623

70 963

9,8%

Összesen

296 851

394 498

25 584

716 933

100%

 

* Megmutatja, hogy az összes védett területből milyen arányú az adott területhasználat

 

A fentiből kitűnik, hogy az összes védett területből csupán 1,7 % az, ami halastóként kezelnek. Ez a csekély szám még kisebb, ha hozzátesszük, hogy jelentős súllyal van jelen ebben a hatalmas kiterjedésű biharugrai – begécsi halastórendszer, és a hortobágyi halastavak. Ezektől függetlenül szerte az országban számos helyen van még természetvédelmi érdekeltségű halastó, melyek jelentősége itt az Alföldön, a Tisza és Körösök egykori árvízjárta területein kiemelten fontos szerepet kapnak, hiszen bizonyos szempontból élőhely rekonstrukciónak számítanak. Ilyen tóegységek például a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó Kecskeri tározó tavai, vagy a Körös-Maros Nemzeti Park legnagyobb (Dévaványai-Ecsegi puszták) törzsterülethez tartozó Kenderesszigeti, vagy Malom-zugi halastavak.

Sajnos azonban nagyon magas azoknak tavaknak a száma amelyek hasonló adottságokkal nem kerültek fekvésükből adódóan védett terület közelébe, így hálátalanabb a sorsuk. Ilyen az általam vizsgált Varjasi tóegység is.

A védett területek kezelésében azzal tudható be véleményem szerint ez az alacsony százalék, hogy a szoros természetvédelmi harcok kapcsán a szakemberek elsőként a természetközelibb, természetes állapotú élőhelyeket helyezik előtérbe. Ez érthető is, viszont ha az adott élőhelyen belüli diverzitást vizsgáljuk, akkor a halastavak jócskán felveszik a versenyt más élőhelyekkel, azzal a kiegészítéssel, hogy ezen az élőhelyen megforduló gerinces élőlények 98,4 %-ban törvényileg védettek.

A kérdés mostmár csak az, hogy kell-e védeni egy olyan élőhelyet, amelyen számos védett és fokozottan védett élőhely talál menedéket, táplálkozó és szaporodó heyet.

Jogszabályi háttér

Számos kérdés megoldható lenne a természetvédelmi törvény pontos ellenőrzésével és betartatásával, ám erre a szaktárcának nincs meg a megfelelő infrastruktúrája és személyi háttere.

Például „a vadon élő szervezetek, továbbá ezek állományai, életközösségei megőrzését élőhelyük védelmével együtt kell biztosítani” (8.§ (1)) – mondja az 1996. évi LIII. törvény, azonban ennek végrehajtása során igen rugalmasan kezeli a védett területeken kívül élőhelyeket.

„A vadon élő szervezetekre vonatkozó rendelkezések kiterjednek a faj minden egyedére, annak valamennyi fejlődési szakaszára, alakjára,  állapotára, részére.” – mondja egy másik szakaszában, mégis, amikor egy-egy halastavi lehalászás alkalmával szinte minden alkalommal száz, sőt ezer számra pusztulnak el kétéltűek a természetvédelem óvó keze szeme láttára, anélkül hogy tenne valamit.

Nagy kár, hogy a „mező-, erdő-, nád-, hal-, vadgazdálkodás (a továbbiakban:  gazdálkodás) során biztosítani kell a fenntartható használatot, ami magában foglalja a tartamosságot, a természetkímélő módszerek alkalmazását és a biológiai sokféleség védelmét.” szakaszában (16.§ (1)) nem pontosítja jogszabály, hogy ez miben merül ki, ugyanis nap mint nap látható, hogy fenntarthatóság legkisebb figyelemben tartása nélkül folyik a gazdálkodás.

További kérdésként merül fel, hogy egy másik pontja a törvénynek, a „vízfolyások és tavak természetes és természetközeli állapotú partjait – a vizes élőhelyek védelme érdekében – meg kell őrizni” vonatkozik-e a mesterségesen létrehozott, számos védett és fokozottan védett fajnak otthont nyújtó élőhelyekre. Amennyiben igen, akkor kérdésként merül fel, hogy miként jelentkezik ez a halastavak környezetében.

A vonatkozó jogszabály egyik legfontosabb szakaszának talán az alábitt tartanám: „A 8. § (1) bekezdés rendelkezéseinek megfelelően a vadon élő szervezetek élőhelyeinek, azok biológiai sokféleségének megóvása érdekében minden tevékenységet a természeti értékek, és területek kíméletével kell végezni.”

Ez valóban így van, viszont ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen, hiszen innentől kezdve a mosott ruhára piszkító fecske fészkének a leverésétől a sirályriasztásig bármibe beleköthetne a hatóság, mégis a joggyakorlatban nem hallottam olyanról, hogy ez ennek a pontnak a megszegése miatt eljárás indult volna, hiába mondja ezt követően egy másik bekezdés: „A természeti területek hasznosítása során figyelemmel kell lenni  az élőhely típusára, jellemző vadon élő szervezetek fajgazdagságára,  a biológiai sokféleség fenntartására”

Mint a fentiekből tehát kiderül, nem lenne feltétlenül szükséges védelmet kezdeményezni egy olyan élőhelyen, mint az általam vizsgált élőhely, ha törvény betűje betartható lenne, ám honi szemlelet még inkább a védettség alatt álló területek felé fordul, ezért lenne célszerű Varjasi halastó természeti állapotának megőrzése érdekében helyi jelentőségű kezdeményezését elfogadni.

A VARJASI HALASTÓ BEMUTATÁSA

A terület elhelyezkedése:

Kisújszállás felől Karcag felé haladva az út jobb oldalán tűnik fel elsőként egy halastórendszer. Majd tovább menve elhagyunk egy csatornát, ami fölött elível a 4-es számú főútvonal. Balra elhagyunk egy fasort, majd a másodiknál ki aszfalt leágazás található kb. 15-20 méter hosszan. Ez egy jó minőségű földútba torkollik, ami merőlegesen a Budapest Nyugati – Debrecen vasútvonal irányába halad. Azonban közvetlenül a vasúti töltés előtt azzal párhozamosan Debrecen irányába fordul, jó ideig azzal együtt halad, majd vissza kanyarodik a Hosszúhát felöl érkező csatorna partján a 4-es irányába.

Ez az „U” betűs kanyar öleli azt a közel 100 hektáros területet, ami oly sokszor volt az elmúlt tízévekben háborgatva. Az út kezdeti szakaszán egy kőrises fasor halad a földút mellett, ami mögött egy szántó található, amit az elmúlt néhány évben kukorica termesztésre használtak kezelői. A főút mellett egy szintén egy fasor található amit visszagyepesített kis terület található. Ez a gyep és kukoricaföld a közvetlen határa annak a pontosan 50 hektáros területnek, ami a földkárpótlást követően Nyitrai Réka budapesti lakos tulajdonába került.

1995 folyamán őt keresték meg Koda Attila, Demcsák János urak, és egy a tulajdonos számára is kedvező bérleti ajánlattal álltak elő, amit szerződés követett, aminek köszönhetően a két úr 20 évre halastavi gazdálkodási célra bérbe vette a területet.

Így lett lehetséges, hogy 1996-ban elkezdték, és be is fejezték a halastó építését a Varjason, hiszen a két bérlő korábban is próbálkozott halastavi gazdálkodással. A tómeder kialakítását fontos geodéziai mérések előzték meg. Ennek során megtervezték a meder lejtését, a halágy kialakítását. A tómeder földgyaluval - ún. szkréperládával lett kiásva. Ez a fajta berendezés 10 köbméter földet ásott ki egy gyalulásra. A továbbá dózerekkel, détékkel mélyített terület földje töltésnek lett felhasználva, és megkezdődött a feltöltése részben gravitációs úton, részben szivattyú segítségével az előbb említett csatornából ami közvetve a Villogó-csatornából történik. A belső halágyassá alakított tó átlagos feltöltés alatt 500000 köbméter vizet tud befogadni.

A tavon azóta is kizárólag haltermelő tevékenység folyik, és vegyes halállományt nevelnek, amely pontyból, busából, amurból és csukából áll. Az elmúlt két évben ugyan már vízivad vadászása céljából néhány vadász les is kialakításra került, de récetelepítést nem terveznek a vadásztatók, akik Olasz vendégeket is hordanak a tóra, akik sajnos nem igazán válogatják meg terítéket, egyen az akár védett faj is.

A tavon folyó eredményes gazdálkodást nehezíti, hogy a szél által keltett hullámzás a gát falát folyamatosan pusztítja. Ennek ellensúlyozására vízi növényzetet telepítettek a kezelők, de a sokhelyütt nagyszámú elterjedése miatt gondot okozó keskenylevelű gyékény itt csak nehezen telepedett meg. A növények ültetése szálanként, kézzel történt. Egy másik kedvezőtlen jelenség, amely a belső halágyas tavakra jellemző: a halágy eliszpolódása. Ez a jelenség a tó fiatal kora ellenére már most észlelhető.

Védelmi kezdeményezésem célja az, hogy tudatosuljon a gazdálkodókban, hogy felelősséggel tartoznak a létrehozott gazdasági egységekért. A védelmi javaslat célja nem az, hogy megszorításokkal és szigorításokkal nehezítse a gazdálkodók munkáját, hanem az, hogy biztosítsa a létrehozott vizes élőhely fennmaradását és megőrzését hosszútávon.

Sajnos a tó fiatal kora miatt még nem került átvezetésre a földhivatalnál, így magáról a tóegységről nem áll módomban térképet mellékelni, viszont a helyéről egy 1:50000 szelvény található az 1. sz. mellékletben.

A vizsgált terület történelmi emlékei

A halastó közvetlenül Kisújszállásohoz kapcsolódik, és így ennek múltja határozta meg a Varjas nevű határész történetét is, ezért röviden áttekinteném a település múltját.

A település neve három szóból tevődik össze. A szállás szó a kunok megtelepedésével hozható összefüggésbe, akik téli- és nyári szállásokat használtak, később valószínűleg a téli szállásokból alakultak ki a falvak. A „kis” szó valószínűsíthetően a szomszédos karcagi településtől különítette el. Az „új” szó pedig az ismételt megtelepedésre utal, amire jócskán volt mód a számos „futás” alkalmával, amikor a Sárrét nádasaiba menekült a lakosság a tatárok, törökök féktelen hordái elől.

Egykori árterület lévén a az itt lévő Igarió laponyag az újkőkortól gyakorlatilag a késő középkorig lakott terület volt. Ismereteink szerint a legkorábbi neolit emlékek a Vasas laposon fedezhetők fel.

Kora rézkori településnyom a Szejkő lapos közelében található. A késő rézkor halottkultuszának emléke, az itt is megtalálható kurgánok, a kunhalmok. Kisújszállás határában megtalálhatjuk a Nagykerti halmot, a Lógókerti halmot, a Nagy halmot és az Akasztó halmot. A késői bronzkorban lakott lehetett Nagy-Gyalpár, Turgony, Csorba, Ludas is. Vaskori településnyom Rakoncáson található. Szarmata kori edénytöredékeket a Szejkőlaposon, a Bánomkertben, a Karaháton, a Ravaszlyuknál, a Nagykertben, a Gyalpár legelőn, a Kerülő laposon, a Porosálláson, a Szűrfűn, Turgonyon, Konta-dűlőben, Babó-dűlőben, Csorbán és Igarión találtak a szakemberek, mely eredményeket több publikáció is megörökíti. 30-ra becsülhető Kisújszállás határában a szarmaták telepeinek száma ebből a korból. Árpád-kori településmaradványok ugyancsak vannak. A Bánom kert területén templomos hely is lehetett. 22 Árpád-kori települést feltételeznek a kutatók Kisújszállás határában. A Konta-dűlőben ásatást is végeztek, amely hitelesítette, hogy a templom és a temető a tatárjárás idején a XIII. században pusztult el.

Ma már hihetetlennek tűnik, de Kisújszállás a XVI. században a vidék legkisebb települése lehetett 20-24 családdal, és a 15 éves háborúban teljesen el is pusztult teljesen. A visszatérő népesség a XVII. század folyamán többször is kénytelen volt elhagyni otthonát a török fenyegetés miatt, és 1691-ben következett be újból a település végső pusztulása, elnéptelenedése.

A kunok a Magyarországra való betelepülésüktől fogva kiváltságokat élveztek, amely kiváltság közösséghez, területhez volt kötött, amely kiváltságért cserébe mindenkori katonáskodásra voltak kötelezve. Ez a bizonyos jász-kun kiváltság a környék népét is vonzotta. Ennek tudható be valószínűleg, hogy a kunkapitányok által szállásbirtokként megszerzett magyar falvak nem tiltakoztak az egyébként is asszimilálódó kunok általi bekebelezés ellen.

A néptelen területet I. Lipót császár adta el a Német Lovagrendnek, és 1702-1731-ig ők vallották magukat a terület jogos birtokosainak. Viszont a nagykunok is sajátjuknak tartották a területet, ennél fogva 1711/12-ben Csikay János nagykun kapitány visszavezette népét Rákóczi birtokáról, és bérbe adta a debreceni marhakereskedőknek. Orczy kapitány hívására 1717-ben meglepték az egykori lakosok és új betelepülők. A környékbeli falukba nem történt meg a visszatelepülés, de mivel Kisújszállás kifizette redempciós summát ez lehetővé tette, hogy a jobbágysorból felszabadult parasztok itt, illetve a hozzátartozó pusztákon telepedjenek le.

Ám hiába fejlődött ily’ dinamikusan a város, ha az 1724-es tűzvész és az 1739-es pestis-járvány a népszaporulatot és a gazdaság fejlődését is visszaszorította. 1745-től a redempcióban való részvétel szabta meg a családnak a helyi társadalomban való helyét. Kisújszálláson 296-an váltották meg a földjüket és ezáltal váltak redemptusokká. A birtokon kívül rekedtek, az irredemptusok életlehetőségei csekélyek voltak, közülük a vállalkozóbb szelleműek, 905-en 1786-ban új szálláshelyet kerestek és kivándoroltak Bácskába, ahol benépesítették Pacsért. Az 1799-ben kihirdetett jászkun statútumok számos korábbi szokásjogi elemet tovább éltetnek egészen 1848-ig érvényben tartva azokat. Ezek a jogi keretek pedig alkalmasak voltak arra, hogy a kialakult társadalmi hierarchiát, a társadalom belső szerkezetét megőrizzék. Ez a társadalom paraszttársadalom volt. Csak annyi és olyan foglalkozású iparost engedtek letelepülni, amennyire a helyi közösségnek szüksége volt. A kereskedelmet a XIX. század közepéig a görögök, görög keleti vallásúak tartották a kezükben. A fordulat 1807-ben következett be, amikor a település megkapta a mezővárosi címet, ami együtt járt a vásártartási joggal, és a város fejlődésnek indulhatott.

Iskolájában már gimnáziumi képzést is tartottak, és a debreceni kollégium partikulájaként a rektorok, preceptorok is jórészt onnan kerülnek ki, így került Kisújszállásra tanítani Arany János is 1834-ben. (Itt írja meg „A dévaványai juhbehajtás” című költeményét). Ebben az időben kezd elterjedni a klasszicista elemeket őrző nagykunsági ház típus, amiből még ma is találhatunk néhányat. A XIX. század második felében a város közigazgatása szempontjából lényeges változás történt: 1872-ben Kisújszállást rendezett tanácsú várossá nyilvánították. Az önkormányzatiságot a képviselő-testület gyakorolta, és a város élén a polgármester állt, viszont a Jászkun kerület megszűnésével megszűntek a kiváltságok is. A XX. század első felében fokozatosan nőtt a város lakosságának száma. A város magmaradt döntően református közösségnek, de a más felekezetűek is igyekeznek megszervezni a saját hitéletüket. A településen a század elején több újságot is kiadtak. A második világháború pusztítása után a parasztság itt is először újraszervezte a gazdaságát. A szövetkezesítés 1948-ban kezdődött. 1953-tól 1957-ig hét termelőszövetkezet volt a városban. 1961-ben majd 1975-ben voltak összevonások, ami kialakította a kommunista nagygazdaság szerkezetet, aminek képviselői a rendszerváltás során dominósorban omlottak össze.

A VIZSGÁLT TERÜLET TERMÉSZETI ÁLLAPOTA

Földrajzai-vonatkozású összefoglaló

Kisújszállás a 4-es számú főút mellet fekvő nagykunsági város. Földrajzi fekvése: hosszúsági fok: 20 fok 46', szélességi fok: 47 fok 13'.

A vizsgált terület 80 és 105 méter tengerszint felettimagasságú, löszszerű üledékkel fedett hordalékkúp-síkság.  A felszín több mint 50 %-a az alacsony ármentes síkság, negyede-negyede az enyhén hullámos síkság (főképp a nyugati részen), illetve az ártéri szintű síkság (peremeken) orográfiai domborzattípusba sorolható.

Itt a föld belsejében lévő hévizek még a földtörténeti korból, a Pannon tenger idejéből maradtak meg. A vidék feltöltődésében jelentős szerep hárult a Zagyva, Hernád, Sajó, Tarna, Eger, folyók a Mátrából és a Bükkből hordalékként szállított durva homoknak. A Tisza és a Körös-Berettyó medermélységükből és enyhe esésükből következően áradáskor könnyen kiléphettek medrükből és eláraszthatták a Nagykunságot és a Nagy-Sárrétet, aminek másik neve táplálóvizéből adódóan: Berettyó-Sárrét.

Tehát az Északi-középhegységből lefutó patakok hordalékkúpja a pleisztocénban befedte a kistájat, s összességében 150-170 m vastag, többnyire finomszemű üledék akkumállódott. A felszínen a pleisztocén végétől 8-10 m vastag, rendkívül finomszemű üledék rakódott le, amely a későbbiekben löszösödött. A felszín legnagyobb részét ez a löszös anyag, lösziszap borítja, s ehhez jelentős téglaagyag készletek párosulnak. Nagyobb területeket borít a réti és lápi agyag.

A város határait a vízszabályzások előtt, főleg északi, keleti és délkeleti részeit leggyakrabban akkor öntötte el a víz, mikor a Tisza a Mirhó-foknál lépett ki a mederből és a Kakat-érből kiindúlva a víz a Kara János-mocsárba folyt, majd a Csivag-éren át a Gyalpár-tóba, innen a Nagy- és Kisrét erein át ugyancsak a Berettyóba jutott a víz. Erről az időről ír elragadóan a Nagykunság kiváló ismerője, a karcagi Györffy István, néprajztudós.

A szabályzások megkezdését 1785-87-ben a Mirhó-gátjának megépítése jelentette. Ennek a fél évszázados munkának a végén kiszáradt területek nagy része el kezdett szikesedni. Kisújszállás nyugati határrésze volt alkalmas csak szántóföldi művelésre, mivel ezek a területek magasabbak voltak, a talaj pedig löszalapú, a többi területen, a réteken szénagazdálkodás, illetve legeltető állattartás folyt. 1807-ben a település elnyerte a mezővárosi címet, és a XIX. század végére a második legnépesebb helység lett a Nagykunságon. Kedvező földrajzi fekvése ma is biztosítja számára a lakónépesség számának szinten tartását.

A kistáj mérsékelten meleg-száraz, egyes déli helyek igen szárazak. A napfényes órák száma 1970 és 2010 között van (1989-ben 1738,3 óra volt, 1990-ben 2229,6 óra.). A nyári negyedben 810-820, a téliben 180-190 a leggyakoribb. Az évi középhőmérséklet 10,2-10,4 oC körüli, de mértek már 28,2 oC hideget és 39,8 oC meleget is. Vegetációs időszakban az átlag hőmérséklet 17,3-17,4 oC közötti. A fagymentes időszak általában április 12-14 körül kezdődik és eltart a tizedik hónap végig, átlagban 20-ig. A csapadék évi átlaga megközelítőleg 515,2 mm, melyből vegetációs időszakra 300 mm esik. Az ország legszárazabb helyeinek egyike. Uralkodó széljárás észak-keleti 18,4 %-os de dél, dél-nyugati jelleggel is bír, átlagos sebessége 2,5 m/s körül van.

Kisújszállás vízrajza döntően a Hortobágy-Berettyóra támaszkodik. A környéken jelentős belvíz veszély van, amit jelez az is, hogy a kistájon a belvízelvezető csatornák összhossza meghaladja a 1500 kilométert is. A tavaszi-őszi belvizek jelentős helyet képviselnek a madárvonulásban, ugyanis e helyeket megszállják a partimadarak. Az átlagos talajvízmélység 2-4 m közötti.

A varjasi halastó élővilágáról

Növényi vegetáció

Nagyáltalánosságba a Varjas növényföldrajzilag a pannon (Pannonicum) flóratartomány, Alföld  (Eupannonicum) flóravidékének Tiszántúli (Crisicum) flórajárásába tartozik. Fás és fátlan társulások egyaránt megtalálhatóak a területen, ám a vizsgált 80-100 hektár, illetve ebből kiemelve a halastó természeti értékeit nem annyira flórája jelenti.

A halastavon még nem elterjedtek a nádasok (Scirpo-Phragmiteum) csak néhány helyen szaporodott el megnyugtatóan nád (Phragmites communis), keskeny és széleslevelű gyékényen (Typha angustifolia és latifolia). Még megfigyelhető felfutó sövényszulák (Calystegia sepium), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), néhol feltűnik a vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica), virágkáka (Botumus umbellatus), tavi káka (Schoenoplectus lacustris), parti nádtippan (Calamagrostis pseudophragmites),

A nádasok megítélésem szerint még hosszú időn keresztül nem fog költőhelyet biztosítani egyetlen gémfélének sem, de pillanatnyilag még a guvat, vízityúk költése is nehezen elképzelhető. A nádiposzáták megtelepedése viszont talán már a következő évbe várható, ha nem is nagyszámban.

Sajnos a halastavakon megszokott nyíltvizet lakó társulások (Lemno-Urticularietum, Myriophyllo-Potametum) még nem telepedtek meg, ezért talán célszerű lenne nádszövetből mesterséges költőhelyet készíteni, hogy megtelepedhessenek sirályok, szerkők is.

A töltések fő tömegfaja a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis) és a fehér tippan (Agrostis alba).

Zoológiai adatok

Tagadhatatlan, hogy javaslatomat, és természetvédelmi kezdeményezésemet madártani szempontú megfigyeléseimre alapozom, hiszen ennek az osztálynak a védett és fokozottan védett képviselői teszik színessé és értékessé a halastavi megfigyeléseket. Ennek háttere azonban a partimadarak (limicolák) szempontjából a táplálóvízből kikerülő és az iszaposodással előkerülő, csapoláskor terítet asztalt jelentő széleskörű táplálékkínálat adja. Ennek megfelelően fontos megemlíteni az Entomostraca fajokat, mint a Simocephalus sp., Moina sp., vagy épp a Chironomus fajokat, hiszen ezek bőséges jelenlétének köszönhető az őszi madárparadicsom. Ezek mellett néhány más fajcsoportra is (pl. Anax sp.; Trichoptera sp.; Ephemera sp.;) is jelentős szerepet hárul.

Mindezeknek köszönhetően talán sikerült az alábbi fajokat megfigyelni tóegységen.

Megfigyeléseimet 8x30-as messzelátóval és Kowa 611-es teleszkóppal végeztem, többnyire a tó déli töltéséről, illetve 1999-ben már két állandóra kiépített leskunyhóból. Ezek egyike egy katona ponyvával letakarásra került, így a mellékelt fényképfelvételeket 400-as és 600-as teleobjektívekkel innen készíthettem.

Megfigyeléseim az évek jelentős részében heti, kétheti rendszerességűek voltak, míg szeptember végétől gyakorlatilag heteken keresztül napi kétszeri, hajnali és esti. 1997-ben még csak szórványosan, 1998-ban gyakran és 1999-ben már rendszeresek voltak megfigyeléseim, így képet kaphattam a változó madárvilágról.

Podicipitdae - Vöcsökfélék

ü  Tachybaptus ruficollis (Pall.), 1764 – Kis vöcsök

A faj a nyíltvízi élőhelyen rendszeresen megfigyelhető, és próbálkozott már költéssel is. Tavaszi és őszi vonulási időben 25-50 egyedre is felnövekedhet állománya a cspolás előtt. A területen előfordulásáról már a múlt századból is vannak adatok, a régi Nagy-sárréten tömegesen előforduló fajnak számított csakúgy, mint a másik három vöcsök faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü  Podiceps cristatus (L.), 1758 – Búbos vöcsök

A leggyakoribb vöcsökfaj hazánkban és a vizsgált tavon egyaránt. Látványos násztánca a fajnak áprilisban csaknem minden nap megfigyelhető. Úszó fészkét halastavon megfigyelni volt lehetőségem, és a közeli másik Kisújszálláshoz tartozó tóról is került ide fiatal egyed. Költő egyedeinek száma a tavon volt már négy pár is, míg vonulási időben együttesen akár 50-100 példány is tartózkodhat. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü  Podiceps griseigena (Bodd.), 1783 – Vörösnyakú vöcsök

Ezidáig két lakalommal sikerült megfigyelni. 1998. augusztásában 4 példányt, 1999. augusztásában 2 példány. Vörös könyves faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

ü  Podiceps nigricollis Ch. L. Brehm, 1831 – Feketenyakú vöcsök

1997 áprilisban egy 5 egyedből álló csapat időzött a tavon, egyébként tavasszal látható alkalmanként 2-3 példánya. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Phalacrocoracidae - Kárókatona-félék

ü  Phalacrocorax carbo (L.), 1758 – Kárókatona

Valaha a térségben közönséges faj volt, majd az árvízszabályozások után csaknem teljesen eltűnt. Jelenleg a területen nem költ, viszont a halastó jelenléte miatt előfordulása gyakori. Leggyakrabban 1-10 példányos táplálkozó csapatai láthatóak, de 1999-ben már csak alkalmilag tűnt fel egy-egy példány. Nem védett.

Ardeidae - Gémfélék

ü  Egretta garzetta (L.), 1766 – Kis kócsag

A területen rendszeresen megfigyelhető faj, közelben költ. A tó kialakítása miatt egész évben táplálkozhat itt, de látványos mozgalma főképp szeptember végétől október közepéig figyelhető meg. látványos szárnyalásával felhívja magára a figyelmet, és sokszor megközelítette leshelyemet is. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 250. e Ft.

 

 

ü  Casmerodius albus (Egretta alba) (L.), 1758 – Nagy v. nemes kócsag

Természetvédelmünk címermadara, melynek élőhelye mindenképen védendő kincs. A halastavon rendszeresen megfigyelhető, ősszel a legnagyobb megfigyelt létszáma (1999. 09. 28.) 51 volt. Vörös könyves faj. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 250. e Ft.

ü  Ardea cinerea L., 1758 – Szürkegém

A szürkegém a halastavakhoz szorosan hozzátartozó madár faj, mely a területen télen-nyáron egyaránt megfigyelhető. Gyakori, rendszeresen előforduló faj, a közelben költ, sok bosszúságot okoz a halászoknak a lehalászáskor is, hiszen a halágyat ellepik, és jelentős kárt okoznak a halállományban. talán a legvitatottabb a szerepe, hiszen védett fajként a legkönnyebben igazolható kártétele, mégsincs kárpótlási rendszer a gazdálkodók kárpótlására. Nyaranta kisebb számban -15-20, őszi vonulás idején nagyobb, akár 50 példányt is elérő egyedszámmal látható. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Ciconiidae - Gólyafélék

ü Ciconia ciconia (L.), 1758 – Fehér gólya

Szerencsére Kisújszállás igazán szép költőállománnyal dicsekedhet, így miután nagyszerű táplálkozó helyet biztosít a tó rendszeresen megfigyelhető a faj a tavon. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 100. e Ft.

ü Ciconia nigra (L.), 1758 – Fekete gólya

A területen szórványosan lehet vele találkozni, főleg ősszel, amikor gyülekező helyül használ a vizsgált tavat. Sajnos csak késő este érkezik be éjszakázásra, és többnyire még a teljes világosság, a napfelkelte előtt elhagyja azt, ezért – bár többnyire a leskunyhó előtt rendszeresen megfigyelhető volt – sok bosszúságot okozott a fényképezése. Igazán szép, titokzatos faj, valószínűleg fokozottabb figyelmet érdemelne természetvédelmünk részéről. Ősszel 1-10 egyedes csapatai megfigyelhetőek, de 99. 09. 24. és 29 között állandóan a tavon éjszakázott 4-7 egyed. A legtöbb megfigyelt szám (98. 10. 01.) 17 pld.  Vörös könyves faj. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 250. e Ft.

ü Platalea leucordia (L.), 1758 – Kanalasgém

Viszonylag gyakori a területen, költéséről nem tudok. Vonulásban 20-30 példányos csapatok is gyülekezhetnek a halastavon. a három év alatt figyeltem meg fiatal egyedek átnyaralását is. A tél kivitelével szinte folyamatosan lehet találkozni a fajjal. 99. 09. 27-én 79 egyedből álló csapata vonult át a tavon. A régi Nagy-sárréten is jellegzetes volt. Felső és alsó káváját a rétes emberek villaként, illetve kanálként használták. Vörös könyves faj. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 250. e Ft.

Anatidae - Récefélék

Bár számos halastó értéket adja a récék széles költési lehetősége, addig a Varjason ez nem áll, hiszen az új tóegységen nem igazán adódik költési lehetőség ezeknek a madaraknak. Ennek ellenére széles fajszámban, és néha magas egyedszámban vannak jelen, például a tavaszi vonulás idején.

ü Anas penelope L., 1758 – Fütyülő réce

Rendszeres vonuló. Vonulási időben szép számban találkozhatunk e fajjal, bár megfigyeléseim szerint inkább tavasszal jelenik meg tavon. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Anas strepera L., 1758 – Kendermagos réce

Rendszeres kis számú vonuló, mindhárom évben sikerült megfigyelni. Vörös könyves faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

ü Anas crecca L., 1758 – Csörgő réce

Rendszeresen nagy számban vonul. A lecsapolt tavon is megfigyelhető az iszapban szedegetve. Ősszel láttam amint vadászni próbáltak rá, de a sörétek nagyszámától függetlenül sértetlenek maradtak a gyorsröptű kis csapatok. Kedves réceféle, békésen megfér a limicolákkal. Nem védett.

ü Anas platyrchnchos L., 1758 – Tőkés réce

A leggyakoribb réceféle, a területen nagy számban átvonul, és számukat még szerencsére nem gyarapítja a vadászok által történő telepítés, aminek megtörténtét már 1998-ban is vártam. Nem védett.

ü Anas acuta L., 1758 – Nyílfarkú réce

Rendszeresen nem túl nagy számban vonul a területen. Vörös könyves faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

ü Anas querquedula L., 1758 – Böjti réce

A tőkés és barát réce mellett az egyik leggyakoribb faj. Nagy számban vonul a területen. Nem védett.

ü Anas clypeata L., 1758 – Kanalas réce

A tavaszi vizek jellegzetes szép színes réce faja, melyet táplálkozásáról könnyedén felismerhetünk. Viszonylag gyakori faj, rendszeresen szép számban átvonul a területen, néha nagyobb (30 pld.) csapataival is találkozhatunk. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

 

 

 

 

 

ü Aythya ferina (L.), 1758 – Barátréce

A tőkés réce mellett a második leggyakoribb récefaj és a leggyakoribb bukóréce. Csaknem egész évben folyamatosan megfigyelhető, nagy számban rendszeresen vonul, gyülekezik. Nem védett.

ü Aythya nyroca (Güld.), 1770 – Cigányréce

A területen rendszeresen átvonul, gyülekezik. Legnagyobb egyedszáma 27 példány (98. 05. 11).Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 100. e Ft.

ü Aythya fuligula (L.), 1758 – Kontyos réce

Rendszeres nem túl nagyszámú tavaszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Accipitridae – Vágómadárfélék

ü Haliaeetus albicilla (L.), 1758 – Réti sas

Vonuló, főleg téli vendég. Telente a közeli on, réteken rendszeresen megfigyelhető a faj néhány példánya, a természetvédelem által kihelyezett táplálékot (dögöt) fogyasztja. Valaha terület tipikus költőfajának számított. A vidék jellegzetes ragadozó madara volt. Móricz Zsigmond – aki lakott és tanított Kisújszálláson – a múlt század közepéről írja le utolsó költését az Úri muriban. Vörös könyves faj. A tavon két alkalommal figyeltem meg (98. 02. 02.; 99. 01. 23.) Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 500. e Ft.

ü Circus aeruginosus (L.), 1758 – Barna rétihéja

A vizsgált területen egyik leggyakoribb faja a rendnek, ami köszönhető annak, hogy táplálkozó és költő helyét egyaránt megtalálja a területen. A tél kivételével rendszeresen megfigyelhető a területen. A Varjasi tavon nagyobb nádas hiányában nem költ, de az alig három kilométerre lévő másik Kisújszállási tavon igen. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

ü Circus cyanus (L.), 1766 – Kékes rétihéja

Rendszeres téli vendég. Mintegy „váltásaként” a barna és hamvas rétihéjáknak egész télen megfigyelhető. Rendszerint a Berettyó nádasaiban csapatokban éjszakázik. Az éjszakázó helyekről való kirepülések során történt megfigyelések alapján téli vendégként a vizsgált területen lévő populációt 100 egyed körülire becsülhetem, de ebből konkrétan a tavon csak 2-3 példány megfigyelhető. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Pandion haliaeetus (L.), 1758 – Halászsas

Tekintélyt parancsoló, büszke vándor. Vonulási időben 2-3 példány megfordul a tó fölött alkalmilag, vadászik is. A három év alatt tizenkét alkalommal sikerült megfigyelni, minden esetben augusztus 21 valamint október 26 között. Vörös könyves faj. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 250. e Ft.

Falconidae - Sólyomfélék

ü Falco tinnunculus L., 1758 – Vörös vércse

Költ a közeli fasorban tudomásom szerint kér fészekben, ezért a tó felett is rendszeresen feltűnik. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Falco vespertinus L., 1766 – Kék vércse

Alkalmilag költ a közelben ezért vadászó egyede fel-fel tűnik a tó fölött. Szinte rendszeresen megfigyelhető. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

ü Falco subbuteo L., 1758 – Kabasólyom

Alkalmanként megfigyelhető a halastó környékén. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Rallidae - Guvatfélék

ü Fulica atra L., 1758 – Szárcsa

Gyakori, közönséges faj. Takarmányfogyasztása miatt halastó gazdálkodási szempontból jelenléte káros. Nem védett.

Gruidae - Darufélék

ü Grus grus (L.), 1758 – Daru

A területen rendszeresen átvonul, valószínűleg a közeli Hortobágy-Berettyó mentén.  Táplálkozását még nem sikerült itt megfigyelni. Vörös könyves faj, hazánkból mint költőfaj kiveszett. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

 

 

Heamatopodidae - Csigaforgató-félék

ü Haematopus ostralegus L., 1758 – Csigaforgató

Egyetlen megfigyelése van. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Recurvirostridae - Gulipánfélék

A család képviselői természetvédelmünk értékes képviselői. Sajnos az adott élőhelyen csak alkalmi vendégként jelennek meg, de így is jelentős értéket képviselnek.

ü Himantopus himantopus (L.), 1758 – Gólyatöcs

Őszi tavaszi vonulásban lehet alkalmilag találkozni kisebb csapataival a halastavon, az általam egyszerre megfigyelt egyedszám nem haladta meg soha a 4 példányt. Hazai kipusztulás szélére került vörös könyves faj. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 250. e Ft.

ü Recurvirostra avosetta L., 1758 – Gulipán

A területen kis számban rendszeresen átvonuló faj, alkalmi költő. Belvizeken, árasztáson, lecsapolt halastómederben vonulás idején kisebb csapatai, vagy családok megfigyelhetőek. Vörös könyves faj. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 250. e Ft.

Charadriidae - Lilefélék

A címben található madárparadicsom elnevezés főképp a nagyszámú partimadár miatt dukál a tónak, hiszen igazán érdekessé a madarászásokat ezek teszik. A tó különösen értékesnek tűnik a három év távlatából e téren, hiszen az őszi csapolások idején sok ezer limicola lepte el az iszapzátonyokat és vízfelszíneket szedegetve, rohangálva.

 

ü Vanellus vanellus (L.), 1758 – Bíbic

Gyakori tavaszi-őszi vonuló, jellegzetes faja a lecsapolt tónak. A közelben gyakran költ. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Pluvialis squatarola (L.), 1758 – Ujjas lile

Szórványos tavaszi-őszi vonuló, de megfigyelni főképp ősszel lehet. Csapolások idején 4-15 pld.-os csapatai voltak jelen. Védett, pénzben kifejezett értéke: 2. e Ft.

ü Charadrius dubius Scop., 1786 – Kis lile

Közelben alkalmi költő, nem nagy számban alkalmi őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Charadrius hiaticula L., 1758 – Parti lile

Gyakori őszi vonuló. Mind három évben sikerült nagyszámban megfigyelni ezt a bizalmas kis madarat, amint partfutókkal keveredve táplálkozott. Csapatai átlagban 25-40 közöttiek voltak, de csak a csapolás idején. 99. 09. 28-án közel 70 egyede szedegetett a tavon. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Arenaria interpres (L.), 1758 – Kőforgató

Bár a hazai nómmenklatúra szerint hazánkban csak alkalmi vonuló, mégis megfigyeléseim szerint (más tavakon is) már sokkal inkább szórványos állandó vonulóként kellene nyilvántartani. Csak a tavakon is mindhárom év őszén megjelent több alkalommal is egy-egy példánya. (97. 09. 16; 98. 09. 30; 98. 10. 01.; 98. 10. 04.; 98. 10. 06.;  99. 09. 23.; 99. 09. 24; 99. 09. 25.; 99. 09. 30.)

 

 

Scolopacidae - Szalonkafélék

ü Philomachus pugnax (L.), 1758 – Pajzsoscankó

Gyakori vonuló, augusztustól nagy csapatai mozognak a tó környékén. Vörös könyves faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Gallinago gallinago (L.), 1758 – Sárszalonka

Néhány példánnyal állandó őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett értéke: 10. e Ft.

ü Limosa limosa (L.), 1758 – Goda

Gyakori őszi vonuló, viszont lényegesen kisebb számban, mint arra számítani lehetne. Tavasszal is rendszeresen megjelenik, a közei gyepen alkalmilag költhet. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Limosa lapponica (L.), 1758 – Kis goda

Egyike a ritka, különös megfigyeléseknek. Szórványos vonuló, 1998-ban Monoki Ákos, 1999-ben Zalai Tamás látott egy-egy példányát a tavon. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Numenius phaeopus (L.), 1758 – Kis póling

Ősz folyamán nem vonul át hazánkon, ezért főképp tavaszi vonulásban lenne látható, de a tó akkori állapota nem kedvez a fajnak. Így lehetséges, hogy mindössze két példányát sikerült megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Numenius arquata (L.), 1758 – Nagy póling

Nem túl nagy számban őszi vonuló. Természetvédelmileg figyelmet érdemlő, értékes faj. Őszi vonulási napokon 4-6-os csapatai megfigyelhetőek. Vörös könyves. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 100. e Ft.

ü Tringa erythropus (Pall.), 1764 – Füstös cankó

Gyakori tavaszi-őszi vonuló. Jellegzetes „csuit” hangja rendszeresen hallható. Kora ősszel 35-40-es csapatai láthatók, szeptember közepétől inkább csak magányosan, más limicolákkal együtt figyelhető meg 10-15 pld. Védett, pénzben kifejezett értéke: 2. e Ft.

ü Tringa totanus (L.), 1758 – Piroslábú cankó

Nem nagy számban vonuló, csak alkalmilag látható a tavakon. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Tringa stagnatilis (Bechst.), 1803 – Tavi cankó

Alkalmi vonuló, mindössze két megfigyelése ismert. Magyarország költő faunájából kipusztult, vörös könyves faj. Fokozottan védett, pénzben kifejezett értéke: 250. e Ft.

ü Tringa nebularia (Gunn.), 1767 – Szürke cankó

Jellegzetes őszi vonuló. „Tyüő” hangja hozzátartozik a lecsapolt tóhoz, szinte állandóan jelen van 3-5 példány. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Tringa ochropus L., 1758 – Erdei cankó

Nem nagyszámban őszi vonuló. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Tringa glaerola L., 1758 – Réti cankó

Gyakori őszi vonuló, nyaranta is rendszeresen megfigyelhető. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Actitis hypoleucos (L.), 1758 – Billegető cankó

Nem nagyszámban gyakori őszi vonuló partfutókkal keveredve. Nyaranta is rendszeresen megfigyelhető. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Calidris minuta (Leisl.), 1812 – Apró partfutó

Igazán szép számban őszi vonuló. Alkalmanként a több százas partfutó csapatokban 50-60 egyed is jelen lehet. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

 

 

 

 

 

ü Calidris temminckii (Leisl.), 1812 – Temminck-partfutó

Előbbinél lényegesen ritkább őszi vonuló. Alkalmilag látható 2-3 példánya. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Calidris ferruginea (Pont.), 1763 – Sarlós partfutó

Nem túl gyakori őszi vonuló. 10-15 pld., néha 30-35 pld. látható, de csak egy-egy napon. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Calidris alpina (L.), 1758 – Havasi partfutó

Gyakori őszi vonuló. Nagy számban minden csapolás alkalmával akár százas csapatai is jelen lehetnek. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Limicola falcinellus (L.), 1758 – Sárjáró

Alkalmi őszi vonuló három alkalommal sikerült megfigyelni, abból két példányt 1998-ban, egy példányt 1999-ben. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Calidris alba (L.), 1758 – Fenyér partfutó

Szintén vonulási ritkaság. Mindhárom évben sikerült megfigyelni 1-2 példányát. Partfutókkal együtt mutatkozik, rendszerint egy-két napig marad. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Calidris melanotos  Vándor partfutó

Igazi kuriózum amerikai faj, európai megfigyelése szórványos. 1999. 09. 28-án egyetlen példányt sikerült megfigyelni viszonylag jó megfigyelési körülmények között. Bár a MME által fenntartott Nommenclator Bizottság még nem hagyta jóvá a megfigyelést, de további terepmadarászok is megerősítették a határozást (Zalai T., Vassas A., Széll A., Nagy T., Tar J., Ecsedi Z.). Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Laridae - Sirályfélék

ü Larus minutus Pall., 1776 – Kissirály

Alkalmi vonuló, évente csak néhány alkalommal sikerült megfigyelni egy-egy példányát danka csapatok között. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Larus ridibundus L., 1766 – Dankasirály

Gyakori, közönséges faj, költésre is megtelepíthető lenne. Több ezres csapatai sokszor ellepik a tavat. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

 

 

 

 

ü Larus canus L., 1758 – Viharsirály

Alkalmi vonuló, évente csak néhány alkalommal – főleg tél végen – sikerül megfigyelni. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Larus cachinnans (Pallas), 1811 – Sárgalábú sirály

Viszonylag gyakori, szinte rendszeresen meg lehet figyelni 5-10 példányát, mely szám vonulási időben felmehet 30-40-re is. Nem védett.

Sternidae - Csérfélék

ü Sterna caspia (Pall.), 1770 – Lócsér

Alkalmi vonuló, csupán egyetlen alkalommal sikerült megfigyelni, bár megítélésem szerint évente 1-2 példány előfordulhat. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Sterna hirundo L., 1758 – Küszvágó csér

Gyakran megfigyelhető költési időben. Védett, pénzben kifejezett értéke: 50. e Ft.

ü Chlidonias hybridus (Pall.), 1811 – Fattyúszerkő

Költési időben rendszeres, gyakori faja a területnek. Fokozottan védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 100. e Ft.

Alaudidae – Pacsirtafélék

Énekesmadár lakatú fajon gyakorlatilag nem tartoznak igazán a tóhoz, ám a közeli élőhelyekről rendszeresen idelátgatnak, sokszor láthatóak a tó környékén, a töltéseken stb., éppen ezért említésre méltó jelenlétük.

ü Galerida cristata (L.), 1758 – Búbospacsirta

Gyakori a területen, több pár költ a környéken. Védett, pénzben kifejezett értéke: 2. e Ft.

ü Alauda arvensis L., 1758 – Mezei pacsirta

Gyakori a területen, több pár költ is a környéken. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

Hirundinidae - Fecskefélék

ü Riparia riparia (L.), 1758 – Partifecske

Gyakori a területen, rendszeresen megfigyelhető nyaranta. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Hirundo rustica L., 1758 – Füsti fecske

Gyakori a területen, rendszeresen megfigyelhető nyaranta. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Delichon urbica (L.), 1758 – Molnárfecske

Gyakori a területen, rendszeresen megfigyelhető nyaranta. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Motacillidae - Billegetőfélék

ü Anthus campestris (L.), 1758 – Parlagi pityer

Kis számban költési időben jelen van a közelben, néhány alkalommal a tó töltésén is megfigyeltem egy-egy példányt. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Anthus cervinus (Pall.), 1811 – Rozsdástorkú pityer

Nem túl gyakori őszi vonuló. Két késő őszi megfigyelése volt. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Motacilla flava L., 1758 – Sárga billegető

A területen közönséges, több helyen költ is, rendszeresen látható a lecsapolt tómederben. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Motacilla alba L., 1758 – Barázdabillegető

A területen közönséges, több helyen költ is, rendszeresen látható a lecsapolt tómederben. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Sylviidae - Poszátafélék

Miután a tó szélén még nem alakult ki széles nádas, ezért a poszáták lényegesen alacsonyabb számban vannak jelen a megszokottnál.

ü Locustella luscinioides (Savi.), 1824 – Nádi tücsökmadár

Egyetlen alkalommal hallottam hangját, de a nád folyamatos terjedésével költése is várható lesz. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Acrocephalus schoenobaenus (L.), 1758 – Foltos nádiposzáta

A területen egy helyen láttam költését, a vékonyka nádasban időnként feltűnik, de a nád folyamatos terjedésével költése rendszeresen várható lesz. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Acrocephalus palusris (Bechst.), 1798 – Énekes nádiposzáta

Két alkalommal láttam, de a nád folyamatos terjedésével költése is várható lesz. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Acrocephalus scirpaceus (Herm.), 1804 – Cserregő nádiposzáta

Néhány alkalommal láttam, hallottam, de a nád folyamatos terjedésével költése is várható lesz. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Acrocephalus arundinaceus (L.), 1758 – Nádirigó

Néhány alkalommal láttam, hallottam, de a nád folyamatos terjedésével költése is várható lesz. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Sylvia curruca (L.), 1758 – Kis poszáta

Közeli területen költ, a töltésen néhány alkalommal megfigyeltem. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

ü Sylvia communis (Lath.), 1787 – Mezei poszáta

Közeli területen költ, a töltésen néhány alkalommal megfigyeltem. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Paridae - Cinegefélék

ü Parus caeruelus L., 1758 – Kék cinege

A területen gyakori, több helyen a közelben költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 2. e Ft.

Laniidae - Gébicsfélék

ü Lanius corullio L., 1758 – Tövisszúró gébics

Gyakori a területen, több helyen a közelben költ is. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 10. e Ft.

ü Lanius minor Gm., 1788 – Kis őrgébics

A közelben néhány pár költ, azok közül a tó környéki bokrosok környékére vadászni bejár néhány egyed. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Corvidae - Varjúfélék

ü Pica pica (L.), 1758 – Szarka

Mindenfelé gyakori a területen, a közelben több helyen költ is. Nem védett. A töltésen és a leeresztett tómederben egyaránt megfigyelhető.

ü Corvus frugilegus L., 1758 – Vetési varjú

Telente nagy számban van jelen a területen. Nem védett.

ü Corvus corone L., 1758 – Kormos varjú

A Corvus corone cornix (néhol Corvus cornix) mindenfelé gyakori a területen,  még a csapolásokon is rendszeresen látható. Nem védett.

ü Corvus corax L., 1758 – Holló

Alkalmi téli kóborló. Vörös könyves faj. Védett, pénzben kifejezett eszmei értéke: 50. e Ft.

Sturnidae - Seregélyfélék

ü Sturnus vulgaris L., 1758 – Seregély

Mindenfelé gyakori. Még a csapoláson is nagy számban van jelen. Nem védett.

VÉDELMI JAVASLAT

Csupán a természetvédelmi törvény betartása, betartatása számos gondot megoldana, hiszen kimondja: „A vízfolyások és tavak természetes és természetközeli állapotú partjait – a vizes élőhelyek védelme érdekében – meg kell őrizni.”. A dolgozat kezdetén bemutatott elvek alapján a legfontosabb átfogó feladat az lehetne, ha valamenyi halastó automatikusan természeti terület kategóriába kerülne, hiszen állapotuk már ezzel betartható lehetne, miután kimondja: „A természeti területek hasznosítása során figyelemmel kell lenni  az élőhely típusára, jellemző vadon élő szervezetek fajgazdagságára,  a biológiai sokféleség fenntartására, továbbá a természetes és természetközeli állapotú vizes élőhelyen, a természeti értékek fennmaradásához, a természeti rendszerek megóvásához,  fenntartásához szükséges ökológiai vízkészletet mesterséges  beavatkozással elvonni nem lehet.”

Kérdésként felmerül, hogy ez vonatkoztatható-e halastavai környezetre is.

A Varjasi halastó védelmével mindenképpen egy változatos élőhelyet védhetnénk meg, amely számos természetvédelmileg értékes fajnak nyújt otthont.

Biztos, hogy az egyik legnehezebb feladat a természetvédelem munkatársainak, hogy a magán kézben lévő területeken aktív természetvédelmi szempontokat tudjanak érvényesíteni, hiszen a gazdák rövidtávú gazdasági érdekek miatt rendszerint figyelmen kívül hagyják a természetvédelmi szempontokat. Így van halastavaknál is, melyek mint összetett ökoszisztémák, melyeknek fenntartása és kezelése rendkívül fontos természetvédelmi feladat, amely mindenképpen eszköze a Föld fenntartható fejlődésének, éppen ezért fel kell vállalni ezen területek védelmének ügyét is. Minél hamarabb annál jobb.

Feladatunknak tehát azt kell tartanunk, hogy mindaddig, amíg nem jelenik meg a természeti területek katasztere, illetve amíg nem sikerül elérni, hogy ebbe automatikusan valamennyi halastó belekerüljön, addig a legbiztosabb megoldás ezeknek az élőhelyeknek a védelmére a helyi jelentőségű védettét nyilvánítás, amit jelen munkámmal kezdeményezni próbálok.

 

1. SZ. MELLÉKLET: Varjasi halastó helyzete