A Körösladány melletti
vegyes kisgém-telep bemutatása

 

 

 

Témafelelős, fényképek: Sallai R. Benedek

„Nimfea” Természetvédelmi Egyesület

5421. Túrkeve, Postafiók: 33. sz.

– csoportos kategória –

1999.

Tartalom

Tartalom                                                                                                                                 2

A téma bemutatása                                                                                                             2

A védelemre javasolt élőhely bemutatása                                                           3

Fűz-nyár – puhafa ligeterdő                                                                                                  3

Körösladány rövid bemutatása                                                                                   6

A település rövid történelme                                                                                                   6

A település földrajzi jellemzői                                                                                                7

Védendő életközösség bemutatása                                                                          7

Kis kócsag (Egretta garzetta)                                                                                                8

Bakcsó (Nycticorax Nycticorax)                                                                                            9

Üstökösgém (Ardeola ralloides)                                                                                          10

Szürke gém (Ardea cinerea)                                                                                                11

Élet a gémtelepen                                                                                                           12

Javasolt védelmi intézkedés                                                                                      13

Irodalom:                                                                                                                              13

Köszönetnyilvánítás                                                                                                       14

1.   sz. Melléklet: Fényképes dokumentáció                                                        15

2. sz. Melléklet: Térképek                                                                                            19

 

A téma bemutatása

Mindennapi munkánk során számos természetvédelmi feladatot meg kell oldanunk. Éppen ezért sokszor munkánk sablonossá, egysíkúvá válhat, attól függetlenül, hogy más-más területtel foglalkozunk. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület helyi jelentőségű természetvédelmi területek kijelölésére tett kezdeményezése is olyan, ahol a számos próbálkozás miatt már egy-egy fasor, emlékhely, kis gyep megőrzésére törekszik, hiszen amíg nincsenek természeti területek, ez a legjobb módja annak, hogy egy életközösséget, vagy városképi jelentőségű természeti képet megőrizzünk. Hasonló kisváros képviselő-testületek, hasonló védendő városi értékek, hasonló eljárások.

Az igazi jutalomjáték, „bónusz” éppen ezért az, amikor valóban olyan természetvédelmi szempontból értékes és országosan is védendő életközösségre bukkanunk, ahol könnyedén igazolható a védett fajok nagy számú jelenléte, igazolható könnyedén a védettség indokoltsága.

Jelen pályázati munkánkkal Sáros nevű Körös holtág és árvízvédelmi védő víztározó melletti Hamgza nevű ártéri erdőben található vegyes kisgémtelepet (bakcsó, kiskócsag, üstökös gém, szürke gém) szeretnénk bemutatni (1. sz. térképmelléklet, 4. sz. térképmelléklet UTM hálóval), miután az számos, Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó védett terület ölelésében található (2. sz. térképmelléklet), és mégsem lett csatolva az Igazgatóság területeihez, és nem is szerepel a bővítési tervekben. Ennek meglépése – tehát az igazgatósághoz történő csatolása – annál is inkább indokolt lenne, mert az ilyen életközösségek rendszerint fokozott védettséget kaptak hazánkban, érthető módon.

Az itt élő fajok valaha szinte teljesen eltűntek a területről, és csaknem valamennyiről az a II. világháború előtti irodalmi adat, hogy a vidékről kipusztult, eltűnt. Szerencsére ez az állapot a részben telepítések következtében létrejött ártéri erdőkben változott, a telepek újra otthonra leltek, ám még mindig ritka, értékes, fokozottan védett fajokról lévén szó most is kiemelten indokolt szaporodó közösségeik védelme.

1. kép:  A ma már szinte gyakorinak és közönségesnek mondható szürke gém 1938-as irodalmi adatok szerint a vidékről kipusztult. Újbóli elterjedésének örüljünk, és védjük szaporodóhelyeit.

Ez a jelen esetben azért is fontos, mert ez a szaporodóhely olyan helyen jött étre, ahol számos dolog veszélyeztetheti az életközösség sikeres költését, fiókanevelését.

Jelen munkánkkal a „nem védett területek természeti értékeinek bemutatása” c. pályázaton való részvétellel szeretnénk felhívni a figyelmet erre az élőhelyre, amelynek fenntartása és megőrzése aktuális természetvédelmi feladat.

A védelemre javasolt élőhely bemutatása

Fűz-nyár – puhafa ligeterdő

Amint Békéscsaba irányába elhagyjuk Körösladányt, utunk keresztezi a Körösön átívelő híd. A folyó város felőli oldalán is helyes kis bágergödör található, ahol az év nagy részén megfigyelhető néhány récefaj, szárcsa, de gyakran látható itt kiskócsag, bakcsó és szürke gém is a gémtelepről. A piciny élőhely nem jelent komoly táplálkozóhelyet, mégis fontos jelenléte, hiszen Körösladány közvetlen közelében található, és számos környezeti nevelési, ismeretterjesztési foglalkozásra ad lehetőséget az iskoláknak.

Amint átmegyünk a hídon, az árvízvédelmi töltésre fordulhatunk jobb irányba, Gyomaendrőd felé. Így tőlünk jobbra folyik a Körös, és folyásirány haladunk. Alig kell 1500-2000 métert előremenni, és baloldalt már feltűnnek az árvízvédelmi víztározó töltései, melynek folytatásaként található egy gátkanyar után a Sárosi holtág (2. sz. kép a következő oldalon, és 7. sz. kép a képmellékletben), amit ma már szinte teljesen benőtt a keskenylevelű gyékény.

Ettől kicsit visszább található töltéstől jobbra, tehát a folyó irányába a Hamgza nevű terület, ahol részben kiöntés, részben érmaradvánnyal tarkított területen található a nyáros füzes ligeterdő, ahol a bemutatott gémtelep kialakult.

A környező bokorfüzesekkel szomszédos, valamivel magasabb térszíneken – amelyeket a Körös akár évente többször is tartósan eláraszthat – alakult ki fűz-nyár ligeterdő (Salicetum albae fragilis). A folyót szegélyező fűzliget uralkodó fája a fehér fűz (Salix alba), a törékeny fűz és a fekete nyár (Populus nigra), néhány fehér nyárral (Populus alba). Elvétve – szinte csak mutatóba előfordul – még itt az égeres társulások névadó fája, a mézgás éger (Alnus glutinosa). Néhány a hegyvidéki fajnak számító hamvas égerből (Alnus incana) is található. Itt a fűz-nyár ligeterdő fái közé további nyárfajok, a szürke nyár (Populus canescens) is elegyedik. E faj valójában a még magasabb, víztől kissé távolabbi térszínek tölgy-kőris-szil társulásában válhat jellemzővé és uralkodóvá, a gémtelepen túl.

Az itt lévő, gémtelepnek otthont nyújtó puhafaliget erdő már messziről – akár repülőgépről – is könnyedén fel lehet ismerni nem egészen zöld, inkább kissé ezüstösen szürkéllő lombozata alapján, aminek az az oka, hogy a fehér fűz (akárcsak a fehér és a szürke nyár) levelének fonákja fehéres színű. Hangulatilag jelentős a fehér nyárak esztétikus tözsei is.

A gáttöltésen belüli ártét felszínét a rendszeres kiöntések évente új iszapréteggel teregetik be. Az áradások egyúttal elsodorják a lombavart és a korhadékot, ezért a liget öntéstalajában viszonylag kismértékű a szervesanyag-felhalmozódás, a humuszképződés, ugyanakkor a talaj nitrogénben mégis gazdag (Magyarország Növényvilága). A jó vízellátottság mellett döntően ezek azok a tényezők határozzák meg, hogy milyen növényzet tenyészik meg a fák alatt.

 

2. sz. kép: A Sárosi holtág a gémtelepen költő populáció egyik fontos táplálkozóhelye, ami jellegével az egykori Sárrét hangulatát idézi.

 

Bár a fűz-nyár ligeterdőkben rendszerint gyér cserjeszint alakul ki, itt mégis szinte átjárhatatlan sűrűségű a cserje. Ennek egyik legközönségesebb alkotója az egybibés galagonya (Crataegus Monogyna). A bokrok alatt ráadásul még nehezen áthatolható – úgymond „bokafogó” – bozótot sző a finom, ehető termésű, tüskés félcserje, a hamvas szeder (Rubus caesius). Néhol, a szárazabb fekvésű helyeken előfordul a veresgyűrű som (Cornus sanguinea) is. Jellemző továbbá a bokrokra, fákra felkúszó, fás és lágy szárú liánok, amelyek összefonódó hajtásai valóságos függönyként állják el az utat. Ilyen növény a parányi, kétágú, horgas tüskékkel is kapaszkodó komló (Humulus lupulus) és az adventív süntök (Echinocystis lobata), ez az észak-amerikai származású, jelenleg is terjedőben lévő jövevény, amely éretten száraz, lágy tüskékkel borított terméséről kapta a nevét. A fák törzsén néhol a legmagasabbra csavarodó szárú ligeti szőlő (Vitis sylvestris) hatol, ami kékesfekete, savanyú bogyót termő fürtjeit a fák koronájában hozza. Ez hasonló a közönséges vadszőlőhöz (Parthenocissus inserta), ami szintén jelen van. Itt, a gémtelepnek otthont nyújtó ligeterdőben is megjelenik egy – különben mocsarakban, nádasok szélén is közönséges – kúszó-csavarodó szárú félcserje, az ebszőlő-, vagy keserédes-csucsor (Solanum dulcamara). Kék „krumplivirágaiból” élénkpiros, mérges bogyók fejlődnek.

3. sz. kép: Részlet az őserdő hangulatú ártéri erdőből, amitől
szerencsére eddig távol maradtak az emberi beavatkozások.

Külön említést érdemelnek még a nitrogéndús talajokat kedvelő, gyomjellegű növények, így bogyójával a rigóféléknek kedves nyárvégi étlapot kínáló fekete bodza (Sambucus nigra), és barátságtalan nagy csalán (Urtica dioica). Ez utóbbi gyakran embermagas sűrűt alkot.

Az érintett és bemutatott erdőrészletet a töltés irányába egy kis területű szántó határolja, ami magánkézben van. Ennek szélein egyre nagyobb teret hódít az amerikai eredetű gyalogakác (Amorpha fruticosa). A folyó irányába néhány vizenyősebb rész következik, ahol uralkodó a nád (Phragmites australis), tömeges a mocsárrétek pázsitfűféléje, a nádi tippan (Agrostis stolonifera) és a nádhoz kissé hasonlatos pántlikafű (Phalaroides arundi-nacea). Egy-egy tisztáson a salátaboglárka is megjelenik. Flóraidegennek számít a területen a sajnos terjeszkedőben lévő nyugati ostorfa, és a vörös-, vagy amerikai kőris.

Közvetlenül a kolónia, a gémtelepnek otthont adó erdő rész mellett természetesen a magas foszfortartalmú ürülék miatt jelentősen megváltozik a vegetáció, hiszen az ürülék leégeti a leveleket és ágakat, sokhelyütt teljes fa pusztult ki, mindenfelé letört ágak, és leírhatatlan bűz.

A fentiekből megállapítható tehát, hogy maga az élőhely is természetvédelmi szempontból jelentős, hiszen az egykori mocsárvilág emlékét idézi, és bár az ilyen jellegű fűz-nyár ligeterdő Európa-szerte elterjedt társulás, mégis védendő, mert állományai nagyon megfogyatkoztak. Nyugaton annak idején mozgalom is indult e ritkává lett élőhely megmentésére és védelmére (Magyarország Növényvilága).

Körösladány rövid bemutatása

A település rövid történelme

Bár valószínűleg nélkülözhető volna, mégis, egy természetvédelmi tervjavaslatból nem szívesen hagynánk ki, hogy a védendő érték környezetét bemutassuk, ami az adott esetben Körösladány, ez a szép és fejlődő Körös menti kistelepülés.

Körösladány Kelet-Magyarországon a Sebes-Körös jobb partján a 47-es út mellett fekvő, 6000 lakosú község.

A település nevét először 1220-ban említi egy oklevél Nadan néven. Ezt követően a történelem nagykönyvében Körös Ladány névvel említik 1580-ban. Az ercheológusok és régészek régebbi településnyomokat is találtak határában, a Tisza-kultúra emlékeit Pap-halom, Kihi-sziget stb. határrészeken.

Az minden esetre bizonyos, hogy 1220-1720 között a Nadányi család birtokolta a települést és környékét, és az 1400-as években kastélyt is építettek a faluban. 1720-tól báró Harruckern János György majd családja az új földbirtokosok, a XIX. századtól örökösödés révén a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó szabadkígyósi kastély urai, a Wenckheim család birtokába kerül a község.

Így az újabb kastélyt már a korábbi épületrészek felhasználásával a báró Wenckheim család építette 1805-ben. A kastély mellett több XVIII. századi uradalmi épület áll a közelben, amelyek között kereshetjük az 1850-ben említett vendégfogadót és sörházat is. Az egyik épület alatt 50 m hosszú, széles boltozott pince van, ami mindenképpen különleges.

A faluban 1733-ban még állt a középkori templom szentélye, amit a reformátusok használtak. Helyén 1778-1784 között épült a mai református templom, ezt 1794-ben nagyobbították meg, valószínűleg ekkor épült a tornya is. (BMK)

Körösladánynak van egy nevezetes mondája, amit híres költőnk, Arany János verselt meg 1852-ben írt „A hamis tanú” c. költeményében. Az első versszak így hangzik:

 

„Állj elő, vén Márkus! vedd le a süveget,
Hadd süsse a napfény galamb-ősz fejedet;
Tartsd fel három ujjad: esküdjél az égre,
Atya, Fiú, Szent-Lélek hármas istenségre:
Hogy az a darab föld, amelyen most állasz
Nem tarcsai birtok, ladányi határ az”

A település földrajzi jellemzői

A település egy tökéletes síkság 83-90 méteres tengerszintfeletti magassággal.  Földtani adottságait tekintve a település rétegtani viszonyaiból és a Berettyó-Körösvidék hajdani folyóhálózatából, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a holocén korban itt volt a legjelentősebb az üledék felhalmozódás.

Éghajlata mérsékelten meleg, száraz éghajlatú, ahol a napsütéses órák száma évi 2000 óra, amiből nyáron 810 órát, télen 190 órát süt a nap. Az évi középhőmérséklet 10,2-10,4 oC, a vegetációs időszakban az átlaghőmérséklet 17,0-17,2 oC között mozog. A napi középhőmérséklet 194-195 napon keresztül 10 oC fölött van, a tavaszi határnap április 9, az őszi október 20-21. A fagymentes időszak kb. 186 nap, az utolsó tavaszi fagy egy-két nappal április 15 után, az első őszi fagy október 19-20-án jelentkezik (MTA FKI).

Védendő életközösség bemutatása

„Madártani szempontból, ami megyénknek különös érdekességet nyújtott a Sárrét, sajnos  – a múlt században végzett nagymérvű ármentesítések folytán – elvesztette jelentőségét. A mocsaras, nádas, ingoványos helyeken ma virágzó kultúrtörténeteket találunk. Csak itt-ott emlékeztet egy-egy nádszál a gabona között a hajdani mocsarakra. Érthető, hogy a madárvilág is megváltozott és a vizek madárvilága helyett a kultúrfajok száma megnövekedett. A mocsarak lecsapolása, a csatornázások egészen megváltoztatták az Alföld talajvízrendszerét. Azonban a végzett ármentesítések, lecsapolások nem hozták meg mindenütt a várt eredményt. A vízszabályzások, csatornázások annyira kiszárították a talajt, hogy különösen a Sárrét vidékén, hogy száraz esztendőben igen csekély a termés. Vésztő, Szeghalom, Füzesgyarmat határán a hajdani dús legelők helyén nagykiterjedésű szikes foltokat találunk, ahol ma a juhoknak is igen sovány a legelő. Az őstermészet megbolygatása után egy egészen új világ keletkezett, mely más életlehetőségeket nyújt a madárvilág számára. Ebbe az új környezetbe kellett beilleszkedni a madárvilágnak is. A régiek, melyek nem tudtak alkalmazkodni, eltűntek erről a vidékről s helyüket új jövevények foglalták el.

Ha figyelemmel kísérjük a Nagyalföld madárvilágát, a fogyatkozás szinte meglepő arányokban tűnik szemeink elé. Nemcsak a fajok száma, hanem az egyedek száma is napról-napra fogy, pusztul. Áll ez a megállapítás különösen a vízimadarakra. A madarak pusztulásának az oka az emberi kultúra terjedésében, másrészt a déli országokban lakó népek féktelen madárpusztításában keresendő.” – írja Csath András 1938-ból, amikor feldolgozta Békés megye madárvilágát.

Rajta kívül a történetírók közül Karácsonyi János ír a XVIII.-ik századbeli állapotokról: „A megye délnyugati része fátlan, lakatlan síkság 1744-ig, az északnyugati része mocsaras, nádas rétség. Az északkeleti rész halaknak, rókáknak s vízimadaraknak tanyája. Nád és káka borította a vidéket. A gólyák, darvak, vadlibák, vadrucák ezrei vígan éltek a három Köröstől és Berettyótól öntözött rétségen, sőt a kócsagok is olyan bőven voltak, hogy pl. 1797-ben a megye küldte a kócsagtollakat a nemes testőrség számára Bécsbe számszerint 103-at.”

Bél Mátyás történetírónak a XVIII-ik század elején írt kéziratában a megye madárvilágára vonatkozólag a következőket olvashatjuk: „Oly sok itt a daru, hogy nemcsak a zöld vetést, se a már érett gabonát is annyira elpusztítják, hogy a lakosoknak sokszor miattuk aratásuk sincs.” Emellett megjegyzi még: „De minden vízimadarak között, melyeket a Sárrét mellyékén szeretnek tanyázni és költeni, megjegyzésre méltóbbak a gémek. A fészkelés idején legelsők a kalános gémek. Másodrendben a kék, fejér gémek kis és nagyobb kócsagok. A nagykócsagból 1826-ban négy darabot lőttek.”

Mint a fentiekből is kiderül, valaha, amikor e vidéket a Berettyó és Körösök békétlen vadvizei jártak a végtelen mocsárvilágon, a „Magyar Atlantiszon” hatalmas számban költött az ahhoz alkalmazkodó nagy számú madárfaj. Ez közvetlenül a vízszabályozásokat követően kritikusan lecsökkent, és az 1880-as évektől a II. Világháború végéig több fajt kipusztultnak írtak le.

A fentebb leírt, bemutatott puhafa ligeterdő védendő részlete ad otthont egy kis vegyes gémtelepnek, amelynek megóvásával az alábbi fajok életközösségét védenénk:

Kis kócsag (Egretta garzetta)

A többi gémféléhez hasonlóan e faj is nagyszámú, jellegzetes fészkelője volt a Sárrétnek. Számuk a vízrendezésekkel kritikusan megfogyatkozott, és a század végére szinte teljesen eltűnt. Az utolsó múlt századi költését 1886-ból írják le Vésztőről, amikor a Kolozsvári Múzeum preparátora járt ott gyűjtés céljából (Schenk). Ezt követően szinte teljesen eltűnt, csupán 1930-ból van egy adat, amikor május 19-én,  Mezőberényben lelőttek egy példányt, ami Király Iván Csornai iskolaigazgató gyűjteményébe került (Csath). Nem volt jobb a helyzete az országos állománynak sem, hiszen az 1896-1927 között eltelt 32 évben, sehol nem tudtak költéséről.

4. sz. kép: Fészkéről elszálló kiskócsag a fészektelepen

Legközelebb 1943-ban került figyelemre méltóbban elő, majd 1949-ben már 4 hazai telepen mintegy 260 pár költött. 1951-ben végzett évi felméréskor 8 telepen mindössze 95-100 pár fészkelt (Szíjj). Az 1976-1982 közötti évenként megismételt felmérések alapján összesen 39 telepen fészkelt (Haraszthy). Az 1980-as évek végéig állománya némi növekedés mutatkozott, és a fészkelőpárok elérte a 450-500 párt. 1996. évi állománya 319 pár volt hazánkban (Haraszthy).

A vizsgált telepen a bakcsó mellett a másik domináns faj. 1998-ban 30 pár körül mozgott, majd 1999-re 15-20 párra csökkent ennek a karcsú szép madárnak (4-es sz. kép, valamint a képmellékletben12-es kép) a fészkelő állománya. Fokozottan védett faj, pénzben kifejezett értéke 250.000. Ft. A telep jellege (ligeterdő - vegyes gémtelep) tipikus fészkelőhelye a fajnak, annak ellenére, hogy előfordul halastó melletti élőhelyeken, és néha megtelepszik nádasban is.

Egyébként az amerikai földrész kivételével gyakorlatilag az egész világon elterjedt. Nálunk is előforduló törzsalakja Európa déli részén, a Kaszpi-tengeren túl Ázsia déli és délkeleti részén át Japánig fordul elő. Költ Afrika északi, keleti és déli tájain is.

Táplálkozását tekintve elmondható, hogy a sekélyebb vizekben, füves kiöntésekben, kubikgödrökben, főként sétálgatva vadászik. Gyors léptekkel halad, ide-oda mozog, s kapkodja el a felriadó zsákmányát. Gyakran látható a vízből kiálló ágakról, fatörzsekről vagy a vastag sulyom- és tündérrózsa-szőnyegről vadászni is. Tápláléka jelentős része halakból, békákból és más kétéltűekből adódik, de nagy számban fogyaszt rovarokat is.

Annak ellenére, hogy Európai állománya stabil, és telepeinek jelentős része található természetvédelmi területeken, az utóbbi 10-15 évben a telepek számának csökkenése éppen a nagyobb, a védett területeken lévő állománynövekedését eredményezte. A tavaszi kiöntések és nyárközépi árasztások valószínűleg elősegítik fészkelését.

Bakcsó (Nycticorax nycticorax)

5. sz. kép: Telepre berepülő bakcsó

A múlt század elején nagy, ezres telepei voltak találhatóak a végtelen mocsárvilágban. A megyében a századelei állományáról Csath Andrást idézem: „Békéscsaba, Gyula vizes rétjein nyáron előfordul. Békés határában Ludadon a Körös mellett egy fenyvesben 1929-ben fészkelt mintegy 80 pár. Ma 8-10 pár az ott fészkelők száma. Fészkel még Vésztőn, Gyulaváriban. 1936-ban Dobozon az uradalmi parkban egy magas nyárfán fészkelt egy pár. Pósteleken 1937-ben egy tölgyesben 8-10 pár fészkelt. A folyó évben sem Dobozon sem Pósteleken nem fészkel. Július 24-én Köröstarcsáról kaptam egy példányt kitömésre.”

Az 1976-1982 közötti évek felmérései alapján állományát 2500-4800 pár között ingadozónak tartották (Molnár). A legnagyobb költése 1978-ból ismert, amikor 35 telepen költött. 1987-88-ig növekedett állománya, majd azóta csökkenő tendenciát mutat. 1996-ban 1950 pár fészkelt hazánkban (Haraszthy).

A vizsgált telepen a legnagyobb számú költőfaj (5. sz. kép, képmellékletben 8-9-es kép). 1998-ban még 200 pár elérő állománya költött itt (Puskás L. szóbeli közlése), míg 1999-ben 60 párt alig meghaladó állományát találtunk.

Előfordul, hogy már április utolsó napjaiban lerakta valamennyi tojását, ám döntően június végéig-július elejéig elhúzódik szaporodása.

Csaknem az egész világon elterjedt. A nálunk honos törzsalak Európa és Ázsia déli részein és Afrika nagy részén költ. Tőlünk nyugatra nagyobb állományai csak Dél-Spanyolországban és Dél-Franciaországban vannak. Hazánkban a leggyakoribb gémféle (Haraszthy).

Bár gémféléink közül e fajnak vannak nálunk legnagyobb kolóniái (akár 2000 pár is fészkelhet együtt), mégis európai állománya alapján a csökkenő egyedszámú fajok közé sorolt faj. Védett faj, pénzben kifejezett értéke 10.000. Ft.

Üstökösgém (Ardeola ralloides)

Valaha a faj fejéről lelógó dísztollat is szedték a pákászok, hiszen a régi Nagysárréten gyakori faj volt. A folyóvíz-szabályozásokat követően kiveszet a térségből, 1880 és 1932 között a vizsgált területen kipusztult fajnak számított.

Egyébként Európai állományát napjainkban 12 ezer-22 ezer pár közöttire becsülik. Legnagyobb számban Oroszországban költ. Igen jelentős a romániai állománya is (Tucker és Heath). Magyarországon 1951-ben végeztek kutatásokat állományának vizsgálata érdekében, ami akkor 235 pár körül mozgott (Molnár). Az 1980-as aszályos évek következtében hazai populációja csökkent. 1996-ban 185 pár fészkelt hazánkban (Haraszthy). A térségben (Bretteyó és Körös mentén) kis számban rendszeresen költ. A vizsgált gémtelepen kiemelkedő jelentőségű faja, hiszen minden évben költ. 1998-ban 4 pár, 1999-ben már nyolc pár repített fiókákat sikeresen.

A faj Európában a Pireneus-félsziget déli részei mellett Dél-Franciaországban, a Pó-síkságon, a Kárpát-medencében, a Balkán-félszigeten, és a Fekete-tenger - Kaszpi-tenger környékén szaporodik. Európai állománya még mindig csökken, Hollandiából is eltűnt, így hazai állomány védelme fontos feladat, hiszen már csak a Dunántúl egyes pontjain, a Tisza és a Körösök (bele értve a Hortobágy-Berettyót is) mentén találhatók kisebb szaporodó közösségei.

Ártéri erdőkben, fűzbokros mocsarakban és élővizeket szegélyező nádasokban egyaránt megtelepedhet, és május utolsó harmadától július közepéig fészkelhet, évente egyszer.

Szokásának megfelelően más gémfajokhoz társul, kisebb telepeken költ, mint amilyen az a vizsgált gémtelep is. A telep közepén szigetszerű elkülönülésben található kis csapatuk.

A szürke gémtől és kiskócsagtól eltérően nem annyira táplálékban gazdag halastavakat részesíti előnyben, hanem sokkal inkább a folyópartokon lehet megfigyelni. Így legjelentősebb táplálkozóterületei a sekély, sással benőtt vizek, rizsföldek, folyópartok. Elsősorban rovarokkal táplálkozik, kisebb részben rákokat, apró halakat, békát, kisemlősöket, férgeket fogyaszt.

Európai állományát tekintve mindenképpen érzékeny, sérülékeny fajnak tekinthető. Hazai – de balkán-félszigeti, ukrajnai és törökországi állománya is – folyamatosan csökken. Sikeres költését legeredményesebben fészektelepein a háborítatlanság biztosításával érhetjük el. Fokozottan védett faj, pénzben kifejezett értéke 250.000. Ft.

Szürke gém (Ardea cinerea)

A szürke gém (képmelléklet 10-11-es kép) költése érdekes módon ritka, 1999-ben ki is maradt. Minden évben várható, hogy csapata megtelepedik a telepen, de ennek

Az 1938-as Csath féle leírás szerint: „Az ármentesítés előtt a Sárréten a leggyakoribb gémfajta volt. Ezelőtt még 20-25 évvel fészkelt Vésztőn. Tavaszi és nyári vonulása idején mindig előkerül vizek mellett, a Körösök árterein. Szeghalmon a Fokközi erdőben néhány éve még fészkeltek három hatalmas nyárfán, de mióta a nyárfákat kivágták, a gémek is eltűntek. Dobozon többször láttam nyáron a Körös mellett és a halastónál.”

E faj, bár Európában a Skandináv félsziget egy részének kivételével szinte mindenfelé előfordul, csakúgy, mint Ázsia nagy részén, mégis mindenképpen védendő, hiszen élőhelyei veszélyeztetve vannak, és populációi nagyban függnek az emberi beavatkozásoktól (erdészeti kezelés, holtág gazdálkodás). Magyarországi folyók mentén általánosan elterjedt, szinte közönséges. Fészektelepeinek több mint fele nagyobb folyóink hullámtereiben, a többi elsősorban a halastavak, természetes tavak, mocsarak, kisebb folyók közelében található. 1976-1982 között 70 telepéből 43 a Dunántúlon és a Duna mentén, 22 a Tiszántúlon és a Tisza árterében, 5 a Duna-Tisza közén és 2 az északi országrészben volt (Haraszthy). Természetvédelmileg védett faj, pénzben kifejezett értéke 10.000. Ft.

Szaporodását tekintve – ha nem is annyira mint más gémfélék – kötőik a vizes élőhelyek közelségéhez, és sokfelé megtelepszik, ahol a közelben táplálkozásra alkalmas élőhelyet talál. Esetenként víztől több kilométerre is vannak telepei. Előnyben részesíti a folyó menti és a halastavi környezetben lévő erdőket.

Táplálékát főként a mélyebb, halban gazdag vizekben keresi. Gyakran látható a halastavakon a halászok nagy bosszúságára, hiszen vitathatatlanul jelentős károkozó. Sekélyebb vizekben lábalva ritkábban vadászik, inkább mozdulatlanul lesi zsákmányát. A fiókák kirepülése után, vonulás előtt, a száraz legelőkön, lucernatáblákon, tarlókon gyakran csapatosan vadászik mezei pocokra.

Hazai telepeinek nagysága igen változó. Nagy, 200 párt meghaladó telepei ma már nincsenek (Haraszthy). Előfordul, hogy csak egy-két pár költ egy-egy vegyes gémtelepen, máshol dominás faj, sőt telepeinek 20%-án más fajok nem is költenek.

Szerencsére hazai állománya stabilnak mondható. Nagyobb telepei – amelyen az állomány jelentős része költ – természetvédelmi területeken találhatók, elsősorban a Dunától keletre. Az 1980-as évek víztározó építései, valamint új természetvédelmi területek létesítésének hatására állománya lassú növekedést mutat. Telepeinek védelmével a jelenlegi állomány megőrizhető. A vizsgált gémtelepen csak alakalmilag fordul elő költő fajként, 1999-ben egyáltalán nem is költött.

Élet a gémtelepen

Szinte kúszva kell megközelíteni a telepet csalán és aszatos között, de a jellegzetes lárma, már messziről jól hallatszik. Először egy jóindulattal sem kellemesnek nevezhető foltosbürkösön kell áthaladni, ami hajnalban pillanatok alatt átáztatja az ember ruháját, majd a füzek ágai között kell bemászni-kúszni a gémtelepre, ahol kb. egy méter magasságig lehet csupán közlekedni. Az ágak rendszeresen hajunkba akadnak, megcsikarnak az igyekezetben, hogy minél halkabban beljebb haladjunk.

Ezt követően, egy-két órára, esetleg egy-egy délutánra begugolva a gémtelepre megismerhetjük ennek a lármás társaságnak a mindennapjait. Érdemes vigyázni, nem csak azért, mert nem szabad zavarni a legkisebb mértékben sem ezeknek a madaraknak a költését, hiszen korai időszakban könnyen otthagyják fészküket és megszakítják a kotlást, hanem azért sem, mert szinte célzottnak tűnő pontossággal köpik a nyugalmukat megzavaró nem kívánatos vendégnek a nyakába, hajába az elmúlt egy órában elfogyasztott békák, halak félig emésztett maradványait, vagy épp hófehér, maró hatású, nehezen tisztítható ürüléküket. Biztosan állíthatom, hogy emésztőnedvekkel áztatott békamaradvány a hajban korántsem kellemes élmény, még a legtoleránsabb amatőr természetbúvár számára sem.

A levegőben kecsesen szárnyaló, vízen előkelően halászó gémfélék olyan hangoskodással, veszekedéssel vannak a telepen, mint a legrosszabb szomszéd. Percenként vesznek össze az egymás közelében lévő fészkek szülői gondoskodású madarai, hiszen fiókáik alig fél méterre egymástól növekednek. Összetákolt silány fészkeikből gyakran kiesik a táplálék után, esetleg más élelmet hozó szülőmadár közelébe kapaszkodó fióka, majd kétségbeesett fejjel lefele lógással igyekszik visszakapaszkodni a kicsiny fészekbe, ami igencsak szűkösnek bizonyul már kirepülés előtti időszakban.

Szüleik addig is lökdösődnek, tolakodnak, szárnyra kapnak és oda-oda csapnak egymásnak vélt igazuk védelme érdekében. A bakcsók a tömegnép, a köz-, mondhatni pornép. Közönségesen viselkednek, minden apróságon összekapnak. A néha-néha beszálló szürke gémek is rendkívül agresszívak, veszekedősek, nohabár érdekeltségük nincs, mégis jogot követelnek az ágakon. A kiskócsagok már inkább a telep arisztokratájának számítanak, ami kényes büszkeségükön érezhető is. Lehet, hogy csak kecsesebb szépségük hangsúlyozódik, de mintha viselkedésük is kulturáltabb, visszafogottabb lenne. A néhány pár selyemgém zárkózott, nem barátkozó, nem veszekedő, még hangját is ritkábban hallató madár. Akár egy hivatalnok a magánéletben: büszke és zárkózott.

A sajátos bűzt, amit az ürülék, a kiöklendezett emészthetetlen táplálékmaradvány áraszt a telepen, leírhatatlan. Fojtósan maró szaga semmihez nem hasonlítható. Ha ehhez hozzájön még egy-két ágak közé akadt fióka oszladozó tetemének illata is, akkor a végeredmény már tényleg gyomorforgató.

A földön egyébként keresve sem találnánk elpusztult tetemet, kiesett fiókát, mert sok róka rájött, hogy a gémtelep terített asztalt kínál, és rendszeresen bejár több vörösbundájú a földre kerülő fiatal gémegyedek szelektálására. Az ő szelektálásukra viszont néhány szintén szemfüles vadász jár a telep közelébe, így a fent leírt bűzt még gyakran kiegészítheti egy-egy róka bomló testének dögszaga.

Javasolt védelmi intézkedés

Egy ilyen gémtelep természetes körülmények között is egy idő után elnéptelenedik, megszűnik, tönkremegy. Addig azonban, amíg a guanó végképp tönkretenné ezt a kis erdőrészt, amíg a gémek végképp „lelaknák”, még jónéhány év eltelik, és addig természetvédelmünk feladata, hogy fenntartsa szaporodó közösségüket.

Elsősorban a javasolt védelemmel a terület megőrzését és háborítatlanságát kell biztosítani. Tehát nem szabad engedni, hogy bármilyen erdőgazdálkodási tevékenység változtasson a telepen (nem feledni, hogy egyik határa privatizált terület). Szintén meg kell akadályozni, hogy a telepet beavatatlan látogatók látogassák, hiszen van egy három-négy hét, amikor helyrehozhatatlan pusztítást tehet akaratlanul a legjobb szándékú látogató is, ugyanis a viszonylag érzékeny madarak a kikelt fiókák, akik menekülő reflexükkel azonnal otthagyják a fészket, és mindenfelé próbának mászni, aminek gyakran vége az, hogy belőlük rókatáplálék lesz.

Irodalom:

Haraszthy László szerk.              Magyarország Madarai (Mezőgazda Kiadó, Budapest,

1998.)

Csath András                                            Békés Vármegye Madárvilága hajdan és ma (Dobay

János Könyvnyomdája, Békés, 1938.)

Járainé Dr. Komlódi Magda szerk.      Magyarország Növényvilága, Pannon Enciklopédia

                                                           (Dunakanyar 2000 Könyvkiadó, Budapest, 1995.)

Réthy Zsigmond                           A Körösök vidéke (Munkácsy Múzeum, Békéscsaba

                                                           1986.)

Goda Péter-Köteles Lajos szerk.         Körös-Sárréti útikalauz (Békés Megyei Természet-
védelmi és Idegenforgalmi Gazdasági Társaság, Kondoros, 1984.)

Köszönetnyilvánítás

Mindenképpen külön köszönet és hála illeti Puskás László tagtársunkat, aki szabadidejében rendszeresen ügyel arra évek óta, hogy a gémtelep élete zavartalan legyen, és minél inkább háborítatlanul költhessenek itt e madarak.

1.  sz. Melléklet: Fényképes dokumentáció

 

6. sz. kép: A Sárosi holtág kanyargó mente telepített erősávval

 

 

7. sz. kép: A gémtelep mellett – töltésen belül eső – holtág maradvány

 

 

 

 

8 sz. kép: Fészkére leszálló bakcsó

 

 

9. sz. kép: Bakcsó a gémtelepen

 

 

 

 

10. sz. kép: A szürke gém még nem költ, de már az idei évben is vérható volt

 

 

11. sz. kép: Beszálló szürke gém

 

 

 

12. sz. kép: Gémtelepen költő kiskócsag portréja

 

 

 

13. sz. kép: Egyelőre kanalas gém nincs jelen a telepen, de egy biztos
kolónia e faj megjelenését is támogatná

2. sz. Melléklet: Térképek

1. sz. térkép:

 

Körösladány település elhelyezkedése, mellette a vizsgált terület

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. sz. térkép:

A vizsgált élőhely és környezete UTM hálós 25000-es térképen