
Valószínűleg az elmúlt esztendő
alatt több Tiszával foglalkozó konferencia került megszervezésre,
mint az elmúlt öt esztendőben összesen. Ennek talán az az oka,
hogy a 2000. februárjának elején bekövetkezett ciánszennyezés
tragikus hatása még inkább felhívta a figyelmet ennek a szép
magyar folyónak az egyre aktualizálódó természetvédelmi kérdéseire.
Jelen meghívónkkal egy újabb konferenciára szeretnénk meghívni,
ami ismét más, mint az elődei voltak. A tragédia után a Környezetvédelmi
Minisztérium két fordulóban pályázatot hirdetetett a szennyezés
hatásainak vizsgálatára. Ezen a pályázaton sokan szerepeltünk
sikeresen, és sokan kezdhettük el a munkát egymástól függetlenül.
Elsődlegesen az a rendezvény célja, hogy a civil szervezetek
eddigi és tervezett tevékenységét bemutassuk a kormányzati szektornak
(környezetvédelmi felügyelőségek és nemzeti park igazgatóságok),
valamint a szakértői kutatói rétegnek (kutatóintézetek, egyetemek,
kutatóműhelyek), valamint egy kötettel kommunikáljuk a társadalom
felé tevékenységeinket. Másodlagosan azt szeretnénk, hogy a
két másik Tisza fenntarthatóságával és környezeti állapotával
foglalkozó szektor is kis rálátást engedjen nekünk, civileknek
tevékenységére, és tudomásunk legyen arról, hogy mely információ
honnan szerezhető be, és ezáltal a folyó érdekében forráshatékonyabb,
több szakmai együttműködéssel megvalósuló programok szülessenek
meg.
Konferenciánk egyértelmű célja,
hogy környezetvédelmi és természetvédelmi lobbytevékenységgel
elősegítsük a Tiszai kutatások és állapotfelmérések folytatásában
a civil szervezetek hatékonyabb együttműködését, és ebbe belevonjuk
a kormányzati szektort is.
Ezzel ezt kívánjuk elérni, hogy a támogatók pénzei forráshatékonyabban
kerüljenek felhasználásra a Tisza és vízgyűjtő területén, és
ne folyjanak párhuzamos tevékenységek, ami most sajnos jellemzi
a megkezdett tevékenységeket.
Szeretnénk, ha a természetvédelmi koordináció mellett néhány
fehér foltnak számító területen megkezdhetnénk, vagy ösztönözhetnénk
a biodiverzitásvédelmi kutatásokat, amelyek felhasználásával
végre megszülethetne egy koncepcionális Tisza régió elképzelés,
amit követően talán kölcsönösen elfogadott stratégia szerint
folytatódhatna a munka. Ahhoz, hogy érthető legyen tevékenységünk
fontossága és jelentősége, röviden át kell tekinteni az elmúlt
egy évben lezajlott Tiszai kutatási tevékenységeket is.
A KöM meghirdetett két külön
pályázati fordulót múlt évben, a tiszai cián és nehézfém szennyezések
kapcsán. Jelentős átfedésekkel, szakmailag teljesen vitatható
döntésekkel (Pepó korszak) el is kezdődött a munka.
A munka és az együttműködések jellegét mutatja, hogy pl. az
Életfa, az E-Misszió és mi is nyertünk el szennyezőforrás feltérképezésre
pénzt, de egymás munkájáról mit sem tudtunk, holott a jó kapcsolat
megvan. Erre és ilyen a hiányosságokra mutatott rá az Ökotárs
Alapítvány kuratóriuma, amikor "Civil együttműködési" pályázatainkat
többünknek visszadobta, épp azért, mert átfedéseket érzett,
és nem látott együttműködést. Egyesületünk ekkor kezdte el együttműködéseket
szorgalmazó tevékenységét.
Elsőként a Tisza Platformon belül kezdtük el az együttműködésének
szorgalmazását, majd megbeszélve Foltányi Zsuzsával (Ökotárs
Alapítvány) és Gellér Zitával (Környezetvédelmi Minisztérium)
meg kívántuk nézni, a civil KöM-ös ciános pályázati listát.
Ezügyben írásban megkeressük a nyertes szervezeteket (Tardy
János helyettes államtitkár ajánlásával) hogy röviden tájékoztassanak
bennünket a tevékenységeinkről, illetve az ismerősöket felhívjuk.
Ezt követően tájékozódásunkat ki kívánjuk bővíteni a független
kutatóbázisok felé is (egyetemek, VITUKI, Vízügy stb.). Idén
volt a Ramstari Egyezmény aláírásának 30. évfordulója, amiről
az MTA egy konferenciával emlékezett meg februárban. Ott az
egyik előadó (Demeter András - KöM Természetvédelmi Hivatal)
beszámolt a Nemzeti Parkok ilyen jellegű tevékenységéről is.
Ekkor már látható volt, hogy mekkorák az átfedések a tevékenységek
között, és az, hogy igazából mennyire nem ismerjük társaink
munkáját. Ekkor fogalmazódott meg bennünk egy a "CIVILEK A TISZÁÉRT"
elnevezésű konferencia megszervezése és kiadvány kiadása. A
konferenciára elhívnánk minden civilt, aki a témában aktívan
tevékenykedik hogy pl. 5-10 percben (és 2-2 oldalon) mutassa
be tevékenységét a többieknek. Fontos cél, hogy ezáltal megismerjük
egymás tevékenységét és ne végezzük el ugyanazokat ugyanott,
de még fontosabb, hogy a nem civil részvevők (nemzeti parkok,
kutatóintézetek stb.) megismerjék a civilek tevékenységét. Emellett
fontos küldetése lenne a "CIVILEK A TISZÁÉRT" programnak, hogy
a társadalom is jobb tájékoztatást kapjon tevékenységünkről.
A konferencia további feladatának tartjuk, hogy rámutassunk,
mennyire nem célirányosan végezzük kutatásainkat. Nem úgy kezdtük
e sajnos a munkákat, hogy felvázoltunk volna egy jobban fenntartható,
szennyező forrásoktól mentesebb Tiszát (Tisza Program koncepciót),
ahol néhány holtág rehabilitáció, néhány megszorítás is a célt
szolgálná: megőrizni Közép-Európa egyik leggazdagabb diverzitású
természeti értékekben gazdag folyóját az utókornak. Még nem
késő, hogy így megnevezzük a célt, és az ezt a célt szolgáló
kutatásokat, tanulmányokat közösen támogassuk egymással végezve,
az alapkutatási témákat pedig kivegyük a prioritásokból. Meglátásunk
szerint országunk olyan kicsi (viszonylag), és sajnos olyan
kevesen foglalkozunk természetvédelemmel (viszonylag), hogy
simán áttekinthető lehetne a tevékenységünk egymás előtt, ha
törekednénk rá. Ennek az első lépéseit szeretnénk megtenni a
jelen pályázaton elnyert támogatással. Azt szeretnénk, ha a
Tiszára szánt kormányzati és külföldi támogatások lényegesebben
forráshatékonyabban lennének felhasználva, és egy mindenki számára
elfogadható koncepció szerint. Ezt a tevékenységet folytatnánk
mi is néhány fehér foltnak számító szakmai területen, amely
munkák feltétlenül kellenének ahhoz, hogy a tervezett "Tisza
régió" (vagy "ideális Tisza-völgy") elképzelés megszülethessen.