Mi a CITES?

  A CITES - magyarul az Egyezmény a Veszélyeztetett és Vadon Élő Állat-és Növényfajok Nemzetközi Kereskedelméről - 1973-ban jött létre 26 ország aláírásával. Célja, hogy biztosítsa, hogy a vadon befogott állatok és növények nemzetközi kereskedelme ne veszélyeztesse azok természetes állományát.
   Az egzotikus állatok iránti igény óriási méretűvé nőtt az elmúlt évek során, és a kábítószer-kereskedelem után a második legjövedelmezőbb illegális bevételi forrássá nőtte ki magát. Éves forgalma eléri a 159 milliárd dollárt (közel 32 billió forintot), és évente több mint 350 millió egyedet érint. 1980 és 1990 között 40 000 főemlőst, 100 000 elefántot, 1 millió orchideát, 4 millió élő madarat, 10 millió hüllőbőrt, 15 millió vadon élő prémes állatról származó nyers bőrt, 350 millió trópus halat hoztak kereskedelmi forgalomba. Ezek a számok a lefoglalt, tudomásra jutott adatok, becslések szerint azonban ez csupán a 10%-a a valós kereskedelem mértékének.
  Az árucikkek skálája széles: élő állatoktól és növényektől kezdve, a belőlük származó termékekig, amibe beletartoznak ételek, bőrtáskák, cipők, ruhák, fa hangszerek, építéshez használt gerendák, turista látványosságok és gyógyszerek. A múlt században az afrikai elefántok állománya 10 millióról négyszázezerre csökkent. A kipusztulás szélére sodródott sok ezer állat- és növényfaj, mint a tigris, a hópárduc, a gorilla, a kerecsensólyom, egy sor tengeri teknős, kaktusz, orchidea, és számos más faj. Ehhez a szomorú eredményhez, az élőhelyek folyamatos emberi pusztítása mellett, jelentős mértékben hozzájárul az a kereskedelemi rendszer, amely mára már az egész Földet behálózza, és amely a második legfontosabb veszélyeztető tényező a fajok fennmaradása szempontjából.
  Az érintett élőlények túlélési esélyeit jelentősen negatívan befolyásolja a velük folytatott kereskedelem. Általában azonban nem a kereskedelem az egyetlen veszélyeztető tényező a vadon élő állatok számára. Élőhelyeik elvesztése, feldarabolódása szántóföldek vagy utak létesítése által együttesen olyan nagy nyomást gyakorol a fajra nézve, ami a kihalás szélére sodorja őket. Az élőhelyükön befogott és elszállított állatok felvevőpiaca elsősorban Japán, Nyugat-Európa és az USA, míg a termékek az egzotikus állatoknak otthont adó fejlődő országokból származnak, ahol az őslakosok egyetlen bevételi forrását sokszor a védett állatok illegális kilövése vagy befogása adja. A növekvő kereskedelem oka az egyre jobb életszínvonalban keresendő, a fejlett nyugati társadalmak szinte végtelen anyagi lehetőségei, a hatékonyabb vadászati módszerek elterjedése, illetve a szállítás és globalizáció térnyerése. Az élőhelyéről elkerült állat csak kivételes esetben kerül vissza eredeti környezetébe, így a populáció és faj szempontjából még az elfogott és megmentett egyedek is elvesztek. Ezáltal csökken a populáció genetikai változatossága és túlélési esélye.
  1973-ra egyértelmű lett, hogy az olyan jelképpé vált és mindenki által jól ismert állatok, mint az elefánt vagy a tigris drasztikus és látványos megfogyatkozása szükségessé teszi az azonnali intézkedés.
Mivel a kereskedelem határokon ível át, nemzetközi egyezmény nélkül, csupán nemzeti szabályozással lehetetlen volt a folyamatot megállítani. A CITES egy ilyen összefogás eredményeként született. Az ötlet először 1963-ban vetődött fel az IUCN (Világ Természetvédő Szövetsége) éves találkozóján és meglepően új nézetet képviselt az akkori nemzetközi politikában. Az Egyezmény végső formája 80 ország részvételével Washington DC-ben (USA) került elfogadásra 1973. március 3-án, és 1975. július 1-jével lépett hatályba.
Azóta több mint 180-ra dagadt a csatlakozó államok száma és így az egyik legnagyobb nemzetközi egyezménnyé nőtte ki magát. Magyarország 1985-ben írta alá. Mára több mint 35 000 növény- és állatfaj került fel a CITES-listákra, amelyek élő példányaival, illetve a belőlük készült bármiféle termékkel való kereskedelem tiltott vagy szigorú engedélyhez kötött. Habár a csatlakozó országok elfogadják az Egyezmény előírásait, azok nem kerülnek be a nemzeti szabályozásba, csupán egy jogalkotási keretet ad, hogy a nemzeti törvények és szabályozások megfeleljenek a CITES előírásainak.

  A vadon élő állatok és növények hatalmas értéket jelentenek. Egyrészt önmaguk puszta létezésével és a biológiai sokféleség megtestesítése által. A mai nyugati, globalizált - vagy nevezzük bárminek – értékrendbe azonban a haszon nélküli szépség nem fér bele. A rácsodálkozás képességét az élet megmagyarázhatatlanságára elveszítettük. A természet „szentségének” megfosztása elvette a „puszta lét” értékét, örömét. Ez az egyik romantikusabb (de talán a fontosabb), líraibb megközelítése annak, hogy miért fontos számunkra az élőlények védelme. A másik, ennél sokkal prózaibb hozzáállás szerint a biológiai sokféleség hasznot hoz az emberiségnek.
A legtöbb gyógyszer alapanyagát mesterségesen még mindig képtelenek vagyunk előállítani, ezért az orvostudomány által használt gyógyszerek ¼-e ma is növényi alapanyagokat tartalmaz. Csak néhány példa: a méhek mérgét izületi gyulladásra használják, tengeri szivacsokat a fehérvérűség és herpesz ellen, tengeri kagylókból és szivacsokból kivont hatóanyagokkal kísérleteznek a rák elleni küzdelemben.
Magyarul az élővilág „elherdálásával” az emberiség maga alatt vágja a fát, még ha ezt nehéz is belátni.