Egyesületünk bemutatása Tagszervezeteink bemutatása Programjaink ismertetése Egyesületünk kiadványai Támogatóink Partnereink linkjei Elérhetõségeink Vissza a fõoldalra

SZAKMAI KÖZLÉSEK

2015.01.09.

Internetes Természetvédelmi Vetélkedő a Nimfea Természetvédelmi Egyesületnél!

Kedves Gyerekek! A Nimfea Természetvédelmi Egyesület ebben az évben is több fordulós, internetes vetélkedőt hirdet "Tanulj játékosan a Zöld Jeles Napokról" címmel általános iskola felső tagozatos diákjai részére. A verseny négyfordulós, mely 2015. január és május között kerül megrendezésre. Az adott időszak alatt a Jeles Zöld Napokhoz fogjuk igazítani a feladatsorok témáit és határidőit. Az utolsó fordulót leszámítva a feladatsorokat a honlapon tesszük közzé. Az utolsó, negyedik forduló a Fekete István Oktatóközpontban fog zajlani, melynek lesz egy írásbeli és egy erdei-terepi része is.

Bővebben >>     

2015.01.09.

Az év vadvirágai

Az év vadvirágainak 2015-ben a fehér, más néven "tollas" szegfüveket választották. Idén tehát nem egyetlen növény büszkélkedhet a megtisztelő első helyezéssel, hanem öt, egymáshoz nagyon hasonló, impozáns küllemű, fehér virágú, rokon faj: a kései, a balti, a korai, az István király- és a Lumnitzer-szegfű. Ha megjelenésükben nem is, élőhelyükben annál inkább különböznek egymástól.

 

Bővebben >>     

2015.01.09.

Vízityúk újra szabadon

2015. január 6-án egy legyengült fiatal vízityúk (Gallinula chloropus) érkezett a Fekete István Oktatóközpontba. A madár megtalálásakor ahhoz gyenge volt, hogy a természetben képes legyen továbbra is életben maradni, ezért volt szükség a befogására.

 

Bővebben >>     

2015.01.08.

Fülesbaglyot találtak az iskolában

A Fekete István Oktatóközpontot arról értesítette a Petőfi Sándor Általános Iskola egyik munkatársa, hogy egy megriadt erdei fülesbagoly akadt fenn a sportpálya kerítésén. A szomszédos udvar örökzöldjein pihenő madár valószínűleg az ott forgolódó közmunkásoktól ijedhetett meg, majd egy közeli ablaknak csapódva elveszítette koordinációs képességeit, emiatt tűnhetett úgy, hogy nem tud elrepülni a kerítésről. A bagoly gyorsan helyrejött, az egészsége és biztonsága érdekében azonban csak másnap reggel, alapos vizsgálatok után engedtük szabadon a kisújszállási erdei fülesbagoly gyülekezőhelyen. Jó kondíciónak örvendett, így bizonyosan továbbra is eredményesen fogja pusztítani a határban jócskán elszaporodott mezei pockokat.

Bővebben >>     

2015.01.05.

Fokozottan védett túzokot lőttek ki

Kép forrása: police.hu

A berettyóújfalui rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki kilőtt egy felé repülő fokozottan védett túzokot Zsáka külterületén. A rendelkezésre álló adatok szerint egy vadásztársaság 2014. december 27-én, Zsáka külterületén társas vadászatot szervezett. A vadászat közben egy férfi a nála lévő sörétes fegyverével kilőtt egy fiatal túzok kakast, mely az ő irányába repült. Erről később egy állampolgár szólt a helyi természetvédelmi őrnek, aki tájékoztatta a területileg illetékes nemzeti park vezetőjét. A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, melynek eredményeként a vadászatot szervező társaság fagyasztókamrájában megtalálták és lefoglalták a túzokot.

Bővebben >>     

2015.01.05.

Háromszáznál is több bagoly Túrkevén!

Az erdei fülesbaglyok téli városi gyülekezése megszokott jelenség Túrkevén. A parkok, udvarok örökzöldjei biztonságos menedéket és búvóhelyet kínálnak számukra az időjárás viszontagságai és a nappali ragadozók ellen. Az összesen 200-220 egyedet számláló csapatok átlagosnak számítanak a több éve folyó számlálások alapján, ám 2014. december 15-én rekordközeli mennyiség, 313 erdei fülesbagoly tanyázott Túrkeve belterületén! A meglepően magas példányszámú gyülekezés egyrészt a térségben jelentkező pocokgradációnak, másrészt pedig Kisújszállás egyik drasztikus módon felszámolt gyülekezőhelyéről történő valószínűsíthető áttelepülésnek köszönhető.

Bővebben >>     

2014.12.12.

A helyi termelők garanciája: a kommunikáció

Mára az emberek kezdik észrevenni, hogy a globalizált kereskedelmi struktúrán kívül is van lehetőség mindennapi élelmiszereink beszerzésére, például a helyi termelők piacán. Azonban itt sem minden arany, ami fénylik, mert elvárásokkal kell lennünk a helyi termelők irányába is. Mik lehetnek ezek az elvárások? Elsősorban a termék eredete. Piaci körülmények között megvan az a lehetőség, hogy személyes beszélgetésbe elegyedjünk az árusítóval, megtudhatjuk, honnan, milyen körülmények közül származik terméke, így bizonyosodva meg afelől, hogy nem a nagybani felturbózott árukat, hanem kiskerti, kétkezi munkából származó zöldséget, gyümölcsöt van módunkban megvásárolni.

Bővebben >>     

2014.12.05.

 A zártkerti gyümölcsök jelentősége Túrkevén

A gyümölcsösök Túrkeve környékén is sokféle felhasználásnak örvendtek. Valamikor régen más szerepet szántak a településen élő emberek ezeknek a területeknek. Fontos volt maga a gyümölcs is, de más felhasználás is legalább ennyire lényeges volt. Ilyen volt például a gyümölcsösök kaszálóként való hasznosítása. Sajnos a jelenleg még meglévő kertek gazdái megöregedtek, a fiataloknak nem célja a művelésük, de még csak a fenntartásuk sem. Azt láthatjuk, hogy sokan igazából csak szabadulni akarnak a teherré vált kertektől, de az új földtörvény miatt ez még nehezebb lett, mint eddig bármikor (hiszen ugyanazok a szabályok érvényesek ezekre a sokszor pár száz négyzetméteres területekre, mint a sok hektáros szántóföldekre). Ez pedig ismét nem segíti elő a hasznosításukat.

Bővebben >>     

2014.11.04.

Halfajok védelmét elősegítő civil természetvédelmi tevékenységek megalapozása

 

A program keretében Sallai Zoltán közreműködésében egy faismereti füzetet készítettünk a hazai fokozottan védett, védett, Natura 2000-es és korlátozással fogható halainkról.

  Összesen 57 hal szöveges és fényképes leírását tartalmazza füzetünk, egy A/5-ös kompakt méretben, így akár a horgászat közben is magunknál tarthatjuk.

 

Bővebben >>     

2014.10.29.

Folytatódik a legeltetés Pásztó-pusztán

Az Alsó-Berettyó Melléki Tájgazdálkodási és Vidékfejlesztési Kft. jóvoltából télen sem szűnik meg a legeltetés a Túrkeve határában fekvő Pásztó-pusztán. A 2011-ben ezen az egykori közösségi legelőterületen indult természetvédelmi célú gyepkezelés alapvető pillére az őshonos háziállat-fajtákkal történő legeltetés.

Bővebben >>     

2014.10.21.

Antennatorony elektromágneses sugárzásmérési eredmények

Elkészült az augusztus 12.-én, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által végzett elektro- mágneses sugárzásmérések jegyzőkönyve, melyet alább, a mellékletben lehet megtekinteni. A mérések 15 helyszínen zajlottak, a torony közvetlen közelében és a környező utcákban (Ecsegi út, Erdőszél utca, Kiss Ernő utca). Kézi műszeres méréseket végeztek a szakemberek, és két helyszínre folyamatos megfigyelést végző műszert telepítettek.

Bővebben >>     

2014.08.29.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014. A KELETI SÜN ÉVE alkalmából

A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, "Titokzatos sün-történetek" címmel mese- és képregényíró pályázatot hirdet.

Bővebben >>     

2014.08.27.

Ismét nagy a forgalom a légi országutakon

Megkezdődött a természet legmozgalmasabb eseménye. Az egyre rövidülő nappalok és a szokatlanul hűvös nyárutói reggelek nemcsak velünk, emberekkel éreztetik az ősz közeledtét. A természet a költöző madarak életében is változást hoz: idén is útnak indítja őket a délebbre fekvő telelőhelyeikre, ahol a zord, táplálékban szűkölködő európai tél helyett barátságos időjárással és elegendő mennyiségű táplálékkal kedveskedik számukra.

Bővebben >>     

2014.08.22.

Örüljünk mi is az európai biodiverzitásnak!

A CEEweb a Biológiai Sokféleségért a Bolgár Biodiverzitás Alapítvánnyal és más partnerekkel fotópályázatot hirdet a következő két kategóriában: 1. Tájképek a vadonban - Fotózz természetes élőhelyeket, területeket, egy fenntartható családi gazdálkodást, vagy egy szép városi kertet;
2. Vadon élő fajok - Fotózz európai vadállatokat vagy vadon élő növényeket természetes élőhelyükön.
A versenyhez sok sikert kívánunk: Nimfea Természetvédelmi Egyesület

Bővebben >>     

2014.08.18.

Tiszai Hal Napja a Herman Ottó Természetvédő Körrel

Az immár második alkalommal megrendezésre kerülő Tiszai Hal Napjának Szolnok ad helyet. Az ízletes halétkek kóstolása mellett a hagyományos halászati technikákkal, így például a csomózással vagy a hálókötés mesterségével is megismerkedhetnek az esemény látogatói.
A Herman Ottó Természetvédő Kör a szolnokiaknak is bemutatja legújabb szakmai kiadványát, mely egy négy részből álló plakátsorozat.

Bővebben >>     

2014.08.08.

Mobil átjátszó antenna elektroszmog mérése

2014. május elején lakossági kezdeményezésre petíció gyűjtése indult városunkban a Vodafone mobiltelefon-átjátszóantennák 612/1. helyrajzi számú ingatlanra történő felszerelése ellen. Lakossági megkeresésre az ügyet a Nimfea Természetvédelmi Egyesület karolta fel. Egyesületünk munkatársai hivatalos megkeresést intéztek az ügyben illetékes hatóságokhoz, melynek következményeként két alkalommal rádiófrekvenciás elektromágneses sugárzásmérés lesz az adótorony környezetében, hogy megerősítésre vagy eloszlatásra kerüljön a lakosság adótoronnyal kapcsolatos félelme.

 

 

Bővebben >>     

2014.08.06.

Citromfű (Melissa officinalis) - Védjünk egészségünket és beporzó fajainkat

 

A citromfű évelő, magról könnyen szaporodó növény. Enyhén citromos íze miatt a friss levelekkel limonádét, gyümölcslevest, fagylaltot, szorbetet, lekvárokat, salátákat ízesíthetünk és díszíthetünk. A levelek leforrázásával készült tea nyugtató, görcsoldó és vírusölő hatású, jó álmatlanság, stressz, idegesség és izomgörcsök ellen, javítja az emésztést, erősíti és kiegyensúlyozza az idegrendszert, serkenti az epeműködést.

 

Bővebben >>     

2014.08.01.

Védett halak a Túrkevei Horgászversenyen!

2014. 08. 20-án a Herman Ottó Természetvédő Kör is ellátogat a Túrkevei Horgászversenyre. Amíg a versenyzők a horgászható halakat próbálják kifogni, addig a látogatók hazánk védett halfajaival ismerkedhetnek meg a HOTEK standjánál. A Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás pályázatának jóvoltából bárki hazavihet magával egy 4 részből álló plakátsorozatot, amely Magyarországon előforduló védett és védelemre érdemes halfajokat mutatja be. Minden kedves résztvevőt szeretettel várunk!

Bővebben >>     

2014.08.01.

Újabb lendülettel a civilekért

A tudományos kutatások és a szakemberek munkája nem elegendő környezeti- és természeti értékeink hosszú távú megőrzéséhez. A társadalom ismeretanyagának bővítése, a szemléletformálás és az új generációk fenntartható életmód felé történő terelése nélkül lehetetlen a sérülékeny ökológiai folyamatok megóvása, természeti értékeink megőrzése. Magyarország számos nemzetközi szerződésben is elkötelezi magát a környezeti nevelés és oktatás, illetve a környezeti információkhoz való hozzáférés lehetőségeinek fejlesztése mellett.

Bővebben >>     

2014.08.01.

Új program indul a helyi védett területekért

Értékes élőhelyeink megóvása céljából hazánk az országosan védett területek mellett a települési illetőségű, úgynevezett helyi jelentőségű természetvédelmi területek kijelölésére is lehetőséget ad. Ezáltal ezeken az érdeklődés középpontjából gyakran kieső területeken is gondoskodhatunk az élővilág fennmaradásáról, fontos élőhelyeket őrizhetünk meg, unikális természeti- és kulturális értékeket menthetünk meg a végleges pusztulástól.

Bővebben >>     

2014.07.29.

Gyakorlati oktatás fiataloknak, a dohányzás megelőzéséről

Gyakorlati oktatás zajlott le július 26.-án a Fekete István Oktatóközpont nagy előadótermében. Előadónk Szász Henrietta volt, túrkevei védőnő, aki szívén viseli a felnövő ifjúság egészségi állapotát és örömmel tett eleget felkérésünknek.

Bővebben >>     

2014.07.30.

Add tovább!
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a HUMUSZ Szövetség tagszervezeteként vesz részt az "ADD TOVÁBB!" tárgyiadomány-koordinátori hálózat létrehozásában, mely a tárgyi adományozást hivatott népszerűsíteni, így segítve a hazai civil szervezetek működését, és csökkenteni a hulladéklerakókra kerülő megunt tárgyak mennyiségét. Július 18-án meghívtuk a Fekete István Oktatóközpontba a kezdeményezés iránt érdeklődőket, kifejezetten a helyi civil szervezeteket egy kellemes délutáni időtöltésre, ahol a jelentkező szervezetek bemutatkozhattak, valamint az "Add tovább"-projektről és általában a tárgyi adományozás hátteréről és "elveiről" előadást hallgattak meg a résztvevők. Végezetül volt lehetőség volt a körbejárni az egyesület otthonául szolgáló Városkerti Véderdőt, amely folyamatos fejlődését számos esetben tárgyi adományoknak köszönhette.

Bővebben >>     

2014.07.29.

Mit tegyünk, ha madárfiókát találtunk?

Beköszöntött a költési időszak azon periódusa, amikor az utcákon járó-kelők vagy épp a parkokban, kertekben pihenők hirtelen arra lesznek figyelmesek, hogy a lábuk előtt egy fészekből kipottyant, pihés fióka csipog. Általában két ok játszhat szerepet abban, hogy ezek a fiókák már nem a biztonságos otthon melegét élvezik. Amikor beköszönt a szárnypróbálgatás időszaka, akkor a fiókák először még kicsit félénkebben, de aztán egyre inkább felbátorodva veszik használatba tollruhájukat, és kezdik elsajátítani a biztos repülés képességét.

 

Bővebben >>     

2014.07.28.

Látogasson el Ön is a XVI. Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző Versenyre!

A 2014.08.16-án megrendezésre kerülő eseményen elsősorban a hagyományos halételek elkészítésébe nyerhetünk betekintést. A túrkevei Herman Ottó Természetvédő Kör azonban azokkal a halfajokkal is szeretné megismertetni a rendezvény látogatóit, amelyek nem hagyományos halételként, hanem természeti értékként érdemelnek kiemelkedő figyelmet. Szervezetünk standjánál legújabb szakmai kiadványunk segítségével ismerkedhetnek meg Magyarország védett és védelmet érdemlő halfajaival. Szeretettel várunk minden kedves horgászt és halbarátot!

Bővebben >>     

2014.07.07.

Halfajok védelmét elősegítő civil természetvédelmi tevékenységek megalapozása

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület társszervezete a Herman Ottó Természetvédő Kör egyik legfontosabb idei programja a "Halfajok védelmét elősegítő civil természetvédelmi tevékenységek meg alapozása" elnevezésű Zöld Forrás programja. Természetes halfaunánk az évszázadok során jelentős változáson ment keresztül. Korábban gyakori halfajok megritkultak, míg mások terjeszkedés vagy betelepítés eredményeképpen elszaporodtak.

 

Bővebben >>     

2014.07.04.

A Városkerti Véderdő legújabb lakója

Az erdőt minden késő tavasszal és kora nyáron új, a fészekből éppen kirepült madarak veszik birtokba, akik még egy ideig nem tudnak magukról gondoskodni, és a szüleikre vannak utalva. Az elmúlt napokban pont egy ilyen táplálékkérő hangra lettünk figyelmesek, és rövid kutatás után meg is pillantottuk az egyik tölgyfánk fenti ágán ülő hangforrást, aki nem más volt, mint egy fiatal sárgarigó.

 

Bővebben >>     

2014.07.03.

Natura 2000

Az állami és a civil természetvédelemnek egyaránt kemény munkát és kellemes időtöltést Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítés a finiséhez közelít. Az ország Natura 2000-es területeinek egyharmadán, összesen 243 területen készül EMVA forrás a tervezés. A tervezés nem elhanyagolhatóan fontos eleme a társadalmi egyeztetés, ahol a terület használóival, kezelőivel, a hatóságokkal és természetesen a lakossággal ismertetik meg az őket érintő Natura 2000 terület értékeit, veszélyeit és a javaslatokat. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a Trollius Europeaus Természetvédelmi Szolgáltató Bt-vel együtt a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság partnereként vesz részt a tervezésben.

Bővebben >>     

2014.06.29.

Gólyaszámlálás Túrkevén

Minden év június és július fordulóján, amikor még a fiókák a fészekben vannak, szerte az országban a természetvédelmi őrök összesítik a gólyafészkeket és a gólyapárokat, ez a napokban megtörtént már Túrkevén is. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület is folyamatosan nyomon követi a túrkevei gólyák helyzetét nem egyszer a gólyákat szerető lakosok jóvoltából. Idén szép kerek számot hozott ki a gólyaszámlálás, hiszen 10 párat, vagyis 10 foglalt fészket számoltunk össze.

Bővebben >>     

2014.06.28.

Natura 2000 falufórum Nagyrábé és Báránd községben

Május 29-én, Bárándon és Nagyrábén falufórum keretein belül személyes konzultáción vehettek részt az érintettek a Dél-Ásványi gyepek Natura 2000 terület fenntartási tervről. A projektgazda a BioAqua Pro Kft, a kommunikációt és a fórum megtartását a Trollius Bt. és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület koordinálta. A Natura 2000 fenntartási tervek elkészítésénél cél, hogy a bánya/gyep/víz/vad/erdő gazdálkodókkal és az illetékes hatóságokkal történő részletes egyeztetés eredményeként az érintettek számára is betartható egyezményes dokumentum szülessen.

Bővebben >>     

2014.06.23.

Bemutatkoznak hazánk védett halai a Tiszafüredi Halas Napokon!

Látogasson el Ön is 2014. július 11-én a Tiszafüredi Halas Napokra!
A színes rendezvényen a Herman Ottó Természetvédő Körrel is találkozhatnak. Szervezetünk standjánál hazánk halfajaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Szívesen válaszolunk bármilyen horgászattal vagy egyéb, halakkal kapcsolatos kérdésre, a Magyarországon védett, fokozottan védett, vagy védelmet érdemlő halfajokat pedig színes fotóillusztrációk segítségével ismertetjük meg a hozzánk látogatókkal, ezeket egy színvonalas, négy részes plakátsorozat formájában bárki haza is viheti.

Bővebben >>     

2014.06.10.

Pásztó-puszta LIFE konferencia

A túrkevei Fekete István Oktatóközpont 2014. június 3-4-én látta vendégül a hazai állami és civil természetvédelem képviselőit. A rendezvény apropója a házigazda, Nimfea Természetvédelmi Egyesület jelenleg is zajló kiemelt projektje, a "Pásztó-puszta pannon szikes gyep helyreállítása és megőrzése fenntartható gazdálkodási módszerekkel" elnevezésű és LIFE10NAT/HU/000018 azonosítójú LIFE+ program konferenciája volt. A szeminárium témája az aktuálisan az egész országot és a Pásztólife-ot is egyformán érintő Natura 2000 területek fenntartási tervezése, annak módszertana és a terveket kísérő társadalmi egyeztetés tapasztalatai volt.

Bővebben >>     

2014.06.05.

Biogazdaképzésen a SZIKE Egyesületnél

A SZIKE Egyesület szervezésében biogazda képzésen jártunk, ahol betekinthettünk a komposztálás, háztáji biogazdálkodás és az ivóvíz használatát mellőző alomszék építés rejtelmeibe is. 
  Megdöbbentő tényeket hallottunk a képzés során:
. évente 40-50 %-kal több környezeti erőforrást használunk föl, mint amennyi 12 hónap alatt regenerálódni tudna,
. a világ talajainak 80 %-a mérsékelten vagy jelentősen erodálódott,
. a rendszerváltás óta, Magyarországon 500.000 hektárral csökkent a termőterület nagysága (autópályák, infrastruktúrák építése),
. a klímaváltozásért egyharmad részt az intenzív mezőgazdaság a felelős.

Bővebben >>     

2014.05.30.

Erdei fülesbagoly fiókát mentettünk

2014.05.29-én Szász Béla, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa egy sérült fülesbagoly fiókára bukkant az Erdőszél utcában, ellátására a Fekete István Oktatóközpontban került sor. A fülesbagoly fiókának a szárnya sérült meg, szegény nagyon meg volt rémülve. Szerencsére időben találtak rá, még meg lehetett menteni.

Bővebben >>     

2014.05.28.

Tanulmányút a Kiskunságba

A LIFE-projektek során fontos, hogy megoszthassuk tapasztalatainkat más LIFE-programok munkatársaival, hogy még hatékonyabbak lehessenek a projektek. Ennek szellemében 2014. május 21-22-én kellemes meghívásnak tettünk eleget, ugyanis a vendégei lehettünk három már lezárult LIFE-programnak: "A Pannon bennszülött tartós szegfű védelme", "A Rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) hosszútávú megőrzésének megalapozása" és a "Rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) védelme a Kárpát-medencében"

Bővebben >>     

2014.05.22.

Részt vettünk a "Természetvédelem katonai területeken" című Nemzetközi Konferencián

A LIFE+ "Természet" programjában nyertes Keleti-Bakony (LIFE07 NAT/H/000321) és a Kisalföldi Homokpuszta (LIFE08 NAT/H/000289) projektek keretei között, "Természetvédelem katonai területeken" című konferencia került megrendezésre. 2014. május 14-16-án Veszprémben, a teltházas konferencia résztvevői között találhattuk Molnár Gézát és Rideg Dórát, akik a LIFE10NAT/HU/000018" Pásztó-puszta pannon szikes gyep helyreállítása és megőrzése fenntartható gazdálkodási módszerekkel" programot mutatták be a konferencia természetvédelem szekciójában.

Bővebben >>     

2014.05.17.

Előadás a FIOK-ban az egészséges életmódról

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület mindenkit sok szeretettel vár 2014. május 23-án a Fekete István Oktatóközpontba egy kellemes délutáni időtöltésre a "Komplex egészségmegőrző programok a túrkevei Fekete István Oktatóközpontban " program keretében szervezett előadássorozat következő eseményére, ahol sok hasznos, egészséges életmóddal kapcsolatos információhoz juthatunk.

 


Bővebben >>     

A madárfiókák védelméről

Még május 20-ig lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1%-áról. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a részére felajánlott összeget madárvédelmi és környezeti nevelési célokra fordítja. Egyesületünk 20 éve foglalkozik madármentéssel, és tavaly óta az egyik röpdét kifejezetten gólyák fogadására készítettük fel, de mindenféle sérült, legyengült madárról igyekszünk gondoskodni, ha bejelentés érkezik. A gólyák jelenleg éppen fiatal fiókáikat nevelik, felváltva hordják a szülők az eleséget, míg a másikuk őrzi a fészket.

 

Bővebben >>     

2014.05.14.

Túrkevei gyógynövény átvevőhely létrehozása

Túrkeve mindig is bővelkedett gyógynövényekben. A régi időkben - amíg helyben átvételre kerültek a gyűjtött növények - sokan éltek a kereset-kiegészítés e lehetőségével. Sajnos sok éve már, hogy ez a lehetőség megszűnt, így a Nimfea Természetvédelmi Egyesület a Polgármesteri Hivatal és az EMVA-LEADER támogatásával újra megvalósítja Túrkevén a gyógynövény-átvétel lehetőségét, amely egyben hozzájárul a helyi emberek életminőségének javításához is.

Bővebben >>     

2014.05.07.

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület sportfoglalkozást tart minden pénteken a "Komplex egészségmegőrző programok a túrkevei Fekete István Oktatóközpontban" TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1261 pályázat keretei között.
  A sportfoglalkozásokon színes programokkal várunk minden látogatót, sportolási lehetőséget (ping-pong, tollaslabda, sakk stb) biztosítunk, mindenki számára valamint lehetősége nyílik kipróbálni a kültéri mozgásfejlesztő eszközöket, erdei tornapályát.
A foglalkozások célja az emberek testi-lelki egészségének megóvása.
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Bővebben >>     

2014.05.06.

Hazai halfajok védelme

Hazánk halfaunája speciális életkörülményei miatt az átlagemberek számára rejtve alakul és fejlődik. Gyakran a nem elegendő vizsgálatok miatt csak későn vehetőek észre a kedvezőtlen ökológiai változások, amelyek az őshonos és az adventív halfajok populációarányainak megváltozásával jelentkeznek.

 

Bővebben >>     

2014.05.06.

Képzés a fenntartható életmódról és viselkedésmintákról döntéshozók, véleményformálók számára

A fenntartható életmód egy komplex fogalom: azt az életvitelt jelenti, amivel megvalósíthatjuk a fenntarthatóság alapfeltételét, nevezetesen a megújulás mértékén használjuk környezetünket, "addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér". A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) partnereivel 30 helyszínen, Szolnokon is, egy újszerű, a fenntartható életmód elterjesztését célul kitűző programja részeként fenntarthatósági képzést szervez helyi döntéshozók, véleményformálók számára. A képzés tartalmi újszerűségét az adja, hogy nemcsak felszínes megoldásokat keresünk, hanem a problémák okaira próbálunk válaszokat találni.

 

 

Bővebben >>     

2014.05.05.

Madármegfigyelés, természetvédelem, turizmus

Ezen a hétvégén több jeles nap is kapcsolódik a madár- és természetvédelemhez. Május 10. a madarak és fák napja 1902 óta, amikor Chernel István kezdeményezésére először hazánkban ünnepelték meg ezt a napot. Idén ez a hétvége egybeesik a vonuló madarak világnapjával, mivel 2006 óta május második hétvégéje a vonuló madarakról szól. Világszerte különféle rendezvényekkel, túrákkal, fesztiválokkal, madármegfigyelésekkel hívjuk fel a figyelmet arra, hogy milyen fontos megvédeni a világ vonuló madarait és élőhelyeiket.

 

 

Bővebben >>     

TESTMOZGÁS, EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS, EGYENSÚLY, ENERGIA

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület egészség- hetet tart a Fekete István Oktatóközpontban a TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1261 pályázat keretei között.
A rendezvény célja az emberek testi-lelki egészségének megóvása.
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt.


 

A résztvevők között egy kerékpárt sorsolunk ki!

Bővebben >>     

2014.04.22.

TESTMOZGÁS, EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS, EGYENSÚLY, ENERGIA

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület egészség- hetet tart a Fekete István Oktatóközpontban a TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1261 pályázat keretei között.
A rendezvény célja az emberek testi-lelki egészségének megóvása.
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt.

 

 


Bővebben >>     

2014.04.16.

A Nimfea továbbra is várja az első gólyapárját

Március végén az első nagy hazatérő hullámmal együtt Túrkevére is megérkeztek a fehér gólyák (Ciconia ciconia): először a Szénási és Hagymási utcába, pár nappal később Tüzéphez, a CBA-hoz és a Keravillhoz érkeztek meg. Idén sokkal jobb idő várta a gólyákat, mint tavaly. Azonban, ha az idő száraz marad, akkor eleség hiányában nem 3-4, hanem csak 1-2 gólyát fognak nevelni a párok, az utóbbi pár nap csapadékos időjárása esetleg kedvezhet még nekik. A gólyák mostanában, április közepétől rakják tojásaikat, amelyekből május végén kelnek ki a fiókák. Nimfea Természetvédelmi Egyesület még tavaly az időközben lezárult SEE Be-Natur program keretében több fészektartó kihelyezésén túl, az otthonául szolgáló túrkevei Városkerti Véderdőben is kihelyezett egy mesterséges gólyafészket.

 

 

 

Bővebben >>     

2014.04.15.

Sportfoglalkozás a FIOK-ban

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület mindenkit sok szeretettel vár a Fekete István Oktatóközpontba egy kellemes délutáni testmozgásra a "Komplex egészségmegőrző programok a túrkevei Fekete István Oktatóközpontban " program keretében szervezett sportfoglalkozásra 2014. április 18-án!

 


Bővebben >>     

2014.04.15.

Fekete harkály (Dryocopus martius)

Mostanában egyre gyakrabban figyelhetnek meg egy visszatérő vendéget a Fekete István Oktatóközpontba látogatók, mégpedig egy fekete harkály személyében. Az elmúlt időszakban több alkalommal kereste fel a központot övező erdőt az érdeklődők legnagyobb örömére. Éles hangja és a messzire elhallatszó kopácsolása hívja fel rá a figyelmet. Tisztes távolból is remekül megfigyelhető.

Bővebben >>     

2014.04.14.

A vörös vércse (Falco tinnunculus)és a kékvércse (Falco vespertinus)

A Herman Ottó Természetvédő Kör egyik programjának keretében a védett vörös vércse (Falco tinnunculus) és a fokozottan védett kékvércse (Falco vespertinus) állományunk védelme érdekében Pásztó-pusztán is elkezdődött a költőládák kihelyezése. Az 500.000 Ft eszmei értékű kék vércséink hazaérkezésére április közepétől számíthatunk az Afrika déli régióiban lévő telelőterületekről, ezért volt a március fontos időszaka a költésüket segítő fészekládák kihelyezésének.

Bővebben >>     

2014.04.14.

A vörös vércse (Falco tinnunculus)és a kékvércse (Falco vespertinus)

A Herman Ottó Természetvédő Kör egyik programjának keretében a védett vörös vércse (Falco tinnunculus) és a fokozottan védett kékvércse (Falco vespertinus) állományunk védelme érdekében Pásztó-pusztán is elkezdődött a költőládák kihelyezése. Az 500.000 Ft eszmei értékű kék vércséink hazaérkezésére április közepétől számíthatunk az Afrika déli régióiban lévő telelőterületekről, ezért volt a március fontos időszaka a költésüket segítő fészekládák kihelyezésének.

Bővebben >>     

2014.04.14.

Védett madarunk: a Barátposzáta (Sylvia atricapilla)

Március közepétől, a kora tavasziasan enyhe napokon a bokrokból, sövényekből Túrkevén is fel-felhangzik egy apró énekesmadár hosszú, dallamos éneke. Hosszas keresgélés után a szerencsések megpillanthatják a hang forrását, az apró barátposzátát. Néha könnyebb dolgunk van, a túláradó éneküket a fák tetejéről is hallatják.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület otthonául szolgáló Városkerti Véderdő minden nyáron visszatérő hűséges lakói ők.

Bővebben >>     

2014.04.11.

Fokozottan védett madarunk: a Búbos banka (Upupa epops)

Aki már látott búbos bankát, annak eleganciáját nem felejti. Ez az elegáns madár mostanában érkezik meg hozzánk, sőt március végén az éles szeműek találkozhattak vele a például a Lógó-kertben. A Herman Ottó Természetvédő Kör munkatársai az "Összefogáson alapuló térségi természetvédelmi törekvések megszervezése védett területeken kívüli értékes élőhelyek és védett fajok állományainak megőrzése érdekében a negatív agrárfolyamatok ellenében" című pályázata keretében kisemlősök és madarak számára helyeztek ki odúkat.

Bővebben >>     

2014.04.10.

Fokozottan védett madarunk: a Kuvik (Athene noctua)

A Herman Ottó Természetvédő Kör aktív természetvédelmi tevékenységei között kiemelt szerepe van a madárfajok védelmének, ennek érdekében idén is telepítettek költőládákat, ezzel egyidejűleg a környezettudatos gondolkodás elveit is terjesztik. Az odútelepítések egyik kiemelt célfaja az egyik fokozottan védett madarunk, a kuvik (Athene noctua). Ez a kistermetű bagolyfaj egyedi minden évben kitüntetett figyelmet élvez.

Bővebben >>     

2014.04.03.

Európai Méhek Hete (március 31 - április 2.)

Az Európai Parlament "Klímaváltozás, biodiverzitás és fenntartható fejlődés" szakmaközi csoportja pedig ezen a héten tartja az Európai Méhek Hetét, ugyanakkor még javában tart a tavaszi ültetési szezon, tehát még most sem késő olyan növényeket ültetni, vetni a kertbe, amelyek kedveznek a méheknek és a többi, beporzást végző fajnak. Aki kertészkedik, az a kertjének összeállításával, a virágok, cserjék és fák kiválasztásával is sokat tehet azért, hogy a méhek kora tavasztól egészen késő őszig tudjanak virágport gyűjteni, és miközben mézet termelnek, egyúttal elvégezhessék a beporzás felbecsülhetetlen értékű feladatát is.


Bővebben >>     

2014.04.01.

Házi Rozsdafarkú

Közel egy hete újra ismerős madárhang hallható kertes házaknál. Visszatértek nagy útjukról a házi rozsdafarkúk (Phoenicurus ochruros). Ez sokunknak jól ismert kedves kis madár, már a XIX. századtól megfigyelhető volt az emberi településeken. Alkalmazkodó képessége ellenére szükséges számára is az élőhelyeinek megszűnése miatt odúkat kihelyezni. A Herman Ottó Természetvédő Kör odú kihelyezési programjának köszönhetően számos helyen segítettük a rozsdafarkúak fészkelését "C" típusú odú eresz alá való kihelyezésével.


Bővebben >>     

2014.03.26.

Elkészült Túrkeve város egészségterve a Nimfea Természetvédelmi Egyesület jóvoltából "Komplex egészségmegőrző programok a túrkevei Fekete István Oktatóközpontban" címmel.

A városban lakók életfeltételeinek, életminőségének, s ezen keresztül az itt élő emberek egészségi állapotának javítása, az élet minőségét befolyásoló tényezők változtatásán keresztül. Az egészségterv megvalósítása a túrkevei testi, lelki és szociális jólétet kell, hogy szolgálja. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület kiemelkedő céljai közt szerepel az egészséges életmódra való nevelés, a sport, a szabadidős tevékenységek lehetőségeinek a bővítése.

Bővebben >>     

2014.03.25.

Herman Ottó nyomában - Kincskereső műhelymunka

 

Herman Ottó nyomában alakíthatják ki a legújabb kincskereső utakat azok, akik jelentkeznek az Ökológiai Intézet Alapítvány által szervezendő műhelymunkára. A lillafüredi, bentlakásos, 3 napos (2014. április 11-13.) közösségi tervezésen alapuló program célja a polihisztor Lillafüredhez és Bükk-hegységhez kötődő munkásságának minél komplexebb feldolgozása, új kincskereső útvonalak kialakítása. A szervezők az ország más tájairól érkező, Herman Ottó munkásságával egyébként is foglalkozó vendégeket is várnak, a részvételi helyek felét számukra tartják fenn.


Bővebben >>     

2014.03.21.

Palackok helyett csapvizet!

Március 22. a víz világnapja. Ennek kapcsán ejtsünk néhány szót a műanyag palackokról, amelyek alig két évtized alatt elborították a háztartásokat, a szemétlerakókat, de a természetes élőhelyeken, erdőkben, élővizekben is mindenhol ott vannak (a szélfútta nejlonzacskókkal együtt). Ezt az aggasztó jelenséget felismerve az Egyesült Államok több településén indult kampány a palackok visszaszorításáért.

 

Bővebben >>     

2014.03.20.

Odúkihelyezés

Sajnos a természetes élőhelyek száma folyamatosan csökken, ezáltal a kedvelt madaraink fészkelőhelyei is csökkennek.
A Herman Ottó Természetvédő Kör az Összefogáson alapuló térségi természetvédelmi törekvések megszervezése védett területeken kívüli értékes élőhelyek és védett fajok állományainak megőrzése érdekében a negatív agrárfolyamatok ellenében című svájci pályázata keretében néhány kisemlős és több madárodú kihelyezésén munkálkodik.
Az odúk számos énekesmadárnak és néhány közepes madárnak jelenthetnek otthont a nyárra, de sokan a téli menedékként is használják azokat.

A Túrkeve környéki zártkertekben és a Hotek-erdőben is folyamatosan kerülnek ki többféle típusú odúk.
A programról még több fényképes beszámolóval jelentkezünk.


Bővebben >>     

2014.03.18.

"Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért"

2014. március 11-én rendezték Békéscsabán a Pro-Vértes Közalapítvány Svájci alapból finanszírozott "Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért" projektjének Békés megye helyi védett természeti területeit bemutató konferenciáját. A programban a Békés megyei területek felmérését a Nimfea Természetvédelmi Egyesület végezte. Nálunk összesen 21 település 94 helyi védett területe került be az adatbázisba.

Bővebben >>     

2014.03.17.

Mozgalmas április az Oktatóközpontban

  2014 áprilisa számos rendezvénnyel csalogatja az egészséges életmód szemlélettel megismerkedni vágyókat a Fekete István Oktatóközpontban. Az áprilisi kínálatunk a teljesség igénye nélkül:
- kerékpártúra
- egészségügyi állapotfelmérés
- előadások (megfelelő testmozgás, dohányzás megelőzés)
- pénteki sportnapok
- egészséghét
- megtekinthető a kiállításunk

Bővebben >>     

2014.02.27.

"Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért"

2014. február 25-én rendezték Szolnokon a Pro-Vértes Közalapítvány a Svájci alapból finanszírozott "Összefogással a természeti értékeink megőrzéséért" projektjének Jász-Nagykun-Szolnok megye helyi védett természeti területeit bemutató konferenciáját. A programban a JNSZ megyei területek felmérését a Nimfea Természetvédelmi Egyesület végezte.

Bővebben >>     

2014.02.05.

Vizes élőhelyekkel kapcsolatos internetes vetélkedőnk lezárult
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a vizes élőhelyekkel kapcsolatos internetes vetélkedőnkben.

 A pontszámok az alábbiak szerint alakultak az egyes korcsoportokban

Bővebben >>     

2014.02.04.

TAMOP 6.1.2. egyeztetések

  A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a Komplex egészségmegőrző programok a túrkevei Fekete István Oktatóközpontban pályázata keretében célul tűzte ki a túrkevei lakosság és az környékbeli lakosság egészségi állapotának bemutatását és javítását. Ezért az egyesület munkatársai az elmúlt időszakban egyeztetéseken vettek részt a helyi iskolák, a védőnői szolgálat, az ÁNTSZ és helyi sportegyesület munkatársaival, hogy a programok lebonyolításában partnerekre találjanak és a minél nagyobb célközönséget érjen el.

Bővebben >>     

2014.01.20.

A fehér gólya fajvédelmi kezelési terve jóváhagyásra került

Dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős államtitkára jóváhagyta a kis lilik és a nyugati földikutya fajcsoport fajmegőrzési terve mellett a Nimfea Természetvédelmi Egyesület megbízásából a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megbízásából elkészített fehér gólya fajvédelmi kezelési tervét is.

Bővebben >>     

2014.01.06.

Védett halak a FeHoVán!
A túrkevei Herman Ottó Természetvédő Kör standja meglepetéssel várja a horgászokat a 21. FeHoVán. Szervezetünk a 2014. február 13-16. között megrendezésre kerülő kiállításon egy 4 részből álló plakátsorozatot mutat be, mely Magyarország védett vagy védelmet érdemlő halfajait mutatja be a nagyközönségnek. A halak iránt érdeklődő látogatóknak a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázatának jóvoltából ingyenesen bocsájtjuk rendelkezésére a fotókkal illusztrált posztereket. A Herman Ottó Természetvédő Kör minden kedves látogatót szeretettel vár a 21. FeHoVán!

Bővebben >>     

2013.12.30.

Pályázati felhívás általános és középiskolai tanárok számára

Általános és középiskolai tanárok, figyelem! Meghirdetésre került az MTVSZ és a Nimfea közös pályázati felhívása "Fenntartható életmód és viselkedésminták oktatása az iskolában" címmel. Várjuk a fenntartható életmódot és annak oktatását fontosnak tartó tanárok jelentkezését, akik egy (ingyenes) központi képzés után kollégáik, iskolájuk és diákjaik felé közvetítik a fenntarthatóság és az arra nevelés lehetőségeit, módszereit, praktikáit.

Bővebben >>     

2013.12.16.

Natura 2000-es területek fenntartási terveinek elkészítése

Újabb 6 terület (Nagy-Széksós Rakottyás, Pocsaji-kapu, Sándorosi-tavak, Alsó-Zagyva hullámtere, Jászdózsai Pap-erdő és Kenderesi-legelő) fenntartási terve készült el, melyeknek véleményezési időszaka 2014. január 20-ig tart. A véleményezés a honlapon, emailben, vagy  telefonon is megtehető. További 7 terület esetében pedig pedig előzetes tájékoztatók zajlanak január folyamán.

Bővebben >>     

2013.12.11.

Természetvédelmi státusza: kihalt

November végén jelent meg a Természetvédelmi Világszervezet, az IUCN friss összesítése a veszélyeztetett, a kihalás szélére került állatokról.
Az IUCN több mint 70 000 faj természetvédelmi státuszát vizsgálta, és ezek alapján jutott arra a következtetésre, hogy több mint 21 000 olyan faj él jelenleg a földön, amelynek helyzete elérte azt a kritikus szintet, ahonnan szinte lehetetlen visszafordítani a faj kipusztulásához vezető folyamatot.

Bővebben >>     

2013.12.09.

Darázsgarázs avagy bogárhotel

Egyre több kertész épít a kertjébe garázsdarázst, ami lakóhelyet jelent mindenféle hasznos élőlénynek, például méheknek, katicabogaraknak és lepkéknek.
A rövidre nyírt kerti fű, a rendezett kert nem kedvez azoknak az apró élőlényeknek, amelyek lárvái korhadt fatörzsekben, levélkupacok alatt vagy egyéb növényi maradványok között vészelik át a telet.
A katicabogarak például száraz gallyak és levelek között hibernálódnak télre, ahogy számos lepkefaj lárvája is.

Bővebben >>     

2013.11.25.

Téli madáretetés

Az igazi téli hideggel kezdődik a madáretetési szezon, ami eltart egészen a tavaszi fagyok végéig. Udvarra, kertbe, teraszra, vagy akár az ablakpárkányra kitett eleséggel sokat segíthetünk a téli táplálékszűke alatt, és közben meg is figyelhetjük a madarakat.
  Hogyan kezdjünk neki? Madáretető szinte bármiből lehet, egy régi tálca, műanyagpalack, tejesdoboz vagy konzervdoboz is felhasználható - a madáretető elkészítésébe, feldíszítésébe a gyerekeket is bevonhatjuk, biztosan örömmel figyelik majd, hogy milyen madárvendégek keresik majd fel az együtt barkácsolt etetőt.

Bővebben >>     

2013.10.22.

Börtönbüntetést a ragadozómadár-mérgezőknek!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megbízásából, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végzett közvélemény kutatást a felnőtt lakosság körében. A mintegy 1200 fő személyes megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérésből az derült ki, hogy a lakosság egyharmada börtönbüntetést is kiszabna a ragadozómadár-mérgezőkre. A hírrel kapcsolatban bővebb információkat tudhatnak meg a "Bővebben" linkre kattintva.

 

Bővebben >>

2013.10.01.

Kedves Túrkeveiek!

 A madárvédők világszervezete, a BirdLife International kezdeményezésére minden év október első hétvégéjén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat, melyhez Magyarország 1992-ben csatlakozott.
  Az akció legfontosabb célja, hogy minél több emberrel ismertessék meg a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő szervezetek tevékenységét. Ebben az évben a Fekete István Oktatóközpont is csatlakozik programkínálatával ehhez a kezdeményezéshez.
   Ezért
2013.10.05-én szombaton Madármegfigyelési napot hirdet, játékos programokkal a természetben.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

 

2013.06.18.

"A mi gólyánk" rajzverseny eredményei

Szolgálati közlemény Amint arról már hírt adunk, a madarak és fák napján, május 11-én kihirdettük "A mi gólyánk" rajzverseny nyerteseit. Akik nem tudtak személyesen jelen lenni a díjátadón, azoknak postán küldtük el a csomagot. Sajnos volt néhány olyan rajz, amelynek a készítőjét nem tudtuk elérni.

 

Bővebben >>     

2013.06.18.

Lezárult az internetes gólyás vetélkedő

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a gólyával kapcsolatos internetes vetélkedőben, és beküldte a válaszokat.

A két forduló végeztével a pontszámok az alábbiak szerint alakultak az egyes osztályokban.

 

 

 

Bővebben >>     

2013.05.31.

Elindult gólyamentő szolgáltatásunk!

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület gólyamentő szolgáltatása és gólyarehabilitációs állomása nyitva áll a sérült és legyengült gólyák előtt. Ha segítségre szoruló madarat lát, keresse egyesületünk munkatársait! A BE-NATUR program keretében elkészült fehérgólya-védelmi akcióterv a fehér gólyát veszélyeztető egyik legfontosabb tényezőként azonosította a lakott területeken belüli kisfeszültségű vezetékeket (ezek villanyoszlopain szívesen fészkelnek a gólyák), valamint a külterületen a középfeszültségű vezetékeket - ezeken egy évben akár több ezer gólya esik áldozatul.

Bővebben >>     

2013.05.30.

Be-Natur találkozó a Duna-deltában

A Délkelet-Európai Transznacionális Együttműködési Program által támogatott Be-Natur projekt egyik román partnerszervezete adott otthont a projekt soron következő szakmai és koordinációs találkozójának. A Duna-delta Nemzeti Kutató-Fejlesztő Intézet munkatársai a "Duna-delta fővárosában", Tulceában fogadták a hét országból érkező résztvevőket. A találkozó célja a projekt eddigi eredményeinek áttekintése volt.

 

Bővebben >>     

2013.05.17.

Fehér gólya mentése
2013. május 15.-én telefonos megkeresés érkezett a Nimfea Természetvédelmi Egyesülethez, hogy Túrkeve határában a Hímesdi laposon egy lógó szárnyú fehér gólyát találtak, de nem tudják megfogni. Kollegáink még aznap délelőtt kimentek a megjelölt helyszínre, és a leírás alapján meg is találták a gólyát. Pár perc alatt sikerült befogni, majd beszállították a Fekete István Oktatóközpont területén működő gólyamentő központ egyik üresen álló röpdéjébe.

 

Bővebben >>     

2013.05.16.

A fehér gólya védelme a Hajdúságban

A BE-NATUR program keretében a Hajdúságban is számos gyakorlati természetvédelmi beavatkozásra került sor a gólyák védelmében.

Ezeket is bemutatja a most elkészült kisfilm, amelyben többek között megtekinthetjük a 2013. márciusi havazásban fészkükön fagyoskodó gólyákat, gólyakosár-fonási ismeretekre is szert tehetünk és betekinthetünk a hortobágyi Madárkórház gólyamentő tevékenységébe is.

 

 

 

Bővebben >>     

2013.04.18.

A fehér gólyáról szóló internetes vetélkedőnk
1. fordulója lezárult.

A versenyben résztvevő gyerekek nagyon körültekintően oldották meg a feladatokat, látszik, hogy utánanéztek a kérdéseknek, sok időt áldoztak a helyes válaszok megtalálására. Nagyon örülünk a szép munkáknak, hasznos ismereteket szereztek így a tanulók a gólyákról. Köszönjük a beküldött feladatlapokat!

Bővebben >>     

2013.04.28.

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület egyik nemzetközi programjának lebonyolításához programasszisztensi munkakörbe felsőfokú angol nyelvtudással azonnali munkakezdéssel munkatársat keres túrkevei munkavégzésre!

Haladó szintű számítástechnikai felhasználói ismeretek szükségesek.

Csak komoly, hosszú távra munkát keresők érdeklődését várjuk!

Bővebben >>     

2013.04.16.

FOLYTATÓDIK A VETÉLKEDŐ!
Megjelent a második feladatsor!

A feladatsor elküldési határideje: 2013.05.10.
Kérjük a résztvevőket, csak élő e-mail címet adjanak meg, mert az információk, esetleges hírek, eredmények a megadott e-mail címre lesznek elküldve!

 

Bővebben >>     

2013.04.12.

Fehér gólya országos természetvédelmi kezelési tervének véleményezési lehetősége

A Be-Natur program keretében a Nimfea Természetvédelmi Egyesület a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel partnerségben elkészítette a fehér gólya (Ciconia ciconia) természetvédelmi kezelési tervének javaslatát, amelyet ezúton szakmai véleményezésre bocsátunk. Május 24-ig lehetséges az anyag szakmai véleményezése, a beérkező javaslatok befogadásáról a tervet készítő szakemberek és a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársai május 27-30 között döntenek közös tanácskozás során.

Bővebben >>     

2013.04.09.

FELHÍVÁS
Április 10-én (szerdán) 17 órától a Nemzetközi rákellenes világnap alkalmából hívjuk a város lakosságát egy kis előadásra, kötetlen beszélgetésre, filmvetítésre: a génmódosított növények kockázatai témában.

A rendezvény házigazdája Szász Béla munkatársunk.

Felnőttek és középiskolás diákok megjelenésére számítunk.

 

Bővebben >>     

2013.04.09.

Internetes vetélkedő a fehér gólyáról 1. forduló

Kedves Gyerekek!
A fehér gólyás internetes vetélkedő beadási határidejét meghosszabbítottuk.

A megoldásokat április 15-ig várjuk.

 

Bővebben >>     

2013.04.08.

Gólyafelmérés középiskolásoknak
 Vedd számba településed gólyafészkeit, gólyaállományát! Térképezd fel, hol vannak fészkek, melyikbe költöztek be ismét!
A fészeképítés, javítás munkálatait jegyezd le! Hogyan alakul a szaporulat? Ha van elég szabadidőd, s kedved, figyeld meg, hova járnak táplálékot keresni, mit visznek fiókáiknak! A kicsinyeik fejlődését is kövesd! Megfigyeléseidet jegyezd fel, s ezekről készíts beszámolót! Június 25-ig várjuk ezeket a tanulmányokat. Értékes adataitokat nyilvánosságra fogjuk hozni, s természetesen jutalmazzuk munkátokat!

Bővebben >>     

2013.04.04.

Kedves Gyerekek!
  A gólya az a madár, amelyik a legközelebb áll a magyar emberek szívéhez.

Ezért nagyon sok művészeti alkotás is született róla.
Szeretnénk, ha ezeket felkutatnátok, összegyűjtenétek.
  Lehet regény, vers, mese, történet, népdal, zenei mű, festmény, színdarab, film stb.
Kérjük nevezd meg a mű szerzőjét, forrását is!

 

Beadási határidő: május 31.
Minden munkát jutalmazunk.

 

 

Bővebben >>     

2013.04.04.

Kedves Gyerekek!
  Meseíró pályázatot hirdetünk számotokra. Szeretnénk, ha kitalálnátok olyan mesét, történetet, ami gólyáról szól. Minden munkát jutalmazni fogunk. Külön értékeljük a 3-4. osztályosok, 5-6., ill. 7-8-os tanulók munkáit. Középiskolások pedig szeretnénk, ha interjút készítenének gólyával. Beadási határidő : május 3. Eredményhirdetés, jutalmazás:május 11. Madarak és fák napja rendezvénye.

Bővebben >>     

2013.04.03.

Petőfisek a Kézművesházban
 A Petőfi Sándor általános Iskola 2. osztályosai Hajósné Bornemissza Edit vezetésével, kézműves foglalkozáson a Herman Ottó Természetvédő Kör Kézművesházában is készülődtek a húsvéti ünnepekre. A gyerekek lelkesen díszítgették kifújt tojásaikat írókával. A viasszal próbálkoztak hagyományos népi motívumokat is rajzolni, de sok egyedi alkotás is született.

Bővebben >>     

2013.04.02.

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
 Március 12-én délután a Kaszap Nagy István Református általános Iskola 2. osztályosainak egy csoportja hagyományos tojásdíszítési technikákkal ismerkedett a Herman Ottó Természetvédő Kör Kézművesházában.  A csoportot Puskásné Túri Ildikó kísérte. A gyermekek berzseléssel (levélrátéttel), s hagyományos hagymahéjas festéssel készítettek húsvéti tojást. Írókázással hagyományos népi motívumokat igyekeztek tojásaikra varázsolni a csemeték.

Bővebben >>     

2013.03.27.

KOMPOSZTÁLÁS  

Miért is kellene, hogy aki családi házban lakik, komposztáljon? Szerencsére ez a szó már elég ismert a köztudatban, csak még kevesen élnek vele. Mivel a konyhában összegyűlő szerves hulladékainkat ma már nem a ház körül élő haszonállataink eszik meg, mivel azok sajnos nagyon kicsi számban élnek velünk, ezért ezek a kukába kerülnek. De miért? Egyrészt az edényeket szennyezi, másrészt sokkal több lesz az elszállítandó, s ártalmatlanítandó hulladék. A fűnyírás végtermékéről, s az őszi lomb összetakarításról, gallyazásról meg már ne is beszéljünk, mekkora térfogatot foglalnak el, ezek az értékes anyagok!

Bővebben >>     

2013.03.27.

OT 2013  

Idén 23. Alkalommal rendezték meg Gödöllőn a Környezet - És Természetvédő Szervezetek Országos Találkozóját, amely 2013. március 21-24 között zajlott.
  A Rendezvényen a NIMFEA Természetvédelmi Egyesület is képviseltette magát. A csütörtöki előprogramok keretében látogatást lehetett tenni a Gödöllői Zöld Híd Hulladékkezelőben, a Méhészeti Múzeumban, majd a gödöllői Arborétumban. A pénteki nap folyamán a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában tartották a plenáris üléseket.

Bővebben >>     

2013.03.26.

HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
 

Március 30-án (szombaton) 9-12 óra között Kézműves házunkban (Ecsegi u. 22.) húsvéti kézműves foglalkozást tartunk.
  Hagyományos technikákkal fogunk tojást díszíteni (berzselés, írókázás), szalmából készítünk tojástartó kosárkát, illetve lehetőség lesz agyagozásra, korongozásra.
  Mindenki hozzon magával egy főtt, vagy kifújt tojást! A rendezvény ingyenes.
  Mindenkit szeretettel vár a Herman Ottó Természetvédő Kör!

 

Bővebben >>     

2013.03.25.

TERMÉSZETVÉDELMI ÖNKÉNTES MUNKA
 

Március 28-án (csütörtök) délután 14-17 óra között szeretettel várja a Herman Ottó Természetvédő Kör azokat, akik szívesen vennének részt természetvédelmi önkéntes munkában.
Gyöngybagoly, kuvik, denevér, széncinege, veréb, légykapó, kékcinege, barátcinege, fenyves cinege, szalakóta, búbosbanka, seregély számára készítettünk mesterséges odúkat. Ezek festéséhez kedvet érzőket várjuk ezen a délutánon.
Javasolt munkaruhában érkezni.

Bővebben >>     

2013.03.25.

RAJZPÁLYÁZAT
  Kedves Gyerekek! Rajzpályázatot hirdetünk számotokra: A mi gólyánk címmel. Várjuk óvodások, általános iskolások alkotásait. A4-es (rajzlap) méretben dolgozzatok, bármilyen technikát használhattok. Középiskolásoknak: Képregény készítése gólyáról. Beadási határidő: április 22.
  A beérkezett művekből készült kiállítás megnyitója, eredményhirdetés: május 11.(Madarak és fák napja rendezvénye, Fekete István Oktatóközpont)

Bővebben >>     

2013.03.18.

Internetes vetélkedő a fehér gólyáról 1. forduló

Kedves Gyerekek!
A fehér gólyáról szóló internetes vetélkedőnk elindult. Az első forduló helyes megoldásait április 8-ig küldhetitek el nekünk. A második forduló feladatait április 15-én tesszük közzé.

 

Bővebben >>     

2013.03.17.

Gólya, gólya, gilice.
  A hosszú piros csőrű és gázlólábú madarunk gyakran tűnik fel épdalainkban, népmeséinkben, népi játékainkban. Szeretnénk ezeket feleleveníteni.
  Vers- és prózamondó, illetve népdaléneklő versenyt hirdetünk minden korosztálynak. Készülj fel egy mű előadására, melyben gólya szerepel! Lehet akár nagyon rövid mondóka is, csoportok népi játék előadását is szeretettel várjuk. A megmérettetésre május 9-én a Madarak és fák napja rendezvényünkön lesz lehetőség. A verseny lényege, hogy feltárjuk irodalmunk és népdalkincsünk tárházát, melyben " legmagyarabb" madarunk szerepel.

Bővebben >>     

2013.03.13.

Kézműves foglalkozás
  Március 7-én a Petőfi Sándor Általános Iskola 1. osztályos napközisei nálunk jártak kézműves foglalkozáson Nagy Anikó napközis csoportvezető irányításával.
Csuhévirágot készítettek szeretteiknek, melyet nőnapi ajándéknak szántak.

 

Bővebben >>     

2013.03.12.

GYALOGTÚRA MADÁRMEGFIGYELÉSSEL
Március 15-én délután 13.30-tól 15 óráig szeretettel várjuk azokat a lelkes, mozogni, kirándulni vágyó gyerekeket és felnőtteket egyaránt, akik a szabadidejüket szívesen töltik egy kis barangolással.
Gyülekező a HOTEK-erdőnél (Ecsegi u. 22.), innen indulunk távcsövekkel felszerelkezve a Kincseskert és a Holt-Berettyó környékére, egy kis megfigyelő túrára. Öltözzetek az időjárásnak megfelelően! 15-17 óra között a kiránduláson résztvevők számára ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítunk. Várunk benneteket!

Bővebben >>     

2013.03.12.

INTERNETES VETÉLKEDŐ A FEHÉR GÓLYÁRÓL Kedves gyerekek! Van egy kedves madarunk, a fehér gólya, melynek egyedszáma drámaian megfogyatkozott. Szeretnénk, ha nagyobb figyelem irányulna e veszélyeztetett fajra, egy kicsit több ismeretet szereznétek róla, ezért kétfordulós internetes vetélkedőt szervezünk számotokra. A versenyben külön értékeljük a 3-4, 5-6, 7.8. osztályosok munkáját.
Március 18-án tesszük közzé az első forduló feladatait, melyre a válaszokat április 8-ig küldhetitek el nekünk.

Bővebben >>     

2013.03.12.

ENERGIAHATÉKONYSÁGI VILÁGNAP
Alapítványunk szervezésében emlékeztünk meg jeles zöld napunkról, az Energiahatékonysági világnapról március 8-án délután. Molnár Géza geográfus tartott előadást a gyerekeknek, akik szerencsére elég tájékozottak voltak a témában. Az előadásból kiderült, hogy az utóbbi 150 év hatalmas népességnövekedése és a nyugati civilizáció óriási méreteket öltött igényei, micsoda veszéllyel járnak az erőforrásaink kimerülésére. A gyerekek tudták azt, hogy milyen fontos a takarékosság villamos energiával, vízzel, élelmiszerrel.

Bővebben >>     

2013.03.04.

KEDVES TERMÉSZETBARÁT FIATALOK!

A HOTEK-erdőnek nevezett területen az elmúlt időszakban a kihelyezett odúkat leszedtük, kitakarítottuk, megjavítottuk a már tönkrement darabokat. Most a költési időszak előtt szeretnénk őket a megszokott helyükre visszahelyezni, s kiterjeszteni még egyéb fás területekre is. Az erdőgazdálkodás mai formája(legalábbis sok helyen) nem hagyja megöregedni a fákat és ez nem kedvez az odúlakó állatoknak, egyre kevesebb természetes "lakást" találnak maguknak. Ha kedvetek van ebben a munkában részt venni, segíteni a rászoruló állatoknak, szívesen látunk benneteket! Közben megismerkedhettek a különböző odútípusokkal, melyik madárnak milyen területre, milyen alakú, ill. röpnyílású odúra van szüksége.

 

 

Bővebben >>     

2013.02.22.

Kedves Gyerekek!

A mai havazást még használjuk ki arra, hogy egy közös hósánc építéssel, hócsatával, hóemberépítő versennyel búcsúzzunk el a téltől!
  Szeretettel vár benneteket a Nimfea Természetvédelmi Egyesület ma (február 22. egész délután, Ecsegi u- 22.) a csodálatos téli hangulatú erdő területén!
  A gyermeklelkű felnőtteket is várjuk!


 

Bővebben >>     

2013.02.13.

Odúkihelyezés

KEDVES TERMÉSZETBARÁT FIATALOK!
A HOTEK-erdőnek nevezett területen az elmúlt időszakban a kihelyezett odúkat leszedtük, kitakarítottuk, megjavítottuk a már tönkrement darabokat.
  Most a költési időszak előtt szeretnénk őket a megszokott helyükre visszahelyezni, s kiterjeszteni még egyéb fás területekre is.
  Az erdőgazdálkodás mai formája(legalábbis sok helyen) nem hagyja megöregedni a fákat és ez nem kedvez az odúlakó állatoknak, egyre kevesebb természetes "lakást" találnak maguknak.


 

Bővebben >>     

2013.02.06.

KŐZETEK, ÁSVÁNYOK DÉLUTÁNJA

Egyesületünk szervezésében működő Szabadidős szakkör tagjai és az érdeklődő kívülállók a természet egy újabb szeletével ismerkedhettek meg február 1-én délután oktatóközpontunkban. Most a kőzetek és ásványok végeláthatatlan tárháza került a középpontba. A gyerekek, s a felnőttek vonzódása a kövek, kavicsok világához, különösen itt a kőben szegény Alföld területén páratlan. Lenyűgöz bennünket egy-egy érdekes rajzolatú, különleges formájú kavics, kő.

 

Bővebben >>     

2013.02.06.

Madáretetés

Aki látott már etetőre sereglő madarakat, az tudja , hogy nemcsak azért érdemes nekünk embereknek a téli szűkös hónapokban segítségükre lenni e piciny s a téli zord időjárásban kiszolgáltatott lényeknek, mert szükségük van rá. Azok a gyerekek, akik itt az oktatóközpontunk ablakából leshették meg tollas barátaink lakmározását, harcukat egymással az ennivalóért, a megmondhatói annak, micsoda élményt jelenthet egy ilyen szemlélődés!

Bővebben >>     

2013.02.05.

Kedves Gyerekek!

Ha szerettek mozogni, s nem ijedtek meg a téli időjárástól, szeretettel várunk benneteket február 9-én(szombaton) délután 13-16 óra között a Fekete István Oktatóközpontnál. ( Ecsegi u. 22. )
  A Szabadidős szakkör tagjait, s másokat is várunk egy kis közös téli barangolásra a természetben!

Program: gyalogtúra a HOTEK- erdő környékén. Ha szerencsénk van, s van egy kis hópaplan is a tájon, nyomolvasást is végzünk. Ha pedig hó nélküli napunk lesz, távcsővel megfigyeljük erdőnk, s a közeli kertek, szántóföldek madárvilágát, illetve a többi mozgolódó állatot.

 

Bővebben >>     

2013.02.04.

Egyesületünkkel találkozhat a 20. FEHOVÁN, a Hungexpón!

Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk február 14-17 között a Hungexpó területén megrendezésre kerülő FeHoVá-n! Az A pavilonban a 303.B standunknál azzal ismerkedhetnek meg a tisztelt látogatók, hogy mely témák, területek azok, amelyek összekötik a vadászokat és természetvédőket.
  A vadászatra jogosultak képviselői és vadászati igazgatási feladatokkal foglalkozó szervezetek ingyenesen juthatnak hozzá új kiadású, december 31-es joganyagon alapuló ismeretterjesztő kiadványainkhoz, amelyek a vízvad határozást igyekszik segíteni.
  A standon emellett találkozhatnak egyesületünk ügyvezetőjével, Sallai R. Benedekkel, és hazánk egyik legolvasottabb vadászati szakírója, Kovács László dedikálja új könyvét meghatározott időpontokban!
Mindenkit szeretettel várunk!

 

Bővebben >>     

2013.01.29.

 Kedves Gyerekek!

Egyesületünk szervezésében működő Szabadidős szakkör keretében február 1-én (pénteken) délután Molnár Géza geográfus tart előadást az általa gyűjtött kőzetekről és ásványokról.
A rendezvényen nemcsak a szakköri tagok vehetnek részt.

A program ingyenes , mindenkit szeretettel várunk!
Helyszín: Fekete István Oktatóközpont (Erdőszél u.1.)
Időpont: február 1. 14-16 óra

 

Bővebben >>     

2013.01.17.

 "Fűben-fában orvosság"

2013. január 11-én egyesületünk szervezésében működő Szabadidős szakkör keretében, a Fekete István Oktatóközpontban gyűltek össze azok, akik a délutánjukat a gyógynövények megismerésére áldozták.
  Kosznáné Bodnár Anikó gyógyszertári asszisztens tartott előadást az érdeklődőknek. A téma a téli meghűléses betegségek megelőzése, illetve kezelése volt gyógynövények segítségével.

Bővebben >>     

2013.01.16.

 A házi berkenye lett a 2013-as év fája
  Erdeink egy régóta termesztett gyümölcsfaját, a házi berkenyét választotta az év fafajának az Országos Erdészeti Egyesület.
A szakmai javaslatok alapján idén 18. alkalommal megválasztott év fájának az adott évben nagyobb figyelmet szentel az erdészeti szakma és kutatás, bemutatása az erdei iskola programok és az erdészeti ismeretterjesztés kiemelt témája - olvasható az Egyesület közleményében. 

Bővebben >>     

2013.01.09.

 KEDVES GYEREKEK!
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület szervezésében működő Szabadidős szakkör keretében január 11-én (pénteken) 14-16 óra között a gyógynövényekről és azok használatáról tart előadást Kosznáné Bodnár Anikó gyógyszertári asszisztens.
Az előadás része egy kis gyógytea kóstoló is.
Majd a látottakból, hallottakból, ízleltekből játékos vetélkedőt rendezünk, melybe minden megjelent felnőtt és gyermek bekapcsolódhat. Szívesen látjuk szüleiteket, nagyszüleiteket is! A rendezvényen nemcsak a szakköri tagok vehetnek részt. A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
Helyszín : Fekete István Oktatóközpont (Erdőszél u. 1.)

Bővebben >>     

2013.01.07.

KEDVES TÚRKEVEI DIÁKOK!

Keressük azokat a10-18 éves diákokat, illetve csoportokat, akár osztályokat is , akik vállalkoznak arra, hogy színdarabot írjanak.
  A beadott pályamunkának tartalmaznia kell a megvalósításhoz szükséges utasításokat, instrukciókat is. Semmilyen megkötésünk nincs azon kívül, hogy a természetről, a természet - és környezetünk védelméről szóljon.
  A legjobbnak ítélt munkákat jeles zöld napok alkalmából elő fogjuk adni. Várjuk azok jelentkezését is, akik szívesen lennének szereplői egy ilyen előadásnak.
 Az alkotás öröme mellett jutalmat is tűztünk ki munkátok elismeréseként.

Bővebben >>     

2013.01.03.

BAGLYOKRÓL SZÓLÓ MESÉK,TÖRTÉNETEK

Internetes vetélkedőnk 1. fordulójában mesét kellett írni a mocsári teknősről. Itt lehet megismerni a beérkezett műveket. Kellemes meseolvasást kívánunk a kedves, fordulatos, humoros alkotásokhoz! Itt lehet megismerni a beérkezett műveket.
Kellemes meseolvasást kívánunk a kedves, fordulatos, humoros alkotásokhoz!

Bővebben >>     

2012.12.23.

 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület,
a Herman Ottó Természetvédő Kör és a Beklen Alapítvány minden munkatársa nevében kíván meghitt, békés karácsonyi ünnepet, és sikerekben, egészségben, örömben gazdag új esztendőt mindenkinek!

 


2012.12.22.

 ADVENTI CSALÁDI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

December 16-án vasárnap a HOTEK Kézművesházában adventi kézműves délelőttön vehettek részt az érdeklődők. A családias légkörben zajló foglalkozáson temészetes anyagokból készültek dísztárgyak az ünnepekre. Különböző szalmadíszek, csillagok,csuhéanygyalkák, agyagból karácsonyfadíszek. Változatos asztaldíszeket alkottak egymást segítve a résztvevők fakérgek, örökzöld növényi alapanyagok, illetve termések felhasználásával. A megjelent gyerekek és felnőttek kész munkáikat boldogan vitték haza.

Bővebben >>     

2012.12.21.

Baglyokról szóló internetes vetélkedőnk eredményei
Az elmúlt időszakban honlapunkon felhívást olvashattak 3-6. osztályos gyerekek, miszerint kétfordulós internetes vetélkedőt szervezünk számukra a baglyokról. Egyesületünk a Zöld Forrás 2011. pályázati kerete támogatásával bonyolította ezt le. Előtte már a környékbeli iskolák pedagógusait értesítettük, hívják fel tanulóik figyelmét a versenyre. Köszönjük az iskoláknak a közreműködést! A sok utánanézést igénylő feladatokat a gyermekek nagy odaadással, lelkiismeretesen oldották meg.

Bővebben >>     

2012.12.20.

 Elkészült a magasles az oktatóközpontban!
Hamarosan látogatható lesz a közelmúltban elkészült magasles a Fekete István Oktatóközpontban a Nimfea Természetvédelmi Egyesület Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Program "A Fekete István Oktatóközpont infrastrukturális feltételeinek fejlesztése" című ÉAOP-5.1.3-11-2011-0002 azonosítószámú pályázatának köszönhetően.
A természetfigyelő infrastruktúra első és kiemelt jelentőségű eleme a közeljövőben elkészülő tanösvény részeként, a most elkészült magasles.
A természetfigyelés olyan eszköze ez a magasles, amely egyben ökoturisztikai vonzerő is, és akár kisebb-nagyobb csoportokat fogadni tudunk.

Bővebben >>     

2012.12.17.

Kedves Gyerekek!

A baglyokról szóló internetes vetélkedőnk 2. fordulójának megoldásait itt találjátok meg.

Bővebben >>     

2012.12.17.

Mocsári teknősről szóló internetes vetélkedőnk eredményei
Az elmúlt időszakban a Nimfea Természetvédelmi Egyesület a Zöld Forrás 2011. pályázati keret támogatásával kétfordulós internetes vetélkedőt hirdetett meg 5-8. osztályos gyerekek részére, melynek témája az egyre csökkenő egyedszámú mocsári teknős volt. A honlapunkon tettük közzé a gyerekeknek szóló felhívást,valamint kb 90 környékbeli iskola pedagógusainak külön fel is hívtuk a figyelmét a lehetőségre. Köszönjük azon iskoláknak az együttműködést, amelyek tanulóikat ösztönözték a vetélkedőben való megmérettetésre, illetve a pedagógusoknak, akik segítséget nyújtottak tanítványaiknak a munkához! A két forduló feladatai a határidőkön belül folyamatosan elérhetőek voltak a gyerekek számára . A sok búvárkodást igénylő munkában örömünkre sok diák vett részt .

Bővebben >>     

2012.12.14.

 Auchel, Franciaország

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület egy nyertes pályázata által, mely a testvérvárosi kapcsolatok hálózatának kialakítására irányul, eljuthatott egy 60 fős csoport, a város intézményeinek képviselőiből Franciaország észak-nyugati részére, Auchel városába. A késői érkezés ellenére a karácsonyi vásáron sok szeretettel üdvözöltek minket és megtekinthettük a vásáron áruló kézművesek termékeit is.

Bővebben >>     

2012.12.13.

Kedves Gyerekek!

A baglyokról szóló internetes vetélkedőnk 1. fordulójának megoldásait itt találjátok meg.

Bővebben >>     

2012.12.12.

 ADVENTI CSALÁDI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

2012.december 16-án délelőtt 9-12 óra között családi kézműves foglalkozásra várjuk az érdeklődőket.(Ecsegi u. 22.) Szeretettel hívjuk településünk lakosságát - a nagy ünnepi készülődésben, s városi programok sokasága között -, jöjjenek el hozzánk, s készítsenek sajátkezűleg természetes anyagokból karácsonyi dísz- és ajándéktárgyakat!
Jó munkát, s kellemes időtöltést kívánunk! A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

Bővebben >>     

2012.12.11.

Kedves Gyerekek!

A mocsári teknősről szóló internetes vetélkedőnk 2. fordulójának megoldásait itt találjátok meg.

Bővebben >>     

2012.12.05.

 MEGJÖTT A TÉL!

Mindannyian érzékeljük a saját bőrünkön a tél megérkeztét. Tollas barátaink ilyenkor már nehezebben találnak élelmet. Nagyon sok, számunkra kellemetlen rovart összegyűjtöttek az év során. Most rajtunk a sor, hogy mi is segítsünk rajtuk!
A Herman Ottó Természetvédő Kör ezen a télen is szervez több alkalommal nemcsak gyerekeknek természetvédelmi programokat, téli madáretetés, gyalogtúrák, ahol a kihelyezett állatvédelmi eszközöket tekinthetik meg a vendégeink illetve ki fogunk helyezni különböző típusú madár-, denevér- és kis emlős odúkat, illetve különböző rovar átteleltető helyeket Természetesen lehetőségeihez mérten mindenki otthonában, kertjében is elvégezheti az ilyen teendőket, hogy segítse az állatvilág áttelelését. Ehhez a munkához információkkal és segítséggel a HOTEK munkatársai is készséggel állnak rendelkezésre.ad Illetve tudjuk ajánlani a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alábbi cikkét is.


Bővebben >>     

2012.12.05.

MESÉK A MOCSÁRI TEKNŐSRŐL

Internetes vetélkedőnk 1. fordulójában mesét kellett írni a mocsári teknősről. Itt lehet megismerni a beérkezett műveket.
Kellemes meseolvasást kívánunk a kedves, fordulatos, humoros alkotásokhoz!

Bővebben >>     

2012.12.03.

Kedves Gyerekek!

A mocsári teknősről szóló internetes vetélkedőnk 1. fordulójának megoldásait itt találjátok meg.

Bővebben >>     

2012.12.02.

ELKEZDŐDÖTT A BAGLYOS VETÉLKEDŐ!

Megjelent az első feladatsor
A feladatsor elküldési határideje:
2012. december 9.

A második forduló feladatait december 5-én tesszük közzé.


Kérjük a résztvevőket, csak élő e-mail címet adjanak meg, mert az információk, esetleges hírek, eredmények a megadott e-mail címre lesznek elküldve!

 


Bővebben >>     

2012.11.29.

 Kedves Gyerekek!

  Kétfordulós internetes vetélkedőt hirdetünk 3-6 osztályos tanulóknak.
A feladatok kizárólag a baglyokról szólnak, a 3-4., ill. az 5-6. osztályosok munkáit külön értékeljük.
  Minden versenyző kap jutalmat, valamint mindkét korcsoport első három helyezettje értékes tárgyjutalomban részesül.
Az első forduló feladatait december 2-án tesszük közzé,
a beküldési határidő: december 9.

Bővebben >>     

2012.11.26.

FOLYTATÓDIK A VETÉLKEDŐ!

Megjelent a második feladatsor!
A feladatsor elküldési határideje:
2012.december 10.

Kérjük a résztvevőket, csak élő e-mail címet adjanak meg, mert az információk, esetleges hírek, eredmények a megadott e-mail címre lesznek elküldve!

Bővebben >>     

2012.11.19.

KEDVES TERMÉSZET IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ GYEREKEK !
A 2012-13-as tanévben a Nimfea Természetvédelmi Egyesület szabadidős szakkört szervez, mely elsődlegesen természetközeli programokat tartalmaz.
A foglalkozások helye: Fekete István Oktatóközpont (Ecsegi u.22.)
Ideje : minden péntek 14-16 óra
Nagyobb túrák: kéthetente-havonta szombaton
Első foglalkozás:
2012. november 23. (péntek )14-16 óra
A SZAKKÖR INGYENES, MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

 Bővebben >>     

2012.11.11.

ELKEZDŐDÖTT A VETÉLKEDŐ!

Megjelent az első feladatsor!
A feladatsor elküldési határideje:
2012.november26.

Kérjük a résztvevőket, csak élő e-mail címet adjanak meg, mert az információk, esetleges hírek, eredmények a megadott e-mail címre lesznek elküldve!

Bővebben >>     

2012.11.09.

FELHÍVÁS
Kedves Gyerekek ! Szeretnénk, ha egy kicsit közelebbről megismerkednétek hazánk egyetlen őshonos teknősfajával, a MOCSÁRI TEKNŐSSEL!

Magyarországon még viszonylag nagy számban él, viszont állományát számos veszély fenyegeti, egyedszáma csökken. Fontosnak tartjuk, hogy több figyelem irányuljon erre a kedves kis állatra, többet tudjatok róla és jobban is vigyázzatok rájuk! Kétfordulós internetes vetélkedőt hirdetünk 5-8. osztályos tanulóknak. A feladatok kizárólag a mocsári teknőssel kapcsolatosak. Az 5-6. osztályosok, valamint a 7-8.-os tanulók munkáját külön értékeljük. Minden versenyző kap jutalmat, valamint mindkét korcsoport első három helyezettje értékes tárgyjutalomban részesül.

Bővebben >>     

2012.10.17.

 Információs nap az Oktatóközpontban

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület és az Ökotárs Alapítvány a Svájci-Magyar Együttműködési Program Civil és Ösztöndíj Alap aktuális pályázati lehetőségeiről rendezett információs napot 2012. október 11-én a Fekete István Oktatóközpontban.

Bővebben >>     

2012.09.11.

FELHÍVÁS

  Ebben a tanévben is elindítjuk a kézműves szakkört!
Szeretettel várjuk a régi tagokat, valamint új érdeklődőket is szívesen látunk.   Szabó Andrásné (Zsuzsa néni) a foglalkozás vezetője
Helyszín: Kézműves ház (Ecsegi u. 22.)
Első foglalkozás időpontja: 2012. szeptember 17. (hétfő ) 14.30-16.30
Tel: 0670/250-1876
E-mail: bordacs.zsuzsa'kukac'nimfea.hu
2012.09.03.

 50 % -OS KEDVEZMÉNY TÚRKEVÉN A JÁTSZÓHÁZBAN

Szeptember hónapban minden kedden és csütörtökön
08:00 -16:00-ig akciósan lehet kibérelni a játszóházat.
  Az akció részletei: 1-5 főig 1000 Ft/ félóra
6-10 főig 1000 Ft/ félóra + a hatodik főtől 300 Ft/fő
11-15 főig 1000 Ft/ félóra + a hatodik főtől 250 Ft/ fő
További információ: 56/ 361-505, Nagy Eszter

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Bővebben >>     

2012.08.29.

"Van néhány zöldítő ötletem!" RAJZPÁLYÁZAT

Te mivel kezdenéd, ha lakásotok zöldítése lenne családod célja? Van-e ötleted, hogy az épületet, a konyhát, fürdőszobát, vagy éppen a saját szobádat hogyan alakítsd át? Mikkel szerelnéd fel, hogy csökkentsd az ökológiai lábnyomotokat, a közüzemi számlákat, például azért, hogy neked több zsebpénz jusson, s egyben környezettudatosabb életmódra váltsatok.? Ha van ötleted, rajzold le és küld el nekünk! A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata rajzpályázatot hirdet, az Expedíciózz a háztartásodban kampány keretében, "Van néhány zöldítő ötletem!" címmel.

Bővebben >>     

2012.07.29.

 Újabb választható kézműves foglalkozások
A kézműves házban választható kézműves foglalkozások köre bővült néhány elemmel,hogy mindenki még biztosabban tudja kiválasztani a számára megfelelő tevékenységet.



Bővebben >>     

2012.07.12.

 Néprajzi tábor a Fekete István Oktatóközpontban

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, a helyi identitás megőrzésére, fejlesztésére szolgáló rendezvények támogatása jogcímre 2011. őszén pályázatot nyújtott be "Nézzük át a padlást! - néprajzi tábor Túrkevén" címmel.

Már a tervezés során kiváló szakmai partnerre leltünk a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékében, melynek vezetése a kezdetektől támogatta a rendezvény sikeres megvalósulását.

Bővebben >>     

2012.07.08.

 Tíz kicsi ujj kézműves tábor

A tanév bezárása után egy lelkes kis csapat táborozott a Fekete István Oktatóközpont területén. Kézműves tábor lévén, az ujjacskák sokat tevékenykedtek. Készültek gyöngyállatkák, megtanultuk a makramézás alap csomózását, varrtunk filcből kutyát, ceruzák változtak paripává csuhéból, készültek nemezgolyók, csuhévirágok, s a legkedveltebb tevékenységgé a gyöngyszövés vált, ajándék karkötők sokasága készült el családtagoknak.

Bővebben >>     

2012.04.24.

 Nemzeti Biodiverzitási Stratégia - Gömörszőlős
2012.április 18-20-ig Gömörszőlős községében került megrendezésre a Magyar Természetvédők Szövetsége rendezésében egy képzés melynek célja az volt, hogy az MTVSZ és tagszervezetei a Svájci- Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával közös programot alakítsanak ki a Nemzeti Biodiverzitási Stratégia jövő évi vitájára valamint, hogy a döntéshozók és a társadalom minél szélesebb körben értesüljön a biológiai sokféleség és ökoszisztéma szolgáltatások fontosságáról.

 
 Bővebben >>     

2012.04.07.

 Odúrenoválás a HOTEK erdőben
Az egyesület irodáját és a Fekete István Oktatóközpontot körbevevő erdőben évek óta sikeresen költenek madarak és élnek denevérek is a számukra kihelyezett mesterséges odúkban. Sajnos azonban ezek a deszkából és OSB lapból készült eszközök idővel amortizálódnak, az időjárás viszontagságai megviseli őket. Szerencsére még épp nem későn, sikerült időt szakítani rá, hogy végigellenőrizzük, kitakarítsuk őket és a költésre alkalmatlanokat leszedjük, hogy meg tudjuk javítani.

 
 Bővebben >>     

2012.02.21.

 Sólyomcsalogató Szarvason
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya és a
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága (KMNPI) 2012. február 18-19-én rendezte meg a VII. Sólyomcsalogatót. A Nemzeti Park Körösvölgyi Látogatóközpontjában megrendezett esemény a ragadozómadár-védelemmel foglalkozó szakemberek egyik legfontosabb, évente megrendezésre kerülő konferenciája, melyen idén közel százan vettek részt.

 
 Bővebben >>     

2012.02.20.

 Javában zajlik az erdei fülesbaglyok gyűrűzése
A téli hónapok középső hétvégéjén történő erdei fülesbagoly felmérési program 2009-ben indult, amelynek célja a regionális és országos szinten is a legfőbb telelőhelyek felderítése és nyomon követése. A felmérések a téli hónapok középső hétvégéjén, önkéntesek segítségével, protokoll által meghatározott módszertan szerint történnek.

 
 Bővebben >>     

2012.02.14.

 Nagy a Forgalom a Nimfea Természetvédelmi Egyesület madármentő állomásán
A hideg idő és a hosszan tartó hóborítás próbára teszi a vadon élő állatokat. A táplálék nehezen hozzáférhető, a hidegben azonban az élő szervezetnek több tápanyagra is van szüksége. Ilyen időben gyakran keresik meg egyesületünket azzal, hogy legyengült, röpképtelen madarakat találtak. Ilyen időben a legyengült madarakat könnyebben éri baleset, közutak mentén gyakran elütik őket.

 
 Bővebben >>     

2011.12.15.

 Folytatódik az országos erdei fülesbagoly felmérési program
Az erdei fülesbagoly (Asio otus) hazánk egyik legközismertebb fészkelő bagolyfaja. Közismertsége ellenére sajnos sem a fészkelőállomány, sem a telelőállomány nagyságával nem vagyunk tisztában. A 2009/2010 tél folyamán megkezdett, egységes módszertan szerinti, önkéntes felmérők segítségével történő erdei fülesbagoly telelőállomány felmérést kívánjuk folytatni, melynek célja, hogy regionális illetve országos szinten aktuális képet kapjunk a faj hazánkban telelő állományáról a 2011/2012 télre vonatkozóan. A felmérések időpontjai:
- 2011. december 16-17-18.
- 2012. január 13-14-15.
- 2012. február 10-11-12.

 
 Bővebben >>     

2011.11.22.

 A helyi termékek fontossága
A multinacionális cégek fokozatosan növekvő térhódításával egyre időszerűbbé válik a „helyi termék” kifejezés megismertetése az emberekkel. A fogalom új, azonban több régi, jól bevált módszer húzódik mögötte.
Az idősebb generációnak talán szokatlan ez a kifejezés, pedig életük során minden bizonnyal foglalkoztak, főképpen saját ellátásukra alapvető élelmiszerek előállításával. A fiatalabbak túlnyomó többségét a tapasztalatok szerint nem érdeklik a helyi termékek, illetve az ezekhez kapcsolódó tevékenységek, főképpen ezek esetleges megtermelése.

 
 Bővebben >>     

2011.09.20.

MEGHÍVÓ
ELSŐ NAGYKUNSÁGI MEGÚJULÓ ENERGIA EXPÓ
- MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK TÉRSÉGI KIÁLLÍTÁSA Időpont: 2011. szeptember 24
Helyszín:
Túrkeve Thermal strand

  
 Bővebben >>     

2011.08.04.

Szakmai kiállítóként mutatkozik be a Nimfea Természetvédelmi Egyesület Sarudon
Az augusztus 5-től 8-ig, Sarudon a Tisza tó partján megrendezésre kerülő 2. Tó-vidék fesztiválon a Nimfea Természetvédelmi Egyesület szakmai kiállítóként jelenik meg. Munkatársaink ingyenes és megvásárolható kiadványokkal, ajándéktárgyakkal, kérdőívekkel, filmvetítéssel, népi játékokkal várják az érdeklődőket.

  
 Bővebben >>     

2011.06.22.

II. Gyümölcsész szeminárium Túrkevén
A Herman Ottó Természetvédő Kör 2011. június 18-án második alkalommal rendezte meg a tavaszi gyümölcsész konferenciát Túrkevén, a Fekete István Oktatóközpontban, melyre számos elismert előadó fogadta el a meghívást a kertészet és gyümölcsészet megannyi területéről.

  
 Bővebben >>     

2011.06.22.

 A Beklen Alapítvány 2011. június 4-én Túrkevén, a Fekete István Oktatóközpontban "Apróvad élőhelyek fenntartásának természetvédelmi vonatkozásai" címmel szervezett konferenciát, melyen a hazai vadászati oktatással-kutatással foglalkozó felsőoktatási intézmények neves oktatói mellett a vadászati hatóság, a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes államtitkárságának képviselői, az állami természetvédelem, hivatásszerűen vadászattal foglalkozók, valamint a civil természetvédelem szereplői is kifejtették véleményüket.

 
 Bővebben >>     

2011.06.08.

2011. június 18-án a Herman Ottó Természetvédő Kör szeretettel várja vendégeit a II. Gyümölcsészeti szeminárium alkalmából. A rendezvénynek Túrkevén a Fekete István Oktatóközpont ad otthont, nem messze a Hortobágy-Berettyó partjától, az erdő szélén. Az előadásokat követően terepi programra hívjuk az érdeklődőket, melynek keretében a Túrkeve melletti zárt kertek hasznosításáról, tájfajtáiról Dr. Surányi Dezső tart előadást.

  
 Bővebben >>     

2011.05.30.

Véget ért a Herman Ottó Természetvédő Kör "A vidéki identitás erősítése hagyományőrző programokon való megjelenéssel" című programja, melyben térségünk négy, hagyományőrzéssel foglalkozó civil szervezete működött együtt céljaik megvalósításáért.
A programot támogatta a Nemzeti Civil Alap Demokrácia- és partnerség-fejlesztési Kollégiuma.

  
 Bővebben >>     

2011.05.08.

MEGHÍVÓ
A Fekete István Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpont XI. Természetvédelmi Szemináriumára, melynek címe: "APRÓVAD ÉLŐHELYEK FENNTARTÁSÁNAK TERMÉSZETVÉDELMI VONATKOZÁSAI"
(Vadgazdálkodók és természetvédők együttműködési lehetőségeinek bővítése a biológiai sokféleséget növelő habitatstruktúráért)
A szeminárium ideje: 2011. június 3-4-5
Helyszín: Fekete István Oktatóközpont, Túrkeve, Ecsegi u. 22.

 
 Bővebben >>     

2011.05.05.

Madárvédelem a kertekben
2011 áprilisától Guba Anikó a gödöllői Szent István Egyetemről a HOTEK munkáját segíti azáltal, hogy a városunk környékén lévő kertekbe madárodúkat helyez ki és figyeli a benne lévő tojások számát, az odúkihelyezés sikerességét. Szakdolgozatának a kertek természetvédelmi értékének felmérése az egyik fő témája. Eközben a kerteket művelő embereknek néhány kérdést feltesz a kertek művelésével kapcsolatban, hogy ki, miért, hogyan hasznosítja földjét, ami a dolgozat másik részét teszi ki.

  
 Bővebben >>     

2011.03.07.

Képzési napok és időpontok
a " "Megszólalás-megszólítás"- Kommunikációs készségfejlesztő tréning civil szervezeteknek" elnevezésű képzéshez
A szervezetek képviselőivel történt egyeztetések után a képzések végleges időpontjai a következők:
Képzési napok és időpontok

 
 Bővebben >>     

2011.02.24.

Az idei évben is tovább folytatódnak a Városi Könyvtárban az Európai Unió és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a "Nagykun Tudásexpo-Expressz - a könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében" című TÁMOP program keretében tartott előadások és foglalkozások, melynek célközönsége a túrkevei diákság.

 
 Bővebben >>     

2011.02.22.

A Herman Ottó Természetvédő Kör, az Óballáért Egyesület, a Nagykörűért Alapítvány és az Apáról Fiúra Alapítvány eldöntötték, hogy egy közös pályázat keretében szorosabbra fűzik együttműködésüket, és egymás rendezvényein, "falunapjain" részt vesznek annak érdekében, hogy hagyományőrző tevékenységüket népszerűsítsék, kapcsolatrendszerüket bővítsék. Ennek érdekében több népijáték-gyártó megtekintése után közösen népi hagyományos játékokat vásároltak, melyeket igyekeznek minél alaposabban megismertetni a rendezvények résztvevőivel. Az alábbiakban a régi népi játékokról adunk egy kis áttekintést, megismertetve az olvasót apáink, nagyapáink játékaival.

 
 Bővebben >>     

2011.02.18.

A hivatalos záróprogrammal véget ért a Magyar Természetvédők Szövetsége "Fenntartható viselkedésminták ösztönzése a helyi természeti értékekhez kapcsolódóan" című kezdeményezése, melynek szolnok megyei koordinátora a Herman Ottó Természetvédő Kör volt.

 
 Bővebben >>     

2011.02.15.

2011. február 12-én VII. alkalommal került megrendezésre a Balogh János nagykunsági-nagy-sárréti tájökológiai konferencia, ahol a Nimfea Természetvédelmi Egyesület is képviseltette magát.
A rendezvény háziasszonya Nagyné Bedő Ildikó volt, aki örömmel állapította meg, hogy a megjelent érdeklődők lassan-lassan kinövik a Városháza dísztermét.

 
 Bővebben >>     

2011.02.14.

KÉPZÉSI IDŐPONTOK
a "Megszólalás-megszólítás"- Kommunikációs készségfejlesztő tréning civil szervezeteknek" elnevezésű képzéshez
A Herman Ottó Természetvédő Kör november elején képzést hirdetett civil szervezeteknek, munkatársaiknak, érdeklődőknek annak érdekében, hogy a szervezeti hatékonyságukat minél inkább tudják növelni a megfelelő kommunikáció alkalmazásával
Képzés helyszíne: Fekete István Oktatóközpont Túrkeve, Erdőszél utca 1.

 
 Bővebben >>     

2011.01.31.

Összefogás apróvadállományunk megmentésére  
Vadászati folyóiratokban, szakmai médiumokban manapság számos olyan hír olvasható, amely a magyarországi, ezen belül pedig főképpen az alföldi apróvadállomány egyedszámának kritikus pontra való csökkenéséről számol be. A kialakult helyzetért - rövidebb apróvad idény, illetve a fokozatosan csökkenő teríték méretek - több tényező felelős.

 
 Bővebben >>     

2010.12.15.

Éghajlatvédelem, zöld gazdaság, és igazságos társadalom
2010. Őszén újra beindult a "Klíma-kampány!", melyben a NIMFEA Természetvédelmi Egyesület, Jász -Nagykun Szolnok megye regionális koordinátoraként vesz részt a "Big Ask Hungary" című projekt keretén belül. A kampány célja, hogy a kormányok hozzanak létre egy olyan törvényt, melynek segítségével évről-évre csökkenteni lehetne az adott ország fosszilis energiafelhasználását és elősegíteni az adott ország gazdasági fejlődését.

 
 Bővebben >>     

2010.12.13.

A Herman Ottó Természetvédő Kör, az Óballáért Egyesület, a Nagykörűért Alapítvány és az Apáról Fiúra Alapítvány eldöntötték, hogy egy közös pályázat keretében szorosabbra fűzik együttműködésüket, és egymás rendezvényein, "falunapjain" részt vesznek annak érdekében, hogy hagyományőrző tevékenységüket népszerűsítsék, kapcsolatrendszerüket bővítsék. Ennek érdekében több népijáték-gyártó megtekintése után közösen népi hagyományos játékokat vásároltak, melyeket igyekeznek minél alaposabban megismertetni a rendezvények résztvevőivel. Az alábbiakban a régi népi játékokról adunk egy kis áttekintést, megismertetve az olvasót apáink, nagyapáink játékaival.

 
 Bővebben >>     

2010.12.12.

Debreceni Lászlóné: Értéket hordoznak az idők
Szemelvények Csontos Lajos, Kelemen Pálné Nagy Klára, Debreceni András és Koós József életéből

" A kötetben a hajdan volt tanyázás színes elbeszélő stílusában vall életéről, munkájáról, értékrendjéről sorrendben Csontos Lajos, Kelemen Pálné, Debreczeni András és Koós József. Egyetlen lényeges közös szál fűzi egybe visszaemlékezéseiket, hogy valamennyien túrkeveiek."

  
 Bővebben >>     

2010.12.11.

A Puszta - különszám
2010-ben a Herman Ottó Természetvédő Kör kiadásában megjelent elsőként a Nimfea Természetvédelmi Egyesület A Puszta című kiadványának a jubileumi kötete.
A kötet tartalmazza az eddig megrendezésre kerülő, összesen 10 természetvédelmi szeminárium összefoglalóját, valamint számos publikációt. A kiadvány megvásárolható a webshopban, valamint az orsi'kukac'nimfea.hu e-mail címen 1500Ft + postaköltségért.

  
 Bővebben >>     

2010.12.10.

A Puszta 2006-2009
2010-ben, néhány év kihagyás után ismételten elkészült a Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve a Puszta 2006-2009-es száma, benne számos kutató és szakember kutatásával, rövid közleményével, mely igen nagy érdeklődésre tart számot. A könyv több, mint 300 oldalba foglalja össze a kutatási anyagokat. A kiadvány megvásárolható a webshopban, valamint az orsi'kukac'nimfea.hu e-mail címen 1500Ft + postaköltségért.

  
 Bővebben >>     

2010.11.10

KÉPZÉSI FELHÍVÁS CIVIL SZERVEZETEK MUNKATÁRSAI ÉS ÖNKÉNTESEI RÉSZÉRE
"Megszólalás-megszólítás" -Kommunikációs készségfejlesztő tréning civil szervezeteknek" címmel A Herman Ottó Természetvédő Kör szervezésében Túrkevén
Képzés helyszíne: Fekete István Oktatóközpont Túrkeve, Erdőszél utca 1.
Jelentkezés határideje: 2010. december 20.

 
 Bővebben >>     

2010.09.17.

A Gazdálkodási Napló elektronikus benyújtása november 30-ig lehetséges!
Első alkalommal kell benyújtaniuk az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevőknek elektronikus úton a Gazdálkodási Napló egyes adatait a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz. Az úgynevezett WEB-Gazdálkodási Napló (WEB-GN) benyújtási határideje szeptember 1 és november 30. között van.

  
 Bővebben >>     

2009.03.25.

Egyre nagyobb mértékű a gyöngybagolypusztulás a közutakon
   A 2008/2009-es év telén is jelentős számban pusztultak el gyöngybaglyok a hazai közutakon.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai és a Bagolyvédők Baráti Körének önkéntesei már több éve gyűjtik a bagolyfajok közúti baleseteinek adatait.

 
 Bővebben >>  

2009.03.23.

Összefoglaló az első hazai erdei fülesbagoly szinkron számlásáról
A 2008/2009-es tél folyamán első alkalommal került lebonyolításra összehangolt, egyidejű erdei fülesbagoly telelőhely felmérés Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

 
 Bővebben >>  

2009.03.14.

A Fekete István Oktatóközpont kihasználtsága 2008.
A Fekete István Oktatóközpont 2004. őszétől kezdte meg működését, szemléletformálási, oktatási, valamint központi feladatokat ellátó irodai működés céljából.
A központ működését a Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Herman Ottó Természetvédő Kör látja el.

 
 Bővebben >>  

2009.03.14.

2009. március 12-én Szolnokon az Aba- Novák Kulturális Központban sajtótájékoztatóval egybekötött fórumbeszélgetést szervezett a Nimfea Természetvédelmi Egyesület a genetikailag módosított szervezetekkel kapcsolatban.

 
 Bővebben >>  

2009.03.09.

A Herman Ottó Természetvédő Kör akkreditált pedagógus továbbképzései 2009-2010. évben
A Herman Ottó Természetvédő Kör akkreditált pedagógus továbbképzést indít 2009. őszén és 2010. tavaszán két témában, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Túrkevén, a Fekete István Oktatóközpontban.

 
 Bővebben >>  

2009.03.09.

Felhívás diákok, diákcsoportok, osztályközösségek részére!
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Kossuth Lajos Általános Iskola helytörténeti pályázatot hirdet „REGÉLŐ UTCANEVEK” címmel
Lakóhelyünk, környezetünk nevei hozzátartoznak nyelvünkhöz, történelmünkhöz, hagyományainkhoz, ezért nem lényegtelen, hogy
emlékszünk-e rájuk, ismerjük-e őket?
A pályázat célja, hogy a település természetföldrajzi- és történelmi múltját őrző utcanevek eredetének, történetének, későbbi elnevezéseinek és a névváltozások okainak felkutatásával, valamint az utcákhoz fűződő anekdoták, érdekességek megőrzésével hozzájáruljunk Túrkeve helytörténeti kincsestárának bővítéséhez.

 
 Bővebben >>  

2009.03.02.

Magyar siker Brüsszelben: maradhat a génmódosított kukorica tilalma!
Nagyszerű magyar siker született Brüsszelben, ahol a környezetvédelmi miniszterek tanácsülésén a tagállamok ismét elutasították a MON810 génmódosított kukorica termesztésére hozott magyar tilalom feloldását szorgalmazó javaslatot.

 
 Bővebben >>  

2009.02.21.

Pályázati felhívás általános iskolák részére
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület erdei iskolája, a Fekete István Oktatóközpont erdei iskolai szolgáltatóként akkreditációját végzi. Ez nemcsak a minősítést szolgálja, de iskolák részére ezután olyan akkreditált erdei iskolai szolgáltatást is tud nyújtani, amelyekkel erdei iskolai pályázatok elérhetővé válnak.

 
 Bővebben >>  

2009.02.20.

Februárban már kevesebb bagoly
Az általános iskolásoknak kiírt erdei fülesbagoly számlálás utolsó felmérési napja 2009. február 13-a volt. A folyamatosan beérkező adatokból kiderül, hogy a tél utolsó hónapjára már jóval kevesebb, mintegy felére csökkent a városokban nappalozó erdei fülesbaglyok száma.

 
 Bővebben >>  

2009.02.16.

Jogos-e a légvezetékek alatti fák kivágása?
Január-február hónapokban több lakossági bejelentés is érkezett aggódó állampolgároktól, az áramszolgáltató által véghezvitt, légvezetékek alatti gallyazásokkal, illetve fakivágásokkal kapcsolatosan. Több kormányrendelet és törvény együttesen szabályozza a kérdést, így a jog útvesztőjében nehéz eligazodni.

 
 Bővebben >>  

2009.02.13.

Pályázatok az iskolásoknak a Víz Világnapja alkalmából
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az esztergomi Duna Múzeummal közösen az idén is pályázatot hirdet iskolásoknak a március 22-ei Víz Világnapja alkalmából.

 
 Bővebben >>  

2009.02.07.

Az igazi Tájház
A Nimfea Természetvédelmi Egyesületnek a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével megvalósuló, Értékőrző Nagykunság című programjában szerepel egy tájház kialakítása. A programot véleményezéseivel önkéntesként segítő Szabó Attila, a Szociális Otthon vezetője ennek kapcsán fogalmazta meg gondolatait.

 
 Bővebben >>  

2009.01.27.

EGY LEHETŐSÉG A MUNKAERŐPIACI ESÉLYEID JAVÍTÁSÁRA
Szerezz munkatapasztalatot az Ötlet Program segítségével! Várjuk azoknak a 18 és 26 év közötti álláskereső fiataloknak, valamint azoknak a 45 év feletti tartós munkanélkülieknek a jelentkezését, akik szívesen látnának el önkéntes tevékenységet a Nimfea Természetvédelmi Egyesületnél.

 
 Bővebben >>  

2009.01.19.

Madárvédelmi ügyek, kérdések és válaszok
Több lakossági megkeresés is érkezett a Nimfea Egyesület - KÖTHÁLÓ Irodához, miszerint mezőgazdasági területen, réten kócsagot, szürke gémet láttak az aggódó lakosok. A fenti téma mellett még számos megkeresés érkezett az erdei fülesbaglyokkal kapcsolatban is.

 
 Bővebben >>  

2009.01.14.

Diszkrimináció- a jogok ismerete
A magyar állampolgárok többsége nincs tisztában azzal, hogy milyen jogai vannak, ha diszkrimináció, vagy zaklatás éri őket. Két EK irányelv (a Faji egyenlőségről szóló irányelv, valamint a Foglalkoztatásról szóló keretirányelv) határozza meg azokat az elveket, amelyek az Európai Unióban hivatottak biztosítani a diszkrimináció elleni jogi védelmét.

 
 Bővebben >>  

2009.01.13.

Pályázati felhívás
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület pályázatot hirdet
Képeslapokon a régi Túrkeve címmel
Az egyesület egy kiadványba kívánja összegyűjteni, majd megjelentetni a Túrkevén fellelhető régi képeslapokat, melyeken a múlt emberei, utcái, házai, természeti értékei tűnnek föl.

 
 Bővebben >>  

2009.01.07.

Új év, sokszorozódó feladatok
A Nimfea Egyesület az újévben is számos programmal, akcióval, szemináriummal, táborral és egyéb tevékenységgel várja az érdeklődő lakosokat, a fiataloktól a felnőttekig egyaránt. Emellett szakmai programok sora segíti az élhetőbb vidék kialakítását, a természet és környezet óvását.

 
 Bővebben >>  

2008.12.15.

Túzokok a kevi határban
A hétvégi terepi bejáráson több helyen kerültek megfigyelésre telelő túzokcsapatok. A Túrkeve közigazgatási területén lévő ismert élőhelyek közül a pásztói-gyepen 37 db, Kece-Kabán 61 db túzokot számlált egyesületünk munkatársa.
 
 
 Bővebben >>    

2008.12.11.

Indul a felmérés
A Nimfea Egyesület idei erdei fülesbagoly gyülekezőhely felmérése december 12-én indul, az első felmérési nappal. A csapatoknak minden hónapban szükséges megfigyelni és megszámolni az erdei fülesbaglyokat.
 
 Bővebben >>  

2008.12.07.

"Agresszív inváziós halfaj, az amurgéb a Dunántúlon - tények, veszélyek, intézkedési lehetőségek" címmel tanácskozás került megrendezésre az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetében, melyre szakértőként a Nimfea Egyesület Halfaunisztikai Munkacsoportja is meghívást kapott.
 
 Bővebben >>  

2008.12.01.

Az EU-s bioüzemanyag politika hatása a fejlődő országokra
Brazil és európai szakértők egyaránt az agroüzemanyagok térnyerésének gazdasági-, társadalmi- és környezeti veszélyeire hívták fel a figyelmet a Magyar Természetvédők Szövetségének mai rendezvényén.
 
 Bővebben >>  

2008.10.23.

M8 kárenyhítő javaslatok a Nimfea Egyesülettől
A tervezett M8 gyorsforgalmi út Dunavecse-Kecskemét közötti szakasza több esetben érint kiemelkedő jelentőségű Natura 2000 területeket illetve védett és fokozottan védett valamint Natura 2000 jelölő növény és állatfajok élőhelyét, állományait.

 Bővebben >>  

2008.10.20.

Folyik az M8, Szolnok-Dunavecse közötti autópálya szakasz nyomvonal kijelölése
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület is részt vesz az M8 autópálya, Szolnok-Kecskemét és Kecskemét-Dunavecse közötti szakaszának nyomvonal kijelölésében. A tárgyalások még 2007-ben kezdődtek, jelenleg is folynak.

 Bővebben >>  

2008.10.08.

Illegális hulladéklerakók ellen a Nimfea Egyesület
  A Nimfea Természetvédelmi Egyesület támogatást nyert, a KvVM illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt keretéből. A támogatásból Túrkeve és környékén fellelhető nagyobb lerakók felszámolását tervezik.

 Bővebben >>  

  2008.09.20.

Tömeges fecskepusztulás
Az utóbbi napokban egyesületünket többen keresték meg tömeges fecske sérülés- és pusztulás ügyben. A probléma oka, hogy sajnálatos módon fecskéink még nem indultak el "vándorútjukra", a hirtelen beállt hideg miatt azonban elfogyott a táplálékuk, ezért most tömeges pusztulásuk tapasztalható országszerte.

 Bővebben >>  

  2008.09.09.

Földikutya került elő Mezőtúrról
A Nagykunságból kipusztultnak hitt földikutya (Nannospalax leucodon) egyetlen példánya került elő Mezőtúrról a nyár folyamán. Az állat megkerüléséről a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai kaptak értesítést a megtaláló helyi lakosoktól.

 Bővebben >>  

  2008.09.08.

Ellenőrzésre kerültek a szalakóta odúk
Július hónapban a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai és önkéntesei elvégezték a kihelyezett szalakótaodúk ellenőrzését. A több éve tartó program során számos olyan helyre kerültek kihelyezésre költőodúk szalakóták számára, ahol az élőhelyi adottságok kedvezőek, de a természetes odúk, öreg fák hiánya miatt fészkelésre nem nyílik lehetősége fokozottan védett, színpompás madarunknak.

 Bővebben >>  

  2008.08.26.

A Hulladék Munkaszövetség akkreditált pedagógus-továbbképzést indít   A hulladékgazdálkodás és a fogyasztói társadalom ismeretanyagához kötődő nevelési feladatok elméleti és gyakorlati problémái, lehetőségei címmel. 
2008 őszén ismét elindítja a HUMUSZ 30 órás továbbképzését Budapesten és Debrecenben.
Az öt napos tanfolyamra elsősorban a 10-18 éves korosztályt tanító pedagógusokat és környezeti nevelőket várnak.

 Bővebben >>  

  2008.06.25.

Székicsérsors
A székicsér (Glareola pratincola) fokozottan védett madárfajunk, hazai állománya az egykori 500-1000 párról napjainkra mindössze 30-40 párra csökkent.
A szikes puszták, marhalegelők, padkás szikesek jellegzetes fészkelője ma szinte kizárólag a Nagykunságban és kisebb számban a Kiskunságban, agrárkörnyezetben fészkel, alapvetően kapáskultúrákban.

 Bővebben >>  

  2008.06.24.

Nagy kérészrajzás volt a Tiszán
Az elmúlt hét második felében a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai folyamatosan járták a Közép-Tiszát, hogy az idei kérészrajzás nagyságáról gyűjtsenek információkat. A Szolnok-Nagykörű közötti szakaszon hétvégére esett a főrajzás, szombaton valamivel nagyobb számban repültek a védett tiszavirágok, mint vasárnap.

 Bővebben >>  

  2008.05.26.

Megjelent az EMLA Egyesület jelentése az erdészeti igazgatásban megvalósuló környezeti demokráciáról.
  A felmérés azt vizsgálja, hogyan érvényesülnek a hazai erdészeti gyakorlatban a közösségi részvételi jogok. A kutatásban közreműködött a Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a WWF Magyarország.

 Bővebben >>  
  2008.04.29.

Horvátországban gyűrűzött kanalasgém Kisújszálláson
Egy 2005-ben Horvátországban gyűrűzött kanalasgémet figyelt meg a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa április 28-án a kisújszállás határában található Nagyréten.

 Bővebben >>  
  2008.04.26.

Sikerrel zárult a "Tiszta közútjainkért" akció.
Sikerrel zárult a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közútkezelő Kht. által meghirdetett, és a Föld napján, április 22-én végrehajtott szemétszedési akció, melyhez Túrkeve is csatlakozott. A főleg helyi fiatalok részvételével lezajlott akció a Mezőtúrt Kisújszállással összekötő közút megtisztítása mellett jó alkalom volt a fiatalok szemléletformálására, a környezettudatos magatartás erősítésére.

 Bővebben >>  
  2008.04.24.

Helyreállítás elfogadva?
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa 2006. december 17-én észlelte, hogy Hajdúnánás határában Natura 2000, kiemelt jelentőségű különleges természetmegőrzési terület besorolású pannon sziki gyep padkás szikes részét ismeretlenek vélhetően az M3 autópálya építéséből származó feleslegessé vált földdel, hulladékkal kevert csatorna iszappal töltötték fel közel két hektár területen.

 Bővebben >>  
  2008.04.24.

Klímakörút Debrecen
A debreceni állomása volt a harmadik a KVVM Klíma roadsow-jának, mely célja az volt, hogy felhívják az emberek figyelmét a klímaváltozás problémáira, egészségügyi hatásaira és nem utolsó sorban a Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégiára.

 Bővebben >>  
  2008.04.24.

Ragadozómadarak mérgezése Hajdúnánás határában
2008. március 27-én mérgezett egerészölyveket talált a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa a Hajdúnánás határában elterülő Natura 2000 területen. A Dombszegi-legelő értékes szikes-pusztai élőhely, fontos szerepet tölt be a ragadozómadarak és a darvak vonulásában egyaránt.

 Bővebben >>  
  2008.03.10.

Megrendezésre került a Génmódosítással kapcsolatos fórum a Nimfeánál
2008. március 3.-én a Fekete István Oktatóközpont adott otthont a "Mielőtt belevágna" címmel szervezett országos rendezvénynek, amelynek egyik állomása Túrkeve volt..

 Bővebben >>  
  2008.02.09.

Mi lesz veled Duna-delta?
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa és az Egyesület elnökségének egyik tagja tanulmányúton járt Romániában, a Duna-deltában, 2007. decemberében,
azzal a céllal, hogy az elmúlt időszakban felgyorsult és súlyosbodó természetkárosító tevékenységek dokumentálásra kerüljenek.

 Bővebben >>  
  2008.01.22.

Kritikus gyöngybagolypusztulás a közutakon
A fokozódó forgalom egyre több madár pusztulásával jár a közutakon. Különösen veszélyeztetett fajcsoport a baglyoké, hiszen rendszeresen táplálkoznak műutak közelében, főleg az úttesten táplálékot kereső, vagy átjáró rágcsálókra vadászva. A vadászó, vagy éppen zsákmányoló baglyokat viszont sok esetben gázolják el az esti forgalomban.

 Bővebben >>  
  2008.01.15.

Erdei fülesbagoly felmérés a Nagykunságban

2007. december 30-án több nagykunsági településen a Nimfea Természetvédelmi Egyesület önkéntesei segítségével kerültek felmérésre az ismert erdei fülesbagoly nappalozóhelyek. A felmérés célja volt, hogy pontos adatok álljanak rendelkezésre, hogy egyetlen napon a felmért településeken összesen hány erdei fülesbagoly egyed nappalozik.
 Bővebben >>  
  2008.01.06.

Sugárzó tornyok
Magyarországon évente több tucat adótornyot húznak fel a mobilszolgáltatók arra hivatkozva, hogy a lefedettségüket javítani szükséges. A területeket általában az önkormányzatok adják bérbe vagy el, anélkül hogy a helyi lakosságot tájékoztatnák a sugárzás egészségügyi kockázatáról, nem beszélve a tájképi rombolásról.

 Bővebben >>  
  2007.12.28.

Megrendezésre került a NATURA 2000 fórum
December közepén került megrendezésre a NATURA 2000 gyepterületeket érintő rendeletek megismertetése céljából, ez évi utolsó gazdafórum a Nimfea Egyesületnél.
S bár közel 100 meghívó lett kiküldve, sajnálatos módon csak kevés részvevő képviseltette magát a rendezvényen.

 Bővebben >>  
  2007.12.13.

Lezárult egy 2 éves program
November 30-ával lezárult a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Hajdúböszörményi Zöld Kör közös programja, mely 2005 őszén vette kezdetét a Magyar Külügyminisztérium támogatásával.

Bővebben >>
  2007.11.28.

Gerinces fajok védelme
2007. november 16-18. között szervezte meg a Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Herman Ottó Természetvédő Kör a "Gerinces fajok érdekében végzett természetvédelmi beavatkozások II." szemináriumot, mely a 2004-ben indult szemináriumsorozat 7. része volt.

Bővebben >>
  2007.10.23.

Lezajlott a "Merre tovább magyar vidék?" című fórum a Nimfeánál
2007. október 19.-én került megrendezésre a gazdafórum, amely az Élő Tiszáért Programmal együttműködésben valósult meg. Dr. Veres Nándor előadása kezdte a sort, aki Nagykörű polgármesterként jól látja a vidék helyzetét hazánkban, és világos szavakkal alkotott véleményt.

Bővebben >>
  2007.10.16.

Közel 30 milliós bírság természetkárosításért
Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozatában 29 430 e Ft. természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezte (a határozat nem jogerős) a Dél-Alföldi Erdészeti Zrt.-t (Dalerd Zrt.).

Bővebben >>
  2007.10.09.

Eredményes fellépés vízszennyezés ügyében
Lakossági bejelentésre reagált szervezetünk, mikor 2007 augusztusában felkereste a Mezőtúr Megyei Jogú Város Jegyzőjét, a Mezőtúr és Környéke Víz és Csatornamű Kft-t, valamint a KÖTI-KTVF Hatósági Osztályát a Berettyó folyón történő szennyezéssel kapcsolatosan.

Bővebben >>
  2007.10.16.

Közel 30 milliós bírság természetkárosításért
Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozatában 29 430 e Ft. természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezte (a határozat nem jogerős) a Dél-Alföldi Erdészeti Zrt.-t (Dalerd Zrt.).

Bővebben >>
  2007.10.09.

Eredményes fellépés vízszennyezés ügyében
Lakossági bejelentésre reagált szervezetünk, mikor 2007 augusztusában felkereste a Mezőtúr Megyei Jogú Város Jegyzőjét, a Mezőtúr és Környéke Víz és Csatornamű Kft-t, valamint a KÖTI-KTVF Hatósági Osztályát a Berettyó folyón történő szennyezéssel kapcsolatosan.

Bővebben >>
  2007.09.28.

Két legyengült fekete gólya egy héten belül
Alig vonultak el a fehér gólyák, a Nimfea TE munkatársait egy héten belül máris két legyengült fekete gólyához is riasztották. Egy kunhegyes melletti halastó halászai hívták fel a Nimfea biodiverzitás-védelmi célprogram-vezetőjét, hogy egy fiatal, legyengült fekete gólyát találtak a halastó közelében.

Bővebben >>
  2007.09.14.

Sok a sérült madár a Nimfea madármentő telepén
Az elmúlt időszak esős, hűvös időjárásával megszaporodtak a legyengült illetve áramütött madarak, melyek a Nimfea TE madármentő telepére kerülnek.
A Nimfea TE munkatársai szinte naponta kapnak értesítést sérült madarakról, melyeket minden esetben elszállítanak a megtalálótól.

Bővebben >>
  2007.09.13.

Hatszáz cigányréce a Telekhalmi-halastavakon
Szeptember elején a kunhegyesi Telekhalmi-halastavakon összesen 600 példány cigányrécét figyeltek meg a Nimfea TE munkatársai. Korábban ilyen nagy gyülekező csapat nem volt megfigyelhető a területen.

Bővebben >>
  2007.08.23.

Sikeres intézkedés természetkárosítás ügyében
Sikeresen zárult a Nimfea Természetvédelmi Egyesület ügye, melyet a Hajdúnánás melletti Fő-rétre lepakolt illegális földdepóniák ügyében indított.

Bővebben >>
  2007.08.22.

Műszaki sportok a természetben
Az elmúlt években egyre gyakoribbá vált, hogy magánszemélyek motorkerékpárral közlekednek az erdőkben, védett és fokozottan védett területeken éppúgy, mint a turisták által kedvelt, nem védett, jóléti erdőkben.

Bővebben >>
  2007.07.30.

Könyvajánló
A "Beklen" a Nagykunsági Civil Társadalomért Alapítvány és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület közös gondozásában jelent meg az Alföld könyvek 7. kötete, Dankó Imre szerk: Bajomi krónikák címmel.

Bővebben >>
  2007.07.18.

Pannon gyepek élőhelykezelése Magyarországon
A magyarországi természetközeli gyepterületek európai viszonylatban is kiemelkedő természetvédelmi értéket képviselnek. Jelentős részük ún. másodlagos gyep, jórészt a XIX. századi nagy folyószabályozások utén létrejött élőhelytípus. Fennmaradásuk, gazdag élőviláguk megőrzése továbbra is használat módján múlik.

Bővebben >>
  2007.07.14.

Küzdelem az illegális hulladéklerakók ellen
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai folyamatosan mérik fel a szervezet működési területén található illegális hulladéklerakókat. A regionális hulladéklerakók kiépítésével és a helyi hulladékszállítás és elhelyezés átalakításával sajnos nagyon sok településen negatív folyamatok indultak el.

Bővebben >>
  2007.07.10.

Elengedés előtt
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai által gondozott négy gyöngybagoly fióka immáron szabadon engedés előtt áll. Egy közeli tanya padlásán költő gyöngybagoly pár hasonló korú fiókákkal alkalmas helyszínnek kínálkozik a visszavadításra.

Bővebben >>
  2007.07.09.

Megindult a gólyamentés
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai idén is megkezdték gólyamentő munkájukat. Ez évben másfél-két héttel hamarabb indult a munka, hiszen több fészekben már kirepülés előtt állnak a gólyafiókák.

Bővebben >>
  2007.07.08.

Szalakóta odúk ellenőrzése
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai a szervezet működési területén kihelyezett szalakóta odúk ellenőrzését végzik a napokban. A szalakóta (Coracias garrulus) fokozottan védett madárfajunk, táplálkozóhelyét a pusztai élőhelyek jelentik, míg fészkelés céljából a gyepeket szegélyező fák odvait keresi fel.

Bővebben >>
  2007.06.13.

Közös ellenőrzések a tiszavirág védelme érdekében
A Hortobágyi Nemzeti Park, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai a napokban összehangolt akciókat hajtanak végre azért, hogy megakadályozzák a most rajzó védett kérészfaj, a tiszavirág illegális gyűjtését.

Bővebben >>
  2007.06.09.

Környezetvédelmi világnap 2007
A környezetvédelem világnapjáról minden év június 5-én emlékezünk meg. Az Egyesült Nemzetek Világszövetsége többek között azért hirdette meg ezt a nemzetközi világnapot, hogy világszerte mindenhol felhívja a figyelmet a környezetre, ugyanakkor alkalmat teremtsen a cselekvésre, az érdemi környezetvédelmi lépésekre is.

Bővebben >>
  2007.06.08.

Elárvult gyöngybagoly és kuvik fiókák
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület madármentő állomására az elmúlt napokban négy gyöngybagoly és két kuvik fióka került be. A gyöngybagoly fiókákat egy felújítás alatt álló épület padlásán találták meg. A padlástér végleges lezárásra került, így a fiókákat gondozásba kellett venni.

Bővebben >>
  2007.06.05.

MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE
2007 a zöldturizmus éve, ennek keretében kerül sor 2007. június 18. és 24. között a Magyar Nemzeti Parkok hetére. A nemzeti parkok ezen a héten színes, ingyenes programokkal várják a látogatókat.
A Pál-völgyi barlangnál megrendezett központi rendezvényen a Nimfea Természetvédelmi Egyesület is részt vesz.

Bővebben >>
  2007.05.22.

Védőzóna a székicsérfészkek körül
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület és az illetékes Nemzeti Parkok munkatársai az érintett nagykunsági gazdálkodókkal együttműködésben megkezdték a székicsér fészkek körül a szükséges védőzónák kijelölését.

Bővebben >>
  2007.05.19.

Erdei fülesbagoly fiókák repatriálása
Április 23-án 5 példány két hetes erdei fülesbagoly fióka került be a Nimfea Természetvédelmi Egyesület madármentő állomására. A fiókák Mezőtúron az egyik lakótelep 4. emeleti lakás erkélyének virágládájában keltek ki.

Bővebben >>
  2007.05.11.

A biológiai sokféleség megőrzéséért
Minden év május 22-én emlékezünk meg a biológiai sokféleség világnapjáról. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület ebből az alkalomból közzéteszi az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által készített videó magyar fordítását.
A rövid filmbemutatóban szó esik a biodiverzitásról, a Biológiai Sokféleség Egyezményről és az ehhez kapcsolódó 2010-es célkitűzésről is.

Bővebben >>
  2007.05.09.

Egyre több az illegális égetés
Az idei év tavaszán talán minden eddiginél több helyen csaptak fel a lángok a települések határában. Kisebb-nagyobb nádasok, partoldalak, mezsgyék, tarlók égtek, velük együtt lángba borultak az út menti bokrok, cserjések és fák, fasorok is.

Bővebben >>
  2007.05.07.

A vándormadarak és a klímaváltozás
A vonuló állatok világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet a vándormadarak szépségére és védelmük fontosságára. Ebben az évben május 12-13-án nyílik lehetőség az ezzel kapcsolatos megemlékezésekre.

Bővebben >>
  2007.04.19.

Föld napja!
Az első Föld napját 1970. április 22- én tartották az Amerikai Egyesült Államokban. Az amerikai kezdeményezés következtében ma már közel 130 országban- köztük 1990 óta Magyarországon is- ünneplik a Föld Napját.

Bővebben >>
  2007.04.09.

Gátak, víztározók külföldön és itthon
  Bár a nemzetközi szakmai közvélemény már hosszú évek óta tisztában van a gátépítés negatív hatásaival, illetve a várt gazdasági haszon elmaradásával, hazánkban továbbra is rendszeresen napirendre kerül, hogy különböző természetes vízfolyásaink összefüggő életterét gátakkal és tározókkal szabdalják szét.

Bővebben >>
  2007.04.07.

Pán-európai összefogás a biológia sokféleség védelmében
A kormányok aktívabb részvételt és nagyobb anyagi támogatást ígértek a biodiverzitás megőrzésével kapcsolatos közös pán-európai törekvések előmozdítása érdekében, különös tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezmény pán-európai megvalósítására.

Bővebben >>
  2007.03.31.

Jeles napok áprilisban
Áprilisban a talán legismertebb zöld jeles nap, a Föld napja nyújt lehetőséget arra, hogy felhívjuk a figyelmet bolygónk természeti értékeire és a környezetvédelem jelentőségére. Emellett ebben a hónapban van többek között az egészségügyi és a műemlékvédelmi világnap is.

Bővebben >>
  2007.03.30.

A károkozó a jövőben vagyonával felel a kárért
A környezeti felelősségről szóló 2004-es európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmében szükséges a hazai környezetvédelmi törvények módosítása. Ennek fő eleme, hogy a "szennyező fizet" elv szellemében a károkozó vagyonára akár jelzálogjog terhelhető.

Bővebben >>
  2007.03.12.

Féleredmény a brüsszeli akció után
Környezetpolitikai szemléletváltást sürget a Magyar Természetvédők Szövetsége az EU klímavédelmi megállapodások teljesítése érdekében.

Bővebben >>
  2007.03.11.

Tavaszi mezsgye és nádégetés
Ismét beköszöntött a tavasz, vele együtt az útszélek, mezsgyék, kisebb-nagyobb nádasok égetése. Sajnos nagyon sok helyen a rendszeres kaszálás helyett a magasra nőtt növényzet eltávolítására a legegyszerűbb, de egyben a legkárosabb megoldást választják, felégetik az elszáradt növényzetet.

Bővebben >>
  2007.03.05.

Könyvajánló
Puky Miklós - Schád Péter - Szövényi Gergely tollából származó Magyarország herpetológiai atlasza több száz adatközlő adatait, felméréseit összegzi egy kötetben. A kiadvány a hüllő és kétéltű fajokat, azok elterjedésével és védelmi lehetőségeivel taglalja, térképen mutatva be a fajok élőhelyeit, illetve magyarországi helyzetelemzését.
A kötet megrendelhető a Nimfea Természetvédelmi Egyesülettől is, 2500 FT/db áron + postaköltség.

Megrendelés>>  
  2007.03.04.

Erdőrezervátum lett az égerláp
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület közbenjárására több, mint 20 hektár, kiemelkedően értékes égerláp erdő vált erdőrezervátummá Ócsa határában. A 2006-os év végén a Pilis Parkerdő ZRt. és az Állami Erdészeti Szolgálat kezdeményezte a Duna-Ipoly Nemzeti Park fokozottan védett erdeje esetében, mely része a Natura 2000 hálózatnak, hogy az égerest 10 évre ütemezve véghasználják, vagyis tarvágásra kerüljön.

 Bővebben >>  
  2007.02.16.

Nagy mennyiségű kommunális hulladék a Tiszán
  A Tisza folyón 2007. januárjában nagy mennyiségű, zömmel Romániából és Ukrajnából származó kommunális hulladék érkezett hazánkba. Február 15-én a Közép-Tiszán ismételten jelentős háztartási szemét mennyiség úszott le, súlyosan elszennyezve a folyót és a folyó menti élőhelyeket.

 Bővebben >>  
  2007.02.16.

Illegális hulladéklerakó Túrkeve határában
  Közel két hektáros illegális szemétlerakót találtak a Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Herman Ottó Természetvédő Kör munkatársai Túrkeve Fehértó nevű határrészén. Az itt található kubikgödrök sajnos már több éve funkcionálnak illegális hulladéklerakóként.

 Bővebben >>  
  2007.02.14.

Pusztuló alföldi erdők
Az erdészeti statisztikák szerint ugyan növekszik hazánkban az erdők területe a sokrétű támogatási rendszer következtében, de valójában pont ellentétes hatás érezhető - hívja fel a figyelmet a Nimfea Természetvédelmi Egyesület napokban elkészült esettanulmányokat feldolgozó jelentése az alföldi erdők veszélyeztetettségéről.

 
 Bővebben >>  
  2007.02.05.

Ismeretterjesztő plakát vadászoknak
A vadászható, a védett és a fokozottan védett lúd- és récefajok határozó plakátja készült el a Nimfea Természetvédelmi Egyesület gondozásában.
A plakáttal a Nimfea TE célja az, hogy elősegítse a vadászok fajismeretének bővülését, segítse a határozást és elkerülhető legyen a védett és fokozottan védett vízimadárfajok véletlenszerű lelövése vizes élőhelyeken.

 Bővebben >>  
  2007.02.05.

Új kiadványok a Nimfea Egyesület gondozásában
"
A Tiszántúl repülő ékkövei" címmel jelent meg Baranyi Tamás és Korompai Tamás összeállítása, mely az Észak-Alföld nagylepkéinek megismeréséhez ad segédletet. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület által kiadott színes kiadvány mintegy 50 oldalon mutatja be az elmúlt 10 évben a szerzők által végzett, lepkészeti kutatások eredményeit.

 Bővebben >>  
  2007.02.05.

Műfészket kaptak a kerecsenek
A múlt héten a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai megdöbbenve tapasztalták, hogy a Túrkeve és Kisújszállás közös határában elterülő Fehér-tó elnevezésű pusztát szegélyező nyárfasort letermelték. A nyárfasor egyik fájára 2004-ben felhelyezett műfészekben két évben is eredményesen költött egy pár kerecsensólyom.

 Bővebben >>  
  2007.01.30.

Kivágták a kerecsensólyom fészket tartó fát
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai megdöbbenéssel észlelték, hogy a Túrkeve és Kisújszállás közös határában elterülő Fehér-tó elnevezésű pusztát szegélyező nyárfasort letermelték. A nyárfasor számos védett madárfaj rendszeres fészkelőhelye volt, sárgarigó (Oriolus oriolus) és kis őrgébics (Lanius excubitor) szép számban fészkelt.

 Bővebben >>  
  2007.01.28.

Újra szabadon
Mindössze egy napi ápolást igényelt az az erdei fülesbagoly, melyet egy autó ütött el Kunmadaras határában 2007. január 25-én kora este. Szerencsére nem érte semmilyen komoly sérülés és az ütközéstől megszédült madárra időben rátalált a Nimfea TE munkatársa.

 Bővebben >>  
  2007.01.26.

Kötelező lesz begyűjteni a használt akkukat és elemeket
  Két év múlva minden uniós országban kötelező lesz a használt akkuk és elemek begyűjtése és újrafelhaszálása, miután két éven át tartó tárgyalássorozatot követően 2006 májusában az Európai Parlament elfogadta az erről szóló irányelvet. A használt elemek és akkumulátorok rendkívül veszélyesek lehetnek a környezetre, jelenleg mégis csupán hat uniós ország rendelkezik az ezek begyűjtésére vonatkozó szabályrendszerrel. A jogszabály korlátozza az elemek gyártásakor felhasználható kadmium és higany mennyiségét is.

 Bővebben >>  
  2007.01.23.

Keretegyezmény a Kárpátok védelméről és fenntartható fejlesztéséről
December 11. és 13. között került sor a Kárpátok Keretegyezmény részes feleinek első találkozójára Kijevben. Ernyőszervezetünk, a CEEWEB részt vett az eseményen, és sikeres kísérőrendezvényt is szerveztek a térség fenntartható turizmusával kapcsolatban.

 Bővebben >>  
  2007.01.20.

Fenntartható vagy fejlődés?
Ezt a kérdést feszegeti a Nimfea Természetvédelmi Egyesület megjelent kiadványa, melyet Balogh Péter, a Tisza Tájközpont Kht. kutatásvezetője írt. A kiadvány a "Tájrehabilitáció alapkérdései" tanulmány bővített változataként jelent meg.
Tartalomjegyzék:
Mi a helyzet? Avagy szükség van-e tájrehabilitációra, természetvédelemre?
Fenntarhatóság és/vagy fejlődés?

Megrendelhető e-mail-en, vagy a Kiadványaink menüpont alatt.

 Bővebben >>  
  2007.01.04.

Természetkárosító híd Németország és Dánia között
Az Európai Unió, Dánia és Németország híd építését tervezi Észak-Európa egyik legfontosabb madárvonulási útján. A beruházás igen súlyos következményekkel járna évente mintegy 90 millió madár vonulására, valamint a tengeri élővilágra, így az Északi-tengerben élő fókákra és barna delfinekre is.

 Bővebben >>  
  2007.01.02.

Új igazgató a Természetvédelmi Világszövetség élén
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület ezúton is gratulál az IUCN új igazgatójának, aki a mai napon, 2007. január 2-án kezdte meg munkáját új munkakörében. Nagyon sok sikert és eredményes nemzetközi munkát kívánunk a magyar származású igazgató asszonynak a természetvédelem és a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében.

 Bővebben >>  
  2006.12.17.

A civil társadalom szerepe az európai demokráciában
A civil társadalom kulcsszerepet játszik az Európai Unió szakmapolitikai folyamataiban. A társadalmi szervezetek fő feladata az, hogy hitelesen vegyenek részt a társadalmi vitákban, a nyilvánosság igényeit és véleményét képviselve, hogy ellensúlyozzák az intézményesített és vállalati erőket, amelyekben a közvélemény bizalma sok esetben megingott.

 Bővebben >>  
  2006.12.15.

A Bizottság jogi lépései az EU természetvédelmi irányelveinek megsértése miatt
  Ha az Európai Bizottság úgy ítéli, hogy az EU jogszabályait megsértik, akkor a jogsértő tagállam ellen eljárást indíthat. A Bizottság több esetben tett jogi lépéseket a Natura 2000 hálózatot létrehozó uniós irányelvek megsértése miatt.

 Bővebben >>  
  2006.12.11.

Odúk téli karbantartása a Nimfea TE odútelepein
  A szokatlanul enyhe tél eleji időjárás remek lehetőséget ad a mesterséges fészekodútelepek karbantartására.
A Kisújszállás, Túrkeve környéki erdőkben, fasorokban kihelyezett énekesmadár odúkban található fészkeket el kell távolítani az odúkból.

 Bővebben >>  
  2006.11.24.
Veszélyben a Dobra folyó
A horvát Dobra folyón tervezett újabb vízerőmű-fejlesztések nem csak a raftingolni vágyók vadvizeit veszélyeztetik, hanem a karsztvidék különleges barlangi élővilágnak otthont adó barlangrendszerét, valamint több más faj mellett a galóca (Hucho hucho) szaporodóhelyét is.
 Bővebben >>  
2006.11.01.  

Új kiadvány hazánk természetvédelmi kötelezettségvállalásairól
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület új kiadványa azokat az egyezményeket, stratégiákat és irányelveket tekinti át, amelyekhez hazánk csatlakozott, és ezzel a természetvédelem terén különböző kötelezettségeket vállalt magára.

  2006.10.13.

Őszi madármentések
"Itt van az ősz, itt van újra..."azt hiszem jogosan kezdhetem ezzel az idézettel ezen cikk sorait, ugyanis visszavonhatatlanul megérkezett az ősz. Reggelente csípős arcát mutatja, de napközben még vissza - vissza csíp egy kis meleget a nyárból. 

Bővebben >>  

2006.10.14.

Madármentési tapasztalatok Bulgáriában
Látogatóban jártunk egy bolgár természetvédelmi civil szervezet, a Green Balkans állatmentő és -repatriáló központjában, ahol többek között megismerkedtünk Gruyoval és párjával, a két rózsás gödénnyel.

 Bővebben >>  

Ismét költenek erdei fülesbaglyok Kisújszállás központjában

2006. július 5-én este értesítették a Nimfea TE munkatársát, hogy Kisújszálláson, a Szabadság-téri lakótelepen fészekből kiesett erdei fülesbagoly fiókát találtak.
A közel négy hetes fióka egy panelház negyedik emeleti ablakában található virágládában kelt ki három testvérével együtt. Egy fióka a fészekből eltűnt és sokáig hárman nevelkedtek a fészekben, míg nem egy fióka a fészket el nem hagyta.
          -Bővebben

Ismételten nagy mennyiségű szemét úszott le a Tiszán
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai a 2006-os év tavaszán és nyarán levonuló árhullámok során ismét nagy mennyiségű kultúrszemét jelenlétét tapasztalták a Közép-Tiszán.
A hulladék jelentős része a sodorvonalban úszott le, valamint nagy mennyiségben akadt fenn a folyóba nyúló fák ágain, kisebb öblökben. A tavaszi árhullám levonulása után a hullámtér számos részén nagy területeket borított el a műanyag hulladék, melynek döntő többségét az üdítős palackok alkották.           -Bővebben
Kiadványok letölthető formátumban
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület Nimfea Füzetek könyvsorozatának tagjai elérhetővé váltak, PDF, letölthető formában a regisztrált felhasználók részére. A szolgáltatást csak a Nimfea Természetvédelmi Egyesület honlapján regisztrált felhasználók vehetik igénybe, illetve a letöltött füzetek utánközlése, felhasználása is csak a Nimfea Természetvédelmi Egyesület engedélyével történhet.
Hasonlóképp letölthetővé váltak az Egyesület szervezésében lebonyolított természetvédelmi szemináriumok előadás anyagai is. Kellemes böngészést kívánnak a Nimfea Egyesület munkatársai.         -Letöltések
Leszigetelt oszlopok Túrkeve határában
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság közbenjárására egy középfeszültségű oszlopsor szigetelését végezték el az áramszolgáltató munkatársai. A szigetelőpapucsok felhelyezésének fontosságát elsősorban az adta, hogy a terület, melynek határán húzódik a középfeszültségű oszlopsor, Túrkeve egyik jelentős ragadozómadár élőhelye és gólya táplálkozóhely.
          -Bővebben 
Megjelent a "Tájhasználat a Tisza-tó térségében, tények és lehetőségek" címet viselő, Hamar Anna (PhD, Tisza Klub) szerkesztésében a Nimfea Természetvédelmi Egyesület, a Tisza-Klub (Szolnok) és a Regionális Fejlesztési Egyesület (Tiszafüred) közös, Phare Access 2003. Programja keretében napvilágot látott kiadvány.

A kiadvánnyal a tiszafüredi Halas Napok alkalmával találkozhatott először a program célcsoportját jelentő Tisza-menti lakosság.        -Bővebben  

Madármentő akció
Az elmúlt napok heves esőzései és viharai nemcsak az emberek életében okoztak gondokat, de több madár életére is nagy hatást gyakorolt. Ebből adódóan, a múlt héten több bejelentés is érkezett a Nimfea Természetvédelmi Egyesülethez.
Mezőtúron, egy családi ház udvarán döntött ki a viharos szél egy gólyafészket tartó fatörzset. Ebben az esetben szerencsés kimenetelű balesetről beszélhetünk, mivel a kiérkező munkatársak megkönnyebbülve látták a sértetlen gólyafiókákat a szomszédos épület tetején.                 
-Bővebben  
Gólyamentés Kétpón

2006. június 25-én vasárnap délben kétpói lakosok arról értesítették a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársait, hogy a település egyetlen gólyafészkében hiába várja két fióka szüleit előző nap este óta, hiszen a tojó madár áramütés következtében elpusztult.
A Nimfea TE és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak segítségével sikerült megszervezni a fiókák fészekből történő kimentését.
          -Bővebben

Az erdőt jó kezekbe!
Gazdálkodók, erdőtulajdonosok és civilszervezetek figyelemfelhívó, véleménynyilvánító demonstrációval kérték az új kormányt június 8-án, hogy eredeti tervének megfelelően az erdészeti igazgatást helyezze át a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hatáskörébe.
A jelenlévők arra kérték a Miniszterelnököt, hogy a május 30-án elfogadott törvényjavaslat szerint az nem erdészeti igazgatás kormányzati szakmai felügyelete a Környezetvédelmi és vízügyi Minisztériumhoz kerüljön.          
-Bővebben  
Példátlan természetpusztítás Körösladány határában
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület tagtársai, önkéntesei és munkatársai évek óta végeznek növénytani és állattani megfigyeléseket a Körösladány határában elterülő ún. Körösladányi- erdőben, tisztásain, a helyi védett Gulya- legelőn, valamint a környező területeken. A Nimfea TE önkéntesei a tél folyamán észlelték, hogy a terület körül kerítés építése kezdődött meg, mely magában foglalja számos védett növény jelentős állományát is.
Rövid tájékozódás után kiderült, hogy a Körösladányi- erdőben valamint tisztásain vaddisznóskert kialakítása folyik, melyet a DALERD Rt. (Szeged) valósít meg. 
      -Bővebben 
Közutakon pusztuló gyöngybaglyok
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai és önkéntesei segítségével folyamatosan méri fel a közutakon elgázolt gyöngybaglyok számát.
2005. októberében a Kisújszállás és Ecsegfalva összekötő műúton, Márialaka mellett ütöttek el néhány nap különbséggel két gyöngybaglyot. Október végén és november elején Kisújszállás és Túrkeve között gázoltak el, szintén néhány nap eltéréssel két példány gyöngybaglyot.
    -Bővebben
Letölthetőek a Gerinctelen szeminárium anyagai

A 2006. március 3-5 között tartott "Gerinctelenek védelme Magyarországon" szeminárium anyagai letölthetőek a Nimfea Egyesület honlapjáról. A letöltés feltétele a honlapon való regisztráció.

 -Bővebben

Szenzációs dunai galóca adat a Felső-Tiszáról!
   A Nimfea Természetvédelmi Egyesület Halfaunisztikai Munkacsoportja a Felső-Tiszán végzett NATURA 2000 fajokra vonatkozó felmérést a 2006. március 24-én. A helyszín a Tisza Tiszabecstől Tiszacsécséig tartó szakasza volt. Az előjelek nem tűntek túl optimálisnak, ugyanis vélhetően a Kárpátokban elindult hóolvadás miatt a vízállás viszonylag magas volt, amit még tetőzött a folyó nagymértékű zavarossága is.
    -Bővebben
Sikeres erdei fülesbagoly fészkelés télen

Tiszaújvárosban a 2005/2006-os tél folyamán ismét fészkelésbe kezdtek az erdei fülesbaglyok. Már december folyamán lehetett huhogó hímeket hallani, majd januárban sikerült költő párokra bukkannia Balogh Gyulának. Két pár erdei fülesbagoly emeletes panelházak emeleti ablakaiban található virágládákban kezdtek fészkelésbe.     -Bővebben  

A "Gerinctelen állatfajok érdekében végzett természetvédelmi beavatkozások Magyarországon" elnevezésű V. Természetvédelmi szeminárium értékelése
2006. március 3-5. között került megrendezésre a Nimfea Természetvédelmi Egyesület V. Természetvédelmi szemináriuma, melynek témája: "Gerinctelen állatfajok érdekében végzett természetvédelmi beavatkozások Magyarországon" volt.
A rendezvényen több, mint ötven regisztrált résztvevő volt jelen, akik a szeminárium teljes időtartamára maradtak, melynek során 26 előadó változatos előadását hallgathatták végig.  
    -Bővebben 
Közutakon pusztuló gyöngybaglyok
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai és önkéntesei segítségével folyamatosan méri fel a közutakon elgázolt gyöngybaglyok számát.
2005. októberében a Kisújszállás és Ecsegfalva összekötő műúton, Márialaka mellett ütöttek el néhány nap különbséggel két gyöngybaglyot. Október végén és november elején Kisújszállás és Túrkeve között gázoltak el, szintén néhány nap eltéréssel két példány gyöngybaglyot.
    -Bővebben
Szeminárium a gerinctelen fajok védelmében
    A Nimfea Természetvédelmi Egyesület 2006. március 3-5 között szervezi a "Gerinctelen fajok érdekében végzett természetvédelmi beavatkozások Magyarországon" szemináriumát, mely a 4. természetvédelmi témájú szeminárium. A szeminárium három napján neves szakemberek, kutatók tartanak előadásokat a hazai gerinctelen fauna védelmi lehetőségeiről, gyakorlati problémáiról és természetvédelmi jelentősségükről.
    -Bővebben
Nádifarkas a kevi határban!
A rendkívül érdekes faunisztikai adat a túrkevei vadásztársaság hivatásos vadászának köszönhető, aki arról értesítette a minap a Nimfea Egyesület egyik munkatársát, hogy aranysakált lőtt a társaság vadászterületén. A hír kisebb szenzációnak is felfogható, hiszen az 1860-as években megkezdett árvízmentesítési munkálatok, a Nagy-Sárrét lecsapolása óta valószínűleg ez az első eset, amikor bizonyítottan fordul elő a faj a túrkevei határban.
    -Bővebben
Megérkezett Egyesületünk rackanyájának legfiatalabb tagja!

A napokban született meg a kis jerke racka bárány. Bár még csak két napos, elég sok viszont tagságon kell máris keresztül mennie. Mivel az anyukája a tőgygyulladása következtében maga nem tudja etetni, így mesterségesen kell táplálni, s most tehéntejet kap, cumisüvegből.     -Bővebben

Közös bejárás az EON munkatársaival

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület biodiverzitás-védelmi célprogramvezetője és a Tiszántúli Áramszolgáltató munkatársa közös bejáráson mérték fel a ragadozómadarakra és a fokozottan védett fehér gólyákra veszélyes középfeszültségű oszlopokat. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület bejelentése és kérelme nyomán az E-ON munkatársa a megkeresést követően, közös bejárást tartott Monoki Ákossal Túrkeve, Kisújszállás és Örményes belterületén, valamint Kisújszállás és Túrkeve közötti út mentén.    -Bővebben

Gallyfészek keresés a Közép-Tiszán

A Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrei a Nimfea Természetvédelmi Egyesülettel összehangoltan végzik a Tisza hullámtéri erdeiben található ragadozómadár és fekete gólya fészkek felmérését. Az erdőkben fellelhető nagy méretű gallyfészkek megkeresésére azért van szükség, hogy pontos adatokat kapjunk a Tisza hullámtéri erdeiben fészkelő ragadozómadarak és fekete gólyák állományáról valamint a tervezetett erdészeti munkák ne veszélyeztessék fokozottan védett madárfajok állományát.     -Bővebben

Odúk tavasz előtti karbantartása

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület önkéntesei és munkatársai segítségével folyamatosan végzi a kialakított odútelepinek karbantartását. A telepített erdőkben kialakított odútelepekre azért van szükség, mert az egykorú fák a természetes erdőkkel ellentétben nem tudnak elegendő fészkelőhelyet biztosítani védett énekesmadaraknak valamint búvóhelyet a denevéreknek.     -Bővebben

Erdei fülesbaglyok téli fészkelése

A 2005/2006-os tél folyamán ismételten több pár erdei fülesbagoly (Asio otus) kezdett költésbe. A legelső fészkelésre utaló jeleket Balogh Gyula tagtársunk észlelte, aki karácsony táján Tiszaújváros belterületén násztevékenységet folytató erdei fülesbagoly párt figyelt meg. A pár folyamatosan folyamatosan az egyik lakótelep jegenyenyárfáján elhelyezett műfészek körül mozgott, mindaddig, amíg a fát ki nem vágták.     -Bővebben

A Vizes élőhelyek világnapjáról emlékeztek a Nimfea Természetvédelmi Egyesületnél
   A Nimfea Természetvédelmi Egyesület, mint klasszikusan vizes élőhelyekkel foglalkozó természetvédelmi szervezet, idei évben is megemlékezéssel hívja fel a figyelmet a Vizes élőhelyek világnapján a hazánkban is tapasztalható kedvezőtlen folyamatokra.
"Édesvízkészleteink is és ezzel vizes élőhelyeink is veszélyben!" - adta ki nyilatkozatában a Nimfea Természetvédelmi Egyesület.               -Bővebben

Összefoglaló a Nimfea TE természetvédelmi szemináriumáról

  2006. január 12-13-án került megrendezésre a Fekete István Oktatóközpontban, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület szervezésében "A közlekedési infrastruktúra fejlesztések és az autópályák környezeti hatásai Magyarországon" témában rendezett természetvédelmi szeminárium.

     -Bővebben

Kérjük pedagógus barátaink segítségét!

Kedves partnereink, korábbi látogatónk tagjaink segítségét kérjük a Fekete István Oktatóközpont "üzleti" tervének kialakításához.
Kérjük szánjon ránk 3 percet.

      -Bővebben

A biodiverzitás-védelmi célprogram keretén belül végzett természetvédelmi tevékenységek 2005-ben
Elkészült a Nimfea Természetvédelmi Egyesület Biodiverzitásvédelmi Munkacsoportjának 2005-ös évi beszámolója.
A Nimfea TE egy főállású alkalmazottja folyamatosan látta el az aktuális feladatokat hétvégén is. Jelen beszámoló tartalmazza a 2005-ös évben végzett jelentősebb tevékenységeket és eredményeiket.    
     -Bővebben 

Madárápolási koncepció tervezet

   Koncepciónkat azzal a céllal alkottuk meg, hogy összegezzük azokat az elvárásokat, feladatokat, hiányosságokat, amelyek a jelenleg országos folyó madármentő munkát nem teszik kellően átláthatóvá és következetessé. Célunk olyan szakmai koncepció kialakítása, amely magában foglalja a jelenleg működő telepeken dolgozók tapasztalatait, véleményét, összefoglalni az eddigi ismerethalmazt, hogy a hazai repatriáló telepek egységes feltételrendszerrel működhessenek.       -Bővebben 

Műszaki sportok a természetben
    A természetvédelmi területeken folytatott műszaki sportok szigorúbb szabályozása témakörében szervezett szakmai találkozót a Magyar Természetvédők Szövetsége 2005. november 28-án, Budapesten.
    A szervezésben az MTVSZ partnerei voltak a Nimfea Természetvédelmi Egyesület mellett a Magyar Természetbarát Szövetség, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért  Alapítvány, valamint a Szélkiáltó Természetvédelmi Egyesület.          -Bővebben 

Ismét indul az erdei fülesbaglyok téli gyülekezőhelyeinek felmérése!

   
Immáron harmadik éve kerül meghirdetésre a Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Bagolyvédők Baráti Körének programja, melynek célja az erdei fülesbaglyok téli gyülekezőhelyeinek felmérése. Az erdei fülesbaglyok évről évre visszatérnek hagyományos nappalozó helyeikre, parkokba, fasorokba, kertekbe, ahol elsősorban az örökzöld fákat részesítik előnyben.
      -Bővebben 
Félgyőzelem - Ma szavazott az Európai Parlament a vegyi anyagok új szabályozásáról (REACH)
  Először szavazott az Európai Parlament Strasbourgban plenáris ülésen a REACH-ről, az Európai Unió vegyi anyagokat szabályozni kívánó új rendeletéről. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország üdvözlik, hogy a képviselők, köztük a legtöbb magyar képviselő is a káros anyagok kötelező helyettesítésére szavaztak. Ez azt jelenti, hogy ha bebizonyosodik egy anyagról, hogy veszélyes az emberekre vagy a környezetre, akkor helyettesíteni kell egy biztonságosabbal.       -Bővebben 
Génmanipuláció-mentes Magyarországot akciónap
   2005. november 15.: Génmódosítás-mentes övezetek létrehozását szorgalmazza a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ). A Génmanipuláció-mentes Magyarország kampány budapesti akcióján öt méteres, vonalkóddal ellátott "génpiszkált" kukorica fogadta a járókelőket. A megmozdulással a természetvédők fel kívánják hívni a figyelmet a génmódosítás veszélyeire, és aláírást gyűjtenek, hogy Magyarország minél több városa legyen génmódosítás-mentes övezet.

        -Bővebben   

Kedves Pedagógus Kollégák!
    Kiírásra került az erdei iskola 2005-2006 pályázat, amelyet a 2005. december 2. és 2006. április 15. között megvalósulásra kerülő erdei iskolai programokat támogat.
    A Nimfea Természetvédelmi Egyesület kész programokkal, modulokkal segíti az erdei iskolai pályázatokat, illetve különálló modulok közül is választhatnak.
  Moduljaink, illetve erdei iskolai programunk Oktatási Minisztérium által támogatott programok, így a pályázati anyagban ezek prioritásként jelennek meg.  
         -Bővebben   
 
Tanulmányok, publikációk

Honlapunk bővítési tevékenységei között elkészült új adatbázisunk, amely tartalmazza az összes eddigi Puszta c. évkönyvünben megjelent tudományos cikket, publikációt.
A részletes anyagok megtekinthetőek itt
Közös szolgálat a Tisza természeti értékeinek védelméért

   Közös területbejárást és ellenőrzést tartottak a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság (Szolnok) és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület (Túrkeve) munkatársai ez év november 10-én. Az évről évre szorosabbá váló együttműködés a két szervezet között azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Tisza természeti értékeit veszélyeztető tényezőket, kimondottan a természetkárosító tevékenységeket felderítse, megakadályozza.         -Bővebben 

Lőtt rétisas mentése Kunhegyes határában
November 5-én Kunhegyes és Bánhalma közös határában található halastavakon a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa vonuló vízimadarak állományfelmérését végezte.
Az egyik halastórendszer halőre felhívta a figyelmét a Nimfea TE munkatársának, hogy az egyik tóegységen sérült, nagy termetű ragadozómadarat látott. A Nimfea TE információi szerint a sérült madár az előző napon, vagyis november 4-én késő délelőtt került a lecsapolt tómederbe, miután a környéken tartózkodó nagy lilik csapat irányából több lövés dördült a délelőtti ködös időben.
           -Bővebben   
A sérült rétisas (Haliaetus albicilla)
Pedagógus továbbképzés a Nimfea Egyesületnél
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a miskolci Városi Környezetnevelési Központ rendelésére és részvételével október 21-22.-ei hétvégén két napos pedagógus továbbképzést tartott a Miskolcról érkező tanárok részére. A pedagógusok főként természetvédelmi témájú előadásokat kértek a továbbképzés alkalmával, illetve az Egyesület környezeti nevelési lehetőségei érdekelték őket. A képzés része volt a lovas kocsis terepi program is.
            -Bővebben   
Madármegfigyelő Világnapok Túrkevén és Kisújszálláson
Október első hétvégéjén ismét madármegfigyelő kirándulást szervezett a Nimfea Természetvédelmi Egyesület. A nemzetközi rendezvény első napján szombaton esős reggelre virradt és a kirándulás alatt nem is változott az idő. Kerékpárral a Nimfea TE központi irodájától indult az öt fős csapat. Az első megállóhely a túrkevei Malomzugi-halastavak egyes tóegysége volt, ahol cigányrécék, kontyos récék mellett kis vöcsköt, szürke gémet, vízityúkot is sikerült megfigyelni.            
   -Bővebben     
Végetért a harmadik természetvédelmi szeminárium
2005. szeptember 13-15. között sikeresen végetért a Közép- és Kelet-Európai Munkacsoport a Biodiverzitás Megőrzéséért
(CEEWEB) és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület harmadik természetvédelmi szemináriuma.
Az esemény három napja alatt bemutatásra került a turizmus és a természetvédelem kapcsolata, előadóink felhívták a résztvevők figyelmét a turizmus veszélyeire, a jelenlevők láthattak pozitív példákat és fejlesztéseket, továbbá hallhattak az idegenforgalmi terhelhetőség alkalmazásáról a mindennapi turizmusfejlesztésben.       
   -Bővebben 

Madármegfigyelés napok Túrkevén és Kisújszálláson - kerékpártúra!

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület idén is kapcsolódott a Nemzetközi Madármegfigyelési Napokhoz, melyet Magyarországon az MME koordinál. Ennek keretén belül október 1-én és 2-án kerékpártúrát szervez túrkevei illetve kisújszállási indulással.

   -Bővebben 

III. TERMÉSZETVÉDELMI SZEMINÁRIUM
Turizmus és természetvédelem

   A Közép- és Kelet-Európai Munkacsoport a Biodiverzitás Megőrzéséért (CEEWEB) és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület 2005. szeptember 13-15 között közösen rendezi meg a harmadik természetvédelmi szemináriumot Turizmus és természetvédelem címen.

     -Bővebben 

Végetért a Nimfea Természetvédelmi Egyesület 2005. évi biharugrai tábora.
A meghívásnak a legtöbben szívesen eleget tettek, így tekintélyesnek mondható, harmincfőnyi "tömeg" gyűlt össze. Az első három napon a Körös-Maros Nemezeti Park Igazgatóság Biharugrai Tájvédelmi Körzetének látnivalóival ismerkedtek a táborlakók. A meglátogatott helyek között szerepeltek a biharugrai és a begécsi tórendszer vizes élőhelyei, az itt kialakított tanösvény, valamint Mezőgyán és Geszt környékének természeti és kultúrtörténeti értékei.      -Bővebben 

Szélkerék és napelem telepítés Túrkevén
   A Nimfea Természetvédelmi Egyesület pályázati úton szerzett támogatást a túrkevei HOTEK erdő tanösvényeinek és parkerdővé alakításának finanszírozására.
   A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásából megvalósuló beruházás első lépéseként a szélkerék felállítása és a napelem telepítése valósult meg. A kivitelező cég megkezdte a talapzat kiásását, a betonozást, a szélkerék, valamint a napelemek felállítását. A kombinált rendszer vízkiemelésre, utcai világításra, valamint természetesen bemutató célokra lesz használva.      -Bővebben 

Sikeres odútelepítés
   A természetvédelmi munka egyik legsikeresebb és leghálásabb eleme a fészekodúk kihelyezése. A költőládák és odúk soha nem maradnak lakók nélkül, még télen sem.
   A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évek óta futó odú telepítési programja során több erdőben és puszta szélén húzódó fasorban történt odútelepítés. Erdei élőhelyeken elsősorban énekesmadarak számára, fasorokban, kisebb pusztai facsoportokban pedig főleg szalakótának, búbos bankának erdei fülesbagolynak, kék vércsének és vörös vércsének alkalmas odúk telepítése történik.      -Bővebben 
A túrkevei szélmalom jövője a Nimfea Természetvédelmi Egyesület gondozásában

   Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Túrkeve Város Önkormányzatának 2005 májusában született határozata alapján megköthetjük a város határában álló szélmalomról szóló hasznosítási szerződést az önkormányzattal. Ennek keretében megkapjuk a lehetőséget az épület felújítására és egy információs szolgáltató központ kialakítására, üzemeltetésére.     -Bővebben 

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület új madármentő állomása teltházzal működik.
Az elmúlt hetekben négy gyöngybagoly (Tyto alba) és négy vörös vércse (Falco tinnunculus) fióka került be. A gyöngybagoly fiókák egy vidéki telephelyről elszállított munkagép belsejében utaztak Túrkevéig, ahol az új tulajdonos meglepődve tapasztalta, hogy a gépben öt bagolyfióka lapul. Az öt fióka egyike a kinyitás pillanatában elrepült, a másik négy fiókát, melyek még nem voltak teljesen röpképesek, sikerült befogni. A négy gyöngybagoly fióka egy volierbe került, ahol közel hétig részesültek gondozásban.      -Bővebben 
2005.július 13- án a Nimfea Természetvédelmi Egyesület kollégája egy személyes megbeszélésen vett részt Dr. Janowszky Jánossal, a Szarvasi-1-es energiafű kinemesítőjével, akivel az energiafű kiszabadult állományáról, valamint a további felmerülő kérdésekről tárgyaltak.
Dr. Janowszky János elmondta, hogy szerinte a felelősség a vetést végzőket terheli (itt hivatkozott a vetőmag törvényre), hiszen ezt a tevékenységet az ország különböző pontjain nem ők személyesen felügyelik.      -Bővebben   

Az Access 2003 Phare Program keretén belül 2005. július 1- ével kezdetét vette a Nimfea Természetvédelmi Egyesület a "Társadalmi részvétel erősítése a Közép- Tisza vidék térségfejlesztési tevékenységeiben" című projektje.

    Az egy éves program lebonyolításban partnerszervezetekként a szolnoki Tisza Klub, valamint a Regionális Fejlesztési Egyesület Tiszafüred vesz részt.  

  -Bővebben   

Végetért a Nimfea Természetvédelmi Egyesület idei első természetvédelmi tábora, melynek résztvevői elsősorban általános iskolás diákokból kerültek ki.
   Az első nap délutánja a szokásoknak megfelelő módon a barátkozás jegyében telt, a balesetvédelmi oktatás után ismerkedési játékokkal rázódott össze a társaság. Az első nap éjszakája "eseménydúsra" sikerült, úgyanis a lezúduló felhőszakadás miatt ideiglenesen át kellett költözni a sátrakból az oktatóközpontba. Szerencsére a tábor további ideje alatt már derűsebb idő fogadott bennünket, kedvezve ezzel a terepi programoknak.      -Bővebben 
Tiszai kérészrajzás
   2005. június 27-28-án a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területileg illetékes természetvédelmi őrei összehangolt ellenőrzést tartottak a Közép-Tiszán a kérészrajzás idején. Az idei évben a sokáig magas vízállás és a változékony időjárás miatt sokat késett a védett tiszavirág (Palingenia longicauda) rajzása. Nagyobb rajzást néhány helyen lehetett csak látni, nagy átlagban meglehetősen kevés kérész repült. Ennek ellenére nagyon sok helyen gyűjtötték a horgászok, hálóikkal, illegálisan.   -Bővebben
Megjelent "A drávai táj természeti értékei" Nimfea tanulmánykötet!
    A Nimfea Természetvédelmi Egyesület "Mit veszíthetünk?" kampányával a horvátországi Novo Virjénél tervezett vízerőmű ellen lépett fel 2004-ben. (A Horvát Köztársaság kormánya 1992- ben döntött a Dráva horvátországi szakaszán, Novo Virjénél létesítendő vízerőmű koncepcionális tervének kidolgozásáról) A program során fő célként tűzte ki, hogy mind a Dráva menti településeken élőknek, mind pedig Magyarország lakosságának megmutassák, hogy milyen természeti és kulturális értékekkel rendelkezik a folyó, valamint milyen vesztenivalója van hazánknak a tervezett vízerőmű megépülése esetén.  Célja volt a lakosság tájékoztatásán keresztül a társadalom az ügy mellé állítása, és ezzel a tervezett vízerőmű megépítésének a meghiúsítása.
A program keretén belül került kiadásra a Drávai táj természeti értékeit bemutató tanulmánykötet, mely a Drávai táj gerinces és gerinctelen faunáját, valamint flóráját mutatja be 220 oldalon. A könyv kedvezményesen megrendelhető a Nimfea Természetvédelmi Egyesület központjában: zsuzsa@nimfea.hu e-mail címen, valamint a www.nimfea.hu/kiadvanyaink menüpont alól.
Ökológiai Akadémia
  A Nimfea Természetvédelmi Egyesület Fekete István Oktatóközpontjának elkészülését követően a szervezet nagyban hozzá akar járulni a természetvédelmi tevékenységek szemléletváltásához, fejlődéséhez. Amíg a gyakorlati természetvédelmi feladatokat szemináriumsorozattal múlt év őszén megkezdtünk, addig a környezet-filozófiai rendezvényünk "ökológia akadémia" névvel első alkalommal 2005. júniusában szeretnénk megszervezni.
A rendezvény beszélgetési témája: társadalom és a bioszféra.
Ideje: 2005. június 22-25.     -Bővebben   
Egyesületünket Kishegyesről kereste meg egy hölgy e-mailben. Nagy Farkas Dudás Erika egyesületünk honlapjára akkor vetődött el, amikor bagolymentés-ügyben keresett anyagot a neten. Ugyanis a szél kifordította kertjük bagolyfészkét. Azóta a dolog rendeződött, a címet pedig félretette, hogy beszámoljon az esetről egyesületünk munkatársainak. Közben az öt bagolyfióka egy karkosárban, boldogan és biztonságban függnek a nyolc méteres fenyő hegyén, picivel lejjebb csak, mint az eredeti fészek volt. Egy cikket is küldött az estttel kapcsolatban, melyet honlapunkon is megjelentetünk.     -Bővebben   
Kézikönyv az energiatakarékos háztartási gépekről
Jelentős összeget takaríthatunk meg azzal, hogy olyan háztartási eszközöket vásárolunk, amelyet úgy terveztek, hogy minél kevesebb energiát használjanak fel. Az ilyen energiahatékony tulajdonság mellett egyre több fogyasztó számára válik lényegessé, hogy mondjuk olyan mosógépet vegyen, amely kevésbé szennyezi a környezetet. A gyártók is felismerték a vásárlók igényeinek megváltozását, és emiatt a boltokban számos ilyen terméket találunk. Sőt, ma már ezeket a cikkeket megfelelő címkékkel kell ellátni. Ám a címkéken található jelek, és ábrák forgatagában könnyen el lehet tévedni. Az eligazodásban segíthet nekünk az a másik kiadvány, amelyet szintén Energia Klub készített és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület segítségével terjeszt. Ha ugyanis kicsit tájékozódunk vásárlás előtt, akkor már rövid idő múltán érezhető lesz az így elért megtakarítás. A szöveg a témát érintő minden lényeges kérdés közérthető megfogalmazásával segíti a fogyasztókat, leendő vásárlókat. Így gondos áttanulmányozása után rájöhetünk arra, hogy csak egy kis odafigyelés szükséges, s a háztartási gépeink vásárlásánál már meg is tehetjük az első lépéseket az energiatakarékosság és a környezettudatos életmód felé.
További információk: Nimfea Természetvédelmi Egyesület,
Székely Zsuzsa, 56/554-478, zsuzsa@nimfea.hu


A kiadvány letölthető
pdf formátumban is.
Előadásokat tartottunk középiskolásoknak

Egyesületünk fontosnak tartja a környezeti nevelést. Regionális agrár-környezetvédelmi tanácsadó irodánk dolgozói tavasszal a mezőgazdasági szakközépiskolában tanuló 11 és 12. osztályos diákokat célozták meg. A diákok az első előadásokon érdeklődve hallgatták milyen lehetőségeket rejt az Európai Unió a mezőgazdaság számára, s a lehetőségek mellett milyen veszélyekkel fenyeget.      -Bővebben 

!!! VÁLTOZÁS !!!
Turizmus és természetvédelem szeminárium
   A Közép- és Kelet-Európai Munkacsoport a Biodiverzitás Megőrzéséért (CEEWEB) és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület 2005. június 3-5 között tervezett turizmus és természetvédelem szemináriuma technikai okok miatt a hétvégén elmarad. A program 2005 szeptemberében kerül megrendezésre, melyről több csatornán keresztül, köztük a www.nimfea.hu honlapunkon is beszámolunk.
Kérjük fogadják az Egyesület bocsánatkérését a változás által okozott esetleges kellemetlenségekért!
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai

Bionapot tartottunk Békéscsabán!

    2005. május 29-e, vasárnap nem csak a gyermeknapról szólt Békéscsabán. A "Nimfea" Természetvédelmi Egyesület a Csabacenter előtt tartotta a magyar, egészséges biotermékeket népszerűsítő akciónapját. A Magyar Természetvédők Szövetségének akcióhete keretében tartott akciónap célja volt a magyar termékek, s főképpen az egészséges, magyar biotermékek népszerűsítése.
Az akciónap részeként ingyen kóstolhattak egy hosszú asztalról az emberek különféle bioélelmiszereket.
    -Bővebben    
Tudják-e a gyerekek, mitől bio a bio?
   Egyesületünk 2005. májusában Túrkevén, a Petőfi Általános Iskolában az ötödik és hatodik osztályosoknak tartott osztályfőnöki órák keretében előadást az ökogazdálkodásról, a biotermékekről.
    A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték, miben tér el egy ellenőrzött ökológiai gazdaság egy átlagos gazdaságtól. Megismerhették, milyen módszereket alkalmaz egy biokertész, hogy növénye egészséges, életerős lehessen. A biotermékekről sokat tudtak a fiatalok, legfőbb jellemzőjének egészséges mivoltát tekintették.  
    -Bővebben    

Felkerültek honlapunkra az Élőhelyvédelmi szeminárium előadásai
   
A II. Természetvédelmi szeminárium témája a természetvédelmi célzatú élőhelyvédelmi beavatkozások Magyarországon volt.
   A szemináriumi program során az előadók igen értékes prezentációkkal szolgáltak a hallgatóság számára a különböző típusú élőhelyek kezelésének fontosságáról, módjáról, az élőhelyrekonstrukciós munkák során elért eredményekről.
    A Nimfea TE munkatársai ezúton is köszönik a felkért előadóknak, szakértőknek a színvonalas, sok újdonságot jelentő és hiánypótló előadásokat.
     -Bővebben   

A Túrkevei Tájrehabilitációs Térségfejlesztési Program lehetőségei 2005-ben
   Az elmúlt hetekben kétszer is leültünk megbeszélni a Túrkevei Tájrehabilitációs Térségfejlesztési Program ezévi lépéseit. Először az Egyesület munkatársai beszélték meg hogyan folytatódjon, ez az ígéretes program. A második alkalommal a Programban segítő szakembereket is meghívtuk egy beszélgetésre.

     -Bővebben

Sikeresen véget ért az Élőhelyvédelmi szeminárium Túrkevén!
   A Nimfea Természetvédelmi Egyesület április 15-e és 16-a között bonyolította le nagy sikerrel a természetvédelmi szeminárium-sorozatának második részét. A II. Természetvédelmi szeminárium témája a természetvédelmi célzatú élőhelyvédelmi beavatkozások Magyarországon volt. A rendezvényre több mint 100 fő regisztrált és érkezett meg, nemzeti parkok, minisztériumok, egyesületek munkatársai és egyetemek, főiskolák hallgatói közül, így a rendezvény teltházban zajlott a Fekete István Oktatóközpontban.
     -Bővebben   
Erdei fülesbagoly mentési akciók Kisújszálláson és Túrkevén
2005. április 11-én a kisújszállási városháza parkjában három erdei fülesbagoly fiókát találtak kiesve az arra sétáló iskolások. A városházáról Ökrös János Úr értesítette a Nimfea TE központi irodáját az esetről, így a szervezettől Monoki Ákos azonnal a helyszínre indult.
A 4-es számú főút melletti parkrész egyik erdei fenyőfája alatt három kiesett tokosodó erdei fülesbagoly fióka ücsörgött a vizes fűben, melyektől nem messze egy elpusztult negyedik fióka hevert.    
 -Bővebben

II. Természetvédelmi szeminárium
Élőhelyvédelmi természetvédelmi beavatkozások Magyarországon

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Fekete István Természetvédelmi Oktatóközpont 2. alkalommal szervez képzést Túrkevén a gyakorlati természetvédelem népszerűsítésése és szakmai javítása érdekében.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak !
- tervezett program
- regisztrációs lap

Egy kép az előző szemináriumról

A gyakorlati megvalósítás útjára lépett a Nimfea Természetvédelmi
Egyesület Túrkevei Tájreghabilitációs és Térségfejlesztési Programjának (TTTP) célprogramja, mely a megfelelő tájhasználat alkalmazását szorgalmazza

   A Nimfea Természetvédelmi Egyesület a 2004-es év végén több olyan gazdálkodót segített állattartásra alkalmas gazdasági épülethez jutni, akik vállalták, hogy részt vesznek az egyesület tájrehabilitációs programjában.
             

 -Bővebben

Denevérek újra szabadon!
   Közel másfél hónapnyi gondozás után került elengedésre az a három példány szürke hosszúfülűdenevér, melyek februárban a túrkevei városháza folyosóin lettek befogva a Nimfea TE munkatársai által. A hideg téli napok elmúltával, enyhe időjárás beköszöntével eljött az ideje, hogy visszanyerjék szabadságukat, hiszen már elegendő rovart találnak a szabadban és a hőmérséklet is elég magas ahhoz, hogy táplálékot keressenek.

                -Bővebben

Beszámoló a 2005. március 13-án Monoron rendezett díszállat börzéről
  
  Március 13-án rendezték a hagyományos díszállat börzét, amelynek helyszíne ismét Monor volt.
A díszállat börzén részt vettek a Nimfea Természetvédelmi Egyesület önkéntesei, munkatársai. Döbbenetes, hogy a jelenlévő árusok egy része mennyire nem tartja be az állatvédelmi és a természetvédelmi törvény szabályait. Ismét tetten érhető volt a hazai védett fajok illegális árusítása. . Egy helyszínen négy példány vörös ásóludat (Tadorna ferruginea) árusítottak, egy szűk ládába zsúfolva.                     
  -Bővebben
Összefoglaló a Nimfea Természetvédelmi Egyesület, erdei fülesbaglyok 2005. évi, téli gyülekezőhelyének felméréséről
   
A tavalyi felméréshez hasonlóan 2005-ben is nagy érdeklődés kísérte a Nimfea Természetvédelmi Egyesület erdei fülesbaglyos felmérését. A felmérők több megye általános iskoláiból kerültek ki, de a megfigyelők között volt 10 magánszemély is. A felmérés januárban indult, mivel a baglyok az enyhe tél miatt decemberben nem húzódtak be nagy számban a városok parkjaiba, hanem találtak nappalozó helyet külterületen is. A nappalozó helyek és egyedek felméréséhez 3 civil szervezet is kapcsolódott, aktivizálva a helyi önkéntes fiatalokat.
               -Bővebben 
Segítsük odúkkal énekesmadarainkat!

Beköszöntött a március és itt az ideje, hogy kerti madarainkat a téli madáretetés után fészekodúk kihelyezésével segítsük. A mesterséges fészekodúk kihelyezésére azért van szükség, mert telepített erdeink, parkjaink, sőt kertünk igencsak szegényes az öreg, odvas fákban. A természetes, harkályok által vésett odúkat pedig könnyen, sikeresen helyettesíthetjük a megfelelően elkészített és karban tartott mesterséges fészekodúkkal.                 -Bővebben

Friss hírek az erdei fülesbagoly téli gyülekezőhelyek felméréséről

    Január végére beköszöntött az igazi tél, kemény fagyokkal, hótakaróval. Sok helyen várható, hogy az erdei fülesbaglyok száma a belterületeken megugrik.
Jelenleg három olyan rendhagyó esetről van tudomásunk erdei fülesbaglyok téli költésével kapcsolatban. A makói és a harmadik költésről sajnos nincsenek pontos információink.
Balogh Gyula felmérőtársunk azonban precízen, nap mint nap látogatja a Tiszaújváros egyik lakótelepén található fészket. A fészekben öt már majdnem anyányi fióka található, melyeket a szakemberek meggyűrűztek, hogy a későbbiek során nyomon tudják követni, hogy merre kóborolnak a kirepült fiatal baglyok.
  
                      
-Bővebben

A Nimfea Egyesület kiadványa segítségével is harcol a csempészet ellen.

"Újabb madárcsempész olaszokat fogtak."
"Rábafüzes közelében tegnap lefagyasztott védett madártetemeket talált a szombathelyi vámkommandó." "Madártetemeket rejtegető olasz vadászt fogtak"
                   -Bővebben

Aktualitások az erdei fülesbagoly felmérő programmal kapcsolatban

    Az enyhe télnek köszönhetően az erdei fülesbaglyok kisebb számban figyelhetőek meg a települések parkjaiban. A hótakaró hiánya, a folyamatosan fagypont feletti hőmérséklet és a 2004-es év jelentős rágcsálószaporulata eredményeképpen bőven van tápláléka baglyainknak a mezőgazdasági területeken, pusztákon. A mezei pocoknak jelentős állományai találhatóak Alföld szerte, így nemcsak a településeken nappalozó erdei fülesbaglyok, hanem a hazánkban ritkább réti fülesbagoly számára is megfelelő mennyiségű táplálék áll rendelkezésre.  
               -Bővebben
Megjelent a Harka Ákos-Sallai Zoltán szerzőpáros Magyarország halfaunája című könyve!
   A napokban jelent meg Harka Ákos és Sallai Zoltán szerzők tollából a Magyarország halfaunája címet viselő könyv, mely funkcióját tekintve képes határozó és elterjedési tájékoztató.
   A könyv B/5-ös formátumban, 270 oldalon, 100 színes élőhely- és fajfotóval, teljes és részletes áttekintést nyújt hazánk teljes halfaunájáról.
    Kiadó: Nimfea Természetvédelmi Egyesület
  
                       -Bővebben
Könyvajánló

Erdei fülesbagoly téli gyülekezőhelyek felmérése

   A Bagolyvédők Baráti Köre (BVBK) és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület programot indít a 2004/2005 évek telére, az erdei fülesbaglyok téli gyülekezőhelyeinek felmérésére.
A programban elsősorban iskolások segítségét várjuk, akik lakóhelyükön, templomkertekben, temetőkertekben közösen mérnék fel a fákon nappalozó fülesbaglyok számát.

-Bővebben

Erdei fülesbagoly (Asio otus)
2004. október 18. és 21. között a kárpátaljai Tisza-szakaszon, a tiszai mellékfolyókon, valamint Romániában, Máramarossziget környékén végzett halfaunisztikai kutatást a Nimfea Természetvédelmi Egyesület Halfaunisztikai Munkacsoportja.
A kutatás része az alapállapot felmérésnek, melynek halfaunisztikai vonatkozású vizsgálatával a Felső-Tisza Alapítvány bízta meg az egyesületet. A fogási eredmények összességében jók voltak, annak ellenére, hogy a kisebb esőzések miatt néhol zavarosak voltak a vizek, és emiatt nem mindig voltak optimálisak a halászat feltételei.                            -Bővebben

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület október 29-én, pénteken tartotta meg az ökológiai gazdálkodást és a biotermékeket népszerűsítő akcióját a békéscsabai Csabacenter előtt.

Az akciónap célja volt, hogy a fogyasztók több információhoz jussanak a bioélelmiszerekről és az ökológiai gazdálkodásról, gazdálkodókról.

 -Bővebben

Sikeresen véget ért az első természetvédelmi szeminárium.
A természetvédelem hazai gyakorlati művelésének szakmai hátterét fejlesztendő szemináriumsorozat első találkozója ért véget Túrkevén. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület célkitűzései egyértelműen a természetvédelmi-biológia alapelveivel összeegyeztetett képzés a gyakorlati szakmai tevékenységek végzésével kapcsolatos szaktudás időközönkénti átadására irányul, amely most első alkalommal, hagyományteremtő céllal a gerinces fajok védelmi tevékenységet tekintette át.
 -Bővebben

Meghívó a sajtótájékoztatóval egybekötött "Élelem és mezőgazdaság" akcióhét
(2004. október 20-30.) megnyitójára

A Magyar Természetvédők Szövetsége és tagszervezetei szeretettel
meghívja Önt az "Élelem és mezőgazdaság" akcióhét (2004. október 20-30.)
sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitójára.
A megnyitó és sajtótájékoztató időpontja: 2004. október 20., szerda, 10.00 - 10.30
A megnyitó és sajtótájékoztató helye: Parlament Cafe, 1054 Budapest, Kossuth tér 9/a.
A sajtótájékoztatót tartja Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének
ügyvezető elnöke és Orbán Péter, a Biokultúra Egyesület ügyvezető igazgatója.
A budapesti akció a Vértanúk terén (a Kossuth tér déli sarkánál) 2004. október 20.,
szerda, 10.00 - 18.00 között kerül megrendezésre.        -Bővebben

Természetvédelmi szeminárium, október 15-17. FONTOS INFORMÁCIÓK
Kedves résztvevők, meghívottak, vendégek!
A nagy érdeklődésre való tekintettel két dolog is változott a szemináriummal kapcsolatban.
Mivel az érdeklődés nagy, így a szemináriumra való jelentkezés határideje október 10, vasárnap.
Jelentkezni lehet e-mailben a evi@nimfea.hu, vagy zsuzsa@nimfea.hu címeken,
vagy faxon az 56/361-505-ös számon.
A nagy létszám miatt a helyszín is változott. A szeminárium helyszíne Túrkeve,
Korda Sándor Filmszínház.
                        -Bővebben
 
Gerinces fajok érdekében végzett gyakorlati természetvédelmi
beavatkozások Magyarországon

   A Nimfea Természetvédelmi Egyesület ezennel tisztelettel meghívja Önöket,
munkatársaikat, érdeklődő hallgatóikat első természetvédelmi szemináriumára,
Túrkevére, a Fekete István Természetvédelmi Központba. A szeminárium egy
hosszabb távú természetvédelmi célú tudományos konferencia, illetve képzéssorozat
első része, amit főképp azért szeretnénk megszervezni, hogy a gyakorlati
természetvédelem szakmai hátterét erősítsük.
   Időpont: 2004. október 15-16-17                          -Bővebben

2004. július 2-án, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpontjában szervezett Natura 2000-es fórumot a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület. A megnyitót dr. Schmuck. Erzsébet, Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke tartotta, aki beszédében kiemelte az agrár-környezetvédelem szerepét és fontosságát. Reményét fejezte abban a tekintetben, hogy a jövőben egyre nagyobb hangsúlyt kap az agrár-környezetvédelmi szemlélet, az itt alkalmazott technológia - a napjainkra jellemző, intenzív módszereket alkalmazó mezőgazdasággal szemben.   -Bővebben

A Nimfea Egyesület az abádszalóki Családi napon

Idén, július 17-én rendezte meg a Friesland Hungaria, Abádszalókon a Családi és Sportnapot. A rendezvényen főként nagycsaládosok, és fiatalok vettek részt, a sportolási lehetőségek mellet a Nimfea Egyesület környezetvédelmi sátrába is ellátogathattak az érdeklődők. A környezetvédelmi sátor felállításának célja az volt, hogy a fiatalok, valamint családok figyelmét felhívják a környezetvédelmi és természetvédelmi problémákra és játékos formában szemléletformáló tevékenységet végezzenek.   -Bővebben

Végetért a Nimfea Egyesület természetkutató tábora
   
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Herman Ottó Természetvédő Kör közös lebonyolításában került sor a Herman Ottó Természetkutató táborra, 2004. július 5-11 között Szeghalmon. A Körös mellett fekvő táborhely szép környezetében játékra, pihenésre egyaránt lehetősége volt a fiataloknak. A táborlakók lakhely szerinti eloszlása igen vegyes volt, Budapesttől Jászfényszaruig egyaránt voltak jelentkezők. A változatos programok és élvezetes játékok és a szép környezet mind hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok jól érezzék magukat a táborban.
                         -Bővebben

Pillanatképek a Nimfea Természetvédelmi Egyesület madárrepatriáló telepéről

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület túrkevei irodájánál működő, sérült madarak és elárvult fiókák fogadására létesült repatriáló állomás jelenleg három sérült madárnak nyújt otthont.
Május másodikán egy sérült fehér gólyát találtak Túrkeve utcáin a helyi lakosok, akik azonnal értesítették a Nimfea TE munkatársait.

-Bővebben

Fehér góya (Ciconia ciconia)
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület pályázat úton nyert támogatást az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatóságától, erdei iskolai programok és modulok kifejlesztésére.
A kidolgozott program a Fekete István Oktatóközpontjának erdei iskolai programja, illetve a három modul a komposztálással foglalkozó Komposztmanók, a kunhalmok megismerésére íródott a Kunhalmok világa és erdei vezetést, erdőmegismerést segítő Élő erdő című modul.
A modulok illetve a program szabadon letölthető, és a szerző feltüntetésével felhasználható.
  -Bővebben
Újra szabad az egerészölyv

2004. március 12-én a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai ismét szabadon engedtek egy felépült egerészölyvet. Az ölyvet 2003 december 22-én Túrkeve határában ütötte el egy autó. Komoly agyrázkódással, koordinációs zavarokkal, és súlyos bal szem sérüléssel került a Nimfea TE volierjébe. Napokig nem látott a madár a bal szemével, felépülésére és szabadon engedésére nem volt sok esély.

-Bővebben

Az erdei fülesbaglyos programról
   
Az egy hónappal ezelőtti beszámolóban olvashatták az olvasók, milyen sikeres lett a Nimfea Természetvédelmi Egyesület erdei fülesbaglyokat felmérő programja. A januári adatlapok lassan az összes csoporttól megérkeznek a Nimfea Egyesület irodájába. Az adatlapok mellé számos érdekes történetet, rajzot, képet, mesét és verset is eljuttatnak a gyerekek a munkatársak részére. A decemberi összesítés alapján Jász - Nagykun - Szolnok megyében 14, míg Békés megyében 19 településen végeztek és végeznek felmérést az önkéntes diákok. -Bővebben
Fotó: Nagy Béla, Tuzsér

Jóllakott sasok a Túrkeve melletti pusztákon

  A Nimfea Természetvédelmi Egyesület immár ötödik éve végzi madáretető tevékenységét a Túrkeve környéki gyepterületeken. A döntően Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó értékes élőhelyeken rendszeres vendég a rétisas, több más védett ragadozómadár mellett. Az etetési tevékenység nem csupán a sasok áttelelését segíti elő, hanem szolgája azt a célt is, hogy párba állásig itt a területen tartsa a madarakat.
                    -Bővebben

Rétisas (Haliaeetus albicilla)
Sérült bölömbika a volierben
2004. január 18-án a Sóskúti-halastavaknál egy legyengült állapotú bölömbikát (Botaurus stellaris) talált a terület halőre. A madarat még aznap elszállították a Nimfea munkatársai és az Egyesület irodájánál található volierben helyezték el. A bölömbika meglehetősen legyengült állapotban volt, ezért etetéséről azonnal gondoskodni kellett. Miután a Nimfea volierjei nem a legalkalmasabbak ilyen nagy termetű madár elhelyezésére, ezért vasárnap a bölömbikát átszállították a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai a Górés tanyai madárrepatriáló állomásra, ahol szakszerű gondozásáról és ellátásáról, állatorvosi felügyeletéről is gondoskodnak.
Bölömbika (Botaurus stellaris)
Költőláda kihelyezés macskabaglyok (Strix aluco) számára
   
2003. január 13-án a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa önkéntesek segítségével helyezett ki költőládákat macskabaglyok (Strix aluco). A költőládák a Kisújszállás környéki erdőkben lettek kihelyezve, ahol kevés az öreg és odvas fa, melyben megfelelő költőhelyet találhatnak a macskabaglyok.
A macskabaglyok táplálékbázisa igen változatos, így lehetőség nyílik arra, hogy a költőládában összegyűlt bagolyköpetek vizsgálatával, adatok gyűjthetők a környék kisemlős faunájáról.           
-Bővebben
Költőláda kihelyezés
Havi beszámoló a Nimfea Egyesület erdei fülesbaglyos programjáról
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület 2003 decemberében indította útnak erdei fülesbagoly felmérési programját. A mintegy 130 csapattól januárig több száz adatlap jött vissza, melynek feldolgozása folyamatosan tart. Az érdeklődés igen nagy, úgy tűnik Tiszántúl ezen részét igencsak szeretik az erdei fülesbaglyok, hiszen több száz bagolyról jött adat. A lelkes tanulók gyakran az adatlapok mellé egy - egy érdekes történetet, cikket is mellékelnek.                 -Bővebben
Erdei fülesbagoly (Asio otus)
Újabb sikeres ölyv repatriáció
   2003. december 25-én újabb felépült egerészölyvet engedtünk szabadon Túrkeve határában a Hortobágy-Berettyó folyó mellett.
Az ölyvet december 09-én fogtuk be Kunhegyes határában. A mai napig nem tudjuk, hogy mi lehetett a baja a jó kondícióban lévő, de a befogás napján röpképtelen ölyvnek.Egyesületünk volierjében viszonylag rövid ideig vendégeskedett, ahol bőséges ellátást kapott.Szép, napos időt választottunk elengedésére. A szállító láda kinyitása után azonnal kirepült, így sajnos nem tudtunk róla egy utolsó képet készíteni.Ölyvünk nagyon jól repült, bízunk benne elég táplálékot talál majd magának a szabadban is.
Sikeres ölyv repatriáció
Illegális szemétlerakók

Lakossági bejelentések alapján a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai több illegális szemétlerakót tártak föl.
   Kisújszállás déli határában állampolgári bejelentés alapján találtak egy veszélyes hulladékokat is tartalmazó szemétlerakót egy hajdani kubik-gödörben. Nagy mennyiségben található itt állatgyógyászati eszköz, szarvasmarha táplálék-kiegészítők csomagolása, romlott takarmány, gyógyszerek, gyógyszeres fiolák, fecskendők.
                 -Bővebben
Veszélyes hulladék Kisújszállás déli határában
Fogyatkoznak természetes állományú erdőink!

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa Szilveszter napján Polgár és Tiszaújváros között a Tisza parton járt. Elsősorban a Tisza híd mellett található, keményfa-ligeterdőben tartott terepbejárást, ahol évek óta szürke gém telep található.
Sajnos itt is tapasztalható, hogy a hullámtérbe telepített papírnyarasok letermelése során nem kímélik a telepített faültetvényekkel szomszédos természetes állományú erdőket sem!                  
-Bővebben

ATisza híd mellett található, keményfa-ligeterdő
Megkezdődött a téli madáretetés

  A Nimfea Természetvédelmi Egyesület túrkevei irodájának udvarán, munkatársaink és tagtársaink udvarán valamint kisújszállási tagjaink udvarán már december eleje óta folyamatosan etetjük a fagyos időkben kevés táplálékot találó énekesmadarainkat, elsősorban a szén- és kékcinegéket.

  A több helyszínen történő, szervezett és rendszeres etetés által a kóborló cinegék sokfelé találhatnak maguknak táplálékot, illetve a számukra kihelyezett odúkban pedig alkalmas éjszakázóhelyet.

  A Nimfea TE munkatársai azonban nem csak az énekesmadarak, hanem ragadozómadarak számára is helyez ki táplálékot a szűkös időkre tekintettel, elsősorban az áttelelő réti sasok, parlagi sasok és az egerészölyvek számára.
A ragadozómadarakat igyekszünk adott helyekre szoktatni, ahol a fagyos téli hónapok alatt rendszeresen találnak maguknak táplálékot.

Irodánk udvarán elhelyezett madáretető
Réti sas (Haliaetus albicilla)
Pillanatképek a Nimfea Természetvédelmi Egyesület madárkórházából

   A Nimfea TE túrkevei irodájának volierjében jelenleg két egerészölyvet (Buteo buteo) és egy karvalyt (Accipiter gentilis) gondoznak az egyesület szakemberei.

Az egyik egerészölyv december 9-én került be, viszonylag jó kondícióban, röpképtelenül. A másik egerészölyv december 15-én került a volierbe, törött, rosszul összeforrt szárnnyal, legyengülve, soványan. Szerencsére az ölyvek étvágyával nincs gond, folyamatos ellátjuk őket friss vízzel, táplálékkal.

A szintén december 15-én bekerült karvaly azonban sokáig nem akart enni, de 19-én végre elfogadta a behelyezett táplálékot. Karvalyunk Szolnokról került be hozzánk, ahol egy üvegablaknak repült és megszédült, így nem tudott elrepülni. Szerencsére a hím karvaly egyre élénkebb, és jó jel, hogy végre eszik is. Bízunk benne, hogy napokon belül elengedhetjük.
December 22-én újabb sérült egerészölyv került be hozzánk. Autó ütötte el, koponyája jobb oldalt zúzódott, jobb szemét sajnos elvesztette. Állapota egyelőre stabil.
Egerészölyvek (Buteo buteo)
Karvaly (Accipiter gentilis)
Sikeres a Nimfea Egyesület erdei fülesbaglyos programja!
   Nagy népszerűségnek örvend a Nimfea Természetvédelmi Egyesület új programja, amelyet az erdei fülesbagoly téli gyülekezőhelyeinek, valamint egyedeinek felmérésére indított. A Jász - Nagykun - Szolnok és Békés megyék összes iskolájába kipostázott jelentkezési lapok szép számban érkeznek vissza. Az érdeklődés nagy, eddig több mint 100 csapat jelentkezett, hogy szeretnének részt venni a programban.
   A program nagy érdeklődést váltott ki, köszönhetően a Népszabadságnak, amely mind írott sajtójában, mind pedig, internetes oldalán megjelentette a felhívást, valamint több természetvédelemmel kapcsolatos honlap is szerepelteti programjai között.                     
-Bővebben
Megtelt az egyesület voliere

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület volierébe két új lakó is érkezett az ott lévő egerészölyv mellé. Az előző egerészölyvet, mely látható sérülés nélkül került be a Nimfea Egyesülethez, felhizlalva, a napokban sikeresen repatriáltuk, amelyről bizonyító videofelvétel is készült. A következő egerészölyv, amely bekerült a volierbe egy hasonló esetű, szintén látható sérülés nélküli ölyv, amely jelenleg felerősödik a repatriáló állomáson, majd elengedésre kerül.                         -Bővebben

Erdei fülesbagoly téli gyülekezőhelyek felmérése

   A Bagolyvédők Baráti Köre (BVBK) és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület új programot indít a 2003/2004 telére, az erdei fülesbaglyok téli gyülekezőhelyeinek felmérésére. A programban elsősorban iskolások segítségét várjuk, akik lakóhelyükön a templomkertekben, temetőkertekben közösen mérnék fel a fákon nappalozó fülesbaglyok számát. Az erdei fülesbaglyok (Asio otus) telente elsősorban a települések templomkertjeinek, temetőkertjeinek örökzöld fáin csapatosan gyülekeznek nappal és innen járnak ki éjszakára táplálkozni a környékbeli élőhelyekre. A baglyok rendkívül hasznos állatok, hiszen a mezőgazdasági földeken kárt okozó rágcsálókkal táplálkoznak, ezért védelmük érdekében információkat gyűjtünk a gyülekezőhelyek elhelyezkedéséről és a nappalozó baglyok számáról.     -Bővebben

Erdei fülesbagoly (Asio otus)
Megérkeztek az erdei fülesbaglyok!
   Megérkeztek az első erdei fülesbaglyok a téli gyülekezőhelyeikre, így a városok parkjaiba is.
   A Nimfea Természetvédelmi Egyesület idén útjára induló, erdei fülesbagoly felmérési programjába az iskolák jelentkezését várja, mind Túrkevéről, mind a környező városokból, falvakból.
    A program keretén belül a Nimfea Természetvédelmi Egyesület két munkatársa megkezdte azoknak a területeknek a megfigyelését, ahol várható, hogy felbukkannak a nappali pihenőjüket töltő erdei fülesbaglyok. Az egyik ilyen hely a túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola melletti park, ahol az első tucatnyi bagoly már megfigyelhető. Legkönnyebben a fák alatti ürülékről lehet felfedezni, az igen jól rejtőzködő baglyokat. A későbbiekben, a tél folyamán akár 10-15 bagoly is pihen egy fán, így könnyebben észrevehetőek és számolhatóak lesznek. Érdemes megfigyelni azt is, hogy milyen fán töltik pihenőidejüket a baglyok.
Az elmúlt években sajnos kevés helyen történt meg ezeknek az igen hasznos élőlényeknek a felmérése, de az iskolások bekapcsolódásával ez a szám növekedni fog.
   Várjuk az iskolák jelentkezését Monoki Ákosnál,
vagy Székely Zsuzsánál!
Erdei fülesbagoly (Asio otus)

Volierünk új lakója

2003. november 24-én Bucsán találtak egy sérült egerészölyvet. Miután értesítettek minket, elmentünk a madárért, melyet aztán egyesületünk volierjében helyeztünk el.
Semmilyen külsérelmi nyom nem látszik az ölyvön, de meglehetősen sovány, legyengült állapotban van.
Egyelőre megfigyeljük viselkedését, táplálékot és friss vizet biztosítunk számára a megerősödéshez, aztán természetesen szabadon engedjük.

Egerészölyv (Buteo buteo)

Biomassza hasznosítás - jó úton a fenntarthatóság felé
    Fenntartható jövőnk és energia gazdaságunk érdekében komoly lépéseket kell kezdeményeznünk a megújuló energiaforrások hasznosítások terén. A kezdeti lépések már megtörténtek, hiszen Kulcs község határában szélerőmű épült, egyre több helyen hasznosítanak biomasszát, visszafogottan ugyan, de terjed a napkollektorok használata, Inke településén pedig geotermikus erőművet terveznek, számos hasznosítási lehetőséggel egybekötve. Ávéd István Úr (AES Borsodi Energetikai KFT) jóvoltából, most betekintést nyerhetünk a Borsodi Hőerőmű biomassza hasznosító programjába.
         -Bővebben

Védett állatfajok árusítása a monori díszállat börzén

   2003. október 12-én ismét díszállat börzét rendeztek Monoron. A Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai közösen tartottak ellenőrzést a börzén, ahol védett és nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozó állatfajok árusítását tapasztalták és akadályozták meg több esetben.     -Bővebben

Halászsirály (Larus ichthyaetus) előfordulása Kunhegyes határában
   Zalai Tamás és Monoki Ákos 2003. augusztus 19-én késő délután a kunhegyesi Telekhalmi-halastavakon jártak. A lecsapolt tavon gyülekező sirályok között először két öreg lócsért (Sterna caspia), majd egy vedlő harmadik éves halászsirályt (Larus ichthyaetus) figyeltek meg. A halászsirály fején már jócskán kikopott a fekete szín, feltűnően lapos homloka már szinte teljesen fehér volt, sárga csőrén a piros és fekete gyűrűk jól kivehetőek voltak, tekintve, hogy a madár a megfigyelési helytől úgy kétszáz méterre pihent egy iszappadon.         -Bővebben
Zempléni erdők kizsákmányolása
   
A Nimfea TE két munkatársa szeptemberben a Zemplén-hegységben járt. Egy hét alatt a munkatársaink sajnos szinte mindenhol fakitermeléssel, gyérítéssel, tarvágásokkal találkoztak. A turista utak mentén történő fakitermelésre az úton semmilyen tábla nem figyelmeztetett, a fakitermelők pedig a kirándulók jelenlétében is zavartalanul végezték munkájukat, a veszélyre senki nem hívta fel az arra sétálók figyelmét. A természetes állományú erdők területe vészesen fogy, míg a letermelt erdők helyén áthatolhatatlan gyertyános-kocsánytalan tölgyes-vörös fenyves-bükkös elegy sarj-erdők jöttek és jönnek létre.         -Bővebben

Hatósági ellenőrzés a kunhegyesi Telekhalmi-halastavakon
   2003. szeptember 26-án a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrei és a kunhegyesi rendőrséggel közösen tartottak ellenőrzést a kunhegyesi Telekhalmi-halastavakon.
Az ellenőrzésre a nevezett területen történt sorozatos védett és fokozottan védett madárfajok lelövése miatt került sor.
Ez év júliusa óta a következő madárfajok lelövését állapították meg a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai és a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrei:    -Bővebben

Védett állatfajok árusítása a monori díszállatbörzén

   
2003. szeptember 14-én vasárnap Monoron ismét díszállatbörzét rendeztek. A rendezvényen a Nimfea Természetvédelmi Egyesület önkéntesei jelen voltak és több esetben tapasztalták védett állatfajok illegális árusítását mint a:
-nagy pele (Glis glis) eszemei értéke 2000 Ft,
-mókus (Sciurus vulgaris) eszmei értéke 10 000 Ft,
-üstökös réce (Netta rufina) eszmei értéke 50 000 Ft és
-vadgerle (Streptopelia turtur) eszmei értéke 10 000 Ft.    -Bővebben

Idén is Madarászfutam

   Immár harmadízben került megrendezésre a Magyar Madarászfutam, a Hortobágy - halastavakon. A rendezvény országos méretűvé alakulását jól tükrözte, hogy 37 csapat, azaz több mint 100 madarász, az ország minden részéről, indult az idén, hogy összemérje tudását a madárfelismerés, madármegfigyelés terén.
    -Bővebben, sok képpel

Védett és fokozottan védett madárfajok ismételt lelövése a kunhegyesi Telekhalmi-halastavakon
2003. szeptember 05-én Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai olasz vadászok ellenőrzésére indultak a Kunhegyes határában található Telekhalmi-halastavakhoz. A halastavakon olasz vadászok nem tartózkodtak, a halastó tulajdonosa nem tudott olasz vadászok érkezéséről. A terepbejárást a halastó iroda helyisége mellett található tavon fejezték be a HNP és a Nimfea TE munkatársai, és éppen indulni készültek, mikor az úton, az épülettől 25 méterre egy több napos dankasirály (Larus ridibundus) tetemre bukkantak.    -Bővebben
Újabb lakó került a volierbe
  A Nimfea TE munkatársa lakossági bejelentésre Kisújszálláson járt, hogy egy új lakót hozzon el az egyesület volierébe. A vendég egy sérült, fiatal egerészölyv (Buteo buteo) volt, melyet a Hortobágy - Berettyó partján piknikező család talált. A madár jó állapotban van, bár egyik szárnya törött, valószínűleg áramütést szenvedett, az erős, viharos időjárásban. Az ilyen, hirtelen párássá és esőssé vált időszakok a legveszélyesebbek a ragadozómadarak számára, hiszen ilyenkor az áramütéses elhullások, és sérülések száma megugrik. A ragadozó a Körös Maros Nemzeti Park természetőréhez került.

Veszélyes magasfeszültségű villanyoszlopok felmérése
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársai folyamatosan mérik fel az Egyesület működési területén található magasfeszültségű villanyoszlopokat, melyek veszélyt jelentenek a ragadozómadarakra.
A képeken látható típusú villanyoszlopok kedvelt ülőhelyei a különböző ragadozómadaraknak, hiszen innen könnyen belátják a környéket. Leggyakrabban a vörös vércsék (Falco tinnunculus), kékvércsék (Falco vespertinus), egerészölyvek (Buteo buteo), de számos más ragadozómadár időnként fokozottan védett fajok is használják leshelyül ezeken az oszlopokat.      -Bővebben

Terepmadarász Találkozó és a Madarász Futam

   Az idei évben szeptember 04. és szeptember 07. között tartjuk a Találkozót és a 3. Madarász Futamot (24 órás madármegfigyelő verseny).

    A program szervezője a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Fő támogatói a Hortobágyi Nemzeti Park és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület.

    A találkozó helyszíne Hortobágy falu, míg a Madarász Futamé Hortobágy-halastó.    -Bővebben
Színes gyűrűs fiatal kanalasgém (Platalea leucorodia) a kunhegyesi Telekhalmi-halastavakon
 
 2003. augusztus 25-én délelőtt, a Kunhegyes határában található Telekhalmi-halastavakon 26 példány kanalasgém (Platalea leucorodia) között egy színes gyűrűs példányt sikerült megfigyelni.
A színkombináció a következő:
- A bal lábon: fekete gyűrű sárga betűkkel
- A jobb lábon: aluminiumgyűrű felül, alul széles piros műanyag gyűrű, sárga betűkkel. A gyűrűkombináció és a leolvasott alfanumerikus kód alapján a madarat 2003. május 12-én gyűrűzte meg Lóránt Miklós az izsáki Kolon-tavon (Kiskunsági Nemzeti Park).

Fecskepelenkák kihelyezése Túrkevén

    Az elmúlt napokban egy túrkevei önkormányzati képviselő kereste meg a Nimfea Természetvédelmi Egyesületet, hogy a helyi bérházegyüttesen fészkelő, körülbelül 30-40 pár molnárfecske mellékterméke nagyon szennyezi az erkélyeket és az ablakokat. A megkereső attól tartott, hogy a lakók leverik a fészkeket a probléma miatt. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület két munkatársa a helyszín szemrevételezése után - megszámolták, hány fecskepelenkát kell elkészíteni, beszéltek a lakókkal a problémáról, az elkészített fecskepelenkákat felszerelték a fészkek alá.             -Bővebben

Gólyafiókák halála Túrkeve határában

  A mai napon, azaz 2003. augusztus 5-én egy túrkevei lakos megkereste a Nimfea Természetvédelmi Egyesületet, hogy talált két elpusztult gólyafiókát Túrkeve határában, egy villanyoszlop alatt. A fiatal fiókák valószínűleg áramütés miatt pusztultak el.
  A Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa a helyszínre érve két fiatal gólya tetemét találta meg, egyik az oszlop alatt a földön, míg a másik a pózna alatti bokorra akadt fel.  -Bővebben

Fiatal gólyák új helyen

   Lakossági bejelentésre ment ki a Nimfea Természetvédelmi Egyesület két munkatársa, Monoki Ákos és Székely Zsuzsa július 19-én Kisújszállásra, két fiatal gólyáért.

    Egy helyi lakos udvarában lévő fészekből esett ki a két, még röpképtelen fióka. Bár a fiatal fiókák jól fejlettek voltak, mégsem tudták még ellátni magukat.

 -Bővebben

Lelőtt küszvágó csérek (Sterna hirundo) a túrkevei halastavakon    2003. június 28-án lakossági bejelentés alapján 3 lelőtt küszvágó csér (Sterna hirundo) került be a Nimfea Természetvédelmi Egyesület irodájába. Az elpusztult madarakat a túrkevei Malom-zugi halastavakon találták.A küszvágó csér (Sterna hirundo) a törvény által védett madár, eszmei értéke 50 000 Ft. Elpusztításuk miatt a Nimfea Természetvédelmi Egyesület ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az illetékes hatóságoknál.A túrkevei Malom-zugi halastavakon nem ez az első eset, amikor védett madárfajok lelövését állapították meg a Nimfea TE munkatársai és önkéntesei.
Az eset körülményeinek hatósági vizsgálata folyamatban van

Beszámoló egy egerészölyv (Buteo buteo) fióka mentéséről

   A bálamadzagon lógó egerészölyv fiókát a Hortobágyi Nemzeti Park illetékes természetvédelmi őre, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület két alkalmazottja valamint a karcagi Tűzoltóság segítőkész munkatársai szabadították ki szorult helyzetéből.  Július 9-én a kora délutáni órákban sürgős telefont kaptak a Nimfea Természetvédelmi Egyesület kollégái, hogy menjenek Kenderes határába egy ölyv fiókáért. A fiatal madár a fészekből lógott ki egy bálamadzagba tekeredve, fejjel lefelé.  -Bővebben

 

2003 július 8-án egy áramütött fiatal vörös vércse
(Falco tinnunculus) került be hozzánk Kisújszállásról.

    A madár bal szárnyát és jobb lábát érte az áramütés.
Elhelyeztük a szabadon álló volierben, vizet és egy kis táplálékot kapott.
Bízunk mielőbbi felépülésében.

2003 július 1.

   A mai nap folyamán egy sérült egerészölyv (Buteo buteo) került az egyesületünkhöz.
   A madarat egy helyi lakos találta Túrkeve külterületén, törött, balszárnnyal, eléggé legyengült állapotban.
A ragadozót az egyesület irodájánál található volierben szállásoltuk el, sérülését megvizsgáltuk. Mivel az ölyv rossz állapotban van, ezért még a mai nap folyamán elszállítjuk a Hortobágyi Nemzeti Park madár kórházába, a Górés - tanyára.


   Amennyiben találnak sérült, legyengült vagy áramütött madarakat értesítsék az egyesületünket a következő telefonszámon: (56) 361-505, vagy behozhatják a központi irodánkba: Túrkeve, Erdőszél u. 1.

    Az egyesületünk voliere sajnos csak korlátozott számú madár befogadására alkalmas, bővítése anyagi hátteret igényel.
Ha támogatni kívánja ez irányú tevékenységünket, ezzel is szerepet vállalva a madárvilág megőrzésében, a következő számlaszámon teheti: 69800126-16200656.

Virágzik a Tisza!
   Egyesületünk folyamatosan figyelemmel kísérte a Közép-Tisza vidéken a kérészrajzást.
    Örvendetes, hogy néhány helyen olyan mértékű "virágzást" tapasztaltunk, amelyre nem csak saját, hanem több évtizede a Tisza mellett élők emlékezete szerint sem volt még példa. A néhány helyen tapasztalt hihetetlen méretű rajzás azért is örvendetes tény, mivel a most kirepült egyedek a ciánszennyezés idején kezdték fejlődésüket.
   A tiszavirág (Palingenia longicauda) lárvája ugyanis kb. három évig fejlődik az agyagos partoldalban. A képeket a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa, Sallai Zoltán bocsátotta rendelkezésünkre.
         -Bővebben

A civil és állami természetvédelem együttműködése a
Cserkei-fertő élőhelyen

A Hortobágyi Nemzeti Park és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület együttműködésében élőhelyvédelmi munkálatok történtek a nemzeti park ex-lege területeként nyilvántartott Cserkei-fertőn. A terület és rendkívül értékes élővilága azért került veszélybe, mert vízutánpótlása vészesen csökkenni kezdett.           -Bővebben

Beszámoló a 2003. április 22-én történt fészekodú telepítésről

A nap folyamán Széll Antal irányításával Vida József, Pabar Zoltán, Székely Zsuzsa és Monoki Ákos, egyesületünk tagjai fészekodú telepítésben vettek részt a Körös-Maros Nemzeti Park Külső - Szilasok elnevezésű területén.
Egy jórészt magas kőrisből és kocsányos tölgyből álló facsoportban helyeztünk el műfészkeket, elsősorban kék- és vörös vércsék, valamint szalakóta számára.
 --Bővebben

Újabb és újabb vadászati rémtettek
 
  Az elmúlt héten újra több garázda szélhámosság kiderült az maguk által "alternatív természetvédelemnek" nevezett vadászat hazátájáról. A hazai vadászati kultúra mélypontja is újból bizonyodni látszik, míg az olaszok vadászati disznóságiról is új képeket kapunk. Vajon amikor a határok eltörlődnek, akkor hogyan fognak ezek a disznóságok kiderülni ?   --Bővebben

 
Koporsók közé rejtették a lelőtt madarakat
2003-01-30 19:04:10
RTL Klub Híradó

    Több mint 1500 szigorúan védett madár tetemét találták meg koporsók közé
rejtve a vámosok délután Ártándon egy olasz kamionban. A teherautó
Romániából tartott Olaszországba, és az okmányok szerint csaknem 400 darab
koporsót szállított. A vámosok röntgenfelvételt készítettek a kamionról,
amin látszott, hogy a raktérben egy fagyasztóláda is van, amiben több száz
rigó, pacsirta, fürj és egyéb védett madár tetemét rejtették el.
Az elsődleges becslések szerint a kilőtt madarak eszmei értéke 15-20 millió forint.

MTI-Sajtóadatbank
   A védett madarak magyarországi orvvadászatainak krónikája az utóbbi
három esztendőben:Magyarországon elejtett 41 védett madár (fenyő- és
énekes rigó, havasi partfutó, sárszalonka, pajzsos szankó és kanalas réce)
tetemét akarta október 23-án Rábafüzesnél kicsempészni az országból
három olasz vadász. A madarak együttes eszmei értéke meghaladja
az egymillió forintot.
-2000. augusztus 15. - Olasz vadászok a szegedi Fehér-tó környékén öt,
fokozottan védett cigányrécét (egy cigányréce eszmei értéke ötszázezer forint)
és egy kontyos récét lőttek le.
-2000. augusztus 21. - Ismét cigányrécét lőtt egy olasz vadász a szegedi Fehér-tavon.
   --Bővebben

Nemzeközi Madármegfigyelési Napok, túrkevei rendezvény
    A Magyar Madártani Egyesület és a Birdwatch felhívásához csatlakozva egyesületünk is részt vett helyi programjával a Nemzetközi Madármegfigyelési Napokon. Felhívásunkra a túrkevei általános iskolákból több, mint 30 gyerek jelentkezett.
A túra érdekessége volt, hogy nem gyalogosan, kerékpárral, vagy gépjárművel, hanem két lovaskocsival indultunk a kevi határba.
A program lebonyolításához szakembereket is hívtunk, akik remekül segítettek a madarak megfigyelésében és határozásában. ---Bővebben...
Nemzetközi Madármegfigyelő Napok Túrkevén
a Nimfea Természetvédelmi Egyesülettel 2002. október 5.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Nimfea Természetvédelmi Egyesület szervezésében lebonyolított akciónkra, melynek célja, hogy minél többen, minél több madarat figyeljünk meg a Nemzetközi Madármegfigyelő Napok alkalmából. Ez az akció minden évben október első hétvégéjén kerül megrendezésre az egész világon, így Magyarországon is. -Bővebben...
Árvíz a Dráván
Az augusztusi mintavételezéseink során, feltehetően a nyugat-európai esőzéseknek betudhatóan, igen nagy víz fogadott bennünket a Dráván, több mintavételi helyet nem tudtunk megközelíteni, melyet a mellékelt kép is bizonyít. A barcsi vízszint +232 cm volt ekkor, augusztus 15-én.
A nagyvíz nem riasztott vissza bennünket, Vízvárnál a DDNPI munkatársaival vízre szálltunk, ahol a zavaros, áradó vízből 3 adult leánykoncért (Rutilus pigus virgo) sikerült fognunk. Ez a hal a Duna medencéjének benszülöttje, jelenleg már Magyarországon is védett.

A 12 ezres vadászat krónikája

Egyesületünk évek óta folytatja a vadászat megreformálására, megújítására törekvő tevékenységét, aminek első lépése
az olasz vendégvadászok megregulázása.
Ennek ellenére mi is megdöbbenéssel hallottuk a legújabb olasz vérengzés adatait, amely kapcsán közel 12000 madár
elpusztítását tették
meg hazai lelkiismeretlen vadászok segedelmével.
Ennek történetét foglaljuk össze, hogy olvasóink vadászatról alkotott képét változtassuk reális irányba, hiszen látni kell,
a vadászat nem pusztán természetjárók közössége, hanem sokszor természetpusztító állat-tömeggyilkosoké is…

ugrás a cikkhez

Vegyen részt Ön is az orvvadászat elleni programunkban, segítse természeti értékeink megóvását azzal, hogy értesít bennünket, ha bármilyen ritka, védett vadon élő állat elpusztításáról értesül!

Fogjunk össze a lelkiismeretlen, barbár mészárosok kezeinek lefogása érdekében!

friss hírek vadászokról

  Vissza az aktuális hírekhez                             vissza a lap tetejére

- Copyright Nimfea TE 2001. - Design by LUPUS -